07. 31.
Orange is the New Black S01E01: A Netflix üdvöskéjének pilotjáról már mindent megírtam a vonatkozó írásomban. Itt, most legyen elég annyi, hogy egészen pozitív csalódás volt. A körülményekhez képest kifejezetten élveztem. A körélményekhez képest, értitek – hiszen egy női börtönben játszódik! -7,25/10
Under the Dome S01E06: OK, ismét egy eléggé fárasztó rész. Az előző két epizód megadta a reményt, hogy talán valami komolyabb is lehet a sorozatból… - Csak téveszme volt ez? Ismét kiszámítható karakterek, ismét átlátszó, ostoba fordulatok – és Stephen King még nyomokban sem… Áh! (Csak az efféle, a buráról készült csodaszép felvételek dobják meg egy kicsit a kedvemet…) – 5,5/10
07. 30.
Dexter S08E05: Dexter Morgan’s angry. Fuckin’ angry! Ilyet is ritkán látunk. Debra pedig az eddigiekkel szemben már-már nyugodt és kiegyensúlyozott. Ilyen sem volt már egy ideje. Mintha felcserélődtek volna a szerepek. Az évad elején egyértelműen kemény drámával és masszív mindfuck-kal indítottunk. Mostanra mindkettő szintje jelentősen csökkent, míg a humor kicsit jobban előtérbe került. Mi tagadás, az utolsó évadra sem fukarkodnak az írók a meglepetésekkel – ráadásul úgy tűnik, a következő részben némi irányváltásra számíthatunk majd a cselekményben, és kapunk egy masszív új szálat is. Elképzelésem sincs, hogyan és miként fogunk eljutni a fináléig, és most már lövésem sincs, hogy mit szeretnének pontosan kihozni belőle a kreátorok. Eddig nyeregben éreztem magam, mert úgy tűnt, hogy egyértelmű lesz, merre haladnak a dolgok. És most meg rendesen meglepett a csapat, ami azt illeti. De persze emiatt egy pillanatig sem zsörtölődöm: szinte minimum elvárás is lett volna a Dextertől, hogy úgy, ahogy eddig, az utolsó évadban is számos csavarral és meglepetéssel, illetve egy-két masszív irányváltással is szolgáljanak. Ha nem így cselekednek, tán még csalódtam is volna bennük. Viszont egy dolgot nagyon rossz leírni a sorozattal kapcsolatban: only 7 episodes left...– 9,75/10
07. 29.
Skins (Fire part 2) S07E02: Az egyik dolog, amit imádok, és amit mindig is imádni fogok a Skins drámadúsabb epizódjaiban, hogy le tudnak rántani a broken harted életérzés legmélyére, s miután jól megdögönyöztek a reménytelenségben, a végén mindig felcsillantanak valamiféle reménysugarat. Az utolsó szezon Effy-ről szóló Fire c. dupla részének második eresztése pontosan ezt a vonulatot erősítette. A humor, a komikum szinte azonnal háttérbe szorult, amint ez a nagyon sűrű bő 40 perc elstartolt Naomi drámai standupjával – átadva a helyét a szomorkásabb fordulatoknak. Hiába volt azonban hihetetlenül erős ez a rész, hiába volt fanatasztikusan sűrű, és – nem félek kimondani – művészi, nagyon-nagyon mélyen és depisen hagyott volna minket anélkül a kis, leheletnyit elmosolyodós taxis lezárás nélkül.., (Annyira jó a Skins az ilyen nüansznyi eleganciájú megoldásokban!) – Huh, ha ilyen volt a nyitás, milyen lesz a folytatás? Hamarosan jönnek Cassie részei, és én már előre be fogom tárazni a zsebkendőket, mert most ismét kemény katarzisra számítok. – 10/10
07. 28.
Falling Skies S01E08-S01E09 (redara): Nem is emlékeztem, hogy ennyire virtuóz sebességre kapcsolt az Égpotyogás első szezonja a finálé előtt. Sok sorozat tanulhatna abból, amilyen szépen és pontosan előkészítették az első nagy eresztés lezárását. Kapunk rejtélyeket, wtf-pillanatokat, izgalmas fordulatokat dögivel – nem úgy, mint sok más szériánál, ahol többnyire minden igazán érdemi történést az évadkezdő és –záró epizódokra tartogatnak, a kettő között meg csak valami széteső massza van, ami silány kohézióval tartja össze a szezont. S mielőtt azt mondanátok, hogy nagyon negatív a véleményem: a szériák többsége tényleg ilyen. Főleg az egykaptafa nyomozós anyagok, kórházsorozatok meg jogi drámák. Na, ezért nézek pl. kevés ilyet, s főleg soha nem rendszeresen. Nem úgy, mint a Falling Skies-t, aminek régebbi epizódjait immár második alkalommal gyűröm le – és, ami azt illeti, újbóli nézésre is egyre érdemesebbnek tűnik a bizalmamra. Jöhet a finálé, majd a második, és végre az új szezon is! Mert ne feledjünk: még előttem áll egy másik redara is, a Game of Thrones-ból. És hol van még a Homeland, amibe utána akarok belekezdeni… – 8,5/10
Alfred Hitchcock: Téboly/Frenzy (színes, angol-amerikai, 116 perc, 1972): OK, némi fáziskéséssel, de csak érkezik új írásom a Hitch ’13 rovatba – hisz tudjátok, ha hónap vége (elvileg utolsó hétvégéje, de most már mindegy), akkor mindig felkészülök egy-egy inkább vagy kevésbé ismert klasszikusból a Mestertől, hogy egy hosszabb-rövidebb esszé erejéig elelmélkedjek róla. Ezúttal egy közepes ismertségnek és elismertségnek örvendő munkát veszek górcső alá, amely konkrétan az alkotó utolsó előtti játékfilmje is egyben, ráadásul angol-amerikai koprodukciós tétel. A részletek a vonatkozó írásban lelhetőek fel – amely az egy-két hete kipróbált, és egész működőképes x+y képes rendszer jegyében született. – 9/10
07. 27.
