Az a helyzet, hogy legalább akkorát tévedem, mikor azon paráztam, hogy a Defiance majd tutira nem lesz jó, mint azok, akik azt terjesztették, hogy a Warm Bodies egy zombi-Twillight lesz. Nos, utóbbi egy önironikus horror-vígjáték lett John Malkovich-csal, míg ez – hát ez… 

Ez sci-fi!!!

Ebben nincs semmi ipszilon, semmi „y”, semmi lyght, meg candy, semmi nyáladzás tudományos fantasztikum címén. 

Ez sci-fi!

Igazi, tökös sci-fi, méghozzá a felettébb élvezetes űrhajós-űrlényes-posztapokaliptikus fajtákból összegyúrva!

A SyFy, úgy tűnik, talán még sem döntött olyan rosszul, mikor olyan sok tétet rakott a Defiance-re. Nem tudom, hogy csinálták, de úgy tűnik, be fog jönni nekik. Talán az volt a szerencse oka, hogy elöljáróban egy számítógépes játékot is kreáltak hozzá, s az így létrejött, viszonylag részletgazdag univerzum stabil alapjára sikerült felépíteni a szériát. Persze ez még nem elég – csupán ennyire nem lehet egy ilyen zúzós pilotot felhúzni, ami tematikájában, hangulatában ráadásul már annyira hiányzott, évek – talán a Battlestar Galactica 2009-es fináléja?! – óta, hogy arra nincsenek is szavak.

De, mielőtt bármit mondanék – komolyan, ami meggyőzött, az ez:

Hat lábú, kitinpáncélos - farkasok!

Ezek most farkasbogarak vagy bogárfarkasok?

Mindegy is, mert, aki ezt így kitalálta – az már önmagában egy zseni volt!

A továbbiakban az is kiderül, hogy bármily remek, drága és fílinges, meg jól felépített is volt a Defiance sorozatindító epizódja, vajon sikerült-e überelni ezt a király ötletet és megvalósítását? 

A történet néhány évtizeddel a mi romlásban dögönyöző éránk után, az emberiség első űrháborúját követő időszakban játszódik. Ezt a háborút a Votanokkal szövetségben vívtuk meg (ez valamiféle intergalaktikus föderáció lehet, és még nem tudjuk pontosan, hogyan találkoztunk velük – hacsak a rész eleji óriáshajó nem az övék volt!). A Votanok szövetsége 7 fajt takar, amelyek között van Final Fantasy-s animefigura, bioember, aki energián él, emberszabású Csubakka, orángután, Buffy-s és Angel-ös vámpír-külsővel rendelkező, Taelon- (A bolygó neve: Föld) és Pinhead-keveréknek kinéző hófehér bőrű, kerekfejű. 

Ez így mind. 

És akkor még nem beszéltem a Transformers méretű óriásrobotokról, sőt, még arra sem derült fény, hogy kivel is vívták pontosan ezt a nagy háborút, ami közben/után ráadásul volt egy nagy „terraformálás”, s ennek nyomán totálisan megváltozott a Föld élővilága (így jöhettek ezek a bizonyos „bogárfarkasok” is), és rendszeresen megsemmisült űrbárkák potyognak az égből, amit mindenki nemes egyszerűséggel „bárkahullásnak” hív. S ha ez még nem lenne elég egy részletgazdag világ mélységeinek érzékeltetéséhez, bedobnám azt az infót is, mindezek mellé, hogy ebben a történetben az Antarktisz az a hely, ahová sokan el akarnak jutni, mert az állítólag maga a paradicsom (globális felmelegedés, vagy valami olyasmi, ugyebár…). 

A sorozatnak persze rengeteg inspirációja van. Számítógépes játékok (New California Republic, Borderlands), sorozatok (Farscape, Firefly). Néhol kicsit Babylon 5, másszor Jericho – de a végeredmény, pont e sok összetevőből következően, egy különleges keverék. Azt mondhatnám ugyanis, hogy a Defiance klisékkel dolgozik, de azokat olyan ízes, zamatos dologgá rázta össze – legalábbis eleddig úgy tűnik – hogy az ember nagy izgatottsággal várhatja a folytatást. Ez az univerzum egyébként, a számítógépes játék hátterének ismerői szerint már most is lenyűgöző. Hangsúlyozom: a játék hátterének ismerői szerint. 

És itt a fő bibi.

Mert az ember akkor most mit csináljon – játsszon vagy nézzen utána a játék alapján a netre felkerült forrásoknak (a világháló egyébként már most egy Defiance-aranybánya), vagy maradjon a sorozatnál. Előnyök és hátrányok szép számmal vannak mindkét esetben - én egyelőre úgy döntöttem, hogy a széria által adagolt infókkal el tudok lenni – de ha idegesíteni fog a hétről hétre felfedett rejtélyek mennyisége (amelyeket a széria kicsit lassan adagol – és sokak szerint ez a másik bibi), rászabadulok a netre és kegyetlenül kifacsarom az illetékes hírforrásokat. 

Addig viszont marad a sztori a St Louis-ból lett Defiance városáról (igen, a Defiance egy város neve!), ahol Julie Benz polgármesternő tart rendet (de jó őt újra sorozatban látni!) és a hét faj mindegyike képviseltetve van. S marad a sztori főkarakterünkről, a Grant Bowler alakította, Han Solo-szerű pasasról, meg a Stephanie Leonidas alakította, általa nevelt Buffy-s vámpír fejű lányról (a legközelebbi alkalomra, ígérem, megtanulom a fajok neveit – de ez most még komoly nehézséget jelent), aki egyben a történetünk narrátora is. Úgy is lesznek itt még mindenféle intrikák, politika, belső küzdelmek és persze külső ellenségek, amelyek önmagukban is kielégítőek tudnak lenni, ha marad ez a hangulat is, ami a pilotot jellemezte. S végezetül remélem azt is, lesz még legalább egy-két olyan látványos csata, mint amit a pilot vége felé élvezhettünk.

Mert akkor a maradásom pláne garantált. 

De, mindenesetre azt már most is megállapíthatom, hogy a kissé egyszerű karakterek, a sok kliséből összeálló történet, és az apróbb hibák dacára, a Defiance sci-fi, s ekként persze nagyon sok epic lehetőség rejlik benne, de legalább annyira könnyen el is lehet rontani. Ámbátor: ha népszerűvé válik, ha sokan fogják kedvelni, akkor az mindenki számára üzenet lesz, hogy minimum ilyet (8/10) kell csinálni, ha tényleg idegen lényes-űrhajós project-ről van szó (vagy olyat, mint a Falling Skies), és nem olyat mint a V, és végképp nem olyat, mint a Terra Nova. 

A bogárfarkasokat pedig egyelőre – még – nem sikerült überellni. De a lehetőség adott. 

Nem igaz?

Ő is egyetért…

- Szöllő -