FIGYELEM! CSAK ÓVATOSAN!
A KULTÚRNAPLÓ ANYAGA NYOMOKBAN SPOILEREKET TARTALMAZHAT!
07. 01.
Revolution S01E07: A hétfő mindig az egyik leghúzósabb napja a hétnek (ezért, akárcsak Garfield, akivel amúgy sok közös vonásunk van, szívből utálom). Így volt ez már a suli idején is, s azóta sem változott semmi: ez a hét legnehezebben túlélhető napja (Surviving Monday – mekkora melóhelyes sitcom-cím lenne ez!*). Valamiért ez az a nap, amikor mindig annyi minden összejön, hogy egynél több sorozatepizódra nemigen van időm. Így voltam a Revolution aktuális részével is – ami, mit mondjak, érdekes benyomást tett rám. Most azért már megcsapott egy olyan érzés, hogy tegnap mégis hülyeséget írtam: hiszen, bár az eddigi eresztések kétségtelenül nagyon jók voltak, a sorozat tud gyengébbeket is produkálni. Pl. ez a mostani adag nem volt olyan erős – vagyis inkább úgy mondanám: lehetett volna erősebb is. Ja, és Erkölcscsősz Charlie visszatért. Sajnos. – 7/10
_______
* De most komolyan. Képzeljetek el egy munkahelyi sitcomot, aminek minden epizódja hétfőn játszódna. Állati – csakúgy sziporkázok emberek! És ebben már több ötlet volt, mint az NBC teljes jövő évi sitcom-felhozatalában (utóbbit azért nem nagy teljesítmény überelni)…
06. 30.
Revolution S01E05-S01E06: Belekezdtem végre a dara folytatásába. Ennek is eljött az ideje. A szeptemberben általam érthetetlen okokból félbehagyott Revolution-nel nincs semmi baj – a maga posztapokaliptikus módján is (ami pedig nagyon komoly súlycsoport) átlagon felül teljesített idáig, s bárki bármit mondjon a későbbiekre nézve, egyszerűen elképzelhetetlennek tartom azt, hogy annyira mélyre tudjon süllyedni, mint azt sokan állítják. Az egyetlen problémám viszont, sokakhoz hasonlóan nekem is Charlie (Tracey Spiridakos) karaktere, aki minden erkölcsileg elítélendő cselekedetnél erkölcscsőszként viselkedik. Probléma továbbá az, hogy ebben, illetve még két másik mimikában (szomorú és egykedvű) ki is merül a színészi eszköztársa. Tudták ezt a készítők is, mert a hatodik részben egy kicsit mintha a pandúrból rablót akartak volna csinálni – de úgy tűnik, végül mégiscsak meggondolták magukat. Míg TS a színészi eszköztár minimumát képviseli a sorozatban, addig Giancarlo Esposito a maximum. Tom Neville legalább akkora gazember, mint Gustavo „I will kill your infant daughter” Fring a Breaking Bad-ben, csakhogy míg utóbbi nagyban játszik, TN földközelibb figura és ebből következően sokkal zsigeribb szadista is. Akárhogyan is van azonban, GE mindkettőt zseniálisan alakítja – remélem, még nagyon sok ilyen vérbeli gonosz karaktert láthatunk majd tőle. – 7,5/10
06. 29.
Under the Dome S01E01: Az év pilotja is lehetett volna – minden korábban már untig vázolt körülmény erre predesztinálta. Hogy miért nem lett az, arról vonatkozó írásomban értekezek. És persze arról is, hogy ugyanakkor még messze nem kell temetni a sorozatot – mi több, nagyon is sokat várok tőle a jövőre nézve és számos potenciális lehetőséget kiolvasok az egyelőre még nem a legtökéletesebben megírt, de kétségkívül bíztató ötleteket is rejtő sorok közül. – 7/10
The Killing S03E01-S03E02: Lehet, hogy kellett volna várnom egy-két napot a második szezon katartikus zárása után (túl közel van még a Rosie Larsen-case), és akkor könnyebben rá tudtam volna hangolódni a harmadikra – de most már mindegy. Az élmény így is elég pofás, így is elég ütős volt. Eleinte úgy tűnt, az eltelt egy évben Lindennek is sikerült kihevernie a fáradalmakat, Holder meg most már öltönyben és ballonkabátban királykodik az utcagyerekek közt – de a másfél órás duplapilot után végül mégis az a gyanúm, hogy valami durvábbat fogunk kapni most, mint az előző két évadban ever. Emelni a tétet nem lesz könnyű persze ezek után – de a bizakodás, ahogy a fentebb emlegetett UtD esetében is, mindenképpen jár, a The Killing esetében ráadásul alanyi jogon. – 9/10
Alfred Hitchcock: Észak-Északnyugat (North by Northwest) színes, amerikai, 131 perc, 1959.: Ugye ti sem tudnátok elképzelni rólam, hogy elfeledkezem a kötelező hónapvégi Hitch-adagról! Ennyire ti sem tarthattok megbízhatatlannak! A jó hír, hogy ezúttal az eddigieknél jóval ismertebb és méltán közkedveltebb opuszt ráncigáltam elő a varázsló cilinderéből (hülye hasonlat, de most már marad). A részletekről persze a vonatkozó írásban értekezem, amelyből kiderül, mennyire érzem frissnek ennek az idestova 44 éves opusznak a levegőjét? (Bár az értékelésből már úgyis megsejthetitek…) – 9,75/10
06. 28.