Falling Skies S01E06-S01E07 (redara): Az első évad második felében végre másodszori nézésre is kezd komollyá és figyelemreméltóvá válni a Falling Skies. Több az érdemi történés, több az izgalom, a gyerekkarakterek – akik ebben a sorozatban egy posztapokaliptikus anyaghoz képest ugyebár feltűnően sok figyelmet és szerepet kapnak – megszűnnek kétdimenziósak lenni, az évad végének epikus zárlatából pedig gyaníthatóan másodszorra is sok átjön majd. Hogy most már nem röhögök igazándiból az egyes szekvenciákon – csupán igen ritkán –, azt jelzi az is, hogy nagyobb sebességre kapcsoltam a darálót. Amúgy „Innye, csapjunk a lovak közé, hátha eljut baj nélkül a völgybe a szekér”-alapon. – 8/10
07. 26.
The Cult S01E12-S01E13: „Nahát, ezek a dolgok csak úgy szétesnek…” Az egyszerűen nem lehet, hogy itt érjen véget… - Tudjuk, a CW levette a műsoráról az utolsó 6 részt, és csupán a neten tette láthatóvá őket, de – minden ellenkező vélekedéssel szemben – hivatalos kaszára sosem került sor (igaz, az említett gesztus majdnem egyenértékű vele). Ne is kerüljön. Itt ugyanis nem lehet véget vetni ennek a sztorinak. Az utóbbi három-négy rész, a finálé előtt, eléggé masszív, nagyon összeszedett, és egészen izgi lett. Erős cliffhanger vagy újdonság ugyan nemigen szerepelt bennük (így az évadzáróban sem), de sokkal jobban hozták a szériától elvárható legjobb minőséget bármely eddigi epizódnál. A sorozatbéli sorozat persze továbbra is kiszámítható és rém gyenge – de ezzel kicsit a saját csapdájukba is beleestek a készítők. Igen, hiszen, ha jobb a „fiktív” project, mint az eredeti, akkor miért néznénk csak azért a heti 3-4 1-2 perces snittért az anyagot, ha viszont rosszabb… - akkor pont az van, ami most. Vagyis az, hogy felfoghatatlan, miért rajongana érte bárki – nem, hogy saját vallást generálna, amelyért egyesek ölni is képesek. Brühühü. A sorozatnak és a sorozatbéli sorozatnak tehát végső soron homogén minőséget kellene képviselnie – de ezt meg marha nehéz úgy elérni, hogy utóbbiból hetente max 8-10 percet látunk. Hát igen, így néz ki egy klasszikus 22-es csapdája szituáció – és nem Rockne S. Obannon kreátor született átvágni ezt a gordiuszi csomót. De akkor se legyen mán így vége, hogy még aztat sem tudjuk, kicsoda Stephen Rae… - 8/10
07. 25.
Falling Skies S01E05 (redara): Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy csak akkor írok legközelebb a Falling Skies-redarám kapcsán, ha valami, akár mikroszkopikus mértékben is eltérő tapasztalatom mutatkozik az előző napokéihoz képest. Pont. – 7/10
Under the Dome S01E05: Jééé, az Under the Dome tud ilyet is? A sorozat egyértelműen legjobb epizódja volt az eheti eresztés. Három részen át csak nagyon-nagyon kevés Stephen Kinges hangulatú fordulatra került sor, a karakterek érdektelenek voltak, ésatöbbi – s amikor már majdnem elkezdtem leírni az anyagot, akkor az előző heti bő negyven percben hirtelen felbukkant pár, a Mester munkáira igazán hajazó utánérzés. Feszült dramaturgiájú rész volt – azt írtam, hogy egy igazán high concept sorozat esetében (amilyennek ez egyelőre még messze nem tűnik) egy erős közepes lenne – de erre a mostanira már egyértelműen megadnám az négyest, tán a négy-ötödöt (lol) is. Sokkal keményebb és jobban összerakott epizód volt ez, apró szépséghibákkal – és, most először a széria történetében ügyesen adagolt történésekkel és karakterépítgetéssel. Kár, hogy gyaníthatóan csak a „vak tyúk is talál szemet” effektusról van szó (évadonként egyszer még egy gyenge széria is bekaphat egy jó részt). És ami még csöppet idegesít: a kedvenc karakteremtől, a tiszteletestől is el kellett búcsúznom (milyen sorozat az, ahol mindig azokat nyírják ki, akiket végre elkezdenék megkedvelni?), míg ezt a Junior gyereket igazán lepuffanthatná már valaki! – 8,25/10
The Killing S03E09: RIP Bullet… – Jelen pillanatban nincs egy, azaz egyetlenegy széria sem, amelynek az aktuális heti folytatásait annyira áhítoznám, mint a The Killingnek! Még a Dexterét sem – igen, pedig az az utolsó évadában van és bivalyerőseket rúg minden egyes heti eresztésével. De ez az anyag most megint valami eszméletlen mértékben pörög. Kár, hogy – úgy látszik, ez egy ilyen nap – itt is kifektették egy-két kedvenc karakteremet. De komolyan. Képzeljétek el (ha láttátok már!), hogy mondjuk a második évadban gyilkosaink elkezdik szép sorban kifektetni a Larsen család tagjait. Na, kb. ilyen lórúgással érnek fel a mostani események. Ennek az epizódnak a hőse egyébként egyértelműen Kinnaman – keményen rájár a rúd most Holderre, az biztos, és ennek ábrázolása hiteles és talpig rátermett színészt kíván. Ami pedig a cselekményt illeti: úristen, mi lesz itt még a fináléig? És hogy fogom kibírni azután The Killing nélkül? De mit azután… a jövő hétig??? – 10/10
07. 24.
