Az elmúlt években a külföldiek mellett azért elkezdtek feltünedezni a hazai webse-k is. 2011-ben például itt volt nekünk a MAB nevezetű, misztikusnak szánt project, illetve az egy kitalált magyar celeb életét önironikusan és meglepően érett, szellemes humorral feldolgozni igyekvő Jonny Gold-sztori is. Előbbi alkotói beígértek nekünk egy Párduc-project nevezetű, fantasy-sabb anyagot, ami elvileg még mindig a pénzgyűjtögetés fázisában van (utoljára tavaly lehetett róla bármi érdemlegeset olvasni), utóbbiak pedig tavaly összehoztak egy igazi bukást – mivel az érdekes, de elborult Téves mellékhívás helyett az emberek JG folytatásokat akartak, amelyeket viszont az alkotók azóta sem szállítottak. Ami még így hirtelen eszembe jut: 2012. tavaszán készült a SzázbólEgy című, sajnálatosan máig nem folytatott, fiatalos-pörgős anyag első négy epizódja is.

Azt tehát egyáltalán nem lehet mondani, hogy a magyar készítők nem ismerték fel a műfaj erényeit – például azt, hogy, még ha nehezen is szereznek pénzt az egyes anyagokhoz, viszonylag olcsón és a médiaverseny gusztustalan iszapbirkózásától teljesen függetlenül, van lehetőségük szabályok és kötöttségek nélkül megnyilvánulni. Persze egy webszéria egybepakolása sem feltétlenül olyan filléres mulatság, mint azt sokan gondolják – de az, hogy a MAB-ban pl. egy Hirtling István (mellékszereplő létére ő hozta a kedvenc karakteremet az anyagban!) vagy a SzázbólEgyben egy Kamarás Iván vagy egy Hegedűs D. Géza is szerepel ((sőt, még SP is)), azért mutatják, hogy elég sok mindent ki lehet hozni egy ilyen anyagból, még ha vállalkozásnak nem is felétlenül a legnyereségesebb. Azért persze a websorozatokat idehaza is feltörekvő rendezők és színészek hozzák össze, akik a fősodorból kiszorult alternatív cuccaikkal szeretnék becélozni a webes közönség egy-egy speckó vagy igényesebb szegmensét. A MAB pl. alighanem a thriller-horror vonulat kedvelőinek lehet érdekes, a Jonny Goldos project pedig, a felszín laza valóságshow-humorán túl azoknak igazán tanulságos és röhejes, akik félig-meddig már szakmai mértékben is konyítanak a médiaállatkert házirendjéhez. 

Az Angyalok terápiájára szintén igaz, hogy feltörekvő alkotó munkája – Egressy Tamásnak több webes mozgóképe is volt már, de a webse műfajával eddig még nem próbálkozott. A négy részes, még egyben is csak egy szolid rövidfilmnyi terjedelmet kiadó új munkája viszont nem rétegeknek vagy trendeknek szól – bár tény, hogy a furcsa csemballós-vonós aláfestő zene (Szécsi Lőrinc munkája) sokakban már eleve sznob álművészfilmes reminiszcenciákat kelt. Viszont vannak bizonyos jól kitaposott ösvények, amelyeken keresztül könnyen megközelíthetővé vált az anyag, s így hál istennek nem a sznobok fedezték fel magunknak. Pl. Szirmai Gergely, az egyik főszereplő (!), egy immár két esztendős vállalkozást építget. Ez a – minek is nevezzem – webes műsor (???), a Hollywood Hírügynökség, amely a maga kis híján százezeres (!) „szerkesztőségével” (SZG ugyebár így hívja a youtube-csatornájára feliratkozókat) tekintélyes hatalmat képvisel – akár önálló államot is alapíthatna valami kis szigeten.

