Közben átjavítottam a korábbi bejegyzésem címét, mert a regény cím némileg különbözik a filmétől. Nekem az utóbbié jobban tetszik, mert abban valahogy benne van (lehet csak én képzelem bele), hogy még maga az író is agyal, hogy fogja befejezni a történetet...

Dilettáns anekdóták...A férfi és nő kapcsolat velejárója, hogy míg maga a fizikai függőség hamar kialakul (a másik testének a hiánya mellőlünk, hogy például amikor az éjszaka közepén felébredünk, akkro megcsapjon a másik be és kilélegzett levegője), és már pár hét intenzív együttlét után is fura érzés, ha a másik valami külső (kényszerítő) erő folytán nem velünk tölti az estét, addig lelki függőség lassú folyamat. A tudatunk folyamatosan küzd azzal, hogy meggátolja a másik létének kilöködését. Arról kérdezget, hogy vajon kellőképp figyel-e a másik rám (mikor megkértem, hogy hozzon nekem egy vény fejfájás csillapítót), megtudok-e osztani vele mindent (legyen az akár egy telefonos zaklató, akinek a hívásai már-már az élő lelkiismeretemként funkcionálnak a kapcsolatunkban, vagy a másik ráérez-e az elmesélt történet végére), megtud-e a másik osztani felem mindent (van-e kényszeredettség abban, hogy mesél nekem a munkájáról) és sorolhatnám.

Dilettáns anekdóták 2...Miért mesélünk (amúgy) egyáltalán egymásnak történeteket? Úgyse fogjuk tudni átadni a gondolatainkat teljes mértékben a másiknak. Mégis szakadatlanul megkíséreljük azt. Az előző fejezetben tárgyalt testi és lelki függőség olyan kényszeredett gondolat, próbáljuk meg a dolgot más nézőpontból szemlélni. Végül az összes kételyünk egy kérdésbe sűrűsödik össze, miért épp kettőnk között fog müködni a párkapcsolat és miért olyan félelmetes, amikor úgy érezzük, hogy az működik (a mi és ő korábbi kapcsolataiból próbálunk mintákat keresni, hogy ott vajon miért nem működött a dolog). Az, hogy kikötünk valaki mellett, holott nincs közöttünk genetikai kötelék, már magában is egy csoda. Nem sok ember kerül olyan küzel hozzá, hogy belelásson a fejünkbe oly mértékbe, amellyel minket is megijeszt már. Hol van az a leheletnyi határ a lelkifüggőség és a valódi lelki kapcsolódás között, mikor elengedjük a vélt sérelmeinket.

Dilettáns anekdóták 3...Mennyire hátborzongató bele gondolni, hogy 7 éven belül az összes sejtünk lecserélődik, fizikailag egy másik ember leszünk. Még is folyamatos a létünk, mialatt önmagunkhoz és másokhoz való viszonyunk folyamatában változik. Mások számára jellemünk állandóságának és változásának bonyolult vegyülete adja a vonzalmat irányunkba. Amíg mi ilyen formában csak lassan változunk, addig ő az, aki becsapja magát, hogy ilyen, vagy olyan emberre van szüksége (vagy hagyja becsapni magát, hogy mi vagyunk a világ legjobb csókpartnerei), holott kezdettől fogva sejtheti, hogy kik vagyunk, hisz fehérjék rendíthetetlenek, minden más nézőpont kérdésel...

C. Kaufman nem ilyen álmot ígértél...Végül pedig emlékezzünk meg röviden arról, hogy merre tart a regény története és merre a film cseleménye. C. Kaufmanról korábban írtam, hogy bármennyire is lelkiismeretesen nyúlt hozzá az anyaghoz, (fel és ki)használja azt. Jake és a lány kapcsolatának teljesen más dinamikát ad, ahogy időről-időre felhangzik a filmben a lány kérlelhetetlen óhaja arról, hogy haza szeretne menni estére. A regényben (legalábbis ama fejezetekben, ameddig eljutottam) egyetlen uralás nincs erre. Persze a regény se hagy kételyt arról, hogy kettejük kapcsolata a vége fele jár, de a lány a döntésében az este történésére hagyatkozik. Magának a fiúnak a megnyilvánulásai is több lehetőséget adnak számunkra a vele való (érzelmi) azonosulásra, kiderül, hogy rengeteg érdekes gondolata van a világról (teljes mértékben partnere a másiknak). C. Kaufmann elég böszme mód belenyúlt, de mégse valamennyire tudok rá haragudnk, mert önmagában egy művészi értéket teremt azzal...

HGD- 5/5 

Kövess be minket fbn is, hogy időben értesülj a legfrissebb posztokról.