Azt hiszem, eljutottam arra a bizonyos homokos-vizes síkra. Már nem merek remélni: s így aztán ígérni, meg fogadkozni sem. Csak úgy vagyok, tét és következmények nélkül. Olyannyira könnyedén, hogy akár már pötyöghetek is valamit nektek, hiszen olyan régen tettem utoljára: már nincs is olyan nagy súlya ennek a vállalásnak... - Talán ezt az állapotot, ezt a tónust kell megtalálni a bejegyzésíráshoz - ezt a súlytalanságot és békességet - ki tudja. Lehet, azért posztolok olyan rendszertelenül és következetlenül, mert épp ezt az állapotot és ezt a tónust olyan kutyául nehéz kicsikarni magamból. 

dune_01.png

Mindenesetre a Borosta megint eltűnt négy hónapra. Előbb új mosógépem érkezett, aztán a netem adta fel, aztán jöttek az újabb és újabb kifogások: majd meg, amikor végre ismét flottul pörgött minden, egyszerűen csak belesárgultam/barnultam/vörösödtem az őszi háttérbe és elkullogtam más platformok irányába. (Példának okáért építgettem az instámat, ami rajtam kívül még mindig senkit nem érdekel, de talán jól is van ez így. Illetve elkezdtem leltározni a könyveimet, aminek még az instámnál is csekélyebb a fogadóköre - de ez sem akadályoz különösebben e tevékenység folytatásában.) Nem is mertem már arra gondolni, hogy idén még befejezhetem a monstre 25th Hour (2002) kritikámat, és aligha hihettem, hogy pontot, akarom mondani zs-t teszek annak az abc-nek a végére, ami azt az öt évet tárgyalja, amikor nem volt Borostánk... - Borostátok...

mank_01.png

Mindegy.

divak_01.png

Nem ígérek sem reunion-t, sem rendszeres cikkeket, végképp nem nagyszabású projekteket. De, ha már így az óév nyakára hágtunk, és van pár film, amivel kapcsolatban összesűrűsbödött bennem némi benyomás, hát kiírom magamból ezeket - ne cipeljem magammal őket az újévig. "Az ember tegye csak le, amit nem muszáj magával vinnie"-alapon lapozván egyet. 

erkezes_01.png

A pár szám szerint öt filmet jelent. Ezek összessége kényelmesen szétbontható lenne három plusz kettes etapokra: például, itt van két vadonásúj és három régebbi tétel. Vagy: itt van két hazai és három külföldi produktum. És, ha már itt tartunk: itt van két film, amit nem feltétlenül, és három, amit nagyon is nagy erőkkel ajánlok. (Arról meg már nem is beszélek, hogy két Villeneuve - három nem Villeneuve felosztással is élhetnék a direktorok személye kapcsán.) De inkább csak legyen elég annyi, hogy ezeket abszolváltam a november eleje óta eltelt bő egy hónapban. Ezek találtak meg, vagy ezeket találtam meg - a fene se tudja

a_herceg_haladeka_01.png

Ne szaporítsuk a szót - inkább terítsük a lapokat, ahogyan a póker utolsó utáni pillanataiban szokás... 

Címkék: film sci-fi filmek fekete-fehér dokumentumfilm misztikus Dűne Szöllő Magyar glóbusz Érkezés 5 film Mank Dívák A herceg haladéka

Az ég kék, a fű zöld, egy hangulatfestő filmben pedig magától értetődően szinte minden az atmoszféra megteremtésének képességén múlik.

am_13.png

A Sin City (2005) Robert Rodriguez-től például még akként is ragyogó megfogalmazódása lett a Frank Miller diktálta képregény-narratívának, hogy úgy hemzseg az elbeszélés sebhelyeitől, mint péppé pofozott, kemény p*csű főhősei: pusztán az elképesztő gazdagságban feltornyosuló, káprázatosan áradó miliő által (bármilyen szórakoztatóan hangzik ez a szó éppen a SC viszonylatában) is képes kiteljesedni.

Láttuk, azt is, Jean-Pierre Jeunet Hosszú jegyessége (2004) mennyire ügyesen építkezik pusztán az atmoszférából és mennyire erős korfestő hangulatot teremt, apró narratív és vizuális fogások által, melyek utánérzéseket, hangulatokat, apró visszhangokat keltenek bennünk. Így éri el, hogy bevonódjunk a film történetébe, ami korántsem olyan rendkívüli, mint a mozi atmoszférája, amivel magáévá teszi osztatlan figyelmünket. 

am_14.png

Milyen szép ellenpélda az 1917 (2019), az elmúlt évek egyik legszebb szupermenetelését produkáló háborús filmje, amely, hiába mutat fel gyönyörű vizualitást, ha egyszer képtelen megfogalmazni a kor lüktetésnek elmélyültségét. Általános és közhelyes példabeszéddé válik, némiképp öncélúan grandiózus vizualitással és monumentálisan áradó zenével: de képtelen bármit is megidézni az első világháborúból, annak igazi hangulatából, életérzéséből, a megélt sorsok és az azokba, mint szögesdrótba gabalyodott karakterek jelleméből. 

Olyan kevés kell az atmoszférához: néha csak a szereplők és a stáb közti jó kémia, ami a forgatásokról a filmlejátszó eszközökre is átsugárzik. Néha csak annyi, hogy egy hangszín hitelesen hangozzon, s egy arcra éppen úgy vetüljön a fény, mint ahogy háromszáz másik korabeli fotón láthattuk. Hogy, Déry Tiborral fogalmazva az élet érverése látszódjon meg a végeredményen.

am_02.png

Vajon tud erről az Apró mesék rendezője, Szász Attila is? 

A tovább mögött, enyhén spoileresen megírom. 

Címkék: film magyar történelem erotikus filmek thriller dráma noir Magyar glóbusz Apró mesék Spoiler alert

Folytatjuk az öt évet és öt hónapot sommázó összeállításunkat, Tudjátok: még mindig arról az öt évről és öt hónapról van szó, amikor nem frissült új tartalmakkal a Borostaszerint, kétertizenöt forró májusától kétezerhúsz fagyos októberéig. Ha valakit érdekelnek az előzmények: a bemelegítő első, és a bőlére eresztett második rész itt érhető el - a harmadik első fele pedig a tovább mögött sorjáz. (A befejezés talán még ebben a félévben érkezik, de tudjátok: mi és az ígéreteink...)

