Talán elsőre meglepőnek hangozhat az a megfogalmazás, miszerint a Raised by Wolves olyan sorozatként indul, mely a bolygómozgás törvényeit írja le humanoid küllemű androidok és humán entitások sajátos kapcsolatán keresztül.

Pedig, ha jobban belegondolunk, valóban ezt tapasztaljuk meg a pilot során. Adott az Anya - a hátborzongatóan nagy erővel rendelkező android, akinek különféle áramköreit és képességeit az élet adására és elvételére is alkalmassá képezték ki készítői. S akit ez okból nehéz nem a Nappal azonosítani, minthogy, legalábbis a pilot története szerint, mindenki más körülötte kering: belőle nyerhet életet és általa veszítheti el azt.

És adott egy helyzet, valamikor a közel, vagy távoli jövőben (a kritikában igyekszem kerülni a spoilereket), ahol ez az egyébként humanoid küllemű android "össze van zárva" egy másik androiddal, Apával (Anyát fehér nőként, Apát fekete férfiként keltették életre készítői). illetve több-kevesebb humanoiddal egy bolygón, ahová egyenesen a Földről érkeztek.

A bolygó neve pedig: Kepler-22b. Igen: az egyik olyan testvérünk a sok milliárd galaxis sok milliárd naprendszerének égitestjei közül, amelynek állapotjelzői leginkább emlékeztetnek a Földére, s emiatt a valóságban sem kizárt, hogy alkalmas lehet az életre. Nem mellesleg pedig: ez az a bolygó, melyet a bolygómozgások törvényének felfedezőjéről neveztek el...

Egyenlőre majomkodunk. A film után a sorozat első évadát boncolgatnám. Elolvastam hozzá Csiger Ádám Rebootolni a világot című írását. Valami hasonló fogalmazódott meg bennem is. Arra rögtön gondoltam, hogy a scifi sajátossága, hogy minnél hézagosabb az alapmű (esetünkben a 12 majom film egy vázlat volt csupán rengeteg hiátussal,megkockáztatom, hogy emiatt se tekinthetünk arra teljes értékű sciencefiction történetként), annál több után gondolási lehetőséget ad olyan megrögzött alkotóknak, mint a SciFy csatorna stábja volt most.

Idén késő nyáron érkezett meg HBO GO-ra egy mini antológia-sorozat: a finn Eristyksissa, vagyis Otthon. Tegnap teljesen véletlenül akadtam bele az anyagba, és, mivel megtetszett az alapötlet, gondoltam, egy este alatt le is pörgethetem a hét különböző rendező által jegyzet hét rövidfilmet, amelyből ez az összesen kb. másfél órás "játékidőt" felölelő széria összeáll.

A motiváció, mondhatni, tálcán kínálta magát, hiszen a hét alkotást összefűző téma egészen aktuális: a koronavírus-helyzet, és a nyomában előálló általános karantén-állapot, illetve mindaz, amit a karantén okoz az egyes és kettes ember, a családok és barátságok, kapcsolatok és viszonyulások tekintetében. Mivel a saját karanténom (és nem mellesleg: betegségem) tizennyolcadik napját töltöm, ezért úgy érzem, lehet számomra mondanivalója ennek a cuccnak. Egyébként is lételemem reflektálni a saját életemre, ezért sem volt kérdés, hogy mi lesz az esti program.

Lássuk, volt-e értelme ennek a kísérletnek!

Öt év hosszú idő.

Belefér pár váltás: munkahelyben (már akinek jutott), párkapcsolatban (már akinek jutott), lakhelyben (már akinek jutott). Nekem meg mindegyikből kijutott.

Nézem az akkori fotóimat, és egy életunt kisfiú köszön vissza róluk. Azóta életunt nagyfiúvá váltam: a borostából szakáll lett.

Az unalom nem változott: most éppen a karantént unom.

Csöndben jövök kifelé egy szerencsémre aránylag enyhe lefolyású koronavírus-fertőzésből és közben van időm elmélázni a tűnt időkön (s nőkön). Meg az egykori projekteken. Ilyenekből azért krisztusi korra összegyűjt párat az ember: én sem szégyenkezhetem…

Fura érzés újra a digitális térben lenni, ahogy a leütött karaktereim a bitek tengeren gondolatokká formálódnak. Mi hozott vissza 5 év szünet után a blogoláshoz, filmkritikákhoz? Sokkal nemesebb indok, mint ami korábban vezetett. Régen arra vágytam, hogy mások olvassanak (bármennyire is próbáltam magamat győzködni arról, hogy közben bőszen ügyködöm a stílusom artikulálásán). 34 évesen rájöttem arra, hogy az írást önmagáért kell tenni, hogy legyen pár áhítatos órám, amikor a kultúra, a gondolkodás oltárán áldozhatok. Teremés történet az egész. Hát teremtsünk. 

