Érdekeseket is írnak a Da Vinci’s Demons-ról, de amikor újrapörgetem az aktuális véleményeket – időről-időre eszembe jut, hogy talán érdemes lenne belekezdeni – a végén valahogy mindig azok a posztok és megjegyzések kerülnek többségbe, amelyek arra vonatkoznak, hogy ez az anyag bizony eléggé… – hát, szóval nem annyira érdekes. Na, kizárólag ezért nem próbáltam még be David S. Goyer (sajnálom, még ilyen húzónév esetén is tudom húzni a számat) a Starz-on tegnap az első évadát bevégző új sorozatát. De ha sok szépet írnak majd mégis a jövőben, akkor talán még lehet még valami a művész–feltaláló–polihisztor életének egy kevéssé ismert szakaszát fikcióval bőven feldúsító anyag nyári darájából.
Két DVD-borító. Tök random módon – csak annyi a közös bennük, hogy az elmúlt napokban érkeztek be. No meg, még az, hogy szerintem egyik sem valami nagy dobás. OK, a Revolution-nel az első évad harmadik részénél ragadtam le, így nem tudom, méltó-e az évadhoz ez a címlap (Giancarlo Esposito mióta játszik benne? Miatta lehet, hogy folytatom – mert hát Gus Fring-ként tényleg ő volt az ISTEN a Breaking Bad-ben). A The Mentalist esetében viszont, bár, nem nézem szisztematikusan, mégis tudom: az általa képviselt minőséghez biztosan nem ér fel ez az ötödik szezonos dvd-cover. Nem tudom, de mintha már fele annyira sem mennének rá az igényes borítókra, mint régen. Vagy csak én lettem olyan fenemód túligényes?
- Szöllő -