kep5_1.jpg

Legutóbb azért hívtam fel a figyelmeteket egy magyar tv-s premierre (Jo, a profi), mert azt akartam, hogy a szóban forgó szériát kerüljétek el messzire. Most viszont éppen ellenkező a szándékom: egy idehaza kevéssé ismert és kevéssé méltatott rajzfilm premierjére szeretném felhívni a figyelmeteket, amit teljes szívvel és lélekkel ajánlhatok (a nem túl bíztató animációs stílus dacára).

Igaz, a King of the Hill, azaz a Texas Királyai hetedik évadának hazai premierje már lement a Viasat 6-on 16:00-kor, de az ismétlését simán elcsíphetitek még holnap 15:30-kor – szóval ne mondjátok, hogy későn szóltam! Persze, akiket igazán érdekelhet a várva várt folytatás, azok eddig is nézték – így nem érheti őket meglepetésként a hír.

Viszont, ugyanakkor, jó apropó arra is, hogy azoknak a figyelmét is felhívhassam erre a remek anyagra, akik nem ismerik az 1997-ben indult, simán kultnak nevezhető, a Beavis & Butt Head-es Mike Judge által (is) jegyzett, a FOX-on 13 évadot megért szériát. (És, hogy legyen egy kis viszonyítási pontunk, ez utóbbi tekintetben csak a South Park és a The Simpsons tudott több szezont összehozni a népszerű és nem gyerekeknek készült animációs cuccok közül!) 

kep6_1.jpg

Ennek tükrében még érdekesebb, hogy idehaza csupán 2009-ben fedezték fel és kezdték el vetíteni a Viasat 6-on, ami sajnos nem járult hozzá vajmi sokat a népszerűsítéséhez. Pedig zseniális az anyag magyar szinkronja – ha pl. meghallom a főkaraktert (Hank) megszólalni Forgács Péter egyedi és utánozhatatlan magyarhangján, szakadok a röhögéstől.

Szóval, az egyik fontos infó a bepróbálás előtt: a KotH-t csak magyarul szabad nézni (már csak azért is, mert az angol verzió sokkal gyászosabbra sikeredett!).

Másrészt meg: készüljetek fel rá, hogy nem adja majd könnyen magát, és, hogy nem biztos, hogy a ti sorozatotok lesz. Meg kell küzdeni érte – de ha pár rész után mégis ráharaptok, akkor ti is a realista, de a klasszikus kertvárosi eszményt punk életérzéssel, és egy csomó propánnal (bennfentes poén) vegyítve propagáló anyag kedvelőinek táborát gyarapíthatjátok majd.

kep7_1.jpg

-Szöllő-

Címkék: sorozat hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://borostaszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr485336625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása