sorozathírek 04.18.

 2013.04.18. 21:37

river.jpg

Két remek finálénk is lesz ma. A Southland (Terepen) „szociografikus” fílingű nyomozós széria 5. évadát a TNT, a Suburgatory (lassan szokhatjuk a magyar címet is, hiszen egy ideje már megy a Viasat 3-on: Kertvárosba száműzve) 2. évadát pedig az ABC végzi majd be nagy hype és örömködés közepette.

horror.jpg

A Viasat 6 végre megtalálta magának az American Horror Story-t. Generációnk egyik legbetegebb sorozata (amit pontosan ezért szeretünk!) első évadával 05. 31-én érkezik majd a képernyőkre – de mi inkább már a harmadik etapot várjuk, amellyel kapcsolatban egyenlőre sajnos nem sok infónk van. 

horror2.jpg

Ha már a Viasat 6 ujjoncainál tartunk, érdemes még megemlítenünk, hogy a csatornára 05. 27-én érkezik majd a Dexter 6. évada, 30-án pedig a Texas királyai 7. évada – sőt végre befut hozzájuk (Égszakadás munkacímmel) a Falling Skies első évada is (és igen, Noah Wyle-t ismét Alföldi Róbert hangján hallhatjuk majd megszólalni). Szóval zajlik a „felzárkózás” ezerrel, s a Viasat 6 pedig szerencsére ebben igen nagy szerepet vállal. 

horror3.jpg

A Starz beújította magának a Da Vinci’s Demons 2. évadát. A feltaláló zseni életének egy titokzatos és szinte egyáltalán nem ismert szakaszát meglehetősen fantáziadúsan dolgozta fel David S. Goyer, generációnk méltán egyik legismertebb film- és sorozatírója. A forgatás májusban már elkezdődik, úgyhogy alighanem már jó ideje dolgozhatnak a szkripteken. A cucc a kritikák szerint meglehetősen sajátos – még nem fogtam neki, de ha továbbra is ilyen jó visszajelzésekben részesül, tőlem is kap majd egy esélyt.

 

- Szöllő -

Címkék: sorozat hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://borostaszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr365233879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása