Nem vagyok feltétlen híve a magyar címadásoknak - elég csak az olyan csodás szörnyszülöttekre gondolni, mint a Szívek szállodája, vagy a Totál szívás, esetleg a Rozsomák Farkassá, a Varjú Hollóvá való átkeresztezése - de a francia No Man's Land-nek mégsem lehetett a Senkiföldje a magyarítása, hiszen az már foglalt volt, méghozzá egy zavarbaejtően remek délszláv filmalkotás által: így lett Senkik földje, ami a sorozatbeli török-szír határon kialakult sűrű, feszült légkörrel sistergő, robbanásveszélyes góc életérzését a lehető legtökéletesebben írja körül.

Ez az a zűrzavaros régió, ahová a fiktív cselekmény szerint francia építésvezetőnk kétezertizennégyben úgy érkezik meg, mint Pilátus a krédóba, Bilbó a Magányos Hegyre, vagy Kevin Smith Dantéja a Shop Stop-beli vegyesboltba: úgy, mint akinek ma itt sem kellene lennie. Kvázi senkiként: passzív, megszeppent, tehetetlen, szinte katatón hősként, aki csak a kurd nők milíciájába beállt testvéréért jött, és köszöni szépen, már menne is vissza de retour à Paris...

Senkik földje: a földterület, ahol valóban senkik az urak. Zavaros státuszú kurdok, kitaszított szír menekültek és ravasz törökök, akik pénzért bárkit átcsempésznek az egyébként nem létező határon, de kezességet a biztonságáért még nagy összegek ellenében sem vállalhatnak, hazudjanak bármit is ezzel kapcsolatban. A zavaros és a zavarosban halászók a sivatag fullasztó porának és hőségének kettős szorításában: senkik a semmi közepén, akik közül a legsenkibb senkikről, az ISIS-tagokról még csak szót sem ejtettünk...

Mert ez globális senkik földje, nem csak a helyi senkiké: az iszlám állam senkijeié is: a megdöntött szír hatalom senkijeié: a világ nagyhatalmainak senkijeié. Odavetett, akárkinek (se) hagyott, lerágott, szikkadt, légylepte konc. Kell a fenének...

Alább kifejtem, érdemes-e mégis a figyelmünkre...

A testvéri szeretet melengeti keblemet

Antoine Habert (Félix Moati) tipikusan az a figura, aki a maga helyén és idejében el tud zizegni a társadalom számára hasznos módon, de ha kiragadják a megszokott közegéből, csak rémülten pislog, mint vámpír a szenteltvízre. Még sem tehet azonban mást, mikor egy híradófelvételen megpillant egy nőt, méghozzá teljes kurd katonai szerelésben, aki ugyanúgy fonja be a haját, mint a két éve halott Anna. (Anna örök?) S ha mindez nem volna elég: a híradófelvétel Szíriában készült, a felvételen látható eseményeket pedig egy bomba becsapódása szakítja félbe...

Antoine-nak van barátnője: hogy első tiszt, vagy pilóta, azt mondja meg más (a francia rangjelzéseken nem igazodom ki, bocsánat), mindenesetre sűrűn van távol. (Így aztán, ha végre együtt vannak, magától értetődően sokat cuppognak - a pilot első tíz perce cuppogással telik.) Antoine így Lorraine (Julia Faure) távollétét használja ki, mikor olajra lép, hogy felkutassa a nőt, aki, ha elölről nem is látszik jól a felvételen, hátulról kiköpött Anna - plusz némi nyomozás után kiderül, hogy történetesen francia, és valami kacifántos kurd néven szólíttatja magát az egyébként kíméletlen milícia tagjaként (akiknek kíméletlenségéből ízelítőt is kapunk a cold open-ben).

De hogy egyébként kicsoda Anna? - Nos, ő Antoine testvére, aki az orvosi jelentések szerint kétezertizenkettőben halt meg Egyiptomban. Antoine a nyomoktól nekibátorodva most mégis a nyomába ered, mert szemmel láthatóan kapaszkodnia kell valakibe, hogy megőrizze a saját stabilitását. A barátnője folyton a levegőben van, a szülei meg már túlságosan is a földön (értsd: nem fiatalok) - az építkezés messze Párizs fölött zajlik (az egyik jelenetben még teljes pompájában csodálhatjuk meg a Notre-Dame-ot). Anna viszont egy lehetőség, amibe még lehet kapaszkodni... - Mindezeket persze csak én költöm hozzá a történethez: Antoine-ról ugyanis egyenlőre nem sokat tudunk meg azon kívül, amit fentebb leírtam. Lehet, nem is fogunk: a sorozat nem mélylélektani elemzés lesz, hanem kíméletlen akció: aki belekukkant a trailer-ébe, ezt hamar megállapítja...

Arra, hogy mennyire az akció van a középpontban, mi sem lehetne jobb bizonyíték, mint, hogy Anna kilétéről csak a pilot utolsó percében értesülünk. Egészen addig folyamatosan lebegtetik, hogy ki ő és milyen szerepet játszik az életében. Persze lehet ez ügyes készítői fogás is, ki tudja: mindenesetre a sok szürke folt és rejtélyes kapcsolódási pont önmagában is jó motiváció lehet a maradásra...

Aki nem tud arabusul...

Antoine testvére nyomait előbb Isztambulban keresi, aztán a szír határhoz megy, ahol természetesen bizalmatlanul méregetik - mit keres itt egy cseppet sem bennszülött és láthatóan nem a wild wild east-hez szokott csóka, ha nem a kurdokkal akar lepacsizni. Desirée nélküli Antoine-unk egyetlen szerencséje, hogy a feltételezett Annáról készült videó alkotója lepasszolja egy kontaktjának az akadékoskodó franciát, aki vállalja, hogy átczempészi őt a határon. - No problemo, biztonság garantálva. A nyugati újságírók is úgy császkálnak itt, mintha ahogyan odahaza szoktak ingázni a kávézó és a kocsma között, nem lesz gond...  

Antoine kénytelenségből (a szokásos megszeppent pofával - azt hiszem, most már talán kijelenthetjük, hogy ő kétezerhúsz legmegszeppentebb sorozatkaraktere) rááll az ajánlatra, és felpattan Talal (az emlegetett kontakt) motorjának hátsó ülésére, hogy átdöcögjön a nem létező ellenőrző pontokon, majd egy menekültkaravánon keresztülverekedve magát, megérkezzen a semmi közepére. Itt egy újabb kolléga (Talal testvére) vállalja, hogy elviszi őket a kurdokhoz, bár láthatóan tiszta ideg, amire a kurdok megjelenésére hevenymód jelentkező végtagremegésen túl a kocsijában a két első ülés között betöltött tárral pihenő AK-47-es a legjobb bizonyíték...

Ami ezután következik, az már teljes mértékben kiszámítható: a kurdokkal való tárgyalás elfajul, lövöldözésbe fullad, ahol mindenkit megölnek (aki az önvédelemben valamennyire is járatos), kivéve Antoine-t (aki természetesen soha semmilyen kiképzést nem kapott és magzatpózban gubbaszt egy felfordult kocsi mögött). Őt a kurd menyecskék (akik többnyire nem túl bizalomgerjesztőek - némelyik legalább annyira rosszarcú, mint a török csempészek - RIP - voltak) egy szál gatyára vetkőztetik, majd elviszik egy bázisra, ahol éppen csajos parti van (a kurd ellenállók között a női egységek közismerten magas harcértékkel és meglehetősen jelentős létszámmal képviseltetik magukat). Egy franciául tudó kolleginára bízzák Antoine-t, aki hiába magyarázza a bizonyítványát: a Delacroix marokkói lányaihoz méltó szépség kerek perec közli vele: nagyon rossz napot választott arra, hogy az ISIS-szel kollaboráljon...

Szisztéma nélkül nem megy...

Antoine remek jelképe annak, ahogyan egy botcsinálta fióka próbál felnőni a helyzetéhez, de még a fészkéből sem sikerül kimásznia. Ez az ember egy élő célpont, akit bárki egy csúzlival, vagy egy parittyakővel elintézhetne. Valahol olyan, amilyen egyébként bármelyikünk lehetne egy ilyen helyzetben. Valószínűleg mi is ugyanígy megszeppennénk, pislognánk, bizalmatlankondnánk, tökölnénk, lamentálnánk - akármilyen magabiztosak vagyunk is a saját kis életünkben. "Egy pesti vagány, az mégiscsak Pesten vagány" - idézhetném megint, sokadszorra is, Rozsos István ragyogó bon mot-ját az Éjfélkor című filmből. (Nézzük csak meg, hogyan reagálunk mostanság a COVID-19-re - hogy erőteljesebb példát most ne is hozzak...)

Ugyanakkor Antoine mégis kevéssé azonosulható, mivel nem ismerjük eléggé, s a humán entitások általában nem szeretik hosszasan figyelemmel kísérni valamely embertársuk tökölését. A történetet viszont nem is a főkarakter csetlése-botlása, hanem a cselekmény lendülete hajtja előre, ami kétségkívül megvan. Ezt több tényező is segíti, amelyek közül talán a sorozat zenéje emelkedik ki leginkább, ami meglehetősen atmoszférikus - nem kiemelkedően, de ahhoz éppen elegendő mértékben, hogy az ember szorongani kezdjen a nagyívű sivatagi tájképek közepette. Bárhol bárki felbukkanhat, és a kurdok még mindig a jófiúk, akarom mondani a rosszlányok - vagy... Mindegy, ezt ne firtassuk...

Ami bizonyos, hogy a címbeli senkik földje végül is a történet igazi főszereplőjévé lép elő: zűrzavaros légkörű, fojtogató atmoszférájú vidékként, aminek a zenében is megérezzük kegyetlen drámai lüktetését: ráadásul csak a kapujában vagyunk és máris rendesen érkeznek a gyomrosok, ami nem sok jóval kecsegtet a folytatásra nézve. Legalábbis hősünk számára. Jelezném: engem a sorozat minden hibája ellenére jó helyen és jó időben talált meg, úgyhogy nem tervezek leállni vele. Érdekel, mennyire lesznek bevállalósak az alkotók. És persze mindig jó látni valamit, ami nem a megszokott angolszász nyelvterületről érkezett...

Úgyhogy ide nekem a sivatagi rókát is!

Szöllő