Falling Skies S01E04 (redara): Soha ne robbants kézigránátot, a mechák vannak a közelben, sose ne adj vizet egy póknak és soha ne mondd, hogy soha… - a Falling Skies megtanít, hogyan élj túl egy kozmikus sci-fi inváziót úgy, hogy még gyermeked gyermekségét is megőrizhesd az összeomlás közepette… – És most megint jöjjek elő a Walking Dead-del? Ugyan! Rá kellett döbbennem, hogy ami itt elsőre epicnek tűnt, az másodszorra sokszor röhejes – s ha nem is sitcomként nézem az Égpotyogást, néha már majdnem olyan tud lenni, mint a Zombieland (mármint, nem a film, hanem a rosszemlékű sorozat, amit hál’ istennek hamar elkaszáltak). Remélem, később, a keményebb részeknél, azért nem lesz újból ilyen érzésem. Nem volna szerencsés dolog és nem akarnám félbehagyni a redarát… - 7/10
Cult S01E09-S01E11: Sok sebből vérzik a Cult, de már nem olyan rengetegből, mint eleinte, mondjuk úgy a második epizódot követően. Sőt, úgy néz ki, ezek is kezdenek behegedni. Én egyébként, minden hibája ellenére, határozottan élvezem a sorozatot, s esküszöm, nem csak guilty pleasure-ként! A történetben ugyan nincsenek nagy csavarok, viszont úgy van tálalva, hogy valahogy mégis érdekeljen, a főkarakterek nem valami erősek, de mégis megkedveltem őket, Robert Knepper pedig továbbra is óriási kedvencem, és ezen az sem változtatna, ha pocsék rossz és egysíkú karaktert hozna – de hál’ istennek ez a legkevésbé sem igaz. Az egyetlen problémám továbbra is a sorozatbeli sorozattal van: nagyon-nagyon-nagyon gyenge ahhoz képest, hogy ennyi rajongója van és ennyien akarják megfejteni a benne megbúvó titokzatos rejtélyeket. Ja, és Marie Avgeropoulos pedig elképesztően dögös! – 7,75/10
07. 23.
Falling skies S01E03 (redara): Tényleg jó móka a Falling Skies-redara. Jól éreztem, amikor belevágtam, hogy remekül fogok szórakozni. Első nézésre még marha komolyan vettem a sorozatban zajló eseményeket, másodszorra viszont már nagyokat röhögök. Elsőre tán még depisnek is tűnt, ami másodszorra már megmosolyogtató. Komolyan, ez az anyag most, így, secondly állatira kacajfakasztó. Pl. most jöttem rá, hogy mennyivel hitelesebb és több rétegű a Walking dead-ben Rick és Karl apa-fiú sztorija (hogy egy másik posztapokaliptikus anyagot idézzek!), mint itt ez a kétdimenziós family moments-jellegű borzalom (s évadról évadra húzódik!), ami Tom Mason és legifjabb ivadéka között rendszeresen lejátszódik (és ilyenkor mindig beúsznak a, persze diadalmas muzsikát játszó, vonósok). Még szerencse, hogy sok sci-fi elemmel és akcióval ellensúlyozzák az efféle szekvenciákat, különben dühbe jönnénk. Na, nem, mintha ezeken a sci-fi elemeken és akciókon ne tudnék röhögni, úgy igazán, tiszta szívből! Mondom: tényleg jó móka ez!– 7/10
Dexter S08E04: A Dexter: na, az már nem móka. Egyszer abból is nyomok majd legalább egy redarát, az tuti – de, hogy ott sem fogok sokat mosolyogni az utolsó két évadon, az biztos. Rendkívüli erejű és elképesztően eredeti az a dráma, amit mostanában Michael C. Hall és Jennifer Carpenter művel. S még ha enyhítik is pár poénnal néha (Masuka lánya, pl.), akkor sem sikerül teljesen feloldani a részről részre továbbáradó feszültséget. Szerintem a Dexter-t gyenge idegzetű vagy befolyásolható embereknek tutira nem szabad nézniük – jobban megárt, mint a legvéresebb videójáték vagy a legvégtagleszaggatósabb horror. Kevés kiváló szériára nyomnék ki igazán tiszta szívből egy jó nagy 18-as pöttyöt vagy karikát, de erre tutira igen. Charlotte Rampling pl. annyira jó színésznő, hogy képes olyan szuggesztíven állítani igazságnak csak eléggé torz lelkülettel nevezhető dolgokat, hogy már-már hajlamosak lennénk hinni neki. Kevés zseniálisabb karakter volt Vogelnél az elmúl hét évadban. Esküszöm, hiányozni fog, ha véget ér a sorozat. Áh, már csak 8 rész… - 9,75/10
07. 22.
Falling Skies S01E01-S01E02 (redara): Már vagy két hónapja beígérgetem, és azóta is húztam-vontam, de végül csak belekezdtem – jönnek a redarák! A Falling Skies duplapilotja, elsőként. És vele együtt érdekes új tapasztalatok – rájöttem ugyanis, hogy a redara már nem akkora poén, mint az első alkalom volt. Ugyanis ez a széria garantáltan egyszerű, mint a faék. Igen, jól értettétek – bár nem szokták így emlegetni, mégis meg kell, hogy mondjam: túl sok bonyolultság vagy komplexitás nem lakozik benne. Legalábbis szerintem. A másik: annak idején valamiért ez sem tűnt fel, de a cgi is elég gyenge. Komolyan béna. Nem tehetek róla, ez az igazság (ezért nem tudok parázni pl. a pókoktól, pedig nyilván nagyon kellene). Persze nincs infóm róla, a dvd kiadás jobb lett-e, de a netre feltöltött verziók tényleg nagyon-nagyon sok joggal nevezhetők silány minőségűnek. Egyébként nincs semmi baj – mi több, még élveztem is az újrázást. Jó móka lesz ez – csak győzzem szuflával! – 7,5/10
07. 21.
Angyalok terápiája 1-4. rész: Sajnálom, de a tegnapi energiámból csak egy hazai websorozat ledarálására futotta. Azért sajnálom, mert eljött az ideje a nagy Falling Skies és Game of Thrones redarámnak –, mert nagyon érdekelnek már az új szezonok is (utána pedig jön a teljes Homeland pótlása – és ez simán ki is tölthetné a nyár maradék részét, ha nem kéne még ezek mellett is még sok mindent néznem). Na, de a téma most nem ez, hanem az, hogy van egy a tegnap lenyomott anyagra vonatkozó írásom is – az első olyan, amely hazai sorozattal foglalkozik. A „magyar glóbusz” című rovatban nem csak új dolgoka tervezek majd előszedni, hanem pár jelentős klasszikusra és elkerülendő, rettenetes produktumra is felhívom majd a figyelmet (persze mindig, minden esetben szigorúan spoilermentesen). A vonatkozó írásomból minden kiderül – legyen szabad most csak annyit mondanom: Szirmai Gergely. – 7/10
07. 20.
