Nem nézem a True Blood-ot a harmadik szezon óta – s így lesz mit pótolnom, ha egyszer majd belefogok Alan Ball projectjének folytatásába. Ha. Egyszer. Majd. Lehet, csak akkor, ha befejezték az egész szériát, úgy ahogy van. Nem tudom, miért untam rá, de még az is lehet, hogy a túl sok fantasztikus elem vette el a kedvemet. Amikor ezek túláradása megkezdődött, ott kicsit besokalltam – lehet, hogy most másként gondolnám, de akkor úgy tűnt, a kevesebb több lett volna. Én szerettem a True Blood-ot, mikor még szoftpornós vámpírsorozat volt, némi társadalomkritikai éllel, állati sok izzadós-izzasztó szexjelenettel, elképesztően zseniális, beteg karakterekkel, de úgy tűnt, a harmadik szezonban pont ezeket az állati vonzó tulajdonságait kezdte elveszíteni. Na, mindegy – a lényeg az, hogy még eggyel nőtt a jó távoli jövőben potenciálisan pótlandó évadok már így sem csekélyke száma, ugyanis a HBO berendelte a hetediket is.

Egy részt sem láttam a 2011-ben startolt The Lying Game-ből, így nem tudom, hogy mennyire szomorú az a tény, hogy most, a második szezon után elkaszálták az ABC Family-s gyerekek. Annyi azonban bizonyos, hogy arra az adóra állati pipa vagyok– nem elég ugyanis, hogy a Melissa & Joey-t agyvérzésig műsoron tartják (és nem kaszálják az istennek se), de az elmúlt évek egyik legígéretesebb, legaranyosabb szériáját dobták bele unott mozdulattal a „cancel” feliratú dobozba. A Jane by Design-ról van szó. De van igazság, az élet bosszút állt ezért – azóta a csatorna ugyanis nem csinál mást, csak egyre érdektelenebb produkciókat szállít. Persze, hogy mi érdektelen, az relatív fogalom – hiszen (sajnos) a nézettségi adatok nem feltétlenül a valóságot igazolják. De nem baj, fő hogy én így gondolom! (Elégedetten mosolyog, balra el…)

- Szöllő -