Nos, bátor és határozottan furcsa dolog egy kalap alá venni két ennyire különböző szériát, amelyek közül az egyik egy nagyon régóta várt újonc (azt hiszem, már két éve tudjuk, hogy lesz egy spinoffja a Breaking Bad-nek Better Call Saul címmel), a másik pedig már harmadik évadát tapossa, de korántsem nézik elegen. A kettőnek ráadásul sem témában, sem hangvételben, sem pedig a stábtagok vagy színészek személyében nincs semmi köze egymáshoz. Mégcsak nem is ugyanazon a csatornán futnak. 

Ám én ma (azaz, hogy most már inkább tegnap) este láttam őket, és, úgy döntöttem, frissiben (ha azonnal ugyan nem is lehet) rögzítem impresszióimat. Persze szigorúan spoilermentesen, mert most az a cél, hogy a magunk szerény eszközeivel és nézettségével is megpróbáljunk legalább minimális hírverést csapni ennek a két remek anyagnak...  

Goodbye Saul! Hello Saul! 

Saul Goodman a zugügyvédek királya volt. Az irodáját az amerikai alkotmány szövegével dekorálta ki, mert ő volt a legnagyobb hazafi, akit valaha a hátán hordott az amcsi kontinens. Hirdette magát úton útfélen: jobb ha engem hívsz, ha bajba kerülsz! Tíz kilóméterről üvölt az arcomról, hogy mekkora kamu az egész életem, de rá se ránts, hiszen te most éppen olyan nagy bajban vagy, amiből csak egy ilyen minden hájjal megkent faszi ránthat ki! - Saul Goodman ezekben a hirdetésekben mindig összekacsintott az amerikai átlagpolgárral: nyugi, én tudom mit tettél tavaly nyáron, de hát mindnyájan csináltunk már valami hasonlót, nem? Én sem vagyok jobb nálad, hisz mindnyájan ugyanazt akarjuk... - És az átlagpolgár máris érezte: nemcsak egy remek ügyvédre, de egy megértő barátra is szert tett... - Gyaníthatóan ebben az összekacsintásban rejlett Saul Goodman legnagyobb varázsereje. Már ha volt neki egyáltalán. Mert az ügyvédi irodája előterében mindig ott ült ez a kedves fiatalember, illetéktelen vagy váratlan látogatók érkezésének esetére. És az asztalában mindig ott lapult vagy harminc darab mobiltelefon, legalább egy tucat megbízható fószer számával, akik bármikor segítenek neki felszívódni, ha úgy adódna, hogy borul a bili. Bár Saul hirdetéseitől fuldokoltak a kábelek, a valaha volt legjelentősebb ügyfelét nem ezen az úton szerezte...

Saul Goodman akkortájt bukkant fel a Breaking Bad-ben, mikor a legnyomasztóbb volt minden. A 2008-ban elstartoló show-ban, amelynek főkaraktere, Walter White kémiatanárból lett methkészítő kisiparossá, majd az üzletág királyává, ő hozta be a korábban egyáltalán nem kötelező humorfaktort. Széles amerikai jókedve ugyan időnként lehervadt az arcáról (különösen az utolsó időkben), de úgy vélem, azért elég sokáig élvezhette annak az üzleti kapcsolatnak az előnyeit, amelyet vele létesített. (Bár nyilván számunkra, nézők számára járt a leggyümölcsözőbb feltételekkel ez a megállapodás...) 

Saul Goodman-nek sajnos ma már nem megy olyan jól a sora. Ugyanis, alighanem igénybe kellett vennie az egyik megbízható fószer segítségét. Épp ezért kopaszodó, bajszos, egykedvű pasasként sütöget valahol, egy bevásárlóközpont látványpékségében. Ám ha hazamegy, azért néha még elmélázik a régi időkön és kalandokon... - Saul Goodman már a Better Call Saul intro-jával megkapta a harmadik dimenzióját: ez pedig még Vince Gillighan kreátortól sem vártam volna. Nem hittem ugyanis, hogy egy ennyire komikus és kétdimenziós (de annak kétségkívül parádésra megírt!) figurának lehet mélységet is adni.* Ám a Breaking Bad atyaúristenének, sikerült a mutatvány. És mi leborulunk előtte, és áldjuk az ő nevét, mert ismét remek dolgot pakolt le az asztalra. Fogalmam sincsen, mennyi energiát emésztett fel, hogy játszi könnyedséggel, vagy kegyetlen, izzasztó munka árán, de a Better Call Saul számára megalkotott egy 100 %-osan működőképes dramedy-főhőst, akit Saul Goodman-nek nevezett el, és elhelyezte őt 2001 Amerikájában...**

