Az ABC most nagyrészt sitcomokat újított be, és annyira nem is voltak érdekesek, hogy sok időt vesztegessek a bemutatásukra. Az alant prezentált három cucc azonban jóval többet ígér a felhozatal egyéb tételeinél, így feltétlenül figyelmet érdemel.
A Mind Games egy problémamegoldó ügynökségről fog szólni, amelyet egy férfi testvérpár üzemeltet. Pszichológiai ráhatás, manipuláció, placebo-hatás és miegymás segítségével, amelynek az egyik testvér nagy szakértője. A másik testvér priuszos kamuember – de ez már egy másik kérdés. A koncepció jó, Steve Zahn és Christian Slater pedig biztosan remek párost fognak alkotni. A kérdés csak az: a project meddig bírja majd szuflával.
80’s sucker lennék, s ekképp az új szériák közül a The Carrie Diaries-nek és a The Americans-nek is nagy kedvelője. Így nem csoda, hogy megörültem annak a hírnek is, hogy érkezik a The Goldbergs c. családi sitcom, amelynek a 80-as években bonyolódó sztoriján túl az lesz a különlegessége, hogy áldokumentarista jellegűre gyártják majd meg, hiszen a jeleneteket a címszereplő család legfiatalabb tagja, saját kézi kamerájával rögzíti majd.
A Mixology real-time sitcom lesz. Egy bárban fog játszódni, egyetlen éjszaka fejleményeit mutatja majd be, és 5 férfi, illetve 5 nő kalandjait állítja majd a középpontba. A lányok csinosak, az alapkoncepció pedig kifejezetten menőnek hangzik. Ezek után már csak annyi kell, hogy ne rontsák el. Igazán nem nagy kérés.
- Szöllő -