Megint egy rendhagyó sorozatos kategória, amelynek keretei között - immár az új esztendő első óévet értékelő posztjában - díjazzuk 2014 legjobb sorozatos párosait és riválisait.

Megint egy rendhagyó sorozatos kategória, amilyet sem az Emmy, sem a JAWS kánonjában nem találhattok meg. 

Már maguknak, a fogalmaknak a tisztázása is fokozott figyelmet igényel, illetve több szabály lefektetését követeli meg. 

Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy nem párokról beszélünk, tehát olyan karakterekről, akik valamiféle/fajta nemi kapcsolatban állnak egymással - mert akkor aztán végképp totális lenne a káosz. Sokkal inkább viszont olyan figurák együtteséről, akik egy adott széria sztorijának alakulása során valamely okból kénytelenek társulni, vagy épp összecsapni.

S mivel e kettő gyakran együtt jár vagy egymást váltja a high concept történetekben (különösen ma, a posztmodern karakterek korában), ezért nem kicsit indokolt, hogy a két kategóriát egy kalap alá vegyük. 

Ám még ez sem elég, hogy pontosan lehatároljuk, kiket is értünk a címben foglaltak alatt. Ehhez ugyanis meg kell határoznunk, hogy egy adott páros vagy rivális hogyan lesz speckó módon éppen pont 2014-es. Hogy kicsit megvilágítsam ezt a cseppet homályos megfogalmazást: ha, teszem azt, egy sorozat már több esztendeje fut és egy adott duó sztorija már több éve bontakozik ki vele párhuzamosan, akkor a kettejük interakcióban rejlő potenciális zsenialitás nem az épp aktuális év terméke, így nincs helye a listán.

Hiába elképesztően szórakoztató például a Ray Donovan két főkarakterének, a címszereplőnek és apjának, a John Voight által mesterien alakított Mickey-nek folyamatos párharca és elképesztően sokrétű generációs konfliktusa, ha egyszer arról már 2013-ban bebizonyosodott, hogy mennyire jól működik. De ugyanez a helyzet a My Mad Fat Diary túlsúlyos lányának, Rae-nek és meleg haverjának, Archie-nak (Sharon Rooney/Dan Cohen) a barátságával, akik már 2012 óta sülve-főve együtt vannak. Ezért nem tudjuk kivesézni ezúttal Frank Underwood és Raymond Tusk (Kevin Spacey/Gerald McRaney), a House of Cards két meghatározó karakterének 2014-es, vívó nagymestereket is megszégyenító asszóit, hiszen ennek expozíciója csakúgy 2013-ban zajlott, mint ahogy a Game of Thrones-ban Sandor Clegane és Arya Stark (Rory McCann/Lena Headey) karakterének közös utazása is akkor kezdődött. És akkor még nem is beszéltem a legevidensebb példákról: az olyan sorozatok főszereplő-párosairól, mint a Supernatural, a Sleepy Hollow, a Castle vagy akár az Elementary... 

Nos ezek voltak az eheti listázás korlátai és hátrányai (a szubjektivitással kapcsolatos kötelező köröket ezúttal nem futnám meg): most azonban következzenek az előnyei, amelyek mindenekelőtt abban keresendők, hogy ennek révén az általam és/vagy a sorozatkedvelők széles tábora által kevésbé elismert szériák némelyikére is felhívhatom a figyelmet. Megtörténhet ugyanis, hogy, bár egy-egy anyagot kevésbé tartunk nagyra, ám egy-egy kivételesen jól kidolgozott páros sztorija révén mégis kiérdemelte a mostani top 10-be való bekerülést. Egészen konkrétan 5 ilyen show képviselteti magát a mostani A-Team-ben, amelyek más kategóriákban nem nagyon fognak feltünedezni, itt viszont nagyon is stabil, sziklaszilárd helyezést érdemeltek ki.

Aztán nagyon jó apropó ez arra is, hogy a hangya Holdra szálljon hogy olyan szériákról beszéljünk, amelyekről egyáltalán nem volt szó a blogon korábban, viszon nagyon is megszolgálták osztatlan figyelmünket. Ilyenek a több kategóriában is első helyezettnek számító tavalyi újoncok, mint pl. a True Detective vagy a Fargo. Ez mindnyájunknak jó, hiszen nekem nem kell majd külön is írnom ezekről, viszont mégis lesz róluk valami a blogon. Nektek azért, mert így olyan anyagokhoz tudok jobb kedvet csinálni, amelyeket talán még nem próbáltatok be. A sorozatnak pedig azért, mert egy mikroszkopikus mennyiségben ezáltal is növekszik a hírverése.

