OK, az Orange is the New Black koncepciója – elárulhatom – alapjáraton nem túlságosan vonzó számomra. Mármint, női börtön, nők börtönben, börtönnők… – értitek, szóval valahogy nem az én ízlésvilágom (erre még rá is játszott az opening credits – brrr). S a tetejében nem tudtam tőle eltekinteni, hogy ennek a drámaszériának az egyik főszereplője Jason „piteb*szó” Biggs. Igen, a srác, aki egyszer régen megdugott egy pitét… - Sajnálom, de én ezt a tagot nem tudom komolyan venni. Itt pedig elvileg komoly karaktert játszik (korábban azt hittem, bajsza is lesz – az lett volna csak az ultimate piteb*szás – de aztán kiderült, hogy csak összekevertem a plakáton valaki mással).
Nos, ezen okokból csupán csak azért döntöttem a pilot bepróbálása mellett, mert, hát, mégiscsak a Netflix anyaga. És a Netflix eddigi rendkívül rövid pályafutása során csak színaranyat állított elő…
Minden idők legjobb politikai drámája Kevin Spacey-vel (már most klasszikus!): House of Cards. Az elmúlt évek egyik leginvenciózusabb misztikus „tinisorozata”: Hemlock Grove. És egy klasszikus sitcom tündöklő feltámadása: az Arrested Development, új, 4. (sőt, lehet, hogy 5.!) évada. Ilyen csatorna-portfólióval egyszerűen nem mondhattam nemet az OitNB-re sem… (Ezek után még akkor is adnom kellett volna neki egy esélyt, ha ennél százszor érdektelenebb felhangokat keltő cuccról lett volna szó.)
És nem is tettem olyan rosszul: a várakozásaimhoz képest ugyanis pozitívan csalódtam.
Kicsit nehezen – szoftpornósan (ha te vagy a kreátor és nincs elég hangulatod a kezdéshez, rakj be pár ágyjelenetet és egy-két feszes segget – ezt már ismerem!) – indult ugyan a pilot, de végső soron elrepült az első 50 perc. Az első és számomra sem az utolsó – úgy vélem ugyanis, mindenképpen érdemes lesz treníroznom a folytatásra. Mert hát a cucc egészen érdekes. Van egy sajátos hangulata, naturalizmusa (néha kicsit túlesnek a határon, de többnyire azért jól működik), és a karakterei is – relatíve – életszagúak. A párbeszédek is hitelesek – kevés a szájbarágás, és a körülményekhez képest igazán elenyésző a kötelező hiszti mennyisége (amit ugye egy ilyen anyag esetében amúgy igazán nehéz elkerülni). Plusz a narráció is izgalmas, pörgős – in medias res kezdünk a sorozatbéli börtön zuhanyzójában, és később is nagyokat ugrálunk térben és időben…
Tudtátok, hogy Taylor Schilling játszott Affleck Argo-jában? Na, hát én sem! Úgyhogy nekem nem volt túl ismerős az a csini szőke, aki a történetünk középpontjában álló hölgyet alakítja. Piper Chapman-nel a börtönbe vonulása körüli események során találkozunk először, s kisvártatva azt is megtudjuk, hogy az ok egy 10 évvel ezelőtti (2 év múlva már elévült volna! - sucks) bűntény: 50 lepedőt hozott át a vámon egy leszbikus barátnő (Laura Prepon) két szép szeméért. Piper időközben megszűnt leszbikus lenni, férjhez ment Jason Biggs-hez (akit itt Larry Bloomnak hívnak, továbbá zsidó és író – na, ez pont olyan, mint egy friss-ropogós Woody Allen klisé) majd lebukott (még nem tudjuk pontosan, hogyan!), amiért most önként bevonul egy női büntetőfegyintézetbe.
Elég mókás és elég hiteles a belépője. Már attól majdnem sírva fakad, hogy nem használhat benn mobilt, pedig, mire kijön – 18 hónap múlva – már legalább 3 Iphone-típussal később lesz. A börtönigazgató (Michael Harney) eztán közli vele, hogy ő is utálja a rendszert és semmi értelmét nem látja a börtönbüntetésnek, de ha már itt van, hát húzza meg magát a kisasszony, és akkor nem lesz semmi gáz. Ez egyébként sem az OZ.
OK, a hely tényleg nem az OZ, viszont a kaja akkor is megjárta a Sivatagi Vihart (!!!), a konyhásnéni akkor is bármikor kicseszhet veled, ha csúnyán nézel rá, és van rá némi sansz, hogy már az első napon szívrohamot kaphass. A rabtársak egyelőre olyanok, mint a Hobbitban a törpök – csupa karakterkezdemény. Még bármi kisülhet belőlük, de egyelőre egy nagy massza az egész. A következő részek már csak ebből következően is döntően befolyásolják: lesz-e majd kedvem a folytatáshoz, avagy lelkiismeret-furdalás nélkül skip-elhetem ezt a szériát.
A főkarakter mindenesetre aranyos, a mellékfigurákban számos potenciális kibontakozási lehetőséget látok, és ha a sorozat Jason Biggs szempontjából, naturalizmusban, soft pornóban és női hiszti terén megmarad azon a szinten, amin eddig (ne adj isten, még vissza is vesznek ezekből egy kicsit!), mindenképpen maradok a folytatásra.
Bizalmam az ősi erényben!
(Vagyis a Netflixes minőségben, értitek…)
- Szöllő -