Cult S01E08: OK, számos hibája van – de 13 részes az évad, így most már mindenképpen végigpörgetem az idei eresztést a Cult-ból. És nyilván nem a számos hiba motivál erre, hanem az előzőekben már sokat emlegetett erények – pl. az, hogy két-három epizód óta kezdek nem kevés potenciált érezni az anyagban. Ugyan a főkaraktereink továbbra sem túlságosan érdekesek – de a mellékfigurák annál több izgalmat tartogatnak, ráadásul a nyomozásunk is sajátos irányt vett és új lendületet kapott. - 7/10
The Bridge S01E01: Diane Krueger-t már sokféle szerepben láthattuk, de kissé neurotikus és furcsa el pasói nyomozónőként még egészen biztosan nem. Márpedig most azt alakít a skandináv Bron/Broen című, a Viasatról már ismert sorozat usás remakijában. Az anyag különlegessége, hogy a Dánia és Svédország között feszülő híd helyett egy az amcsi-mehíkán határon elterülő, azonos céllal épült objektumot vesz célba. És tán nem is teszi olyan rosszul. Az FX-en futó cucc (ez már fél garancia a minőségre) pilotja számomra egész kellemes meglepetés volt. A The Killing startjához képest persze sokkal több az okom a fanyalgásra, de az is biztos, hogy sok potenciál van még ebben a szériában is. A kedvencem jelenleg a Krueger játszotta Sonya Cross botcsinálta társává avanzsált, Demian Bichír alakította mexikói Marco Ruíz felügyelő. Ez a karakter telitalálat – jó a humora és már az első pillanattól dinamikus párost alkot női főszereplőnkkel, akivel alapvetően és szinte mindenben különbözik a munkamódszerük. Ez utóbbiból még számos jó dolog is kisülhet! Sok múlik a következő két-három epizódon! – 6,75/10
07. 19.
Cult S01E07: OK, el kell, hogy ismerjem, ez a rész kifejezetten tetszett. Végre olyasféle rejtélyeket és olyasféle dinamikus történetvezetést kaptunk, amely illenék egy effajta sorozathoz. A mostani bő negyven percünknek bizony volt atmoszférája, volt spiritusza. Érdekes új karaktereink is teremtek valahonnan, s végre valami motivál is a folytatásra! Még a végén valami jóféle sül ki ebből az anyagból, és kiderül, hogy érdemtelenül gagyizták le egy csomóan? Mifene! – 7,75/10
Skins Fire – episode 1 (S07E01): Jesus fuckin’ Christ! De jó volt valamit látni, ami végre ismét emlékeztet a régi Skins-re! Nekem a kultikus angol széria ötödik évada ugyebár nagy csalódást hozott és képtelen voltam nekiveselkedni a folytatásnak – viszont most, hogy az utolsó szezonban réges-régi karaktereket hoznak vissza, az általam felettébb kedvelt időkből – nem mondhattam nemet a coming back-re! Hogy hogyan is sikerült a nagy visszatérés, arról vonatkozó írásomban beszámolok – itt legyen elég annyi, hogy állati erősre! – 10/10
07. 18.
The Cult S01E05: Ajjaj! Főkaraktereit építgette az aktuális Cult epizód – csak nem biztos, hogy ezek a főkarakterek olyan érdekesek, hogy érdemes legyen építgetni őket. Tényleg: Jessica Lucas aranyos (mint mindig), meg minden – csak valahogy nem tudom komolyan venni a figuráját. És ugyanez a helyzet a csak egy-két fokkal komolyabbnak eladott Matthew Davis figurájával is. Egyébként ettől függetlenül, esküszöm, még élveztem is ezt az eresztést. Mókás volt, ahogy Jeff kicsente a tablettákat Sakelik (Alisha Hinds) hűtőjéből. – 7/10
The Killing S03E08: Úgy látszik, ez egy ilyen karakterépítgetős nap volt. De, míg a Cult-nak nem nagyon sikerült felkelteni az érdeklődésemet, az új évadra elég nagy változtatásokat eszközölő The Killing stábja a második szezon óta most érte el először nálam, hogy elképesztő mértékben rákattanjak a sorozatra. Egyébként is feltűnt, hogy a főkaraktereinket előtérbe helyező epizódok után tudok, a hosszabb kihagyások vagy nagy váltások után ismét igazán rápörögni a témára, akár az éjjeli lepke a lámpafényre – most is így volt, ráadásul az aktuális rész végén még egy olyan kemény zárást is kaptam az arcomba, hogy az csak na… Csillagos ötös, mondanom sem kell! Régóta nem volt ennyire rossz várni a következő folytatást! – 9,75/10
07. 17.
Under the Dome S01E04: Őszintén meglepett, hogy az Under the Dome tud ilyet is, de ezen a héten végre, először, egy valóban korrekt és kicsit a Stephen Kinges atmoszférát is megidéző epizódot kaptunk. Na, nem kell megijedni, annyira azért nem lett jó. Ha ez egy BSG szintű sorozat volna pl., kifejezetten a gyengébb eresztések között tartanánk számon egy ilyen bő 40 percet– de annak, aki bukásra áll, a hármas már marha jó jegynek számít. Na, pont ilyen hármas ez is, de ha megmaradnának ezen a szinten, azért elnézegetném még egy ideig ezt a szériát (kár, hogy nem nagyon vannak illúzióim ebben a tekintetben). És ha továbbra is legalább ilyen jóféle cliffhangerekkel szolgálnának, még több lenne a motivációm – különben meg senki nem tud olyan mókás WTF fejeket vágni, mint Dean Norris. Óriási karakterszínész ez az ember! A másik kedvencem meg Lester Coggins tiszteletes (most már kiérdemelte, hogy kiírjam a nevét), akin minden részben sírva röhögök, akkora nyominger. Nem tudom, hogy az eredeti regényben az-e, de tény, hogy itt a szövegkönyv és Ned Bellamy azt csinálnak belőle. – 7/10
Dexter S08E03: Nem tudom, hogy a Dexter még meddig művelheti azt velem, amit, úgy, hogy ne kapjak idegösszeomlást, de az biztos, hogy ebből a korábban nyugisan építkező és minden epizódban üzembiztosan legalább egy gyilkosságot szállító, viszonylag könnyebben fogyasztható anyagból elképesztően virtuóz mindfuck lett. Szerintem Doakes és Laguerta után Quinn lesz a harmadik az őrsről, akitől meg kell majd szabadulnia címszereplőnknek. Ezt tavaly óta már egyre inkább lehet sejteni, idén pedig elég egyértelműen erre hegyezik ki a dolgokat. És persze még, emellett ott van a szokásos Deb- és az újkeletű Vogel-situation-ünk is, amelyek a következő epizódra nagyon is össze fognak kapcsolódni. Sőt, már most összekapcsolódtak… Huh, mi lesz még itt! – 9,5/10
07. 16.
