Russell Crowe nagyon meghízva és megbolondulva tér vissza a mozi vászonra, de ha lehet ilyent modani jól áll neki a dolog...
Autoshow...
Még a fiatal Stephen Spielberg forgatott egy filmet Párbaj címen (lásd Kovács András Bálint írását a Filmvilágan), melyben egy kamionos üldözi az országúton végig a szürke amerikai középosztálybeli célpontját. Abban a filmben minden benne volt a kor középosztálybeli férfijának szexuális és egzisztenciális szorongásáról, ami a lóerőben manifesztálódott. Itt vagyunk majd 50 évvel később és azt látjuk, hogy az autó még mindig jó szimboluma a társadalmi és szexuális problémákra. Benne van a lumpenizálódó középosztály túlvállalása (amit a férfi társadalmi helyzeténél magasabb kategórijáú autó, amely a férfi utolsó menedékét testesít meg) és a bántalmazó férfinak kitett család (ami az ide-oda csapódó apró piros kocsi kiszolgáltatottságában ölt testet).
Ütközéspont...
Maga a nézeteltérés is egy banális dologból adódik, még pedig hogy a (egy adag frusztráltságtól telten) főszereplőnő túl sokáig dudál az előtte álló férfira. A történet megint jól nyúl egy régi filmből ismert megoldáshoz. A Roger Michelle-féle Ütközéspontban (lásd Pápai Zsolt írását a filmről), zsufolódott bele mindkét szereplő egész napos zaklatottsága egy közlekedési kihágásba. Ami változott, és a közelmúlt amerikai történései miatt a film főcíme alatt futó képsorok nem ismeretlenek számunkra, hogy odaát eljutottak a társadalmi feszültségek egy olyan pontra, amelyek könnyen ámokfutásba csaphatnak át (és a legrosszabb, hogy a rendőrök valóban nem lesznek ott abban a percben, hogy segítsenek). Persze a történetnek démonizálni kell valakit, és a fehér középosztályból kiszoruló fehér férfihez nyúl, amellyel vitázhatunk, de még az ő karakterének a legnyilvánvalóbbak a mozgatói (és a zsigeri félelmet is felerősíti, hogy a férfi, nő és gyermek szereplők együttesen egy bántalmazó család metafórája).
My highway...
A történetet, ami igazán félelmetessé teszi, hogy a férfi olyan sorra végre hajtott tetteivel szemben késik a bűntetés. Engem a Coen testvérek Nem vénnek való vidékjében gyilkoló antagonistájára emlékeztett (lásd a filmről Nevelős Zoltán írását). Egyedüli különbség az, hogy ott a bűnhődést nyilvánvaló módon a kies tájak, a későn megtalált holttestet késleltették, de itt a férfi nagy magabiztossággal mozog a rendszerben (mind amellett, hogy ott van benne a merénylőre ismertetőjegye, hogy saját sorsával már nem foglalkozik), sokatmondó ügyeséggel kerüli el a rendőröket és tartja sokáig ellenőrzése alatt a helyzetet...
Szerintem egy jól sikerült összeollózásnak lehettünk a szemtanui, ami tud másfél óra izgalmat nyújtani számunkra...
HGD - 5/4
Kövess be minket fbn is, hogy időben értesülj a legfrissebb posztokról.