New Girl S02E23-S02E25: A hétvégére prognosztizáltam a New Girl-darám befejezését, de péntek délutánra egyértelművé vált, hogy nincs az az isten, hogy még pénteken be ne fejezzem a sorozatot. Mármint, az eddig vetített részeit. Nagyon jó, élménydús volt ez a két és fél hét, Jess-el, Nick-kel, meg a többiekkel. Jó volt, mert könnyen és gyorsan fel tudott dobni, sőt, néha földön fetrengős kacagásra ragadtattam magam, hála az üde és ötletes poénoknak. És azt mondtam már, hogy Zoey Deschanel azon kevés hölgyek egyike, akin mindig őszintén és szívből tudok nevetni? Ezt csak azért mondom, mert ugye a humor általában nem a hölgyek asztala (a feministák már fenik a bárdjaikat), így nagyon is értékelni kell az ilyesmit. Tényleg. Ahogy ezt a szériát is, ami most, az igazán hardcore nyár beköszöntével eléggé hiányozni fog (keresnem kell másik nyári sitcomot, a fene vigye el). – 8,75/10
The Killing S02E10-S02E13: Amikor végeztem a New Girl-lel, már az sem volt kérdés, hogy az este hogyan folytatódik. Úgy látszik ez egy ilyen második évad-lezárós nap volt – bezony. És micsoda parádés, remek zárás volt a The Killingé is! Főleg, hogy megtudtuk, ki Rosie (Katey Findlay – The Carrie Diaries) gyilkosa (ezek szerint rossz forrásokból, rosszul informálódtam, amiért utólag is elnézés kérek – én ugyanis abban a hitben éltem, hogy az egész sorozat erről a bűnesetről fog szólni, de valójában ez csak az első két szezon témája volt). Huszonhat nap telt el a holttest felfedezése óta és óriásit fordult a világ. Ahogy Stan Larsen (Brent Sexton) mondta: egy emberöltő telt el azóta. Pedig a sorozatot az elejétől kezdve nyomon követőknek ez mindössze két év, nekem, az utólag darálónak, mindössze két hét volt. Hiányozni fognak a régi karakterek (főleg az erősen drámai, katartikus befejezés és az erős flashbackek miatt), de főszereplő nyomozópárosunk szerencsére marad a harmadik szezonra is, amelyben már egy másik üggyel fog foglalkozni. És – megint szerencse, hogy nem kell kivárnom a második és harmadik szezon közti egy éve (amelynek jelentős részében úgy tűnt, hogy a sorozat sorsa megpecsételődött, és nem is fogják folytatni) – szombaton startolhatok a legújabb eresztéssel (már csak öt epizód van hátra és szintre hoztam magam). – 9/10
06. 27.
New Girl S02E21-S02E22: Nagyon kevés dolog van, ami még megakadályozhatja azt, hogy ezen a hétvégén befejezzem a nagyjából két és fél hetesre rúgó, szintre hozó jellegű New Girl darámat. Pótoltam volna én gyorsabban is a szóban forgó másfél szezont, de sok egyéb teendő is leköti az energiámat, így relatíve csak lassan tudtam haladni a sitcommal (a napi két rész átlagosnak volt mondható). Ennek dacára azonban csupa pozitív benyomás ért – a széria sokat alakult és fejlődött az eltelt idő alatt, aminek az íve talán nem lett volna ilyen látványos, ha hétről hétre követem az eseményeket. Kezdetben spontánnak tűnt a NG, és pont azért tetszett, most viszont, a nagyjából sikerrel megőrzött spontaneitás mellett feltűnhetett, hogy nagyon szépen, ügyesen kidolgozott anyag ez, ahol a történéseknek nagyon is van értelmük és – bocs a csúnya szóért - kontextusuk. Jóféle! – 8,75/10
The Killing S02E07-S02E09: Azt a szakramentumát! A The Killing az aranykorát éli! Nem tudok mást mondani – még sosem éreztem, hogy minden ennyire helyén lenne a sorozatban, miközben pont most hullik szét a világ a főkaraktereink között, hogy aztán valami teljesen újszerű konstrukcióvá álljon össze. Drámában, karakterekben még sosem hozott ilyen erőset a sorozat (kaptunk néhány meglehetősen katartikus pillanatot is!), hogy történetben, hangulatban, profizmusban markáns színt képvisel, az meg sosem volt kérdés. Fogalmam sincs, mi jöhet még a következő szezonokban, de rendesen bedurvulhatnak itt a dolgok, hogyha ilyen fordulatszámmal pörög tovább a motolla. És, amit csodálok, hogy dacára az elképesztően sokrétű cselekménynek, még mindig, rendületlenül szinten tudják tartani a főkérdést egy olyan lány meggyilkolásával kapcsolatban, akit eddig még nem láttunk teljes életnagyságban, nem hallottunk beszélni, s ezért többnyire csak annyit tudunk róla, amit mások mondtak. Ez azért már valami… – 9,25/10
Revolution S01E04: Az rtl-en, szinkronosan persze, hiszen, mint talán emlékezhettek, a szériát a harmadik epizódnál hagytam félbe, és csak a magyar sugárzás támasztotta fel igazán újra az érdeklődésemet irányában. És a legjobb: nem is értem, miért. Hogy lehettem olyan istenbarma tavaly szeptember-október magasságában, hogy képes voltam elkaszálni a sorozatot ott, ahol pedig igazán érdekesnek kezd tűnni! (És akkor megint felvethetném, sokadszorra, hogy közben a Defiance-szel milyen sokáig bírtam.) Most bezzeg, újranézve a harmadik epizódot és meglesve a negyediket, izgalmasnak és érdekesnek tűnt a történések kimenetele és a folytatás – Miles Matheson-nal (Billy Burke) kapcsolatban pedig felcsillant annak a lehetősége, hogy az elmúlt évek egyik legeredetibb, legerősebb, és persze ízig-vérig posztmodern főkarakterével is dolgunk lehet az ő esetében. Folytatás garantálva, de, most már úgy tűnik, inkább dara, és nem az rtl heti két részes bontásának formájában. – 7,75/10
06. 26.
