Stephen Hawking 21 éves [cambridgei diák] volt, amikor egyik órája után összebicsaklott. Az ALS szindrómáját [az agy akaratlagos izommozgást működtető részének elhalása] diagnosztizáló orvos két évet jósolt neki. De a férfi kijátszotta a betegségét és még most is [73 évesen] gondolataiban az idő keletkezése, a fekete lyukak pusztulása és a világunkat leíró képlet körül lebeg. [Sajátos betegségéből adódóan] példája (de egyben a legelhasználtabb figurája) lett a fizikai korlátjait legyőző (szárnyaló) zseninek...
A Jane Hawking [Stephen volt neje] visszaemlékezéséből készült életrajzi film a házasságuk harminc évével foglalkozik. James Marsh [könyv cselekményét nem bolygató] rendezésének így (akaratlanul is) [Stephen (Eddie Redmayne) helyett!] a betegség tüneteinek megjelenése után, a még csak bimbózó kapcsolatukat tovább folytató Jane (Felicity Jones) lett a főszereplője. Jones egy gyönyörű nő és mindent kihoz a szerepéből. De mindvégig belekényszerülünk az ő által kínált [egyedüli] nézőpontba. Ami oly mértékben mellékszerepre kárhoztatta Stephent, hogy feleslegesen kapálódzik Redmayne [ügyes, ahogy a lépcsős jelenetben visszaköszön Daniel Day-Lewisnek A bal lábamban nyújtott alakítása]. Aki látta Mathieu Amalric Szkafander és pillangóbéli alakítását [vagy az említett Daniel-Day Lewis játékot] annak hatalmas csalódás lesz ez a szerep.
De James Marsh rendező lustasága ott van a storylineban is. Tanítani érdemlő mód bújik ki az alól, hogy egy kényelmetlenebb filmet forgasson. A történet lerója a kötelező köröket. A megismerkedésük lányregénybe illő fejezetét. Ahogy Stephen szentként tűri a lassú leépülését. Ahogy Jane erején túl küzdött, hogy megadhassa a férjének [még ha kutyafuttában is] a "normális" életet. Megteremtette a gondoskodó háttért, hogy a férfi a tudományos munkájával foglalkozhasson. A tudományos siker sem maradt el. De Janet felőrli lassan a férfi ápolása. Ő rá maradt a három gyermekük felnevelése, elfojtotta saját ambícióit [jelképesen a filmben csak férje szakdolgozatát gépelte] és kielégületlenül hagyta a fizikai vágyait. Majd finomkodó szerelmi háromszögbe keverednek a jóképű özvegy, templomi karmesterrel, Jonathannal (Charlie Cox). A fordulatos dramaturgia híján [nincsennek mélypontok], bármiféle katarzis nélkül üljük végig a játékidőt.
Összességében, aki arra vállalkozik, hogy megnézze A mindenség elméletét nem fog megtudni semmit sem Stephen Hawkingról [már emiatt nem lehet jó film], két jó színészi alakítást és James Marsh egész estés "katasztrófa" filmjét kapja...
Kövess minket facebookon!
5/3
(HGD)