*

kepernyokep_errol_2021-04-26_16-51-03.png

Úgy vélem, legutóbb talán kicsit túlpörögtem. Egyértelmű, hogy jelen vállalkozásunk második része  a fárasztó téli napok és a lankadt, fagyos esték nyomait épp úgy viseli magán, mint a jégkorszakbeli emberiség képzeteit a magdalén barlangrajzok. Most azonban, hogy itt a tavasz, többet süt a nap és a nehéz vér könnyebb és áttetszőbb lesz, a friss zöld leveleken pedig finoman kirajzolódik a nap fénye, az ember is hajlamosabb könnyedebben és áttetszőbben felfogni a dolgok színét és fonákját.

kepernyokep_errol_2021-04-26_17-03-36.png

A tavasz mediterrán évszak, a mediterrán élet pedig könnyed valami: a nehéz borokat ilyenkor nem bűn vízzel higítani és a sörből néha nemcsak az öt százalék feletti, fejbeb*szós nedűket, de a jóval szerényebb kaliberszámúakat (urambocsá' alkalomadtán néha valami alkoholmentes, üdítőszerű lélöttyöt) is könnyebb szívvel hajlamos az ember legurítani.

kepernyokep_errol_2021-04-26_16-57-41.png

Mindez persze király és örülünk is neki - ám nem változtat azon a körülményen, hogy öt év hatalmas idő és rengeteg minden belefér a kétezertizenöt májusa és kétezerhúsz októbere közti etap kitárgyalásába. Igaz az is: kicsit nagy lett az anyag, amit átfogtunk a sorozat előző cikkében: ezt most a rövidebb, ám annál velősebbnek szánt terjedelemmel korrigálnánk. A korábban egyetlen nagy egységnek eltervezett (NY-től Z-ig húzódó) harmadik írást két kisebb egységre bontottam: az első, azaz a mostani az öt esztendő egyik legnyomasztóbb pszichohorrorjától a legjelentősebb önazonosságot felmutató színészéig ível, a második pedig nemcsak végigviszi az ábécét, de a végén még némi összegzés is elfér majd arról, mit is jelentett (jelenthetett?) számomra (számunkra?) ez az öt esztendő.

kepernyokep_errol_2021-04-26_16-59-28.png

Kényelmesebb tempó: kevesebb látnivaló, de annál erősebb hangsúlyjelekkel: a befogadói magatartás így könnyebben fogalmazhatja meg, vagy ellenpontozhatja önmagát a tételezett állításokkal szemben - a szerző pedig kicsit lazábban foghatja fel a feladatát...

kepernyokep_errol_2021-04-26_17-06-03.png

A következőkben persze még így is szép kis zanza érkezik, s még hozzá csupa olyan alapvetésből (vagy éppen nyomasztóan túlhájpolt projektből) építkezünk majd, amiről idáig egyáltalán, többnyire még csak érintőlegesen sem volt szó, holott az elmúlt öt évet csak úgy figyelemreméltóan fémjelezték, mint az 1917, a Joker, vagy a Logan képsorai: fontos, álleesős, szemforgatós, vagy épp koncentrált jelenlétet igénylő, emlékezetes pillanatai. Megpendítjük például Yorgos Lantimos buzukiját, felhúzzuk Tarantino hatlövetűjét, megszólaltatjuk Luca Guadagnino kísértethangon vibráló, kísérleti hangszereit, dörmögünk egy öblöset Tom Hardyval - sőt, emellett a sokféle zajkeltés mellett még arra is lesz alkalmunk, hogy síri csöndben töltsünk egy röpke bekezdésnyi időt...

kepernyokep_errol_2021-04-26_17-09-45.png

Persze mindezt a spoilerek gondos kerülésével, továbbra is tisztán az ajánlás és összegzés szándékával felvértezve. - Istenneki!

Címkék: sorozatok filmek elmélkedés 2010s Lista Szöllő Spoilermentes zóna A-tól Z-ig Öt év

Mortal Kombat - 2021

 2021.04.17. 12:50

opera_snapshot_2021-03-20_211455_fr_web_img2_acsta_net.png

Történetről…

feature-mortal-kombat-2021-movie-hd-images-show-new-look-at-sub-zero-scorpion-fight.jpg

Simon McQuoid rendező nagyon jól ráérzett arra, hogy Hanzo Hasashi történetig (ami Skorpió születésének elbeszélése, a Shirai Ryu és Lin Kuei klánok vérre menő viszályának az eposza) szükséges visszanyúlni, ha élvezhető matériát akar összehozni. Már egy korai interjúban is erről a törekvéséréről beszélt. Amit azonban már akkor nem értettem, hogy ott rögtön szabadkozni kezd arról, hogy a régmúlt eseményeinek felidézésére csak szükséges az a tizenöt percnyi játékidő (üljük azt türelmesen végig, higgyük el, hogy megéri, stb). Saját véleményem, hogy a Mortal Kombat film készítői a legnagyobb lehetőségről mondtak le, amikor 15 percbe besűrítették a Hanzo Hasashi történetet. Ha lett volna bennük legalább egy marvelnyi igényesség és üzleti érzék, akkor egy külön filmet készítettek volna, megannyi lehetőség kínálkozna a két férfi barátságának, majd a barátság megromlásának, az elmérgesedő vetélkedésnek, Bi-Han leszámolásának és Hanzo Hasashi alvilágba való alámerülésének bemutatásában. Végül, pedig McQuoid a legrosszabb megoldás mellett dönt, és 15 percig felépít egy szereplőt (amely messze a legkidolgozottabb karakter lesz a filmben), hogy utána teljesen megfeledkezzen róla a játékidő további részében...  

mortal-kombat-gore.png

Ugorjunk. McQuoid felismeri akkor is a kínálkozó lehetőséget, amikor úgy döntött, hogy a film nem annyira magáról a viadalról, hanem az odáig vezető viszontagságokról fog szólni, amellyel megszabadult a korábbi filmfeldolgozások arcarde játékokra emlékeztető történet mesélésétől, amikor is az elhúzodó harci jelenetek összekötésére, a cselekmény némi előmozdítására szolgál csupán a film valódi történése. Amiről McQuoid azonban megfeledkezik, hogy ezzel ráhárul, hogy valódi szereplőkkel, cselekménnyel töltse meg a játékidőt (emiatt vártuk olyan sokan ezt a filmet, hogy végre valaki veszi a bátorságot és a sagát érdemben is elkezdi mesélni). Végül emiatt lett olyan kínos, hogy a film szereplői kapkodva kerültek bemutatásra, nem tudunk meg semmi olyat róluk, a motivumaikról (tudom, tudom, hogy a világ megmentése épp elég motivációul szolgál, SIC), és képtelenek leszünk azonosulni velük...

ÖSSZEGZÉS: Simon McQuoidnek vannak jó elképzelései arról, hogy a film történet merre tartson, de neki még ez túl nagy vállalásnak tűnik, amit nem értek ezzel kapcsolatban, hogy miért első rendező kapta meg ennek a filmnek az elkészítését? A Mortal Kombat történetbe való életlehelés valóban ennyit érdemelt? Ennyire nem láttak fantáziát a dologban. Amit kapunk végül az olyan, mint egy a cselekményt felskiccelő anyag, amellyel egy magára valamit adó rendező még utána menne a studiókhoz büdzsét kérni a végleges verzió leforgatásához... De így csupán a vászonról a rengeteg kihagyott lehetőség ordít.

RÉSZ ÉRTÉKELÉS - 3/5

Időről…

mortal-kombat-reboot-trailer-jax-arms.jpg

Mielőtt ebbe a fejezetbe bele kezdtem volna, megbizonyosodtam az IMDB adatbázisában arról, hogy a régi filmek is hasonló hosszúságú játékidőt töltöttek ki (1 óra 30 perc – 1 óra 50 perc körül). Sajnos a film abba a hibába esett, hogy ugyanebben a játékidőben dongolkodott. Valójában a történetnek legalább három órásnak, vagy ami jobb lett volna két részben négy- öt órában leforgatottnak kellett volna lenni (arról már ne is beszéljünk, hogy még egy különálló Hanso Hashasi eredettörténetet is összecsaptak 15 percben). A filmben egyszerűen semmire nem volt idő. A korábbi filmek esetében is szűkösen volt elegendő a játékidőm, de amíg azoknál az elhúzódó harci jelenetek okozták a gondot, és azok híján voltak valódi történésnek (emiatt nem is maradt bennünk akkora űr a végecímdal felcsendülésekor). Azoban a McQuoiddel készült interjúk miatt, joggal olyan elvárásokkal kezdhetünk neki a filmnézésnek, hogy a karakterek megfelelő bemutatást kapnak. Gondoljunk bele, hogy legalább egy tucat szereplő tűnt fel a történetben. Ha a játékidőt leosztjuk közöttük, akkor legjobb szándékkal is 5-10 perc jut egyre. McQuoid egyszerűen túl sok szereplőt pakolt bele a filmbe a játékidőhöz mérten. Szerintem jobb film született volna egy olyan rendezői szemléletből, ami a maroknyi földi harcosra koncentrált volna, és elhúzta volna a két csapat összecsapását (akár olyan formában, hogy végül együtt a fináléban megküzdöttek volna egy Reptile-jal). Végül csak annyi maradt meg bennem, hogy a rendezés lemészárolt rengeteg olyan (a számítógépes játék szériában is meghatározó) fontos szereplőt, akik ennél több teret érdemeltek volna (tudom, tudom, hogy Shang Tsung, mint egy rossz bűvész azzal jön, hogy van még bőven a harcosa)...  

ÖSSZEGZÉS: Újból csak értetlenül állok, miután valószínüleg (amennyiben nem lesz nagy fiaskó) lesz folytatása ennek a filmnek. Nagyon nem jól mérték fel, hogy a játékidőbe mennyi történés fog beleférni. Bevallom a játékidő második harmadánál abban bíztam (ahogy az órámat néztem idegesen, hogy nem fogják meg egyharmad játékidőben gyakorlatilag lezavarn magát a vidalat, hát megtették...), hogy félbe fogják vágni a történetet, és innen folytatják.

RÉSZ ÉRTÉKELÉS - 1/5

Küzdelmekről…

mortal-kombat-movie-gore.png

Végül, de nem utolsó sorban beszéljünk a bunyóról. McQuoid, az általam sokat citált interjúkban, tett egy nagy íégerett, hogy a film nagy erényeképp emelte ki, és itt végre meg is kaptuk a sziporkázó jelenteket. A küzdelmek időben nem nyúlnak olyan hosszúra, de cserébe pörgősekre, fantáziadúsra sikerültek. Szerintem nagyon elegánsan bántak a techno háttér zenével is, és épp annyi taktus és olyan jelenetek kapcsán szólalt meg belőlük, ami elegendő hozzá, hogy felidézze bennünk a régi filmek egyedüli érdemét. Számomra a legnagybb megkönnyebbülés az volt, hogy a MK filmek viszonylatában valaki végre képes voltak több emberből álló harcjelentet jól megkoreografálni, és nem úgy fest az, mintha csatornák között váltogatnánk (az 1997-ben forgatott második film pocsék fináléjára gondolok). Persze lett volna még itt is hova fejlődni. A kivégzések, pedig oly annyira szerves részét alkotják a dolognak, hogy észre se vesszük és már meg is történtek (néha csupán a szereplők kacsintásként emlékeztetik rá a nézőt, hogy ez egy FATALITY volt). McQuoid ama gondolata, hogy a kivégzésekben a szereplők személyiségfejlődésének kicsúcsosodását keressük nagyzolásnak bizonyul (a kivégzések a filmben, nem többek, így csupán arra szolgálnak, hogy a szereplő is, a néző is megbizonyosodjon arról, hogy az ellenfél nem fog többé felkelni).

ÖSSZEGZÉS: McQuoid messze ezen a téren tudott (az általa gerjesztett) előzetes elvárásoknak megfelelni. A küzdelmek tényleg élvezhetőre sikerültek, és épp annyira véresek, realisztikusak, hogy végre érezzük azoknak a súlyát.

RÉSZ ÉRTÉKELÉS - 4/5  

VÉGSŐ ÉRTÉKELÉS - HGD- 5/2,5

Kövess be minket fbn is, hogy időben értesülj a legfrissebb posztokról.

Címkék: kritika film fantasy 5/2.5

A Borostaszerint ősszel útra indított sorozatában olyan mozikat veszünk sorra, amelyek valamilyen (vagy akár minden) szempontból különleges és égetően korszerű tematikával rendelkeznek, mégis egyértelműen és minden kétséget kizáróan elsiklott felettük a nagyérdemű, vagy a hivatásos filmítészetek (esetleg mindkettő) figyelme. Eddig egy az amerikai választási rendszer fogyatékosságait sikerrel feszegető, egyébként demokrata félpropagandafilm, és egy a fogyatékkalélő-tematikát érdekes megvilágításba helyező Edward Norton mestermunka került górcső alá, ezúttal pedig (az egyébként republikánus) Clint Eastwood egyik legújabb, kellő hype-ot korántsem kapott, mégis megkerülhetetlen opuszát vesszük elő a téka ritkán ostromolt, poros polcokkal zsúfolt részéről...

kepernyokep_errol_2021-04-14_13-05-22.png

1988. novemberében Budapesten, a negyvenhetes villamoson a korabeli sajtó szóhasználatával élve "randalírozó" fiatalok dulakodás közben véletlenül meglőttek egy meglehetősen illuminált állapotban lévő rendőrtisztet, a saját szolgálati fegyverével. Magyarországon éppen haldoklott a szocializmus, de még fennállt a rendőrállam, amely a renden kívül a rend őreit is meggyőződésesen védte, mindenekfelett. 

Az, hogy a fiatalok bűnösök voltak az emberölésben, nem lehetett kérdéses - az azonban, hogy tettük nem volt szándékos, legalábbis alternatívaként felvethető lett volna. Az azonban, hogy ügyükben ne folyhasson pártatlan és a valódi körülményeket feltárni hívatott vizsgálat, nem lehetett vita tárgya. A korabeli igazságszolgáltatási szervek bevett szokásnak számított, hogy a bíró Visinszkij államügyészt játsszon: tehát, ha egy pernek van valamilyen politikai vonzata, akkor hiénaként támadjon rá a vádlottakra. Ha pedig egy rendőr volt az áldozat, ott bizony igazi Vida Ferenci elánra volt szükség.

kepernyokep_errol_2021-04-14_11-54-27.png

Ez esetben sem alakult másként: a rend őréről volt szó, akit a fiatalok a regnáló hatalom szerint másként nem is ölhettek meg, csakis "aljas indokból". Szó sem lehetett független, pártatlan, elemző attitűdű eljárásról: az ítélet nagy vonalakban már készen állt - csak súlyossága volt kérdéses. A fiatalokat a kivégzéstől csak a rendszerváltás és a halálbüntetés eltörlése mentette meg.

Szintén a rendszerváltás hozománya azonban, hogy Vészi János és stábja dokumentumfilmet forgathatott az esetről, ahol a szükséges szempontokat elmellőző vizsgálattal ellentétben valódi tényfeltárással próbáltak közelíteni az eseményekhez. A Halál villamosa, mint dokumentumfilm, gyenge közepes darab - de mint tényfeltáró anyag egy diktatúra végnapjaiból, hiánypótló alapmű. Képsorain tisztán és leplezetlenül láthatjuk egy diktatórikus beidegződéseiben megcsontosodott, talajvesztett állami berendezkedés igazságszolgáltatásának végnapjait.

kepernyokep_errol_2021-04-14_11-43-27.png

Ez a hiánypótlás és ez az alapmű-jelleg avatja fontos dokumentumfilmmé - ugyanis egy olyan országban készült, melynek jogélete feliben-harmadában még diktatorikus volt, ugyanakkor már minden jogi fórumot és területet elleptek a "demokratikus tendenciák"... - Ahol azonban a "demokratikus tendenciák" az államélet szerves részét képezik, jóformán az adott állam létrejötte óta, joggal várhatjuk el, hogy a hiánypótló alapművek remekművek is legyenek egyben. 

Az itt vázolt eseményeket mindössze nyolc évvel követő atlantai robbantás történetét feldolgozó Richard Jewell balladája (2019), mely a Centenial Olympic Park-ban megesett, Georgia állam fővárosát megrázó eseményekről mesél: alapfilm. Vajon szabad neki nem remekműnek lennie, ha már egyszer Clint Eastwood rendezte, s a főbb szerepekben többek között olyanokat láthatunk, mint Sam Rockwell, Olivia Wilde, Kathy Bates, vagy Jon Hamm?

kepernyokep_errol_2021-04-14_11-33-43.png

Nos lejjebb csakúgy kitérünk majd arra (természetesen spoilerekkel alaposan megtűzdelve), hogy a mozi mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeinket, mint ahogyan azon is elgondolkodunk egy kicsit, hogy mi köze a feljebb említett, nyolcvannyolcas magyarországi gyilkosságnak a kilencvenhatos atlantai robbantáshoz...

Címkék: kritika film krimi elmélkedés dráma politikai történelmi Clint Eastwood Sam Rockwell Szöllő spoiler alert Richard Jewell Elfeledett aktualitások

Világvége (2013)

 2021.04.12. 17:22

worlds_end_ver13_xlg.jpg

Annyi a világ, amennyit beletöltesz…

Egy sörreklám mondandóját idézem. Valójából ez a mondat lehetne a szlogenje a Simon Pegg és Nick Frost (jól bejáratott) brit komikuspáros főszereplésével, 2013-ban forgatott világvége paródiának. Amikor a torkunkon érezzük a világvége szorítását, (amellett, hogy nehezebben csúszik le az a korty sör) egy nagy lelket emelő hozadékának is lennie kellene. A már, már közhelyessé vált aktusnak, hogy lepörög előttünk létünk filmkockája. A (barna sörre emlékeztető keserű) csattanó pedig az, amikor (valaki számára) nincs minek leperegni. A Simon Pegg játszotta Garry King valójában egy olyan szűk mikrokozmoszban él, amelynek a tejútja a "Golden Mile", és minden más körülötte elvész a kozmikus ködbe. A trilógia egy korábbi darabjából, a Haláli hullák hajnalából ismert Winchester kocsma Shaun (ugyancsak Simon Pegg formálja) számára hasonló önmagában zárt világ szerepét tölti be. Épp ennek a petri csészényi, beszűkült létezésnek a varázslatossága, hogy képes mindent az utolsó pillanatig racionalizálni (a "Golden Mile" végig járásától várja a szorult helyzetből való menekvést, vagy, hogy a Winchester kocsma falai még akkor is állnak, amikor már élő alig van a városban).

A részeges karatemester eposza...

webanxtheworldsend.jpg

Ha (egy nagyon, nagyon titkos kormányszervtől) kapnánk egy jegyzetfüzetet és egy tollat, hogy írjuk össze a túlélők névsorát, akik majd képesek lesznek társadalmunkat a semmiből újra szervezni, a városokat újjáépíteni. Akkor gondolom, egy erős elképzelésünk van arról, hogy kik kerülnének rá arra a listára (és megfogalmazódna bennünk az is, hogy kik nem). A Világvége film receptjének másik fontos eleme, hogy az alkotók és az általunk összeállított névsor között még véletlenül sincs átfedés. A kocsmák meccsnéző tömegeinek skandálása egyetlen hős eposszá áll össze, mely valahogy úgy hangzik, hogy lehet, hogy ostobák vagyunk, lehet, hogy nem vittük az életben semmire, de szabadok vagyunk, szabadon a piszoár mellé pisálhatunk, és szabadon kék, sárgára verhetjük egymás fejét (ha nem tetszik valami). A Világvége a záró párbeszédében (ki gondolta volna, hogy ilyen formában valósul meg az első kommunikáció a fejlettebb fajjal) épp e szabadság magasztosul meg. Persze akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy vajon az emberiségnek a jövőbeli boldoguláshoz arra van szüksége, amit mi a lista megírásakor annak gondolunk.

