Azt hittétek, nem emlékszem?
Pedig de!
Pontosan vágom, hogy még több Lost-ot ígértem nektek, és ha kicsit pihentettem a témát az elmúlt másfél hétben, az még nem jelenti azt, hogy nem folytatom minden idők egyik legkiválóbb szériáját elemző írásaim sorát, amely a finálé három éves (két hónapos, és kb. két hetes) évfordulóját is ünnepli.
Most éppen (miután az előzőekben bemutattam az alapcsapat karaktereit és méltattam az őket alakító színészek teljesítményét) további protagonistákat, vagyis pozitív (vagy legalábbis relatíve pozitívabbnak tekinthető – a Lostnál ez sosem olyan egyszerű!) karaktereket veszek górcső alá. Sokszínű ez a társaság – találunk benne további túlélőket, és főhőseink előtt vagy épp utánuk a Szigetre vetődött tagokat. Ami azonban közös bennük: mind rendkívüli és cseppet sem átlagos figurák. Tehát: igazán illenek ebbe az univerzumba.
Folytatás és spoilerek alant…
„It's not an island. It's a place where miracles happen.”
(John Locke, 4. évad 13. rész)
Danielle Rousseau (Mira Furlan)
Gondoljátok el, hogy miután hőseink lezuhantak a Szigetre, majdnem fél évadnak kell eltelnie ahhoz, hogy a flashback-ek szereplőin és Christian Shephard porhüvelyén túl meglássunk egy arcot a szigetlakók közül. Ezzel a dologgal már eleve előkészítették a terepet annak, hogy igazán nagyot üssön, mikor a „francia tyúk”, akinek a pilot végén hőseink meghallják a segélykérő üzenetét, a dzsungelben fogva ejtse Saiyd-ot. Rousseau-ról később kiderül, hogy az Otherek előzőleg meg őt ejtették fogva, s hogy van egy lánya, aki személyesen a nagyvezértől, Linus Benjámintól származik, és köztük él. S ha ez még nem lenne elég: az expedíciót, amellyel a Szigetre érkezett, kifektette a Füstszörny. Nem csoda hát, hogy a nő kicsit bedurvult a hosszú évek alatt, 1988 óta – akkortól tartózkodik ugyanis itt illetéktelenül. Mira Furlan (na, geekz, kinek jut eszébe Delenn és a Babylon
Mr. Eko (Adewale Akinnuoye-Agbaje)
Agabagaje advagaja agababjegje… - Sokat szenvedtünk a nevével, mire megtanultuk. De muszáj volt megtanulnunk, mivel Adewale Akinnuoye-Agbaje színészi tehetségénél csak az akcentusa volt zseniálisabb. Mr. Eko az elhivatottaknak abból a kasztjából származik, amelynek reprezentánsai korábban elég csúnya dolgokat követtek el – de végül csak megtértek a jó útra. Nem beszél sokat: többet hadonászik a botjával, mint amennyit a szájára szokott gyúrni. De lassan csak megtudjuk, hogy az első évadban Boone és Locke által felfedezett drogcsempész gép az övé volt, pontosabban az öccséé volt, és egyre világosabbnak tűnik, hogy nem véletlenül került a Szigetre. Fontos szerep jut neki a második szezon fordulataiban – kár, hogy a harmadik elején, miután végre megmentik, két részre rá meg is murdel (pedig a megtalálása előzőleg központi jelentőségű küldetésként volt tálalva).
Desmond David Hume (Henry Ian Cusick)
Henry Ian Cusick-ra soha, sehonnan nem emlékeznénk, ha nem ő lett volna Desmond David Hume, a Lost egyik legzseniálisabb, legösszetettebb karaktere. Briliáns epizódok jutottak neki. Személyében szériája összes előnyös tulajdonságát egyesítette – az elhivatottságot, az összetett karakterisztikát, az elképesztő profizmust, de a mindfuck-ot is. Sőt, karakterének megható szerelmi saga-ja Penny-vel, jónéhány zseniálisan irracionális, elmebajos fordulaton túl, a sorozat legkönnyfakasztóbb pillanataiért is felelős volt. Desmond-ban talán a felelősségérzete és a lojalitása volt a legszimpatikusabb: csak azért is ott maradt a Szigeten, minden körülmények között nyomogatni 108 percenként azt az istenverte gombot, csak azért is átrágta magát a legbizarabb helyzeteken, s a végén csak azért is ő hozta össze a fináléra, rejtélyesen somolygós képpel, a teljes társaságot – a Purgatóriumban. Mi több – még akkor is őszintén és mélyen tudott hinni a küldetésében, mikor már maga Jack is elveszítette a hitét. „See you in another life brother!” – „Ez jó mulatság, férfimunka volt!”