Nos, megint kicsit megcsúsztam, de gyorsan korrigálok is - következzék a Game of Thrones ötödik, azaz legújabb szezonja negyedik és ötödik, illetve hatodik részének a kritikája. Azért jött ki így a lépés, mert így jött ki. Kevés az idő, sok a munka. S az ember nemcsak vlogolással él... Sajnos... :(

Youtube:

Inda:

Na, ez már egy fokkal eseménydúsabbra sikeredett hét volt. Egy fokkal - azért csodát még mindig képtelen vagyok tenni. Sajnos kevesebb időm van sorozatot nézni, mint eddig bármikor a blog történetében, így nem semmi, hogy mindig kisajtolom magamnak az igen sűrű napokból az egy hétre való három-négy epizódot. Ennek már örülni kell... 

Penny Dreadful s02e02 - Ahajajajajj! Brutális, zseniális, lélegzetelállító! - Nem jutok szavakhoz továbbra sem a Penny Dreadful nyújtotta teljesítmény láttán. Inkább csak ülök és nézek - és nem mesélek, mint Vitray Tamás. Ezt az élményt át kell érezni és át kell élni. Erről kár a minimálisnál többet írni, és kár rajta túl sokat lovagolni. Csak elveszne az élmény varázsa, misztikája, a szénfekete, halványszürke és sápadtkék színekből építkező atmoszféra keltette egyedi érzések páratlan összhatása. 

Mad Men s07e08 - Mikor láttam egy cikket arról, hogy véget ért a Mad Men (a cikkíró szerint nem is akárhogyan), váratlanul észbe kaptam: úristen, én meg teljesen lemaradtam a hetedik (záró)szezon utolsó feléről, ami idén tavasszal érkezett meg. Már április eleje óta futott, hogy egészen pontos legyek. Na nem baj, mondom: ami késik, cefetül nem fog elmúlni. Keep calm és pótlom a hiányosságokat. Egyenlőre csak egy epizóddal jutottam előrébb, de az éppen eléggé remekbeszabott volt ahhoz, hogy ismét eszembe jusson: mégis milyen élet lesz majd az, amelyet Mad Men nélkül kell élnem? 

Orphan Black s03e05 - Na, most mondom azt, hogy az Orphan Black már tényleg pörög. A hét hőse amúgy egyértelműen Helena volt, aki olyan erős szövegeket kapott, hogy csak na! De Cosima a másik, nyilván - aki megint randizik. - Egyszóval volt feszültség és izgalom, plusz potenciál ebben a részben. Ráadásul olyan testvérdráma (megint csak Helena kapcsán), hogy az előtt azért muszáj volt legalábbis egy kicsit biccentenem. Ez igen, ez rendben van! - Ahogy az Orphan Black is halad előre a megfelelő úton. 

Game of Thrones s05e06 - Szemben a Trónok harcával,  ami az egyértelmű mélypontig jutott el. Még mindig nem tértem magamhoz teljesen a rész okozta sokk miatt. A véleményemet amúgy részleteiben itt tudjátok befogadni, egyebekben meg gyorsan be is fejezném, mert még megint felforrna az agyvizem. Az meg senkinek nem volna jó, ha elkezdenék itt tányérokat a falhoz csapdosni. 

Szöllő

Na, ezen a héten már hál istennek egy kicsit több dologra jutott időm. Csodát ugyan nem tudtam tenni, s így nem lehetett 36 órás napokat kanyarítani a 24 órásakból. Na, de 6 epizód még mindig lényegesen több a 2-nél. Remélem, kisvártatva sikerül majd felpörögnöm, és valami még látványosabbat produkálnom. Addig is azonban...

Végre ismét új videó!

Kevés volt az időm az elmúlt két hétben, és talán azért is ültem rajta ennyi ideig - de fő, hogy végre elkészült a korábbi vonatkozó szolgálati közleményünk óta az első munkám. Ahogy ott és akkor ígértem, mostantól inkább az ajánlásokra és a figyelemfelkeltésre fókuszálok, így túlsúlyba fognak kerülni az olyan vlog-bejegyzések, amelyekben sorozatokat vezetek elő, tanácsollak el benneteket tőlük - vagy éppen állítok ringbe egymás ellen, mint ezúttal. 

A formátum még egyértelműen tökéletlen, sokat kell dolgoznom rajta - főleg abban a tekintetben, hogy legyen egy kicsit rövidebb és keményebben álljon bele ebbe a harci szellem dologba.

Szóval még kicsit sárga és kicsit savanyú a dolog - de majd kinövi magát.

Legalábbis remélem... :)

Addig is fogadjátok szeretettel 2014/2015 (ősz + tavasz, ugyebár) legjobb Marveles, illetve DC-s országos ujjoncának párharcát:

Tube

Inda

Szöllő

Sűrű hét - csekélyke idő. Az egyre kevésbé álmosító időjárás dacára több sorozatba aludtam bele ezen a héten, mint már jó régóta. S épp ezért jóval inkább el vagyok lemaradva szinte mindennel, mint amennyire szabadna. Nade majd nyáron... :)