20. TITANIC FILMFESZTIVÁL

Így foglalja össze a történet talán legfontosabb tanulságát a vikingnek is beillő fizimiskájú Rasmussen (Anders Baasmo Christiansen). A csirkeszárnnyal való kereskedés ugyanis legális biznisz – legalábbis a vállalkozások tevékenységét különösen szigorú törvényekkel szabályozó Skandináv államokban), e népszerű norvég opuszban viszont nem sok legális dolog történik. A film játékidejének túlnyomó részét alapjában határozzák meg a nemcsak önsorsrontó, hanem még, ráadásul illegális bénázások, a törvények sorozatos (és végeredményben következmény nélküli!) áthágásának megannyi formája. Hőseink egyre nagyobb hibákat vétenek és egyre nagyobb ostobaságokat követnek el.

Rasmussen már a film elején rájön a nagy igazságra – de más kérdés tudni, és más kérdés cselekedni. Mert a csirkeszárny valóban jó biznisz a maga módján – de kezdőtőke és még inkább vasakarat kell ahhoz, hogy valaki elkezdjen kereskedni vele. Legalábbis négy önsorsrontó főhősünk esetében ez biztosan igaz. 

Az illegális melók többnyire több pénzt ígérnek, kevesebb energiabefektetéssel – csak az a gáz, hogy hőseink nem úgy néznek ki, mint akik profi módon vennének részt az ilyen alvilági játékokban. Pitiánerek, és ezt ők is tudják. Csinálhatnák jobban, és ezt szintén tudják.  

De ki tudja: talán nincs is hozzá túl sok kedvük…

Sokan dícsérik az ITV-n futó Broadchurch-öt. A Broadchurch átívelő szálas angol széria David Tennant-tel, aki a címbéli kis tengerparti faluba érkezik, külsős nyomozóként csatlakozva a helyi erőkhöz, furcsa bűntények és kapcsolatuk felderítésére. Az angol krimik kedvelői által már idehaza is kultivált széria első évada éppen ma zárul – s csakúgy most jelentették be, hogy lesz második szezon is. Ujjé!

Mike Kelley távozik a Revenge showrunner-i székéből a 3. évadtól. Az ABC békében vált meg az írójától, de egyes értesülések szerint a döntést némi korábbi konfliktus előzte meg – Kelley ugyanis 13, és nem 22 részes évadokat akart (!), de ebbe beletört a bicskája. Elnézve a szériát tényleg jót tennének neki a kevesebb részes évadok, mert úgy kevésbé lenne szappanos, jobban összeránthatnák a sztorit és kevesebb lenne az elcsépelt fordulat is. 

Jemes Ellroy író Shakedown című munkájából fontolgat pilotot gyártani az FX, az író tevékeny közreműködésével. A történet az 50-es években játszódna, Los Angelesben, főhőse pedig a valóságban is létező személy volt: Fred Otash, aki legendás mindenese volt a lapkiadásnak és a riporterkedésnek. 

-Szöllő -

Megjött a Before Midnight új posztere. Ethan Hawke és Julie Delpy páros immár harmadszor futnak össze. Robert de Niro és Shia LeBeouf apa-fia párost alakít a Spy kid című D.J. Caruso rendezésben, ami Bryan Denson The Oregonianban megjelent cikkeiből indulna ki: arról szólna, hogy az apa kitanítja a fiát kémkedni, majd az ő lekapcsolása után a fiúnak kéne a helyét átvenni.

Az a helyzet, hogy legalább akkorát tévedem, mikor azon paráztam, hogy a Defiance majd tutira nem lesz jó, mint azok, akik azt terjesztették, hogy a Warm Bodies egy zombi-Twillight lesz. Nos, utóbbi egy önironikus horror-vígjáték lett John Malkovich-csal, míg ez – hát ez… 

Ez sci-fi!!!

Ebben nincs semmi ipszilon, semmi „y”, semmi lyght, meg candy, semmi nyáladzás tudományos fantasztikum címén. 

Ez sci-fi!

Igazi, tökös sci-fi, méghozzá a felettébb élvezetes űrhajós-űrlényes-posztapokaliptikus fajtákból összegyúrva!