Saul Goodman, 7 évvel azelőtt, hogy Walter White-nál dagnosztizálták a rákot, és 8-cal azt megelőzően, hogy először ült volna egymással szemben a majdani Heisenberg és a valahai Jimmy McGill, egy 700 dolláros honoráriumért gályázó ügyvéd volt valahol Albaquerqe-ben, és három fiatalembert akart kimenteni a slamasztikából, miközben egy barátjának és üzlettársának próbált segíteni, magának pedig összehozni az újabb és újabb ügyeket, amikből talán csurran-cseppen végre valami anyaginak nevezhető haszon is... - Még dolgoznia kell a mosolyán, a sztorijain, nem ártana egy jobb öltöny vagy egy olyan iroda sem, amely nem egy fodrászüzlet mögötti kis lyukban kapott helyet. De már ott érezzük benne a későbbi kamucsászár szellemét. S bár Huell-nek még nyoma sincs, már a spájzban van a jó öreg Mike és idegesen toporog a küszöbön a feledhetetlenül suttyóképű Tuco is... - Egyszóval minden csillag együtt áll egy olyan tökéletes Breaking Bad spinoff-hoz, ami nagyon-nagyon messze pozícionálható az anyavállalattól, de nem is célja, hogy közel legyen hozzá. - Itt nem Brian Cranston tragikus, majd démonikus egyénisége szakítja szét a képernyőt - hanem Bob Odenkirk hiteles és mélyen emberi fizimiskája tekint ránk egy-egy nehéz nap után. Crystalmeth-biznisz helyett pedig hősünk legnagyobb vállalkozása az volt a pilotban, hogy megpróbált rábeszélni két deszkás srácot, hogy társuljanak vele egy pitiáner csalás kedvéért. (És bevallom, tetszik, hogy itt felerősítették a már a BB-ben is nagyon működőképes kisrealizmust...) 

Saul Goodman isn't the danger. Saul Goodman az az ügynök, aki értelmet ad ennek az egész amerikai értelmetlenségnek. Egy rettenetesen szerethető pitiáner svinder, akit még tisztelni is lehet, sőt, kell is azért, hogy mennyi igyekezetet és invenciót visz egy-egy trükkjébe.***

Saul Goodman Vince Gilligan és Peter Gould zsenialitásának egy újabb bizonyítéka. És, immár, egy háromdimenziós sorozathős. Fogalmam sincs, meddig tart ki az a minőség, amit itt láthatunk, de jelenleg egy gyakorlatilag hiánytalan és teljességgel sallangmentes anyaggal van dolgunk, amelynek már most van két évada, tehát további huszonegy epizódja, hogy bizonyítson. 

Come on Saul, you can make it!

(Or break it!)

Brezhnev tooks Afganistan...

... de már nem sokáig. Ugyanis lassan-lassan küszöbön áll a távozása. Mármint az élők sorából. Mindenesetre marad még éppen elég az ő elivott és betegség által kikezdett szürkeállományán kívül is, amelyik csak az 1981-ben kitört háború kimenetelével foglalkozik. Washingtont pedig ellepik a bizonytalankodó, ideges külföldi titkosügynökök, akik most azon gondolkodnak, melyik oldalra licitáljanak. A szovjet rezidentúrára új megbízottakat delegálnak, de a Central Intelligence Service és a Federal Bureau of Investigation is nagyban fokozza éberségét. Az 1975-ben deklarált Helsinki békecélok dacára tehát növekvő intenzitással tombol a hidegháborús jégkorszak.... 