The Cult S01E03-S01E04: A pilot után meg voltam lepődve, hogy utálhatja bárki a The Cult-ot, aztán a második epizód után meg éppen, hogy én magam szerettem volna nagyon is kaszálni. Nos, az anyag sorsa továbbra is ilyen bizonytalan végletek közt vergődik nálam, és az itt felsorolt epizódok csak még inkább növelték a kétségemet. A harmadik például korrekt volt, de nem túl kiemelkedő. Aztán jött a negyedik, tele logikátlan és átlagos fordulatokkal és unalmas klisékkel. Végül az ötödik, ami egészen tisztességes eresztés lett (pár apróságot kivéve), sőt, kifejezetten meghozta a kedvemet a folytatáshoz. De ez a kedv már nem az a fajta, ami a szememből egy high concept anyag felett érzett öröm jeleként szokott visszacsillogni – pusztán az a fajta átlagos „na, ha már elkezdtem, nézem…” jellegű tompa fény. Mert, OK, a The Cult egyelőre nem tűnik azért végképp gagyinak, de nem is emelkedik ki annyira a CW-s mezőnyből, mint azt elsőre sejteni véltem. Éppenséggel az egy-két fokkal érdekesebb alapkoncepció okán nem szürkül bele csak végképp. Kár, mert sokkal többet vártam volna tőle… - 6,75/10
07. 15.
Mad Men S06E13: A vonatkozó írásomból minden kiderül, ami az évadot illeti – ami pedig a záró epizódot, kemény, erős párbeszédeket és konfliktusokat kaptunk – olyanokat, amilyenekre mindig számítani is lehet a így az évadzárók környékén, ha a Mad Men-ről van szó. A dráma ezúttal ismét egy nagy váltáshoz kötődött – olyan nagyhoz, ami még annak a lehetőségét is magában hordozza, hogy az új évad valami radikálisan új konstellációval kezd. Olyan radikálissal, amilyennel tán még nem is volt dolgunk… – 9,5/10
07. 14.
Arrested Development S01E03-S01E04: Elképesztően nagy királyság az Arrested Development 4. évada – talán tényleg a legjobb lesz a sorozat eddigi történetében, ahogyan sokan aposztrofálták. Míg korábban időnként az volt az ember érzése, hogy állati alacsony büdzséből dolgoztak a készítők, most éppen a fordítottja lehet szembetűnő. Komolyan: az előző két részben pl. szerepelt az Outsourced fél szereplőgárdája (nem csoda, hisz nem kis részben Indiában játszódott, ahol Lindsay – Portia de Rossi – kereste sosem volt önmagát), Ron Howard (aki, nekem úgy tűnik, még az évad egyik főkarakterévé is előléphet!), Ron Howard lánya (a mesternek tényleg van két leánygyermeke, ám Rebel Howard fiktív karakter, Isla Fisher játssza), de beugrott Zachary Levy, Connan O’brien és még több ikonikus álomgyári figura is. Szóval Mitch Hurwitzék vagy nagyon ügyesen összerántották a haveri kört, vagy nagyon sokat fizettek nagyon sok embernek, hogy nagyon lelkesen csatlakozzanak a gárdához – esetleg mindkettő közrejátszott a végeredmény cool-ságában. Ráadásul ez még csak a mellékes erényei közé tartozik az általam oly igen favorizált anyagnak – hiszen a narráció továbbra is zseniális, a szituációk továbbra is találóak és nagyon jellemzőek, a karakterek továbbra is bivalyerősek. És ahogy tovább bonyolítják a Bluth család már eddig is elképesztően bonyolult és infantilizmussal dús történetét, úgy válik egyre érettebbé, kiforrottabbá a dramaturgia. Remélem, most már gyorsabban érkeznek a feliratok, mert kezdek a szokottnál is jobban rákattanni az anyagra… - 9,75/10
07. 13.
The Cult S01E02: Miért akar úgy csinálni a The Cult, mintha önmaga homage-a szeretne lenni? Nem tudom, de nagyon gáz lesz, ha ez így folytatódik. A pilotban még elfogadható volt a „rajongók mindent megtennének érte”, „nem lehet ilyen hatással senkire egy sorozat”, és hasonló látens önajnározások, de most már marhára kezd idegesíteni az a rejtélyes atmoszféra, amit az amúgy egyáltalán nem rejtélyes anyag körül akarnak kelteni. Tényleg nem rejtélyes. Eddig majdnem minden fordulat kilométerekről észrevehető volt, ráadásul a karakterek durván sematikusak. Ezek a dolgok a sorozatnál csak a fanfavoritként eladott sorozatbeli sorozatra jellemzőbbek. És ez elég gáz. A pilottal még egész elégedett voltam – a második résznél viszont már nagyon sok minden zavart. Még két-három epizódnyi kegyelmet adok ennek a cuccnak, de ha így folytatják, tán még annyit sem. Pedig nagyon bírom Robert Kneppert és Alona Tal nálam nagyon magas eyecandy együtthatójú szépség. – 6/10
07. 12.
