Mit kell tudni a sorozatról?

Valahol röhejes, hogy már a legbénább, legostobább, rég kaszát kapott sorozatokat is bemutatták Magyarországon, csak a Walking Dead nem kerül adásba sehol.
Számos érthetetlen okból kifolyólag még egyetlen csatorna sem vásárolta meg. A közmédia elutasítása még érthető is, de, hogy egyik kereskedelmi adó sem csapott le rá, az valahol – hát, szóval, minimum megmosolyogtató.

A Robert Kirkman és Tony Moore képregényéből készült, a tehetséges Frank Darabont által kreált, immár harmadik szezonján is túljutó alapvetés az AMC nevű amerikai csatornán fut (az American Movie Classics nem régen jött létre, de, ugyebár, gyenge minőséget képviselő alkotás még nem fordult meg itt).

A történet, most már bizonyosan kijelenthetjük, körülbelül olyan szintű alapvetés a zombis témában, mint a Holtak hajnala c. 2004-es Zack Snyder-munka. Főkarakternek alighanem Rick-et tekinthetjók (Andrew Lincoln - a seriff-kalapos fickó a bal felső sarokban), aki egy kis csapat élén indul harcba a zombi-apokalipszis ellen. A körülötte összeomló társadalom rossz példájának dacára is igyekszik egy demokratikus rendszert működtetni, aminek persze elég sok külső és belső ellensége van.

A széria a zombi-támadások sorjázása mellett jó adag társadalmi sci-fivel is meglep minket. Bemutatja, hogy mennyire tudunk kollektíve és szubjektíve is szétesni akkor, mikor folyamatos, intenzív, állandó stressznek vagyunk kitéve, mikor minden nap meghal valaki mellettünk, majd újjászületik zombiként.

A probléma kizárólag a sorozat tempójával van, amely néha meglehetősen lassú tud lenni. A lelkizéseket egy ponton túl nehezen viseljük, mert ilyenkor nyögvenyelősek és hiteltelenek a párbeszédek. Persze, hála Istennek ezeket sem adagolják túl – de a második vagy harmadik évadban azért akadnak olyan epizódok, amelyeket konkrétan ezzel tettek tönkre.

Spoilermentesen az évadról

Más, mint az eddigiek. Először is 16 részes – ilyen hosszú évünk még nem volt, hiszen az első szezon 6, a második 13 epizódos volt. Másrészt viszont a több rész kicsit a minőségre is kihatott. Látszott, hogy kicsit kevesebb gondot fordítottak bizonyos fordulatokra, s bizonyos információkat bizonyára tömöríteni is lehetett volna. Az új karakterek alapvetően jók voltak – még egy remek konfliktus is kibontakozott a két új főszereplőnk között. Összességében többé-kevésbé sikerült megőrizni az első évad dinamizmusát, de a minőség most egyértelműen hullámzóbb.

Korábbi kedvenc sorozatunk nem olyan megbízható már, mint amilyen régen volt. Hogy ennek ellenére mennyire érdemes kitartanunk még mellette?

A spoileres folytatásban kiderül.

A történet

A változatos első szezon után, a másodikat részben joggal érte az a kritika, hogy „farm, ahol élünk” lett belőle, hiszen a nagy része egy farmon játszódott, kevés járkálóval megfejelve. Nos, a harmadikra bajosan lehetne ilyen dehonesztáló jelzőt találni, pedig lényegében ez is mindössze két helyszínen bonyolódik.

Az egyik ugyebár az a börtön, ahová a második és harmadik évad közé beékelődött tél után Rick és a csapat érkezett, s ahol egészen mostanáig voltaképpen sikerült átvészelniük a legkülönfélébb csapásokat. A másik pedig a Governor nevű pasas városa, Woodbury, ahol mintegy harminc-negyven ember éldegél – eleinte hermeneutikusan elzárva a világtól és a járkálóktól. 

A gonosz kormányzó és Rick döntő összecsapása sokat várat magára, s bár sejthető volt, hogy az évad végéig húzzák, azért lehetett volna ütősebb is. Ok, kemény volt – aláírom. De valami zúzósabbra számítottam.

Ráadásul, az első és a második évadhoz hasonlóan a harmadik végén is valami cliffhanger-szerűség tett volna igazán boldoggá. Ez pedig totálisan elmaradt. Persze ennek van némi előnye is, hiszen fogalmunk sincs, merre fog tovább menni a történet, s milyen új konfliktusok lehetségesek még. De ennek tükrében csak még inkább bosszantó, hogy jövő őszig kell várni a folytatásra. 

A karakterek

A régi rókák közül Rick színeváltozása az egyik legérdekesebb metamorfózis. A második évad végén ugyebár kijelentette: hogy, „this is not a democracy anymore”. Ehhez képest most ott tartunk, hogy Lory halála miatt (ami az évad talán legütősebb meglepetése volt) teljesen szétcsúszott, s az évadzáróra is éppen, hogy összerántotta magát. A primátusa tehát kezd megkérdőjeleződni, s vezéri képességeinek korábbi relevanciája is jócskán inflálódott. 

Ráadásul a fia, Carl sokszor szinte kezdi átvenni a szerepét, ami egy kisiskolás korú kölyöktől azért nem semmi.  Ez a Chandler Riggs nevezetű süvölvény ilyen korú gyermekszínésztől még messze szokatlan dolgokat játszik el – hiszen gondoljunk csak bele: lelőtte a saját zombivá vált anyját, ami azért elég brutális dolog. (Maggie-re és és Glenn-re is másként nézünk már. A governornál töltött napok óta az ő karakterük is meglehetősen bedurvult – már ha volt még hova. Hol vannak már a bájosan ügyetlen kis szerelmespár!)

Az évad másik, már kevésbé nagy meglepetése Merle visszahozása volt. A fanatikus rasszistából a Governor gyilkológépévé változott pasas felbukkanása már régóta nem volt nagy titok. Először ráadásul pontosan olyan dolgokat művelt, amilyeneket vártunk is tőle. De aztán, egyszer csak, csatlakozott Rickékhez, a végén tulajdonképpen az ő védelmükben esve el. Az is kemény rész volt, mikor Daryl-nek íjpuskájával magának kellett likvidálnia a zombiként „feltámadó” bátyját. 

Az újak közül a fekete szamurájkardos Michonne-ra nem lehet sok szót vesztegetni – hisz ő maga sem vesztegetett vajmi sokat a többiekre. Az évad két-harmadában alig valamit sikerült csak megtudnunk róla. Aztán, miután mégis elkezdett beszélni, a mondatai mennyiségével egyenes arányban a karakterének a jelentősége is megnőtt. A végén még a Governor ál-alkujának is tárgya lett, s mivel Rick megtagadta ennek teljesítését, bebizonyosodott, hogy ő is a csapat teljes értékű tagja lett.

A legridegebb figura azonban az egész Walking Dead történetében oda és vissza, az a pasas, akit a képregényekben rajzolt figura alapján elvileg Danny Trejo-nak kellett volna eljátszania. Most mondjátok, hogy nem hasonlít: 

Ám nem ő alakította: David Morrissey kapta a szerepet, és, ami azt illeti, ezt egyáltalán nem is bántuk meg. A Governornak ugyanis tényleg el tudtuk hinni, hogy bármilyen aljasságra képes. Ez a pszichopata diktátor inkább eljátssza, hogy meg akarja erőszakolni Maggie-t, minthogy tényleg megtegye. Inkább háborúba megy a börtönlakók ellen, minthogy kiegyezzen velük. S inkább halomra löveti a saját embereit, mint, hogy elismerje vereségét.

A Morissey hozta figura tulajdonképpen annyira badass antagonista, és egyben annyira gyűlölnivaló gennyláda, hogy ott a helye minden idők 50 legjobb főgonosza között. Ezt teljes felelősségem tudatában jelentem ki, akárcsak azt, hogy az ő karaktere a szezon legerősebb komponense volt. 

Értékelés

Ez az évad egyáltalán nem volt rossz. Nagyon erős új karaktereket kaptunk és a régiek fejlődésére is kellő figyelmet fordíthattunk. A sztori is szépen haladt előre – jól, ügyesen alakították a fő konfliktus menetét. Ugyanakkor viszont egyenetlen volt a részek minősége – némelyik már csak erős közepes volt a sok lelkizés, és a kevés valódi tartalommal bíró történés okán, a végén pedig nagyon elhúzták az utolsó részeket, az egyáltalán nem eléggé ütős utolsó csatáig. Összességében én egy 7/10-et adott neki, de az első két évad 8/10-éhez képest egyértelműen romlott a színvonal.

- Szöllő -