Végezetül: csakúgy önmaga puszta kedvéért is nagyon kellemes dolog ilyesmikkel foglalatoskodni - hiszen ezáltal is elmélyülhetünk egy kicsit jobban a kortárs szériák cseppet sem unalmas univerzumában, s ezen belül is az egyes produkciók világában, történetében, mitológiájában.. 

10. Jimmy/Edgar (Chris Geere/Desmin Borges) - You're the Worst

Mérhetetlenül alulértékeltnek tekintem az év egyértelműen legerősebb kapcsolati sitcomjá-t, amely egyként ott van a szeren a kiábrándult nihilista és az indie-sen bájos vonulatát tekintve. S akkor még egy szót sem szóltam a sznobizmussal folytatott keresztes háborújáról és a határtalan szexizmusáról. Mindez LA-ben, egy kora harmincas pár történetének keretei közt elbeszélve, akiknek persze sohasem jutna eszébe magukat annak nevezni - hiszen ők csak alkalmasint együtt szexelnek, meg szidják a "normális embereket". A duó amúgy lábfetisiszta (!) író férfitagját, Jimmy-t alakító Chris Geere és a fiús lányként megismert, de jócskán árnyalódó Gretchen-t megszemélyesítő Aya Cash már önmagukban is tökéletes párost és riválist jelentenek. Csakhogy, mivel ők a történet szerint ténylegesen kapcsolatban vannak, nem fértek fel a listára.

Annál inkább viszont J és lakótársa, az Irakból hazatért, segélyekből éldegélő, enyhén depressziós, de egy indie és hipster haverokkal kellemesen elütött sunny sunday-el a letargiájából mindig könnyűszerrel kirángatható iraki veterán (!) Edgar kettőse, akik valami eszméletlen erősek együtt. A kiábrándult és partvonalra szorult, "alkotói válságban" senyvedő J és a helyzetéből mindig a legjobbat kihozni akaró, amúgy erősen nőies vonásokat is felmutató (pl. remekül főz!) E kiválóan kiegészítik egymást, és a közös jeleneteik külön ajándékot jelentenek az amúgy is pazar, eleddig mindössze 10 epizódot megért (tehát még gyorsan pótolható) You're the Worst-ben. Különösen, mivel az utóbbit prezentáló Desmin Borges remek mimikájával is sokat hozzáad az írói alapokhoz. 

9. Alec Sadler/Alec Sadler (Erik Knudsen) - Continuum

Ahogy a jól ismert közhely szerint mindnyájunknak a legnehezebb önmagával megküzdenie, úgy egy színésznek sem jelent éppen gyenge feladatot, hogyha egy rivalizáló páros mindkét tagját neki magának kell alakítania. Ebben a tekintetben nyilván az elmúlt esztendők egyik legkiválóbb televíziós teljesítményét Tatyana Maslany-é jelentette, aki, most már meg sem számolom, hány klón bőrébe bújva kellett újabb és újabb karaktereket mehszemélyesítsen az Orphan Black főszereplőjeként. Éppen ezért az ő kiválóságait majd inkább az egyes színésznőket éltető írásomban emelem ki.

Nem így viszont Erik Knudsen-éit, aki egy az övénél ugyan kevésbé problémás, de azért meglehetősen összetett feladatot kellett abszolváljon, mikor a Continuum című időutazós sci-fi széria egyik főkarakterének két különböző verzióját kellett eljátszania. Ami a sorozatot illeti, itt nagyjából mindent leírtunk, amit tudni kell róla. Ami viszont a karakter e speciális "megkettőződését" (aminek természetesen megvan a többé-kevésbé kidolgozott tudományos magyarázata), arról nehéz volna spoilerek nélkül írnunk. Amit viszont feltétlenül meg kell jegyeznünk az az, hogy, EK esetében szó sincs olyan világbajnok alakításról, mint amilyenről TM-nél feltétlenül muszáj beszélnünk. Viszont nagyon is egy nehéz feladat ügyes megoldásáról, amelyben az írás minőségének csakúgy nagy szerep jutott, mint egynehány más tényezőnek a Continuum legújabb, negyedik évadában... 