Top of the Lake S01E05-S01E06: OK, határozottan bedurvult a Top of the Lake – ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy ebből az anyagból bizony nem lesz következő évad, mivel a miniszéria úgy kerek, ahogy van. Kár is bolygatni. Kerek, bár azért nem tökéletesen az, csupán, úgymond, gömbölyded – ez már egy résszel a vége előtt is megállapítható. Hiszen a tempó néhol begyorsul, néha meg belassul, továbbra is tartom, hogy voltak benne olyan random mozzanatok, amiket ügyesebben, feszesebben, korrektebbül is meg lehetett volna oldani, ha már egyszer minisorozatról van szó, de nagyjából-egészében ezek eltörpülnek a kiemelkedő élmény mellett. Már eleve jó egy ilyen különleges hangulatú helyen figyelni az események kibontakozását, mint Új-Zéland, de ilyen Pazar színészekkel és ügyesen tálalt fordulatokkal legalább dupla akkora. Anyway, nem azért mondom, de kicsit feminista ízű dolog ez. Négy férfi van, akivel semmi gond nincs a történetünk során, de az egyikre mindig ferdén néz a főkarakter, a másik egyszer majdnem elárulta, a harmadikat (akivel ráadásul együtt is járnak) csúnya dologgal gyanúsította meg, a negyedik pedig meleg (bár ő inkább gyerek, amúgy is). Rajtuk kívül pedig minden karakter vagy állat, vagy nő. Ez elgondolkodtató azért… - 8/10
07. 11.
Under the Dome S01E03: Hát, meglátjuk… - Az Under the Dome harmadik része ugyanis nem volt valami nagy szám. Érdemi történés nemigen akadt benne, a cliffhangerünkben pedig semmi meglepő nem volt. Igazi filler-epizódot kaptunk tehát – ami nem zavarna annyira, ha hetek, tán hónapok óta nem láttam volna filler-epizódot egyetlen általam lesett anyagban sem. Én ugyanis általában ügyesen elkerülöm az olyan szériákat, amelyek időnként egy-egy olcsó töltelékrésszel igyekszenek kitölteni az x-szer negyvenöt perces évadaikat. Ha pedig egy ennyit hájpolt és ilyen lehetőségekkel startoló sorozat esetében már az első évad harmadik epizódjánál ilyen kevés az ötlet, mi lesz később? Ennél még a Defiance is jobb volt, könyörgöm! Ne kelljen már ebben a legújabb Stephen King feldolgozásban is csalódnom! – 6/10
Top of the Lake S01E03-S01E04: Szokatlan, különös cucc a Top of the Lake. Néha picit súlytalannak érzem a drámát, de utána aztán mindig óriási pofon lesz a jutalom kételkedésemért. A színvonal az elmondottakból következően nem egyenletes, ellenben okvetlenül magas, mivel az apróbb lyukakat és narrációs hibákat többszörösen kipótolják a kiváló húzások és a rendkívül erős párbeszédek, szituációk, hangulatfestő szekvenciák. És a hangulaton van is mit festeni, bár nincs a toppon (ezt egyszerűen muszáj volt elsütnöm), hiszen Tui már ki tudja hány napja tűnt el. Egyébként három részbe telt észrevennem, hogy David Wenham (Faramir a Gyűrűk Urából) is játszik benne (talán a rövid haj és a nuku arcszőrzet miatt?). Sőt, ha már a kicsit elfeledett híres színészeknél tartunk, itt van nekünk még Holly Hunter is, akit most is öröm látni - GJ „guru”szerepében. – 8/10
07. 10.
Top of the Lake S01E02: Hűha, érdekes anyag lesz ez! Került bűnesetünk, és meg is indult az ügyben – az én laikus szememmel legalábbis – marhára szakszerűnek, hitelesnek tűnő nyomozás, egyre több az érdekes karakter, akiknek egyre izgalmasabbak a motivációi. Van ötlet és szufla bőven a szériában, már előre sajnálom, hogy minden bizonnyal megmarad majd minisorozatnak – pedig de jó lenne, ha folytatnák (és ilyet ritkán írok második rész után)! A legizgalmasabb az egész opuszban talán az új-zélandi atmoszféra, a természet, meg a figurák szimbiózisa. Utóbbiak közül jelen pillanatban a legdurvábbnak egyértelműen a favágó-fizimiskájú, puskával hadonászó, idegbeteg, öreg, zenetanár-pedofil látszik (nem tudjátok, míg nem láttátok, miről beszélek!). Elisabeth Moss tényleg ügyesen játszik, ehhez kétség sem férhet – de, hogy ez az alakítás ennyi díjat érdemelt volna (nem lennék meglepődve, ha egy Emmy-t is leakasztana), arról nem vagyok azért annyira meggyőződve. 8,5/10
Dexter S08E02: Jézusom, mi lesz itt! Charlotte Rampling és Michael C. Hall kettőse olyan briliáns, annyira erős (mintha kedvenc sorozatgyilkosunk új édesanyát talált volna magának!), s közben annyira szépen, mívesen omlik össze Dexter remekül felépített világa (didaxismentes erkölcsi tanulságoktól sem tartózkodik az egyre komorabb narráció!), hogy azt tényleg nem mindennapi öröm nézni. Az utolsó évada olyan bivalyerős fűszerkeverékkel tért vissza, hogy ahhoz képest egy jalapeño-val istenesen megszórt, véres steak minden étkek legjámborabbika. Az első rész után még voltak bizonyos kétségeim afelől, hogy ez a szezon tényleg képes lesz-e nagyobbat szólni, mint az eddigiek – de most kezdem úgy érezni, hogy nagyon biztos kezekben van a befejezés az alkotógárdánál (és vannak még erős lapjaik a talonban). A másik elképesztő durvulás egyébként a Deb situation tekintetében várható – szerintem már csak idő kérdése, hogy a csaj összeomoljon , és akkor Dexter élete tényleg kb. olyan vértengerré fog változni, mint amilyennek a képével az utolsó évad promóanyagai bombáztak. - 9,5/10