Itt veszi fel sztorija fonalát a The Americans harmadik évada, amely ebben a kicsit elfeledett időszakban, azon belül is 1982 késő őszén folytatja hősei történetét, ügyesen egyensúlyozva az itt vázolt közügyeik (illetve ezek még csak azok hátterét jelentik) és magánéletük között. A sorozat (amiről itt amúgy már minden lényegeset megírtunk) középpontjában egy alvó sejtből a Reagan-i bekeményítés hatására a szovjet nép mind aktívabb kihelyezett öklévé avanzsáló kémházaspár áll, akiket Matthew Rhys és Keri Russel személyesítenek meg mesterien. 

Helyzetük nem kevésbé skizofrén, mint eddig volt, hiszen amerikaiként, amerikai szellemben kell nevelniük gyerekeiket, miközben "helyes világnézetükről", a keserű tapasztalatok és a múltban elszenvedett traumák dacára, továbbra is meg kell, hogy legyenek győződve. Közben pedig olyan feladatokat kénytelenek szemrebbenés nélkül végrehajtani, amelyekhez azért kellenek ám az idegek. Mondjuk "összehajtogatni" és egy bőröndbe gyömöszölni egy nőt úgy, hogy megússzák a "véres munkát" - gondolom, az efféle tevékenységek körébe sorolható. - A sorozat ugyanis távolról sem szépíti a kémélet részleteit. Igaz, néhol vannak azért benne logikátlan és nehezen lenyelhető részletek, ám összességében nem kímélnek meg minket az "unalmasabb" és durvább momentumoktól sem. Ez a fajta "realizmus", illetve a magán- és a közélet, vagy az ezek elválaszthatatlanságából adódó meglehetősen markáns dilemmák jelentik az FX mélységesen alulértékelt projectjének legnagyobb erényeit. 

Mostanra ráadásul a főkarakterek mellé már szépen felsorakoztak a mellékszereplők is. Noah Emmerich a szomszédban éldegélő FBI ügynökként, bár kap közhelyes momentumokat, tud nagyokat brillírozni is, ha kell. Annet Mahendru félelmetesen jó színésznő és egyre csak fejlődik, szerencsére pedig egyre több teret is kap a készítők jóindulata révén, de Lev Gorn, azaz Arkagyij Ivanovics személyében is egy jól megírt személyiséget láthattunk felfejlődni a második évad kezdete óta. (Mindketten a szovjet rezidentúra kulcspozícióban dolgozó munkatársait személyesítik meg.****) Szintén azóta  kap egyre több lehetőséget a kibontakzásra Holly Taylor is, aki bakfis kora dacára (vagy éppen azért, ki tudja) nagyon intelligensen alakítja főhőseink lányát... 

A Better Call Saul-lal szemben a The Americans azért nem a kivételesen és páratlanul zseniálisnak ígérkező anyagok közül való - viszont témája, atmoszférája, megközelítése és minőségének egyenletes mivolta révén bőven megszolgálta azokat a még el nem nyert elismeréseket, melyeket a televíziós díjkiosztók ítészei, reméljük, a jövőben bőkezűbben mérnek majd számára. Igaz, a harmadik szezon sem ad kevesebb okot ezek besöprésére, mint az ezt megelőzők, de a Breaking Bad nagyságát is éppen ekkortájt kezdték felismerni.

Szóval sosem lehet tudni... 

Szöllő

______________________

* Egy mókás ellenpélda jut eszembe: a Lylihammer című széria főkarakterévé ugyanis egy kétidmenziós figurát választottak, akit képtelenek voltak kiemelni ebből a szerepkörből. Ezzel nem volt semmi gáz, csak, hogy megpróbálták háromdimenziósként eladni. Az eredmény a Netflix szerintem leggyengébb sorozata lett, aminek nyilván számos szerethető erénye van - de én már az első évad végére meguntam ezt és kiszálltam. Vagyis kaszáltam.  

** Úristen, mekkora durva flash volt már, mikor a idős tárgyalótermi segédszemélyzet a pilot elején szép, komótosan betolta középre a kis gurulós tévéálványt a videókészülékkel, majd belehelyezte az éppen tárgyalt bűntett tárgyi bizonyítékául szolgáló VHS-kazettát! 

*** Azt mondtam már, hogy engem a heist-filmekkel meg lehet venni kilóra? 

**** Ja, és azt mondtam már, hogy a szovjetek tényleg oroszul beszélnek? Egy rész egy negyedében a kommunikáció konkrétan mindig orosz, és nem angol nyelven zajlik...