Nem vagyok feltétlen híve a magyar címadásoknak - elég csak az olyan csodás szörnyszülöttekre gondolni, mint a Szívek szállodája, vagy a Totál szívás, esetleg a Rozsomák Farkassá, a Varjú Hollóvá való átkeresztezése - de a francia No Man's Land-nek mégsem lehetett a Senkiföldje a magyarítása, hiszen az már foglalt volt, méghozzá egy zavarbaejtően remek délszláv filmalkotás által: így lett Senkik földje, ami a sorozatbeli török-szír határon kialakult sűrű, feszült légkörrel sistergő, robbanásveszélyes góc életérzését a lehető legtökéletesebben írja körül.

Ez az a zűrzavaros régió, ahová a fiktív cselekmény szerint francia építésvezetőnk kétezertizennégyben úgy érkezik meg, mint Pilátus a krédóba, Bilbó a Magányos Hegyre, vagy Kevin Smith Dantéja a Shop Stop-beli vegyesboltba: úgy, mint akinek ma itt sem kellene lennie. Kvázi senkiként: passzív, megszeppent, tehetetlen, szinte katatón hősként, aki csak a kurd nők milíciájába beállt testvéréért jött, és köszöni szépen, már menne is vissza de retour à Paris...
Senkik földje: a földterület, ahol valóban senkik az urak. Zavaros státuszú kurdok, kitaszított szír menekültek és ravasz törökök, akik pénzért bárkit átcsempésznek az egyébként nem létező határon, de kezességet a biztonságáért még nagy összegek ellenében sem vállalhatnak, hazudjanak bármit is ezzel kapcsolatban. A zavaros és a zavarosban halászók a sivatag fullasztó porának és hőségének kettős szorításában: senkik a semmi közepén, akik közül a legsenkibb senkikről, az ISIS-tagokról még csak szót sem ejtettünk...

Mert ez globális senkik földje, nem csak a helyi senkiké: az iszlám állam senkijeié is: a megdöntött szír hatalom senkijeié: a világ nagyhatalmainak senkijeié. Odavetett, akárkinek (se) hagyott, lerágott, szikkadt, légylepte konc. Kell a fenének...
Alább kifejtem, érdemes-e mégis a figyelmünkre...