The Killing S03E07: De a sokk még itt sem ért véget – jött ugyanis a The Killing aktuális része. És – te jó isten! – ott is nagyon zúzós a helyzet. Ez az epizód a szezon eddig legeseménydúsabb, legütősebb heti adagja lett – s nem kis részben köszönhető ez a bravúros színészi teljesítményeknek – itt már messze nem csak az Enos-Kinnaman párosról van szó. Ben Cotton pl. az évad egyik legnagyobb meglepetésévé avanzsált – nemcsak a karaktere, Pastor Mike miatt, hanem mert prezentálásakor egy csapásra tett viszolyogtatóvá egy addig legalábbis ambivalens figurát. De itt van Peter Saarsgard is, aki elképesztő érzékkel hozza elő magából Ray Seward-ot, a halálsoron várakozó bűnözőt (bűnözőt? Hirtelen haragú, szociopata tag, de még mindig nem biztos, hogy bűnöző…) – Ám akik legjobban meglepnek (és ez részről részre egyre inkább igaz a harmadik szezonra), azok a gyerekszínészek. Bex-Taylor Klaus és Julia Sarah Stone (na, ki tudja, hogy ő volt a The Americans-ben a főszereplő szovjet ügynökházaspár kislánya?) párosa igen erős – tekintve, hogy egyikük sem több 16-nál. Nekem a „hátborzongató” szó jut róluk eszembe – úgy alakítják ezeket a karaktereket, mintha ők is az utcán éltek volna egész életükben. Huh, bármennyire is megkedveltem őket, néha kiráz a hideg tőlük… - 9,75/10
Cult S01E01: Valahogy nem áll a szám erre a „Szektára”. A Cult sokkal rejtélyesebben és ráadásul többértelműen is hangzik. Egyébként, ami a szériát illeti, a legnagyobb csalódás nekem a szinkron volt – ki volt az az elvetemült fráter, aki képes volt a zseniálisan elmebajos, aljas, mókás és Robert Knepper-hez száz százalékosan illő Bardóczy Attila helyett László Zsoltot választani szinkronhangnak! OK, hogy más szinkronstúdió, más színészek – de, ha még emlékeztek: LZS az utolsó évadokban váltotta ugyebár az egyik legzseniálisabb, elhunyt szinkronszínészünket Selmeczi Rolandot – Lincoln Burrows-ként! Zsebes tehát Linc hangján szólalt meg! Nos, az illető, aki ezért felelős, vagy nem látott még egy részt sem a Szökésből (ez a jobbik eset), vagy látta és direkt meg akarta szívatni a jónépet? Mindegy, mert akárhogyan is van, ezt az apróságot leszámítva, a sok fanyalgó, elégedetlenkedő hanggal szemben, én, legalábbis a pilotban, semmi kivetnivalót nem találtam. OK, a sorozatot nagyban fenyegeti az gagyisodás veszélye – ezt érezni a levegőben is. De amíg ilyen marad, amilyen most volt, én nézni fogom. És nem csak Knepper, vagy az ölelgetnivaló Alona Tal miatt (hú de durva Supernatural nosztalgiám támadt most egy pillanatra!), hanem, mert az alapötlet marha jó. A sorozat a sorozatban olyan lehetőség, amit eddig még senki nem próbált ki egy adott széria alapkoncepciójaként – tehát tipikusan olyan téma, ami eddig is otthevert a kreátorok orra előtt, csak senkinek nem jutott az eszébe felvenni. Szóval biztosan lehetne ezt jobban is csinálni, de a nóvumot nem lehet ettől az anyagtól elvitatni. Annál is inkább így gondolom, mert, a magam részéről, egyelőre igen elégedett vagyok a pilot eredményeivel. (Viszont fel kell készülnöm a késői fekvésekre, mert a Viasat minden hétköznap le fog nyomni egy-egy újabb epizódot. A kérdés az, hogy ha már ilyen későn adják és ilyen bontásban, akkor tényleg olyan gagyi-e, mint amilyennek sokan tartják…) – 7/10
07. 09.
Top of the Lake S01E01: Itt áll a küszöbön a Falling Skies és Game of Thrones redarám (két évadot nézek újra mindkettőből), illetve az új szezonok lepörgetése eme alapművekből – de mielőtt ezt megtenném, még be kell, hogy valljam: nem élhetek átívelő szálas krimi nélkül… - A The Killing ugyan csordogál tovább, de a heti egy epizód nem elégíti a műfaj irányában táplált igényeimet. Ezért, s minthogy amúgy is felkeltette az érdeklődésemet, belekezdtem a Top of the Lake-be – a Sundance Channel sorozatába, amely pont azon a napon indult, mikor elkezdtem írni a blogra. Nem tudom, miért jegyeztem ezt most meg, s azt még kevésbé, hogy miért tartom egyáltalán számon – de, hogy így van, az biztos. Egyébként eddig nem rossz ez a cucc – bár nem tudtunk meg sok mindent a pilotból, és még nem igazán látom, mi lesz pontosan az anyagban kinyomozandó bűneset (netán, amit a képen látunk? - bennfenntes poén). A helyszín amúgy egy isten háta mögötti, de gyönyörűséges új-zélandi tó lenyűgöző vidéke, a főszereplő Elizabeth Moss (akinek játékát már most több díjjal elismerték – majd meglátjuk, rászolgált-e ezekre?), a hangulat pedig elég sajátos – és ez jó folytatást ígér ennek a szokatlan miniszériának. – 8/10
07. 08.
Revolution S01E19-S01E20: Bárki bármit mondjon – és higgyétek el, ennek a finálénak a kapcsán tényleg bárki bármit mondott – a Revolution nagyjából pont egy hónappal ezelőtt véget ért első szezonja epikusan zárult. OK, így a végére sajnos kicsit megsokasodtak a logikátlan fordulatok és egyik főkarakterünk halála valóban bénára sikeredett + Charlie a szemét sem rebbentette, mikor anyukája vagy tíz embert kifektetett, brutális módon, ráadásul kettőt-hármat a saját baráti köréből (mikor pár résszel ezelőtt még hogy reklamált egy jelentéktelen túszejtésért!). Ezeket leszámítva azonban így is hihetetlenül izgi befejezést kaptunk. Sok kérdést megválaszolt, de nagyon érdekes és nem épp szokványos újakat vetett fel ez a két epizód, a végén pedig még egy nagy wtf-pillanatra is jutott idő, ami elég nehézzé teszi majd a várakozást szeptember 25-ig, a második évad startjáig. Mert a Revolution nekem való nyalánkság. Vannak benne hibák, logikátlanságok, néha túl sok az akció és túl kevés az információ – de összességében nagyon lehet élvezni az általa teremtett szép új világ bemutatását. S nekem ez az év egyik nagy meglepetése hozta… – 8,5/10
07. 07.
