Nos, ami azt illeti, készítettünk pár trailert, amelyek a legkésőbb holnap este esedékes, a Szürke ötven árnyalata kritikánkat hivatottak beharangozni. Egyértelműen le fog jönni belőlük a sommás véleményünk - amit azonban egy kicsit részletesebben is kifejtünk majd az ominózus vlog-bejegyzésben...

A 9/11-ei terrortámadás az amerikai történelem meghatározó momentuma. Amely az arab térségben egy [a hajdani préri nyugati részéhez hasonló] "határvidéket" hozott létre. Újra definiálta a hőst, hazafit [miközben nézősorokat töltött meg]...

Egy újabb vlog-bejegyzéssel folytatjuk a The Walking Dead-kritikáink sorát: 

Nos, ebben a posztban a következőkről kell számot adnom: 

1. Úgy tűnik, hogy egy időre átveszem a vlogot, és kevesebb szöveges bejegyzéssel leszek jelen errefelé. Nagyon rákaptam a dolog ízére, bár ez korántsem jelenti azt, hogy értek hozzá. Viszont tanulok és tanulok szakadatlanul, hogy egy nap talán el is jussak végre valahová...

2. Úgy érzem, az eddigi négy videó-bejegyzésemhez képest a mostani annak dacára is egy új fejlődés alapját jelenti, hogy a benne elemzett filmalkotásból nem találtam túl sok, jogi hercehurcák kilátása nélkül is felhasználható, jó minőségű felvételt, így sok lesz benne a kevésbé szép, és néhol a borzasztó állapotban lévő jelenet. Egyébként hasztalan igyekeztem, mert így is törölték a videót, tehát ideiglenesen ezt is indavideo-s linken érhetitek el... 

3. Hogy miről is van szó, azt szerintem elég jól elmondja helyettem a szóban forgó anyag is, amelyet egy általam nagyon nagy erőkkel kultivált klasszikus elemzésének szenteltem. A rendezőjét eleve nagyon szeretem (Joel Schumacher dolgai közel állnak a szívemhez), a mozi pedig nagy hatást gyakorolt az életemre, bár itt egyáltalán nem erről fogok beszélni... 

4. De innentől át is adnám a szót magamnak... 

A legenda szerint Count Basie egy ízben neki vágta Charlie Parkernek a még fiatal cintányért, amikor az tempót tévesztett. A fiú erre még szorgalmasabban gyakorolt [és később pedig a jazz történelem híres alakjává vált]. 

Xavier Dolan-t hipszter rendezőnek is hívják az állandó jelzőkre fogékony kritikusok.

Hogy ennek mennyi a létjogosultsága, azt döntsék el azok, akik jobban kóstálnak a popkultúrához nálam. Én csak egy filmjéről beszéltem (ezen kívül - mea culpa - csak egy klipjét láttam), szigorúan magánemberként. A Mommy egyébként tavaly a nagy Jean Luc Goddard-dal megosztva nyerte el Cannes-ban az Arany Pálmát...

Bár sok melóm van benne, ennek a kritikának mégis van három hibája:

1. Nem térek ki a rendezői életműre. 

2. Néhol gáz van a hangvágással. Ezt igyekszem mielőbb a lehető legteljesebb mértékben kiküszöbölni. 

3. Kicsikét nyálas lett (pedig igyekeztem ám, hogy ne legyen az), de ez is csak a mozi rám gyakorolt hatását tükrözi. Bár még szeptemberben láttam a Jamison's Cinefesten (szerintem csak az Arany Pálma miatt vetítették ott is - hivatalosan szerintem sosem fogják magyar moziban bemutatni), de még mindig nagyon bennem van az élmény. 

Sőt, van egy negyedik is. Sajnos Magyarországon a tartalmát nem tették láthatóvá. Szóval ideiglenesen indán lesz elérhető, lebutított verzióban, és, majd egy-két héten belül tolom ki a felturbózva, jogtisztán a youtubera. 

...

Egyébként nincs gáz...

Azért fogadjátok szeretettel :D

Blogunk történetének első premierfilmhez készült videókritikája következik alant. Már nálunk beszélhetünk premierfilmről, hiszen a Whiplash-t már tavaly jókor bemutatták, ráadásul én már szeptemberben láttam a Jamison's-on, csak lusta voltam írni róla. S lám, meglett az eredménye: amíg tötyörésztem, J. K. Simmons Golden Globe-ot kapott érte és ezért végre megérdemelte, hogy bemutassák Magyarországon...

Nos, fogadjátok szeretettel a Borostaszerint vlog harmadik számú kritikáját:

Nos, bátor és határozottan furcsa dolog egy kalap alá venni két ennyire különböző szériát, amelyek közül az egyik egy nagyon régóta várt újonc (azt hiszem, már két éve tudjuk, hogy lesz egy spinoffja a Breaking Bad-nek Better Call Saul címmel), a másik pedig már harmadik évadát tapossa, de korántsem nézik elegen. A kettőnek ráadásul sem témában, sem hangvételben, sem pedig a stábtagok vagy színészek személyében nincs semmi köze egymáshoz. Mégcsak nem is ugyanazon a csatornán futnak. 

Ám én ma (azaz, hogy most már inkább tegnap) este láttam őket, és, úgy döntöttem, frissiben (ha azonnal ugyan nem is lehet) rögzítem impresszióimat. Persze szigorúan spoilermentesen, mert most az a cél, hogy a magunk szerény eszközeivel és nézettségével is megpróbáljunk legalább minimális hírverést csapni ennek a két remek anyagnak...  

Nos, mivel visszatért sokunk kedvenc szériája, a The Walking Dead, alapvetően eleve tartoztam egy kritikával. A meglepetés az, hogy ezúttal videóformátumban érkezik: 

Nem ígérhetem, hogy minden egyes epizódról készül majd ilyen, de azt igen, hogy törekedni fogok rá... :)

(Hiába no, rákaptam a dolog ízére! :))

Dobpergést kérek:

Igen, íme az első audiokritikám a blog számára. Egy hét rengeteg munkája, szenvedése és erőfeszítése benne van - de megérte, mert elkészült végre a nagy mű. Vannak ugyan benne hibák, amelyeket, mivel még nem igazán értek ehhez a műfajhoz, elsősorban gyerekbetegségnek igyekszem betudni. 

Épp ezért kérlek benneteket, nézzétek el ezeket nekem!

Sőt: fogadjátok olyan örömmel ezt a kis anyagot, amennyi nekem telt az elkészítése...