Fura érzés újra a digitális térben lenni, ahogy a leütött karaktereim a bitek tengeren gondolatokká formálódnak. Mi hozott vissza 5 év szünet után a blogoláshoz, filmkritikákhoz? Sokkal nemesebb indok, mint ami korábban vezetett. Régen arra vágytam, hogy mások olvassanak (bármennyire is próbáltam magamat győzködni arról, hogy közben bőszen ügyködöm a stílusom artikulálásán). 34 évesen rájöttem arra, hogy az írást önmagáért kell tenni, hogy legyen pár áhítatos órám, amikor a kultúra, a gondolkodás oltárán áldozhatok. Teremés történet az egész. Hát teremtsünk. 

Pontosabban előtte pusztítsunk. Nem tudom, hogy mennyire stílusos egy karanténnal terhelt időszakban a 12 majommal indítani a blog új felvonását. De megteszem. Hétvégén néztem meg ismét a filmet. A kritikára készülve elolvastam Bakács Tibor Settenkedő Mitől szorong Hollywood? című korabeli írását. Kicsit felidézni egy olyan ,ár feledésbe merült évet, amikor még nem sok közöm volt a nagy gondolatokhoz, 1995-öt. 

Úgy látszik, hogy én leszek az az utókor, 25 év elteltével, amelyik felfedezi magának ezt a filmet. Megértem BTS gondolatait is. A Terminator (1984) már 10 éves, amikor a film készült. Viszont a Vírust épp ekkor játszották a mozikban. Nyilván elég hozzá egy kémcső, hogy a két filmet összevegyítsük és utána felcímkézzük 12 majomra. Persze Terry Gilliamről beszélünk, így elkerülhetetlen, hogy "szennyeződjön" a film a szerzői jegyeivel. Átlátszó védőruhába bugyolált emberek, a főszereplő arcába mászó monitor. Mind, mind olyan dolgok, amit a rendező álmából felkelve képes felidézni. TG-nek annyira egyedi szerzői jegyei ezek, hogy a film alapján készült sorozat se mert velük élni, mert hihetetlen érzék szükséges hozzányúlni, hogy ne csapjanak át önmaguk paródiájába (elég arra a lehetetlen képre gondolni, hogy az időutazáshoz főszereplőnk felhúzza az óvszerre emlékeztető öltözékét).

BTS-ből különös ellenszenvvel beszél arról a nagyközeliről, amiben a főszereplő gyeremki énje rácsodálkozik a végromlás első pillanatára. Egy olyan dolog ez, amiben megint csak nem értünk egyet. Szerintem fölösleges leragadni, hogy a magas kultúra (amit BTS-nél TG Brazil címűfilmje képvisel) szemszögéből ez a hollywoodi túlcsordulás mennyire helyén való. A film mondandója szerint szükséges megítélnünk ezt a jelenetet > már a végpont lesz a kezdőpontunk és az eslő pillanattól kezde két kézzel kapálunk amiatt, hogy elkerüljük a végzetünket. 

This is the very first moment of my beautiful end... Csak próbáljatok meg mondani az emberiség végső pusztulásámak megakadályozásánál érdemlegesebb célt mondani az időutazásra. A filmben két világ van: a katasztrófa előtti és utáni, amelyolyan elemi erővel szaggatja szét az idősíkokat, hogy magára az időutazó főszereplőre olyan terhet helyez, amelyre vagy az örület, vagy a tagadás lehet a válasz (TG eljátszik mindkettővel). 

SPOILER ALERT>

Amiért imádom még ezt a filmet, az az, hogy belőlünk indul ki, abból a gondolatunkból, hogy a világot csak egy örült pusztíthatja el. Csak egy bolond zavaros gondolataiban merülhet fel milliárdok halála, mint végső cél. E téves feltevés, amely az emberiségre hozza a végső pusztulást, hogy nem tudjuk elfogadni létezik logikus érvelés a fajunk kipusztulásának szükségszerűsége mellett. Elfelejtjük, hogy ami nekünk a végpont másoknak a kezdőpont...

 HGD: 5/5