8. Sansa Stark/Petyr 'Littlefinger' Baelish (Sophie Turner/Aidan Gillen) - Game of Thrones

Hodor szakállára mondom, hogy nincs még egy olyan kellemetes meglepetést szállító, legyőzhetetlen kötelék a Game of Thrones negyedik szezonjában, mint a Starkok legidősebb leányának és a Királyvár egyik legbefolyásosabb emberének szövetsége, vagy mondhatnám inkább úgy: közös kis ármánykodása. Sansa Stark, ha még emlékszünk az első szezonokra, sokak egybehangzó véleményére rímelve állíthatom, valóban egy bájos és elviselhetetlenül sokat nyavalygó Disney-hercegnőnek hatott, aki azonban négy szezon során nem akármennyit feljlődött, szinte észrevétlenül kiemelkedve a háttér szürkeségéből. Vele szemben Lord Baelish egy változatlanul rendkívül ravasz, tehát sok szempontból meglehetősen cinikus, bár élvhajhász és mindenekfelett érdekmotivált figuraként taktikázta végig az elmúlt évadokat. 

Duettjük nem várt felcsendülése épp ezért meglehetősen váratlan, ámde épp ezért sok örömöt hozó fejleményt jelentett, amellyel kapcsolatban különösen Sophie Turner színészi képességeinek beérését és kiteljesedését kell konstatálnom, míg Aidan Gillenéit már eddig is bőven volt okom szűntelenül magasztalni. Ahogy S kicselezte, majd közös érdekeikre hivatkozva saját pártjára állította a sokat látott "szakembert", az legalább akkora elképedést hozott számunkra, mint B számára. Így aztán, bár a sokszereplős és a gyaníthatóan soha véget nem érő HBO-s saga számos kuriozitást vezetett elő új szezonjában, még mindig ez a legütősebb, akárhogyan is nézzük. (Ami pedig a képeket illeti, ezer bocs, de annyi fanmade anyag van, hogy egyszerűen nem bírtam ellenállni :) )

7. Bassam Al-Fayeed/Jamal Al-Fayeed (Adam Rayner/Ashraf Barhom) - Tyrant

Az egymással rivalizáló testvérek erős duóként alapozhatják meg egy sorozat hangulatát. Különösen is így van ez, ha olyan, kisebb-nagyobb hibái és szappanos jellegzetességei dacára is meglehetősen érdekfeszítő történet főszálát jelenti az övék, mint amilyen az FX Tyrant c., az óév egyik legpozitívabb meglepetését hozó projektjéé. Mitológiája: a fiktív kisállam, Abuddin erősen diktatorikus irányítású ország, bár az amcsikkal és a szomszédaival is igyekszik jó viszonyt kialakítani, így elnyomó rendszerét inkább be-, mint kifelé építgeti. Múltja azonban erősen terhelt a konfliktusoktól és a traumáktól, melyek elől fiatal korábban Bassam, a helyi diktátor fia, az Államokba menekült. A múlt elől azonban sosem lehet elég messzire futni - történetünk kezdetén ugyanis ottani családja meghívásának eleget téve és usankás családja unszolásának engedelmeskedve ismét kénytelen visszatérni rossz emlékei színhelyére, az ország fővárosába, Maan-ba. 

Itt pedig kénytelen "összefutni" testvérével, az idő közben zsarnoki jellemmé fejlődött Jamallal, aminek sorsdöntő következménye lesz mindkettejük életére nézve... - Azon túl, hogy a B-t alakító Adam Rayner angol, míg J-t az arab csepűrágó, Ashraf Barhom személyesíti meg, mégis remek együttműködés az övés, a sorozat nagy értéke, hogy lépésről lépésre (bár nem minden színvonalbeli ingadozás nélkül) avat be egy tisztán politikai érdekek és döntések formálta világba, anélkül, hogy bármilyen illúzióban ringatna az elvek és az eszmék az itt születő döntésekre gyakorolt befolyásának tekintetében. Az egész középpontjába pedig B, illetve J sajátos, állandóan váltakozó előjelű kapcsolatát helyezi - és milyen jól teszi! Ez a két figura ugyanis megérdemli osztatlan figyelmünket, az év egyik legárnyaltabb testvérpárosát prezenátló alakítóikkal egyetemben. 