A SyFy, úgy tűnik, talán még sem döntött olyan rosszul, mikor olyan sok tétet rakott a Defiance-re. Nem tudom, hogy csinálták, de úgy tűnik, be fog jönni nekik. Talán az volt a szerencse oka, hogy elöljáróban egy számítógépes játékot is kreáltak hozzá, s az így létrejött, viszonylag részletgazdag univerzum stabil alapjára sikerült felépíteni a szériát. Persze ez még nem elég – csupán ennyire nem lehet egy ilyen zúzós pilotot felhúzni, ami tematikájában, hangulatában ráadásul már annyira hiányzott, évek – talán a Battlestar Galactica 2009-es fináléja?! – óta, hogy arra nincsenek is szavak.

De, mielőtt bármit mondanék – komolyan, ami meggyőzött, az ez:

Hat lábú, kitinpáncélos - farkasok!

Ezek most farkasbogarak vagy bogárfarkasok?

Mindegy is, mert, aki ezt így kitalálta – az már önmagában egy zseni volt!

A továbbiakban az is kiderül, hogy bármily remek, drága és fílinges, meg jól felépített is volt a Defiance sorozatindító epizódja, vajon sikerült-e überelni ezt a király ötletet és megvalósítását? 

A Sundance Channel ismét igényes pilotot szállít, mégpedig duplát. A Rectify-t azzal reklámozták, hogy a „Breaking Bad producerei” hozták el a jó népnek - és alapkoncepciójukat tekintve lehet valami a két sorozat összevetésében. Mind a kettőben fel kell állnia egy térdre kényszerített embernek, mindkettőben nagyot ugrik az illető, s a lényeg – legalábbis a kritikusok szerint – mindkettőben az aprólékosan kidolgozott részletekben rejlik.  Ami biztos, a cucc igényesnek és szokatlannak tűnik, s a neten máris fenn van az első 3 rész, úgyhogy csak a nyelvtudás lehet akadály. Előbb-utóbb én is megszalajtok róla egy pilotkritikát…

-Szőllö-

Ma indul útjára a Continuum 2. évada. A szériáról már írtam összefoglalót a múlt héten – most csak annyit tennék hozzá a ott leírtakhoz, hogy akár felpörögnek az események ma estétől, akár nem, én akkor is kitartó nézője maradok ennek a projectnek. Megvettek kilóra a következő összes évadra…

Magyar premierjeink is lesznek a közeljövőben: a Super TV 2-n május 4-én indul a klasszikus kommandós-túsztárgyalós Elit egység (Flashpoint) 3. évada és május 11-én a nyári sorozatnak felettébb kiváló amerikai focis és pszichiáteres Doktor D (Necessery Roughness) 2. szezonja. 

Das Glee… - OK, én 2010 nyara óta nem néztem – csak az első évadot daráltam le két részletben. Aranyos sorozat, bár nem az én műfajom. Néha kicsit túlságosan színes, viszont tény, hogy kedvesen önironikus is, és van benne eredetiség, hiszen Ryan Murphy a show runner, vagy mifene! Nos, tehát a Glee 5. és 6. évadát is berendelte a FOX, s a héten bősz tárgyalgatások kezdődnek ez ügyben – hiszen itt is tisztújítás van két évente, akárcsak némely angol szériáknál, tehát teljesen új gárdára kell felkészülniük azoknak, akik még mindig követik a történetet.

- Szöllő -

Ajánló: na pont az ilyen folytatásra szokás mondani, hogy a sorozat nagyon jól elkapta a cselekmény fonalát. Miután Will Graham a pilotban szitává lőtte a sorozatgyilkost: most pedig meg kell küzdenie a nem hagyományos értelemben (mivel nem a férfi lelövése, hanem a fejében ezzel kapcsolatosan megfogalmazott gondolatok zavarják) lelkiismeret furdalásával (ami kedvenc kannibál "Doktorunknak" lehetőséget teremt, hogy jól összekavarja a őt). Willre váró megpróbáltatás még a halott sorozatgyilkos kómában lévő lánya, Abigail Hobbs (Kacey Rohl) felébredésével együtt azonban várat magára, ami egy erős cliffhangerre sikerült a két rész között (a kérdésfeltevés is nagy érdeklődésre tarthat számot: vajon Abigail segített az apjának? a pszichopataság örökletes?). Rá kellett döbbennem arra is, hogy az első rész sorozatgyilkosa nem egy mellékvágány volt, és úgy néz ki a készítők ragaszkodnak hozzá, hogy véletlenül se különálló eseteket után futkossanak Willék, ami azt az érzést kelti, mintha Will lenne Alice és Lecter, pedig a Kalapos nyúl, aki egyre beljebb csalja őt a borzalmak mese országába. A "borzalmak" szó azért is helyt álló, mert itt nem a Showtimes Dexter lepattant, sőt néha "megélhetési" sorozatgyilkosaival (mint az a házaspár, akik a menekülteket fullasztotta vízbe) találkozunk, hanem mind meggyőződéses "óramű" (erre a "Gombásznál" nem is lehetne jobb példa).