Anna Lucia Cortez (Michelle Rodriguez)
A Szomszédok Pattoggijának ideális barátnője lehetne. Nem az a szívbajos-féle a csaj. Előbb lő, és csak aztán kérdez (ennek ugyebár Shannon is áldozatul esett). Különben én bírtam Anna Luciát, jó kis dinamikát adott ennek az anyagnak – azt hiszem, pont egy ilyen karakter hiányzott a csapatba, mikor a második évad elején felbukkant, hogy jól a verembe lökje Michaelt, meg Sawyert. Apropó, Sawyerrel hihetetlenül jó dinamikájuk volt – eszméletlen szópárbajokat toltak, hihetetlenül erős vetélytársak voltak (nem csoda, hogy később szex is lett a dologból). Anna Lucia Cortez: amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tűnt el. Michael ölte meg – hogy lehetőleg még jobban szerethessük őt. Mintha már nem csipáztuk volna korábban is eléggé… - Amilyen szerencsétlen volt a karakterének, olyan szerencsés volt Michelle Rodriguez-nek ez a szűk egy évados jelenléte a produkcióban. Soha nem futott volna be ugyanis e szerep nélkül. Őt is az itteni karaktere és ez a sztori tette valakivé.
Elizabeth ’Libby’ Smith (Cynthia Watros)
De Michael-nek nem volt elég Anna Lucia – neki a második szezon másik közkedvelt új női karakterét is el kellett tennie láb alól. Libby-t. Pedig – nem igazság – ő mégiscsak Hurley egyetlen barátnője volt, aki a végén már arra is rábírta a srácot, hogy hosszú jogging-okat nyomjon a tengerparton. Eredeti, érdekes karakterisztikájú figura volt – sok mindent ki lehetett volna még hozni belőle (főleg, mert például H-val tudtukon kívül egy elmegyogyóban pecóztak korábban). Eléggé felmérgesített a halála, mert bírtam Hugo-t, meg őket is együtt… - De, hogy inkább a szépre emlékezzünk: Cynthia Watros (jobban állt volna neki a természetes sötét hajszíne, de mindegy) nagyon szeretnivaló karaktert személyesített meg, és kapott jónéhány remek pillanatot, amiért ő is, mi is, egyként hálásak lehetünk.
Rose és Bernard Nadler (L. Scott Caldwell és Sam Anderson)
A Lostnak is megvannak a maga kasztjai. Vannak azok a karakterek, akik mindig a történések gyújtópontjában voltak, aztán azok, akik majdnem, és olyanok is, akik majdnem majdnem. De Rose és Bernard azok közé tartozott – akik úgy igazából kimaradtak az valódi történésekből. A kedves késő középkorú párnak (mókás nagy fehér fogorvos – aranyos fekete néni) a legnagyobb szerepe az volt a történésekben, mikor a 2x19-ben azon vitatkoztak, hogy rakjanak-e ki egy nagy Help!-feliratot kövekből a parton, vagy nem... – De nem is volt ezzel semmi baj – őket így és ezért szerettük. Már az első évad első részétől kezdve, mikor Rose felbukkant és megnyugtatta Jacket a gépen, tudtuk, hogy ez lesz az ő központi szerepe: az öreganyó, aki néha felbukkan és bölcs tanácsokat ad. S amikor a 2x04-ben előkerült Bernard is, aki ugyebár a másik túlélő csapattal volt egész végig, már tudtuk, hogy neki az lesz a legfontosabb dolga, hogy visszataláljon Rose-hoz és hogy aztán együtt örömködhessenek. És ez nekünk, nekik és mindenkinek – tökéletesen kielégítő volt… Mert (látszólag) indokolatlan mellékfigurák nélkül hol lennének a főszereplők?
Daniel Faraday (Jeremy Davies)
Ha a „mindfuck” címszó mellé keresnél képet a lexikonba, Daniel Faraday Lost-os felbukkanásainak szinte bármelyikéből ki lehetne ragadni egy megfelelő állófelvételt. Jeremy Davies itteni, sorozattörténeti jelentőségű szereplése ugyanis azzal volt egyértelmű, hogy, ahányszor felbukkant, olyan fejet vágott, ami egyszerre volt kétségbeejtően kétségbeesett – és egy kissé megmosolyogtató. Daniel volt az egyik, aki ugyebár a Widmore hajóján érkezett tudóscsapat tagjaként próbált szót érteni hőseinkkel a negyedik évad elején. De neki ment a legnehezebben. Ezért van az, hogy szerencsétlen fiatalembert állandóan megverik, vagy megfenyegetik, vagy felpofozzák – every f*ckin’ time. Ha más nem történik, hát az édesanyja tesz be neki (aki aztán később, fiatalabb kiadásban, ugyebár le is lövi!), pedig ugyebár untig igyekszik megfelelni neki. Hippi-külleme dacára Daniel kiváló elméleti fizikus, aki olyan színvonalon képes térben és időben gondolkodni, hogy az szerintem még egy valódi tudós számára sem lenne akármilyen erény. Klasszikus mindfuck-momentumai nélkül a Lost utolsó évadait szinte elképzelni sem lehetne. Kár, hogy az ő halála is kicsit értelmetlenre sikeredett…
