A „Rectify” szó angolul azt jelenti – helyrehozni, orvosolni. Címként kicsit furcsán hathat, de működik – főleg, ha az ember tudja, hogy miért és minek adja is pontosan.
A Sundance Channel Rectify c. új szériáját úgy reklámozták, mint, amely „Breaking Bad producereinek” munkáját dícséri – holott azzal talán érdemesebb lett volna, hogy a Kemény motorosok (Sons of Anarchy) egyik remek színésze, Ray McKinnon „showrunning-jának” eredménye (egyébként ő csepűrágó létére producer és író is volt már, s négy ízben állt a kamera mögött rendezőként). Úgy tűnik, McKinnon itt sem cicózik (ahogy színészként sem szokott): nagyon jól és nagyon pontosan tudja, mit miért csinál.
A pilot legalább is ezt bizonyítja. Hogy miért gondolom így?
Alant kiderül.
A …-i fegyház balladája
Képzeld el, csak egy pillanatra, hogy 1993-ban – függetlenül attól, hogy tényleg bűnös vagy-e, vagy sem – letartóztatnak egy lány meggyilkolásának és megerőszakolásának vádjával. S te – függetlenül attól, hogy tényleg bűnös vagy-e vagy sem – magadra vállalod a bűncselekményt. Börtönbe zárnak és elfelejtenek 20 évre. Képzeld el, hogy 2013-ban valami olyan bizonyíték kerül elő, amely nem tekinthető ugyan perdöntőnek, de, a körülmények szerencsés alakulásának folytán alkalmas arra, hogy kiengedjenek a börtönből és visszatérhess a társadalomba.
Képzeld el, hogyan illeszkednél vissza ezek után a környezetedbe!
Nos, Daniel-nek (Aden Young) pontosan ezt kell átélnie. Húsz év után muszáj szembesülnie ugyanis azzal, milyen az a bizonyos, már sokszor megálmodott nap – a szabadulás napja. S amikor mégis megtörténik a csoda, rájön, hogy nem egészen erről álmodott. A börtön mostoha körülményei között ugyanis felépített egy rendszert – egy olyan életet, amelynek szigorúan beosztott napirend szab keretet, s amelyben ő inkább passzív, mint aktív szereplőként vehetett részt. És ez, ha nem is volt igazán jó számára, de annyira hozzászokott már, hogy most nagyon nehéz bármi másra átállnia. Pedig, szabadulása napjától kezdve, hirtelen aktívvá, cselekvővé kell válnia, és szembenéznie egyszerre nagyon sok dologgal.
A pilot egyelőre megkíméli őt és a nézőt a későbbi lehetséges, fenyegető konfliktusoktól – Daniel-nek most csupán egy beszédet kell elmondania a börtönből való távozása alkalmából (kifejezetten erős jelenet!), és újra találkoznia családtagjaival, illetve a kinti élet megváltozott jelenségeivel – laptop, iphone, filmek, bezárt és újonnan nyitott boltok.
De a változás – természetesen – nem csak ennyiből áll.
A börtönből szabadultnak ugyanis meg kell tanulnia ismét nyakkendőt kötni, ételt szedni a családi asztalnál, és visszatérni apja vállalkozásába. Tehát: passzív karakterből aktívvá kell válnia. Mondhatnánk úgyis: agyának egy bizonyos részét, amelyet eddig nem terhelt, ismét el kell kezdenie használni.
S ami talán a legfontosabb: meg kell tanulnia, furcsa, kamaszos (hiszen gimisként zárták börtönbe!) gátlásaitól megszabadulva, beilleszkedni a társadalomba. Meg kell tanulnia „csevegni”. Meg kell tanulnia alkalmazkodni a hétköznapok kicsinyes gondjaihoz. S meg kell tanulnia újra – még – nevetni is.
Mert hát a börtön tulajdonképpen nem csinál mást az emberrel, mint megfosztja társadalmi szerepétől és valóságától, kiragadja térből és időből, és ezzel egy zárt, fojtogató valóságot teremt, ahol boldogulni – pláne 20 éven keresztül, s pláne tizenévesként megkezdve egy ilyen életet! – nem csekélység…
Never mind…
Aden Young Daniel-je hallatlanul pontosan és érzékletesen válik eggyé azzal a figurával, akinek lassú „rehabilitációja” során ismét vissza kell térnie furcsa, kiszakított valóságából (a börtönből) az életbe.
Vele szemben azonban még nem látunk erős karaktereket kibontakozni. Egyelőre mindenki, a családtagok - így anyuka, apuka, apuka mostohafia, aki a családi bizniszt az elvileg arra kijelölt Dan helyett viszi, a lelkes öcsi, és az odaadó, de szókimondó hugica (Abigail Spencer) –, illetve a kisváros lakói, ahol Dan 1993-ig élt, s ahová most hazatér – a bizalmatlan politikus, és a még bizalmatlanabb helyi rendvédelmi erők – csupán fel-felvillanó kisportrék. Így az sem annyira felkavaró, hogy a rész végén Dan „két bűntársa” (akikről egyelőre szintén nem tudunk meg semmit) közül az egyik öngyilkos lesz.
De nem kell aggódnunk!
Ez az első rész jól megadta az alaphangot – karakterépítgetésre bőven ráérünk még a következő 6 rész, és a leendő következő évad(ok) során.
Mostanra ennyi is elég volt, hogy beszippantson a sorozat hangulata – egyébként ez utóbbi egyáltalán nem depresszív. Bizony, cseppet sem az!
Csupa fényes, világos, szépen fényképezett kép, csupa „kedves” ember (még a Dan bűntelenségében kételkedők vagy a bizonytalankodó féltestvér sem tűnik nagyon durván veszélyesnek), s a szép, karcos, csilingelős indie hangaláfestés már-már el is altat időnként.
Vajon a Rectify mindig ilyen marad majd?
Vagy ez az enyhébb indítás csak felvezetés a sokkal keményebb eseményekhez?
Jó kérdések ezek – remélem, minél előbb sikerül pótolnom a (a netre már felkerült) másik két epizódot is, és többet is mondhatok a válaszokról…
- Szöllő -