Erkölcsi fröccs...

tumblr_nywo9g9gsd1slch00o1_1280.png

Ha már kellőképp kavarog bennünk a jó és rosszról alkotott fogalmi rendszerünk. Akkor végül egy asztalhoz szédeleghetünk és megállapíthatjuk, hogy nem lesznek nagy erkölcsi felemelkedések. A szereplők ugyanolyan unottan, üresen fognak kibámulni a szemgödreikből. De mégis valami megváltozott, mint mikor a cintányéros majomban kicserélik az elemeket, és hangosabban, határozottabb csapkodással adja a világ tudtára létezése célját. A szereplők ugyanúgy megigazulnak az élethazugságaikban (amikről már mi magunk se merjük kategorikusan azt mondani, hogy mihasznák lennének, miután a világ csak áll, csak megmenekült), hogy nyugodtan folytathassák azt az életet, amit eddig éltek…

HGD- 5/4 

Kövess be minket fbn is, hogy időben értesülj a legfrissebb posztokról.

Címkék: kritika film horror sci-fi fantasy vígjáték 5/4

Új év - új fogadalmak, célok, vezérelvek... - ezzel a mondattal indult volna ez a cikk, ha újévkor kerül ki az oldalra. De nem így történt. Éppenséggel Húsvét is elmúlt, mire végre pontot tettem a Borostaszerint hiányzó öt évének és öt hónapjának krónikáját sommázó válogatásunknak ezt a bizonyos második részének végére (az elsőt itt találjátok, a harmadik résszel pedig még igyekszem bevenni a hajtűkanyarokat tavasz végéig (mivel az a legnagyobb, ezért két kisebb etapban fog majd kiérkezni a blogra), de ígérgetni azért nem merek - főként az előzmények ismeretében), ahol abc sorrendben tárgyalom a korszak (számomra) legfontosabb filmes és sorozatos fegyvertényeit, ezúttal Deepfake-től Narcos-ig, tekintélyeset előrehaladva az a és z közötti számegyenesen. Igen: az első valóban lényegesen rövidebb volt. Kemény, sokmenetes mérkőzés kerekedett a másodikból, minthogy annyi alapvetés zsúfolódott össze a d-től az n-ig. Mégis megérte a fáradságot: mert ez a cikk végül azon a színvonalon készülhetett el, amelyet jómagam szántam neki és olyan elemző részletekkel alaposan tűzdelve, amit elkerülhetetlenül szem előtt kell tartania annak, aki olyan opus-okról szeretne beszélni, mint az Expanse, a Joker, vagy a Knives Out. Szóval elő a pengékkel, akarom mondani a farbával, és lássuk, mit tartogat nekünk az az elveszett öt év, amikor BorostaTM és Szöllő (furcsa és kissé bizarr dolog többes szám harmadik személyben beszélni magunkról), bár a kor ütőerén tartotta ujjait, e blog keretei között még sem tudott, vagy akart (ki tudja, melyik a helytálló?) számot adni erről e képességéről...

*

kepernyokep_errol_2021-01-04_09-29-26.png

Új év? Új célkitűzések? Vagy mégsem? - Már akinek. Az én esetemben az óév törekvései szépen velem tartottak a folytatásban is, ráadásul majd két hónapon keresztül szunnyadtak, igencsak jóízűen. Jót tett a téli álom, mert a nagy szünet után három cikkel is jelentkeztem, melyek közül az egyik címlapos is lett a blog.hu-n. De azért az adósságaim száma így sem csökkent - és egy újabb hónap eltelt, már húsvét is elmúlt, mire erre a régóta esedékes törlesztőrészletre keríthettem sort... - Mert persze itt van még a 25th Hour kritika második része, melyet már eleve két hónapja gyúrtam, dagasztottam, mint valami másodosztályú kézműves pék - mikor végül is négy hónapra pihenni küldtem. Jelentem: lassan muszáj lesz újra hozzányúlnom a novemberben megkezdett projekthez - de még hagyom egy kicsit érni, hátha jobban összefodrozódnak az esszenciák (nem tudom, létezett-e valaha olyan pékáru melynek fél éves érlelés jót tett volna, de hagyjuk helyben ezt a hasonlatot)... - Aztán itt van még az is, amiről ti nem tudtok (nem is tudhattok), hiszen egy el(r)ejtett facebook-posztot leszámítva nem is írtam róla ezidáig: várható ugyanis még egy meglepetésanyag egy rendkívüli jelentőségű sorozatról, melyet négy epizódban tervezek majd nektek tálalni (minthogy maga a sorozat is négy évados, és így adja magát az évadonkénti taglalás) - nade kellő csapást a kellő időben... - Mert ami most igazán lényeges, az nem egyéb, mint, hogy végre elkészült az Öt év A-tól Z-ig projekt második fejezete, amelyet itt és most prezentálnék nektek, frissen, forrón (hiszen nem bosszú ez, hogy hidegen tálalva legyen a legjobb - mint azt az ismert klingon közmondás tartja). Tudjátok: ez az az éppen Szilveszter napján indult rendhagyó kezdeményezésünk, mely három részes terjedelemben azt az öt esztendőt és öt hónapot öleli fel, amely kétezertizenöt májusa és kétezerhúsz októbere között eltelt: arról a hosszú időszakról beszélünk, amikor a Borostaszerint blog egyáltalán nem frissült új tartalmakkal.

kepernyokep_errol_2021-01-04_09-25-29.png

Szóval az a bizonyos öt esztendő, tizenöt májusától húsz októberéig: hogy is volt? - Alaposan meg kell dolgozni azért, hogy a zavaros és sok rétegben összegyűlt emlékeket az ember valamiképpen rendszerbe tudja foglalni. Hiszen, teszem azt, ez volt például az az öt év, amely nagyjából-egészében azzal indult, hogy a retrowave hatalmas robajjal, egy száguldó motorról triplaszaltósan lerepülve ugrott fejest a filmvilágba: a Kung Fury, amely ennek a kulturális fegyverténynek nyitó sortüzét biztosította, kétezertizenöt májusának végén került ki készítői keze közül. A lényegében az y betűs videómegosztóra kalibrált alkotásban a pengeéles szövegek pörgős szintizenére hangolva csakúgy nagy lendülettel pattogtak ide-oda, mint ahogyan a szereplők repkedtek házfalakról és autókról, dacolva a közegellenállással és a rekeszizmok tűrőképességével.

kepernyokep_errol_2021-01-04_09-20-32.png

Persze a poénos felütést követően egyre rétegzettebben artikulálódott a jelenség. S minél fragmentáltabbá vált, annál erősebb reprezentánsa lett az emlegetett öt esztendőnek. Mert bár igaz, hogy a hardcore 80's nosztalgiahullám csak egyike volt az öt év nagy folyamatainak, de a produktivitásán mégis lemérhető, milyen produktív volt maga a periódus. A Kung Fury-t ugyanis egy jóval érettebb alkotás követte, amely hatását tekintve is lényegesen nagyobbat szólt: a kétezertizenhatban indult Stranger Things-nek bérelt helye van a listánkon. Igaz: a kétezerhúszban egyszerre harmincévessé lett nyolcvanas évek számos projektet megihlettek azelőtt is (ilyen volt egyik régi kedvencem, a The Americans, vagy a Halt and Catch Fire - esetleg a már mindenki által elfelejtett The Carrie Diaries), de a nosztalgialavina igazán a ST után indult meg (ld. az egyik leggyönyörűbb példát, az AHS '84-et, vagy az olyan virtuóz kísérleteket, mint a Glow). De aligha véletlen, hogy, mikor az egyik legkultikusabb sorozatnak a nosztalgiafaktort be kellett hoznia a képbe, merre fordult - s hogy a kérdéses fél évtized egyik legfontosabb geek alapműve épp olyan intenzitással aknázta ki a témát, mint a legmasszívabb kultfilm, mely egyébiránt egy fiktív/párhuzamos nyolcvanas években játszódik. És akkor még nem is beszéltünk az új Star Wars mozik némelyikéről, vagy arról a bizonyos, szintén SW-s égisz alatt készült sorozatról, azzal a bizonyos baby-vel, amely sokakkal ellentétben engem egyáltalán nem érdekel (előre jelzem: nagyon szőrmentén lesz itt csak szó mindarról, ami csillagokháborúja-fronton történt)...

kepernyokep_errol_2021-01-04_09-23-26.png

Az egyre erőteljesebb hullámokban lecsapó 80's nosztalgia végeredményben csak egy jelenség volt abból a tíz-tizenötből, amely a korszakot masszívan jellemezte: de ezen is lemérhető milyen minőségben dúskálós, gazdag éra volt ez, s hogy mennyi mindenben tudott újat és jelentőset mutatni... - Persze a produktivitásnak is vége szakadhat egyszer: mondjuk világjárványok idején. Mert hiszen az emlegetett öt év az indulással szemben tudvalevőleg már jóval kevésbé bohókás hangulatban zárult. A való életben elszabadult pandémia hozta változások ténylegesen rendkívüliek, az egész társadalmat és kultúrát felforgatóak lettek, s a filmes/sorozatos világot sem hagyták érintetlenül. Elég itt a mozik világában támadt kavarodásra gondolnunk: a gyöngyvászon- és vetítőgép-tulajdonosok ugyanis, amint zárni kellett, zártak - s amint újranyithattak, újranyitottak. Utóbbi esetben azonban nehéz feladatnak bizonyult a fejlődés, vagy akár csak a bevételkiesések pótlása, hiszen hiába várták a nagy blockbuster-eket. (Ami végül is a rövid, néhány hónapos enyhülés idején mégis napvilágot látott, arról tán jobb nem is beszélni - s ami nem, azon tán jobb nem szomorkodni). Végül kínjukban már a hatvanas-hetvenes évek ősklasszikusaihoz is hozzányúltak, hogy legyen mit vetíteniük. Aztán, amikor rosszabbodott a helyzet, ismét lehúzták a rolót. De ez már akkor történt, mikor újraélesztettük a Borostaszerintet a tavalyi év októberében. A második zárást megelőző időszak egyik utolsó nagy premierjéről, a Russel Crowe egy őrült napját taglaló Tébolyról HGD kolléga már elkövetett egy elemzést.

kepernyokep_errol_2021-01-04_09-30-59.png

A gyilkosan hullámzó, szélsőségesen dúvadszerű idegállapotba került Crowe-alteregó jól rezonált a COVID-19-es vírusverzió miatt (mintha csak az évtized elejéről Södeberg Fertőzés-e kelt volna életre, amely nem véletlenül lett olyan népszerű a pandémia első hónapjaiban) bevezetett korlátozások keltette nyomasztó feszültségre. Az egyéni és kollektív indulatok remek példára leltek a tajtékzó, bosszúszomjas kisember eposzában, akit régóta nem láttunk ilyen kíméletlennek és hajthatatlannak, ha apró, s egyúttal örök sérelmeit kellett megtorolnia. Ugyanakkor arra az őrületre, ami most elszabadult (a járvány és a nyomában jelentkező gazdasági világválság), aligha találtuk meg még az igazán adekvát filmes válaszokat - s ha mégis vannak ilyenek, azokat olyan forrásvidéken leljük fel, mint mondjuk a "régi jó" Leftovers-é (2014), amelyben a mindent átformáló globális tragédia okozója korántsem egy vírus (hanem az emberiség két százalékának nyomtalan eltűnése), az elvesztett lelkek nyomán az egyéni sorsokra nehezedő elementáris hatások ábrázolása mégis örök és múlhatatlan, érzelmi terhelését tekintve pedig olyan brutális, elementáris, mint amilyennek a kétezerhúsz márciusa óta eltelt időszak a mi életünkre nézve bizonyult... 

kepernyokep_errol_2021-01-04_09-27-22.png

Persze a válságok mindig változásoknak nyitják meg az utat. Amikor elkezdődött ez az öt év, még azt hittük, hogy a mozik legnagyobb tragédiája az lesz, hogy a 3D jelentette szemfényvesztés nem fogja beváltani a hozzá fűzött hatalmas reményeket, s ez jelentősen erodálni fogja a nézőszámok adatsorait. Mostanra viszont azt látjuk, hogy a moziknak sokkal több fejtörést okoz, egy egyelőre ésszerű keretek között tartott, mégis globális méretű válsághelyzet, amely az embereket a négy fal közé kényszeríti és, mivel a televízió már unalmas és régimódi dolog, az online streaming szolgáltatók kínálata felé orientálja. A televíziónak ráadásul egy másik virtuális kihívója is akad: az y betűs videómegosztón kialakult platformok döbbenetes mértékű fejlődése, ami elviekben ma már bárkinek lehetővé teszi, hogy megalkothassa a maga televízióját - amennyiben megvan hozzá a kellő bázisa, tehetsége, vagy éppen pofátlansága. Egy Kung Furry-t (persze a főszereplő David Hasselhoff gázsiját leszámítva) ma már jóval könnyebb lenne összerakni, jóval kevesebb energiával és pénzből (úgy fest, körbe is értünk a spirálpályán), mint annakidején (s döbbenetes, hogy az az annakidején csupán öt esztendeje volt)...