Miles Straume (Ken Leung)
Miles nem tett mérhetetlenül sokat hozzá a Lost experience-hez, de mindig ki tudott rukkolni valami izgalmassal. Ő is Widmore a negyedik évad elején érkező csapatának a tagja. Mint kiderül, nem is igazi tudós – látszólag inkább csak sarlatán. Halottlátó képességei inkább megmosolyogtatónak tűnnek, mint figyelemreméltónak – pedig hamar kiderül, hogy tévedett, aki azt gondolta, hogy ez a csávó kamuzik. Ő tényleg látja a holtakat. Ráadásul, mikor az ötödik évadban „visszacsúszunk” 1977-be, kiderül, hogy Miles nem más, mint Marvin Kendle fia. Annak a Marvin Kendle-nek, aki a korábbi Dharma Orientation videókat gyártotta – ugyebár. Mivel soha nem találkozott vele, élve a lehetőséggel, próbál közelebb kerülni az hozzá – de tragikomikusan nem megy neki a szigorú faterrel való fraternizálás. Kár érte. Meg azért is, mert a hatodik évadban már nem sokat tudtak kezdeni vele a készítők. Amúgy is, addigra már Hurley lett a hivatásos halottlátónk…
Charlotte Lewis (Rebecca Mader)
Charlotte, az archeológus Widmore már emlegetett csapatából. Elég titokzatos karakter – és kicsit azért végig az is marad. Állítólag Kirsten Bellnek is nagy esélye volt a szerepre, de örülök, hogy nem ő kapta meg (pedig ő lényegesen csinosabb!), mivel Rebecca Mader sokkal energikusabb, hitelesebb jelenség – és, ami azt illeti, kellőképpen idős is ahhoz, hogy tényleg elhiggyük elismert archeológus mivoltát. (Kirsten Bell, mint archeológus? Őszintén?) Az írók sajnos viszonylag hamar és könyörtelenül végeztek vele (halálának oka: orrvérzés) – lehet, ő is túl sokat nyavalygott? Pedig ez intellektuális hiszti volt, nem plázacicás. Aranyos volt ő is, hiányoljuk - Dnaiel-lel remek párost alkottak volt...
Frank Lapidus (Jeff Fahey)
Jeff Fahey vérbeli karakterszínész – a Grindhouse-tól az Under the Dome-ig mindig markáns, mindig jól megjegyezhető és mindig pazar megformáltságú karaktereket prezentált. A Lost-ban pl. éppenséggel ő volt az a pilóta, akinek valójában az Oceanic 815-öt irányítani kellett volna. Widmore csapatába ez okból is került be – és persze később aztán ő is összehaverkodott a losties team-mel. Sok hatást ugyan már nem gyakorolt a további történésekre, de itt maradt nekünk még a hatodik szezonra is, hogy nagyot nézzen Flocke minden egyes felbukkanásakor. És, hogy aztán, a legeslegvégén ő vigye haza a társaságot. (Azaz valójában csak egy részét.) A gépen, amelyet Jack utoljára lát, mielőtt végleg lehunyja szemét.
Richard Alpert (Nestor Carbonell)
Richard Alpert a Lost egyik legizgalmasabb figurája. Az abszolút szürke eminenciás. Először azt hittük, hogy egy a sok Other közül – mert, hogy velük bandázott. De aztán rá kellett döbbennünk, hogy ez a figura sokkal többet tud náluk. Ő az összekötőjük Jacob-bal és több tényt vág a Sziget múltjáról, mint szinte bárki, akit előtte láttunk. Majd később kiderül: Richard egyike az itt éldegélő „halhatatlanoknak”. Ő például a 19. században született Ricardo-ként, gályarabként vetődött át a Szigetre és Jacob, illetve az MIB harcának fontos kulcsszereplőjévé vált. Mindig biztosnak látszik a dolgában – csak Flocke megjelenésétől fogva szállja meg a páni félelem. S ahogyan elbizonytalanodik önmagában és küldetésében – úgy kerülnek előtérbe az emberi dimenziói, amelyek az utolsó évad egyik legjobb epizódját, a 6x09-et is eredményezték (Giachino gyönyörű zenei témájával egyetemben). – Köszönjük, Nestor Carbonell!
Alex (Tanya Raymonde)
Alex az egyik legszimpatikusabb mellékkaraktere ennek a szériának. Anyja Rousseau, apja Ben Linus. S bár utóbbi magánál tartja és Otherei között nevelteti fel, mégsem lesz „egy közülük”. Például ő menti meg Claire-t a második évadban és Kate-nek meg Sawyernek is segít megszökni a harmadikban (igazi megmentő típus, egyébként). Az egyik legszomorúbb pillanat a Lost-ban, mikor Ben a 4x09-ben azt mondja, hogy neki semmit nem jelent, és, hogy Widmore-ék nyugodtan lőjék csak le – amit Martin Keamy, az elmebeteg G-I Joe (róla később még lesz szó!), gondolkodás nélkül teljesít. Linus papát persze bőségesen megszívatja ezért az élet, de azért Alexet, azt hiszem, mindnyájan sajnáltuk. Aranyos volt, sokkal jobb sorsot érdemelt volna…
Folyt. köv.
- Szöllő -