Revolution S01E17-S01E18: Mondhat bárki bármit nekem a Revolution-ről, akkor is az imponál nekem a leginkább a sorozatban, hogy zajlanak az események. Vicces, hogy alig pár ember kezében van áram, komoly infrastrukturális és ellátási gondok vannak – és mégis jobban pörög ez a sorozat, mint mondjuk (öljetek meg a hasonlatért!) a Defiance, ahol van rádió, áram és a Földi Köztársaság erői is kb. kiscicák Monroe-ékhoz képest. Tudom, hogy iszonyat erőltetett az összevetés, ráadásul nagyon sokszor estem már ebbe a bűnbe, de, ami azt illeti, Abrams és Kripke pirospozsgás menyecskéjéért hagytam ott a SyFy bibircsókos, vasorrú bábáját (de hülye hasonlat!), ezért ez a sorozatos komparáció. Na, mindegy – a lényeg, hogy nagyon tetszik az első évad második felének a narrációjában, hogy mernek lyukakat hagyni a történetben azért, hogy cserébe rendesen pöröghessenek az események. Ha úgy veszem, a most letudott nyolcadik rész pl. legalább 22 napot fog át! OK, hogy az első 21 nap már lemegy a cold open alatt, de akkor is hihetetlenül könnyelműen bánnak az idővel, ami nagyon jól áll ennek az anyagnak. Szeretem az effajta pörgést! – 9/10
07. 06.
Revolution S01E15-S01E16: Áh, pedig már majdnem minden tökéletes volt. OK, tulajdonképpen mindkét epizód elég színvonalasra sikeredett, de a másodikban sajnos megint előkerültek azok az unalmas erkölcsi konfliktusok, amelyek, azt hiszem sokakkal egyetemben engem is eléggé untatnak a Revolution-ben. Lehet, hogy túl gonosz vagyok, de én nem botránkoztam meg azon, ahogy Miles mester vezényelte a lázadást. Nekem ez pont így volt jó, ahogy volt. Az ördögbe is: háborúban nincs idő érzelgősködni! És ez az egyik ok, amiért például nagyon kedvelem Jack Bauer karakterét a 24-ben – ő aztán nem cicózik, ha vallatni kell. Szembenéz a realitásokkal és cselekszik. Miles is ilyen karakter volna, ha nem térne vissza minduntalan Charlie erkölcscsőszebbik énje kísérteni őt. Különben Neville coming back-je mindent vitt – csak ezért vagyok hajlandó szemet hunyni e notórius kilengés fölött (ami amúgy a sorozat talán egyetlen igazán zavaró motívuma – de pont ezért olyan szembetűnő!). – 8,75/10
The Killing S03E06: Kár volna szaporítanom a szót az újabb The Killing folytatások ügyében. A harmadik évad ellen az égvilágon semmi panaszom nincsen – egyszerűen nem tudok felhozni olyan dolgot, ami zavart volna ebben a szezonban. Annál inkább lennék képes dicsérni – de, a jó bornak nem köll cégér, amennyi hype-ra meg mégis futotta, azt a vonatkozó írásomból kisilabizálhassa bárki. Szóval ennyi voltam mára… - 9,25/10
07. 05.
Revolution S01E12-S01E14: OK, feladom. Képtelen vagyok elképzelni, hogy a Revolution az első szezon hetedik vagy nyolcadik részének szintjére süllyedjen. Ugyanis most már minden klappol, minden teljesen rendben van (s ami akkor idegesített, pusztán gyerekbetegségnek tűnik így utólag). Szerintem a karakterek nagyon sokat fejlődtek – Miles (Billy Burke) egyre kidolgozottabb és árnyaltabb figurává válik, Rachel (Elizabeth Mitchell) egyre érdekesebbé, Charlie (Tracey Spiridakos) pedig hála Istennek végleg megszűnt erkölcscsősz (Miles nagyon jó hatással volt rá e tekintetben, azt hiszem!), és így számomra zavaró tényező lenni. A sztorit pedig nem győzöm eléggé dicsérni – főleg, hogy most már kicsit távoztunk, a valljuk meg, elég áporodott levegőjű Monroe Köztársaság földjéről. Remélem, a készítők egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek majd az átalakult földrész új államainak a bemutatására. – 8,75/10
The Killing S03E03-S03E05: Nagyon-nagyon jó ötlet volt egy kis önkéntes pihenőre vonulni a The Killing darámmal. Az ok ugyebár az volt, hogy a harmadikba belekezdve úgy találtam, az első két évad sztorija és karakterei még túl közel állnak hozzám ahhoz, hogy ne hiányozzanak az újabb részek lesése közben. Így aztán most, egy hét elteltével csaptam bele újra a lecsóba és elárulhatom: a folytatás így sokkal könnyebben csúszott le, s ráadásul abszolúte az ínyemre való fordulatokkal és meglepetésekkel szolgált. Bár ugyanabban a városban vagyunk, teljesen más világ az új szezon közege (végül is Seattle elég nagy metropolisz ahhoz, hogy ezt lehetővé tegye). A tálalás azonban ugyanolyan pazar és valóságszagú, az új karakterek pedig állati jól működnek – különösen Peter Sarsgaard hoz óriásit a napjait a halálsoron tengető Seward szerepében, Bex-Taylor Klaus meg döbbenet – négy rész kellett, hogy rájöjjek, hogy Bullet tulajdonképpen nem is fiú, hanem lány. Durva. (Holnap vagy holnapután érkezik majd egy írás a darám tapasztalatairól, szóval mára ennyi