Készüljünk fel, hogy Will pedig, miután az újonnan feltűnő idegesítő firkász (Lara Jean Chorostecki játszotta Freddie Lounds) lehoz róla egy egész oldalas cikket mágnesként fogja vonzani őket. Amúgy Lounds egy igazi lelkiismeret nélküli szarkeverő, akiről azonban hamarosan kiderül, hogy bármennyire is idegesítő egyenlőre nem fogja Lecter tányérán végezni, mert a "Doktor" kis játékainak nagyszerű eszközéül bizonyul. Az évad harmadik része arról is szól, ahogy rövid időre Will háttérbe szorul, hogy Abigail vegye át a lány szerepét csodaországba: Lecter pedig elhitesse vele, hogy valóban ott vannak benne a sorozatgyilkos gének (szőkésre kényszerítve őt). Őszintén most már azon sem lepődnék meg, ha a sorozat egy későbbi részében apja helyébe lépne.

Írta: Holp Gábor Dávid

osztályzás: 5/5 (mindkettő)

Keanu Reeves rendezői debütálása: egy táj-csi harcosról, nekem azt sugallja, hogy az agyára ment a Mátrix. A szépen megkoreografált harci jelenetektől eltekintve az alvilági titkos harcversenyen részt vevő harcos története egy igazi B-kategóriás téma. Így nem is várok sokat ettől a filmtől.

20. TITANIC FILMFESZTIVÁL

Az urban legend szerint Stanley Kubrick, az akkor már méltán világhírű direktor, akinek olyan mozik voltak a háta mögött, mint a Barry Lindon, az Űrodüsszeia, a Mechanikus narancs vagy a Lolita, 1979 elején felhívta a Ragyogás c. könyvet jegyző Stephen Kinget az éjszaka közepén. Azzal merte zaklatni a szerzőt valamelyik, már inkább hajnali, mint éjféli órán, hogy rájött: hogyan egyeztesse össze a realitást és a történetben szereplő seregnyi szörnyet, szellemet és egyéb lényt.

A valóság és a képzelet közti releváns viszony megteremtése azért vált szükségessé a King-könyv vászonra vitele kapcsán Kubrick számára, mert egyik rigolyája az volt, hogy az ő filmjében ilyesféle pofák nem tűnhetnek fel.

Sok rigolyája volt egyébként a Mesternek – pl. a filmjeit, főleg az Űrodüsszeiát, csak bizonyos minőségű és felszereltségű mozikban volt hajlandó vetíteni. Ezért volt az, hogy 1969-es opuszát nem akarta „exportálni” a szocialista blokk országaiba, ahol nyilvánvalóan nem voltak adottak a szükséges opciók. (No meg azért is, mert meggyőződéses antikommunista volt.) 

Na szóval, Kubrick felhívta Király Pistát, azzal, hogy rájött: hogyan teheti reálissá a Ragyogás paranormális, sötét jelenségekkel dús sztoriját – álom és valóság keverékeként ábrázolva azt. King pedig erre azt mondta, hogy menjen a fenébe. Lecsapta a kagylót és innentől kezdve minden lehetséges fórumon hangoztatni kezdte (állítólag már a mozi premierje előtt!), hogy Kubrick munkája nem tekinthető könyve adaptációnak – majd pedig, mikor lehetősége nyílt rá, a saját manufaktúrájában legyártott egy „szöveghű” feldolgozást 1997-ben, amely meglehetősen zs-kategóriásra, s ekként igazán felejthetőre sikeredett.   

Hogy miért írtam le ezt a sztorit ilyen részletesen?  - A vésztjóslóan mosolygó Jack Nicholson-on túl kiderül (mivel a film ismeretét e cikk olvasásakor evidenciának tartom, ezért természetesen spoileresen folytatom)!