Akik hozzám hasonlóan nagy kedvelői a pattogó adrenalinbombához hasonló, elképesztően virtuóz one man show-t produkáló Szirmai Úr munkásságának, azok számára már eleve adott volt, hogy merről fognak közelíteni az Angyalok terápiájához. Ugyanakkor persze nekünk, akik szétröhögjük az agyunkat a HH-s poénjain, időbe telt megszokni azt, hogy most komoly szerepben bukkant fel – hiszen egy angyalbírát (!) alakít, aki a széria egyes epizódjaiban a felettébb csinos Végh Judit (ő eddig nem sok jó dologban játszott, de remélem, ez változni fog) partnereként oszt igazságot bukott vagy bukottnak vélt angyaloknak.

A szinopszis szerintem már ezen a ponton is egy kicsit balladisztikusnak hangzik – de aki még jobban elmerül a világában, az hamar arra a következtetésre juthat, hogy egy kicsit elvont. Hál’ istennek csak kicsit, nem túlságosan – az mindenesetre bizonyos, hogy a helyszín egy hófehérre meszelt, szegényes berendezésű, ám elegáns szoba valahol a földön, ahol két a helyiség színvilágához öltözött főszereplőnk (Felzel – alias SZG – és Heligel – alias VJ –) fogadják az epizódonként érkező újabb és újabb pácienseket/vádlottakat, akikkel kapcsolatban el kell dönteniük, alkalmasak-e angyali feladataik ellátására, vagy sem. Van itt olyan karakter, aki megölt egy embert, és van itt olyan is, aki egyszerűen lemondott feladatai ellátásáról, hogy emberként éljen – de mindnyájuknak van valami „sara”.

A négy epizód során kirajzolódik valami sajátos kódrendszer és eljárásrend, amely az angyalok világát és tevékenységét egyöntetűen jellemzi, és elég sajátos erkölcsi dilemmák kerülnek elő az ajtó melletti kisszekrényből, miközben egy látszólag csak mellékes szerepkörrel bíró figura (Maskine – Korcsmáros Andrásból még nagyon nagy színész lehet, zseniális főgonosz válhat belőle) szorgalmasan jegyzetel, és időnként betelefonál egy pasas (Forande – Stohl Buci – ilyen kis szerepben és kis mennyiségben kifejezetten elviselhető!), aki, úgy tűnik, már csak mindnyájuk feletteseként is, mindig mindenről tud mindent…

Az Angyalok terápiája nagyon sajátos anyag – néha a bírósági kamaradrámák, néha az In Threatment jellegű terápiasorozatok hangulatát idézi – összességében mégis belengi valamiféle miszticizmus. A figurák olyanok, mintha középkori misztériumjátékok főszereplői lennének, akik rövid tőmondatokban elmondják, hogy mit is gondolnak a világról, önmagukról és küldetésükről. Az első két részre jellemző főleg ez – ugyanis utána egyre inkább előtérbe kerül a sorozat ügyesen elővezetett rejtély-dramaturgiája, ami nagyon érdekes végkifejlethez vezet el bennünket…

Belekötni persze a színészi játékba is bele lehet (Szirmai Úr remek komikus, de drámai szerepekben még van mit tanulnia e mesterségből, Végh Juditnak is vannak gyenge pillanatai, sőt, a pácienseket alakító csepűrágók sincsenek mindig a topon), másrészt pedig joggal lehet szidni a hangkeverés és a hangmérnöki munka vérlázító amatőrizmusát is. Viszont a szövegkönyv kétségtelenül tömör és profi munka, a világos színvilág és a sötét atmoszféra kontrasztjának megteremtése elég jól sikerül, és, ami tán a legfontosabb, a téma szokatlan és magyar websorozathoz képest meglehetősen profi kibontása megérdemel egy elismerő fejbólintást. (Egy misét tehát mindenképpen megér az Angyalok terápiája, amit egyedül klausztrofóboknak nem tudok nyugodt szívvel ajánlani – a történések 95%-a ugyanis egyetlen helységben bonyolódik, és ez elég frusztráló lehet nekik…)

- Szöllő -