6. Thomas 'Doc' Durant/John Campbell (Colm Meaney/Jake Webber) - Hell on Wheels

A Hell on Wheels volt az egyik olyan sorozat, amelyről a legtöbb cikket eresztettem meg a blogon. Nem is véletlenül, hiszen ez az anyag még mindig erősen hiánypótló szerepkört tölt be a western műfaján belül. Ráadásul ne felejtsük el, hogy az AMC-n futó projekt negyedik évada az előzőekhez képest páratlanul konfliktusorientált és eseménydús cselekménnyel kényszerítette határozott elismerésre hűséges nézőit a 2014-es esztendőben. Az igencsak összetett karakterisztikával dolgozó anyag egyik legnagyobb erénye idén a Kasha Kropinski alakította prédikátornő történetének kikerekítése volt - de erről majd a maga helyén és idejében szólni fogok. Amiről ugyanis most kell beszámolnom, az két zseniális karakter rivalizálása. 

Thomas 'Doc' Durant-et, az élelmes és pragmatikus vállalkozót nem kell bemutatnom a show hűséges követőinek, hiszen a minden hájjal megkent, ámde nem kifejezetten becstelen jellemű figura az egyik főszereplője az USA-t keletről nyugatra átszelő kontinentális vasútvonal megépítéséért a széria történetének középpontjába helyezett, 1860-as évek végi versenyfutásnak. Idei ellenfele, John Campbell viszont újoncként érkezett a brigádba. Méghozzá tipikus szerencselovagként, akit az Államok kormánya azért küldött Chayenne-be, történetünk éppen aktuális színhelyére, hogy oda szilárd rendet és szigorú törvénykezést, ezek előmozdítása végett pedig egy csomó markos legényt vigyen magával. A város irányításáért és a helyi pozíciókért folytatott ádáz küzdelem nem akármilyen riválisok összecsapaását hozza D és a Jake Webber által sallangmentesen, abszolút klasszikus Clint Eastwood-westernekbe illően megformált ellenfele között, így igencsak sok töltényt kell majd ellődözniük, amíg sikerül dűlőre vinniük a dolgot. 

5. Abraham Setrakian/Thomas Eichorst (David Bradley/Richard Sammel) - The Strain

Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy a The Strain, hiába lett Guillermo del Toro vámpírsorozata (ami önmagában nem hangozna akárminek!), annyi sebből vérzik, hogy hosszú távon nagy valószínűség szerint menthetetlen. De mégis - 2014-ben nem akármilyen mértékben örvendetes fejlemény, ha egy ilyen műfajú anyagban két amcsi járványügyis és egy hakkercsaj, egy ukrán patkányírtó (Kevin Durand elképesztően szórakoztató alakítása) és egy zsidó ószeres száll szembe az Iron Maiden-es kinézetű "zombi-vámpírokkal" (hogy a többiekről ne is beszéljünk), az átlagéletkor kb. 35 év, és egy csillámló tini sincs a láthatáron. Ráadásul a The Strain-nek vannak vállaltan komoly és trahshes jellemzői is, amelyek időnként képesek egész erjesztően együtt munkálkodni egy-egy jelenet, epizód vagy karakter kiemelésében az amúgy logikátlanságoktól és ostobaságoktól hemzsegő narratíva szennyvízéből.

E show legjelentőseb összetevője e tekintetben nem más, mint a már emlegetett, amúgy Örményországból származó zsidó ószeres, Abraham Setraikian és a náci fővámpír (!), Thomas Eichorst epikus küzdelme, amelyet gyönyörűen megalapoztak (ld. a treblinkai koncentrációs táborban, majd Albániában játszódó közös flashback-jeiket) és kidolgoztak (minden egyes találkozásuk kimeríti a "markáns" fogalmi keretét). Ráadásul a legtöbbeknek a Harry Potter öreg roxforti gondnokaként ismerős David Bradley (aki azért sorozatos szempontból is igen jelentékeny dolgokat tett le az asztalra - ld. Broadchurch) elképesztő energiát, dühöt, haragot visz az alakításába, amellyel szemben a német Richard Sammel (egy  igen kevés filmben foglalkoztatott kiváló csepűrágó) megszemélyesítette figura hideg, elegáns intellektust és rendkívüli hozzáértéssel megjelenített fanatizmust szegez szembe. A The Strain egyik legnagyobb erőssége ennek a két főkarakternek a története, amelyet Del Toro-ék meglepően tehetségesen bontakoztattak ki. Ennek tükrében viszont egyszerűen érthetetlen, miért nem tehették meg ezt az egész sorozattal... 

4. Bette and Dot Tattler (Sarah Paulson) - The American Horror Story: Freak Show

Ilyet is csak az AHS tud! Ryan Murphy negyedik évadát taposó horror-antológiája, az egyik legizgalmasabb és legsokrétűbb kortárs produktum ebben a műfajban. Ennek egyik oka, hogy brilliáns karaktereket, és kiválóan megírt rivalizálásokat tud felmutatni minden egyes szezonjában. Az 50-es évekbeli cirkuszi freakek életét boncolgató új etap egyik legjelentősebb alakítását persze az e széria okán már korábban is szétdíjazott Jessicsa Lange prezentálta. De, mint mindig, ezúttal is vannak olyanok, akiknek tehetsége és képességei szinte elhomályosították a nagyasszonyét. Ilyen legelsősorban is Sarah Paulson-é, aki nem egy átlagos párost személyesít meg - egy személyben. Tattlerék ugyanis sziámi ikrek, akiknek szinte mindenük közös, s csak a fejük él külön életet és gondolkozik eltérően a világról. A mindig óvatos és realista Bette-tel szemben Dot színésznői vagy műsorvezetői (a televíziózás történetének hőskorában vagyunk) karrierről, gazdagságról és fényűzésről álmodozik. S amíg D mindent rózsaszínben lát, B mellőzöttnek érzi magát, s szabadulna a sors által rákényszerített szereptől. Állandóan kettejük majdani szétválasztásáról és az önálló élet elkezdéséről fantáziál. 

Bár mindkettejüknek megvannak az elképzelései a további életükről, a realitás bizony az, hogy csupán Elsa Mars (JL karaktere) freak-showjának a szereplői, sőt, az ő szemében csupán kellékei. Ráadásul rajta kívül mindenki más is puszta biodíszletnek, kuriozitásnak, avagy pénzforrásnak látja őket. Személyiségükre nem igazán kíváncsi senki... - Az év egyik legösszetettebb női karakterét, avagy karaktereit (nézőpont kérdése) SP olyan rendkívüli erővel formálja meg, hogy arról tényleg kár volna túl sokat beszélni. Egyszerűen nézni kell... - Ráadásul a készítők is remek eszközt választottak a két különálló, szuverén személyiség megjelenítésére: az esetek többségében általában vagy csak egyikük, vagy csak másikuk arcát láthtatjuk a képernyőn (aminek nyilván anyagi megfontolások is okai lehettek, hiszen meglehetősen komoly utómunkát igényelhet egyetlen képen megjeleníteni az ikerpárt). 

3. Nessa Stein/Atika Halabi (Maggie Gyllenhaal/Lubna Azabal) - The Honourable Woman

Az év véleményem szerint legjobb főcímét kitermelő, és legkiválóbb újoncai között sem jelentéktelen helyet elfoglaló szériája az angol BBC nyolc részes műremeke, a politikai szcéna egy igen kiváló darabja, a The Honourable Woman. Ez a produktum Nessa Steint, azaz Maggie Gyllenhaal-t helyezi története középpontjába, akinek, egy alapítvány vezetőjeként minden törekvése, hogy úgy vehessen részt a Közel-Kelet felzárkóztatásában és felvirágoztatásában, hogy közben mindent 100%-ig tisztán csinál. Talán nem tekinthető spoileres infónak, hogy, mivel meglehetősen realista anyagról van szó, e kísérletével bizonyos mértékig kudarcot is vall. Ebben a történetben ugyanis, ahol az izraeli-palesztin konflikus szinte összes létező aktora felbukkan, nem sok illúziót és lélekvidámító fejleményt tartogatnak nekünk a készítők.

Ezért is válik N története egyfajta passióvá vagy kálváriává, melynek során meg kell ismernie és ki kell tapasztalnia, milyen mocskosan is játsszák valójában azt a játékot, amellyel kapcsolatban ő maga mindvégig reménykedett abban, hogy tisztán is ki lehet jönni belőle. A ráébredésben fontos szerepet játszik egy meghatározó trauma, amit a zsidó származású N és közeli barátnője, bizalmasa a palesztin Atika Halabi közösen éltek át 2003-ban, Gázában. Az ilyen megárzkódtatások, mint az övék, egy életre képesek összekapcsolni két ember sorsát - nem véletlen tehát, hogy közöttük egészen sajátos és igen erős kötelékek alakulnak ki. Az alig ismert, mégis pazarul alakító Lubna Azabal játszotta A szinte már családtag N számára: Ephra, N testvére gyermekeire vigyázva, továbbá a közösen átélt élmények titkain osztozva címszereplőnk egyik első számú támaszaként játszik kulcsszerepet a történésekben, míg csak el nem jutunk a rendkívül erőteljes végkifejletig és e két nő érdekmentes, s épp ezért olyan különleges kapcsolatának zenitjéig, amire, bármennyire is zseniális legyen, már nincsenek spoilermentes szavaim...  

2. Rust Cohle/Marty Hart (Matthew McConaughey/Woody Harrelson) - True Detective

Tényleg elég nagy bajban vagyok azt illetően, hogy mit lehet még elmondani Rust Cohle-ról és Marty Hart-ról, amiről nem esett szó, s épp ezért nem volna ordas nagy közhely? S ugyanez a helyzet az őket megszemélyesítő Matthew McConaughey-vel és Woody Harrelson-nal... - Ugyan, milyen magasztos jelzőket nem lődöztek még el ezzel a párossal kapcsolatban? S ugyan melyiket nem érdemelték ki közülük? - Hiszen ők "a" nyomozópáros. Abszolút jelent olyan szintű brandet a nevük, mint Sherlocké és Wattsoné, vagy Poirot-é és Hastings-é - még hosszan sorolhatnám a párhuzamokat. Mindez pedig nem kis részben köszönhető annak, hogy színészek és karakterek egyként a hátterül szolgáló, egyénített atmoszférájú, az amcsi Közép-Nyugat lehető legbetegebb arcát bemutató, darkos elmélkedésekkel telepakolt széria reprezentánsaivá váltak, ahol a híres HBO-minőség a lehető legjobb csillagállás alatt találkozott a kreátor, Nic Pizzolato és jóformán az egész stáb elhivatottságával. 

R és M az óév párosa, ha úgy tetszik. Személyiségük gyökerében magukkal cipelik sorsukat, amely sorsfordító találkozásaik nyomán összekapcsolódik és elválaszthatatlanná teszi a magát a földi létezés keretei között mind nehezebben feltaláló egyikük, illetve a családapa és mintapolgár szerepében mind gyengébben muzsikáló másikuk sorsistenek és párkák által már eleve egymás mellé rendelt történetét. A szinte misztikus pokol- és mennybéli távlatokig szétáradó TD a fatális és a véletlenszerű kérdéseivel általuk és rajtuk keresztül, hiheteltenül plasztikusan szembesít, s miközben minden epizód után az álladat keresed a Földön, nem tudsz nem azonosulási pontokat találni önmagad és R, illetve M között. Így, ezáltal a sorozat nem egyszerűen beránt az atmoszférájába, hanem száz százalékosan azonosít a két főkarakter dilemmáival. Ha igent mondasz a játékban való részvételre, amelynek lehetőségétt felkínálja Neked: ebben a rendkívül magas ingerküszöbű társadalomban is  elkerülhetetlenné teszi számodra az azonosulás aktusát. Ennél sorozat, produktum, műalkotás nem nagyon nyújthat többet manapság... So: welcome in Carcosa!

1.  Lorne Malvo/Lester Nygaard (Billy Bob Thornton/Martin Freeman) - Fargo

Persze ezt a sok mézesmázos dícsérő szót követően felmerül a kérdés: hogyan és miben tud a Fargo két legfontosabb karakere még R-nél és M-nél is annyival többet nyújtani, hogy kivívhassák e lista első helyét? Nos, talán úgy, hogy míg őket az év párosának hívtam, Lorne Malvo-t és Lester Nygaard-ot egyértelműen, minden kétséget kizáróan nevezhetem az évtized egyik - legalábbis idáig - legfontosabb duójának. Hiszen, az ördögbe is, Billy Bob Thornton és Martin Freeman... - Ki más moshatja le a pályáról McCnaughey-t és Harrelson-t, ha nem ez a két istenverte zseni? - Ráadásul az ő együttműködésükre is igaz, hogy a párkák igencsak benne voltak a dologban.