kepernyokep_errol_2021-01-04_09-33-28.png

Borzongatóan izgalmas időszak: mindenki kihív mindenkit a pástra: a történelem a filmkészítést, a streamerek a mozikat, a youtube a televíziókat: sűrű és változó korba léptünk. S valóban: ha úgy tetszik, ez a periódus minden értelemben climax-érának tekinthető. De éppen ezért izgalmas és érdekes. És éppen ezért jelent pazar kihívást számunkra, hogy ismét áttekintsük fejleményeit... - Úgyhogy ne is f*ssuk tovább a szót úticél nélkül: hanem folytassuk azt a bizonyos ABC-t, hogy a deepfake technikai forradalmától a Narcos sorozattörténeti mérföldkövéig csévélve a szalagokat újrajátszhassuk a fél évtized néhány fontos jelenségét, filmjét és alkotóját - címszavakban, a hosszú, tartalmas(nak szánt) bekezdésekben. - Ezt tudjuk nyújtani nektek így a tavasz közepe táján, a reggeli fagyok miatt még elgémberedett tagokkal, a posztkovid-szindrómától még kissé fejbe kólintva, de már határozottan májusváró hangulatban, továbbá pedig jó hosszan és tartalmasan, (lehetőleg) spoilerek(, vér és veríték) nélkül.

kepernyokep_errol_2021-01-04_09-43-38.png
Nos: áll a deal?

Címkék: elmélkedés 2010s Filmek Sorozatok Lista Szöllő A-tól Z-ig Öt év

Valóban beárazódtak: ahogyan korábban írtam. Kérdés, kedvünkre való-e még ez az árajánlat? - Minden, amit a The Undoing-ról (2020) idáig írtunk, itt elolvasható - a finálé kritikája pedig az alábbiakban következik...

*

Amikor elkezdtem írni róla, még alig néhány követője volt a miniszériának. Mostanra ezek száma jelentősen felkúszott. Konkrétan a karantén, az új mozifilmek hiánya, a húzónevek jelenléte és az elképesztően masszív hype alaposan megtette a hatását. A magyarul Tudhattad volna címen futó projekt hatalmasat ment és idehaza is nagyon szép nézettségeket tudott produkálni: konkrétan az HBO legnézettebb szériája lett a tavalyi évben.

kepernyokep_errol_2021-03-03_06-56-10.png

Pedig az az igazság, hogy a The Undoing összességében messze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az egyes epizódok során rendkívüli súlyú, nagy ígéreteket kaptunk, amelyek azonban egyszerűen elúsztak a szemünk előtt. A narratíva egy ponton túl már nyilvánvaló vég felé gravitálódott (s itt új értelmet nyer az a bizonyos sokat kárhoztatott tudhattad volna cím: hiszen legkésőbb a felétől sejteni lehetett, merre fog fejlődni a történet, amivel végül is nem okoztak meglepetést - én mégis reménykedtem egy csavarosabb zárásban), a befejezés pedig minden szempontból konzervatív előadásmóddal bírt (a szó cseppet jó értelmében). A The Undoing hiába is szeretett volna kellőképpen scandalous és spicey lenni: a szereplőkhöz hasonlóan, akik a szüzsében megjelenő fordulatok hatására komoly nehézségeket voltak kénytelenek elszenvedni, bizony valamelyest ez a miniszéria is kudarcot vallott.

kepernyokep_errol_2021-03-03_14-34-53.png

A jurisdikcionális csűrcsavarhoz igencsak kóstáló David E. Kelley projektje lévén a legnagyobb brillírozások itt is a tárgyalóteremben zajlottak - a magánéleti momentumok viszont rendre fájóan életlenre és elmosódottra sikeredtek. A zárlatra a széria bizony elérte nálam, hogy a benne szereplő ügyvédkarakterek sokkal jobban elkezdtek érdekelni, mint mindenki más. A ballonos, szókimondó borz - a vád kárörvendésre és kíméletlenségre hajlamos kukaca - a védelem a vád bemocskolására szakosodott, kíméletlen és őszinte, brutális harcérzékkel támadó leopárdja... - Csupa remek jogidráma-típus. Kérdés, hogy rendben van-e ez így? Okés-e az, hogy, amikor egy Nicole Kidman-re, Hugh Grant-re, Donald Sutherland-re hárulna a brílirozás munkaköre, akkor a mellékvonulatok jobban izgatnak a fő talányoknál?

kepernyokep_errol_2021-03-03_14-35-49.png

Válaszok, azaz kitaposott bohóccipők és eltaposott életek a tovább mögött 7+1 képben (a már megszokott fotoesszé formátumban összegezve)...

Címkék: sorozat sorozatok thriller dráma szappan finálé fotóesszé Szöllő The Undoing Spoiler alert

Nem először van szó a blogon a His Dark Materials-ról - igaz, spoilermentesen idáig még sosem írtunk róla. Majd talán a végén, ha minden egyben van, megeresztek egy újoncoknak szóló kedvcsinálót is. (Ha minden egyben van, írtam: hiszen most már biztos, hogy a harmadik évaddal ki kell kerekíteniük a készítőknek a szériát, ugyanis (mint ahogyan az egy ilyen, tulajdonképpen rétegcuccnak tekinthető anyag esetében várható volt) a HDM-et limitált ideig tartják képernyőjükön a projektet megrendelő csatornák - könyvekből pedig éppen három van, tehát adta magát a három szezon lehetősége) Addig is marad a könyvek/sorozatok kedvelőinek az első évadot összefoglaló, kissé talán sűrűbb szösszenet - illetve a második szezon nyitó duplaepizódjához készült lazább hangvételű, fotoesszé formátumú írás - végezetül: jelen kritikám a második évad további epizódjairól és befejezéséről. (Folytatása: pandémia/széles körű vakcináció után következik - addig ugyanis nem állhatnak neki a harmadik szezon forgatásának)...

*

kepernyokep_errol_2021-02-26_18-24-03.png

A második szezont betetőző epikus nagyjelenet után csak nézek magam elé... - Igen: ez az, amiről beszéltem - az érzelmi hullámvasút. Ahol már rég nem az a kérdés, hol van az a cuki kislány a kis bundájában, a nagy, bolyhos jegesmacival (ígérem, utoljára emlegetem fel őket), hanem, hogy hogyan bomlik ki egy a történetbeli különféle világokat a gombák hifája módjára áthálózó, át, meg átszövő gigantikus narratíva, melyet kétségkívül nem túlzás a "mítosz" megnevezéssel illetnünk. S miközben mindez sorozatmércével mérve szinte pillanatok (néhány epizód) alatt történik meg velünk, bőven van alkalmunk arra, hogy elsirassuk a nekünk kedveseket... 

kepernyokep_errol_2021-02-26_18-20-19.png

Mert lesznek nekünk kedvesek... 

kepernyokep_errol_2021-02-26_18-18-44.png

A GoT red wedding-jéhez hasonló durvulást persze ne várjunk ettől az évadtól, de mégis lesznek igen nehéz pillanataink. S ami ezen túl is határozottan rokonítja a HDM-et a Trónok harcával, hogy az HBO (és esetünkben a becsatlakozó BBC is) egy korábban adaptálhatatlannak hitt fantasy-ból hozott ki valami egészen meglepő, kivételes sorozatélményt.

kepernyokep_errol_2021-02-26_18-31-59.png

Fontos összetevője az analógiának, hogy mindkét produkció esetében a kreátori igyekezet a karakterek által érte el a kívánt hatást. Martin saga-járól nem tudok nyilatkozni, mivel A tűz és jég dala köteteit azóta sem olvastam: de ha valami, hát az bizonyosan gyenge pontja a HDM alapjául szolgáló, egyébként káprázatosan magas színvonalú Philip Pullman regényeknek, hogy annyira erőteljesen fókuszálnak előbb a cselekményre, később a különféle szimbólumok és jelképek hálózatára, hogy a karakterfejlődések ívei, a legfontosabb szereplőket leszámítva, kevésbé bontatkoznak ki számunkra a mind monumentálisabb és mind sűrűbb narratív ködök mélyeiből...

kepernyokep_errol_2021-02-26_18-43-28.png

Míg a könyvek leginkább a főkarakterek szempontjából alkottak maradandót, addig a sorozat kétségtelenül biztos kézzel, következésképpen néhol igen elegáns nagyvonalúsággal tudja felvázolni a supporter-ek kontúrjait. Egyenrangú, meglehetős profizmussal kezelt történetszálakat tud kibontani, felfejteni, és, ami talán a legfontosabb, a szálak elvarrásában is hasonlóan következetes tud maradni (ami pedig sok projektnek felettébb gyakori mumusa). Kisebb hibák, gyengeségek persze akadnak, de összességében mégis ez a legemlékezetesebb fantasy-élmény, amiben az utóbbi időben részem volt (s ezt nemcsak a projekttel kapcsolatos, korábban már sokszor emlegetett elfogultságom okán állíthatom).

kepernyokep_errol_2021-02-26_18-40-29.png

A következőkben kifejtem, miben láttam a széria nagy erényeit - de ezt már tényleg nem tehetem spoilermentesen.

kepernyokep_errol_2021-02-26_18-01-29.png

És nem is teszem... 

Címkék: sorozat sci-fi mese sorozatok fantasy dráma adaptáció BBC HBO Szöllő spoiler alert His Dark Materials

Az év első bejegyzését HGD kolléga szállította nektek Wonderwoman '84 (2020) kategóriában. Én még mindig nem mertem lecsekkolni azt a mozit, főként a túlzottan negatív kritikák miatt - viszont kétezerhuszonegy első Szöllő-írásának keretében törlesztenék egy adósságot, amire még az 25th Hour (2002) kritika első részében hívtam fel a figyelmet (a második valamikor tavasszal érkezik): ez pedig Edward Norton 2019-es mozija, amelynek ő maga egyaránt volt rendezője, forgatókönyvírója és főszereplője: a Motherless Brooklyn.

kepernyokep_errol_2021-02-24_15-22-40.png

A WW '84-hez hasonlóan visszafogott, mérsékelten lelkes kritikákat kapott ez a mozi is (bár a kettő stílusa és súlycsoportja között nyilván jelentékeny a különbség). Míg amott a végeredmény gagyulási együtthatója, addig itt alighanem Norton személye indokolta, hogy a hivatalos ítészek elég hűvösen fogadták a projektet. Hiszen, ahányszor EN rendez, vagy főszerepel, illik extrém magasra helyezni a mércét és minimum egy új Harcosok klubját (1999) vizionálni.

kepernyokep_errol_2021-02-24_13-39-19.png

Ehhez képest, amit kaptak (kaptunk) az egy sajátosan lassú hömpölygésű, Amerika hetven évvel ezelőtti múltjába helyezett történet volt. A Tourette-szindrómás főkarakter ugyan bizonyára erős, markáns vállalásnak tűnt, és nem kétlem, hogy lehetett volna még többet is kezdeni azzal, hogy a főhős olyan betegségben szenved, amelyet a cselekmény bonyolódásának idején még diagnosztizálni sem nagyon tudtak, így aztán még a nevét sem nyerte el.

kepernyokep_errol_2021-02-24_16-05-14.png

De sokkal jobb így, hogy ez a szerencsétlen körülmény nem töltötte be és nem árnyékolta le a képsorokat: sietve leszögezném ugyanis: ez nem egy olyanaféle fogyatékos tematikájú mozi, amelyet már direkt az Akadémia könnycsatornáihoz terveztek. A főhős, bár küzd bizonyos hátráltató körülményekkel az életben, de nem rokkant, és főleg nem sajnálni való. Tökös figura, aki magánnyomozó, ráadásul nyakig beleáll a kor egyik legkeményebb sztorijába: a várostervezésbe.

kepernyokep_errol_2021-02-24_15-37-40.png

Igen: bármilyen hihetetlen, a második világégés után öt-tíz évvel ez volt az egyik legkeményebb belháborús hadszíntér az Újvilágban. Hogy miért is számított ennyire ütősnek ez a problematika akkoriban, arra csakúgy kitérek majd az alábbiakban, mint arra, hogy hogyan lehet a fogyatékkal élést ízlésesen filmvászonra vinni: úgy, hogy a mese, még ha mese is: éppen hihető és hiteles maradjon.

kepernyokep_errol_2021-02-24_16-04-16.png

Újabb elfelejtett aktualitás(ok) a Borostaszerinten: folytatás lejjebb, kifejezetten spoileresen következik!

Címkék: film krimi maffia filmek dráma történelmi Edward Norton Daniel Defoe Elfeledett aktualitások

süti beállítások módosítása