És nem csak a színészek esetében. Hiszen a fagyottvérű, embertelen tekintetű, brutális humorú bérgyilkos és a szerencsétlen, tehetetlen, a történetünk elején még a papucs sorsára kárhoztatott biztosítási ügynök találkozása mindkettejük életét örökre megváltoztatja. Mi pedig csak ülünk nyolc részen keresztül, és nézünk ki a fejünkből, hogy mit művel ez a két ember a szemünk láttára. Hogyan nő fel L a leckéhez, amit M-tól kapott, válik váratlan húzásokra is képes, ütőképes ellenféllé, és hogyan csinálja azt M, amit mindig: rejtőzködik, időnként elvből vagy megbízásból eltesz valaki láb alól, s közben embertelen, gyilkos és nagyon gonosz filozófiai okfejtésekkel, kérdésekkel, hasonlatokkal, sztorikkal és poénokkal traktálja megbízóit, üzletfeleit és áldozatait?

Egy fejlődő és egy kész jellem találkozása, szövetségkötése és háborúja zajlik a szemünk láttára a Fargo-ban, két emberi élet esszenciáját nyújtják nekünk a készítők. Mégpedig tálcán, pazar és fényűző körítéssel, eszményien illatozó ételkölteményként. - Ezt pedig egy karakter-páros sem tudta idén überelni. Amikor ugyanis egy duó két, 100%-osan hihető és azonosulásra alkalmas jellemből áll, akkor az a kettős gyakorlatilag tökéletesen működik. Ha ezt egy emberi produktum másodteremtői funkciója révén képes elérni, akkor ott nincs mit hozzátenni az olvasottakhoz, hallottakhoz vagy látottakhoz. A sorok, a hangok és/vagy a képkockák önmagukért beszélnek... - A Zemgano fívérek, Don Giovanni és apja vagy Stan és Pan... Lester és Malvo az ő társaságukat élvezhetik a legnagyobbak között. És ezt most már senki nem veheti el tőlük... 

Még néhányan a kispadról... 

A bevezetőben már emlegettem néhányat az elmúlt évek legendás sorozatos párosai közül, amelyek, bár már több éve ismerjük őket, idén látványosan nagyot mentek valamilyen szempontból. Most hozzátennék még néhányat az ottani illusztris nevekhez: Ichabod Crane/Abbie Mills (Tom Mison/Nicole Beharie) - Sleepy Hollow, Kieran Walker/Amy Dyer (Luke Newberry/Emily Bevan) - In The Flesh, Carrie Mathison/Saul Berenson - (Claire Daines/Mandy Patinkin) - Homeland és különösen is: Don Draper/Peggy Olson (Jon Hamm/Elisabeth Moss) - Mad Men. Sajnos róluk a fentebb már felsorolt szabályok miatt nem volt lehetőségem beszélni - pedig isten bizony, istentelenül sok kedvem lett volna... 

Ahogy Henry Morgan és Abe Ioan Gruffudd és Judd Hirsch alakította parádés kettőséről a Foreverből, vagy James Gordonról és Harvey Bullock-ról a Gothamből (Ben McKenzie/Donal Logue). A legendás apa-fiú kapcsolatok sorát gyarapította idén Abraham Woodhull és Richard Woodhull bíró kettőse az amerikai függetlenségi háborús Turnből (Jamie Bell/Kevin McNally), a botcsinálta párosokét pedig Wilson Wilson-é és Lee-é az Utopiából (Adeel Akthar/Paul Ready).

Hannibal Lecter (Mads Mikkelsen) és Will Graham (Hugh Dancy) duója mellé a 2014-ben felzárkózott a Jack Crawford-dal (Laurence Fishburne) alkotott is, míg Tyrion Lannister kiváló szövetségesre lelt Oberyn Marttell személyében (Peter Dinklage/Pedro Pascal) - The Game of Thrones. És akkor még egy szót sem szóltam Jimmy Darling és Dandy Mott ősellenség-rivalizálásáról (Evan Peters/Finn Wittrock) - The American Horror Story: Freak Show...

Mit sem ért volna ez az év Vanessa Ives és Malcolm Murray szövetsége nélkül (Eva Green/Timothy Dalton) - Penny Dreadful, nem is beszélve Joe MacMillanről és Gordon Clarkról (Lee Pace/Scott McNairy) - Halt and Catch Fire. S - nevessetek ki, de szerintem marha jó móka volt a vén Doc és az ifjú 10K (Russel Hodgkinson/Nat Zang) kettősén somolyogni a Z Nation-ben, és lesni, ahogy Carrie Bradshaw és Samantha Jones összebariznak a The Carrie Diaries-ben (AnnaSophia Robb/Lindsey Gort)...