New Girl S02E19-S02E20: Végre alkalmam nyílt folytatni egyik kedvenc régi-új sitcomomat. Lassan haladok, de már csak öt rész van hátra a legújabb szezonból, úgyhogy nem eredménytelenül. Gyorsabban is pörgetném a darát, ha több időm lenne, mert a New Girl szerintem most igazi aranykorát éli. Nem azért mondom, de kifogástalan és nagyon ötletdús epizódokat kapunk továbbra is – az S02E20-as a temetéses sztorival pl. az eddigi mezőny egyik legjobbja volt. Hú, máris látom, mennyire fog hiányozni ez az anyag, pedig elnézegetném még hetekig (ha már egyszer – korábban írtam is – igazi nyári sorozatról van szó)… Ja és Long live Jess-Elvis… - … in the getto(bennfenntes poén!) - 8,75/10
The Killing S02E06: Szeretném nyomatékosan felhívni a figyelmet Joel Kinnaman, a The Killing-ben főszereplő nyomozó páros férfitagjának alakítására, és az általa játszott Stephen Holder életszagú, abszolút jellegzetes karakterére. Már a pilottal foglalkozó írásomban kitértem arra, hogy milyen autentikus a figura – de időközben jócskán kidolgozták a karakterét, és úgy érzem, hogy most már nagyon-nagyon sokat jelen az ő jelenléte a történetben – nem kis részben a humora miatt. A múlt részben is egy olyan szöveget vágott le az elefánokról, a halottakról és egyéb dolgokról, hogy csak na! Jól ellensúlyozza a sápadt környezetet és a darkos történetet. – 8,5/10
06. 25.
The Killing S02E05: Lassan, de biztosan törnek előre egységeim a The Killing kietlen terepén. Igaz, tegnap megint nem sikerült egyéb dolgot abszolválnom egy újabb epizódnál (még a New Girl darámmal sem haladtam, pedig a sitcom jobb, mint valaha), de ez nem feltétlenül olyan nagy baj. Főleg, mert ez is egy nagyon meggyőző epizód volt, igaz, a végén egy kicsit amúgy szappanoperákoz illő cliffhangerrel – de a tálalás hál’ istennek megakadályozta, hogy még csak véletlenül is soap-osnak érezhessük a szóban forgó fordulatot. - 8,5/10
06. 24.
The Killing S02E04: Csak egy The Killing epizódra futotta most a szuflából (a hétvégi nagyüzem után tán ez nem is olyan meglepő), de az bőven elegendőnek bizonyult erre a kellemesen hűvös estére. Már csak azért is, mert ez az eresztés telitalálat volt és megint csak újabb, nyugtalanító és érdekes kérdéseket vetett fel, miközben egy japán tetkótól pillanatok alatt eljutottunk a lengyel maffiáig. Hoppá! – 8,75/10
06. 23.
New Girl S02E17-S02E18: Sose vívj közelharcot egy parkolóért, mielőtt kipróbálnád, hogy befér-e egyáltalán oda a kocsid, és nagyon nézd meg, hogy kit vállalsz be DJ-nek, ha máér egyszer egy nagy partival ünnepled meg a tíz éves együttéléseteket a lakótársaiddal. A New Girl tökéletes életvezetési tanácsadó, kár vitatni… - 8,75/10
The Killing S02E01-S02E03: Aztamindenségit, de felpörgött a The Killing! Kaptunk ugyan némi karakterépítgetést, de most ismét egyértelműen a cselekményé volt a főszerep, amely eléggé erős fordulatokkal szolgált. Az ember lassan már azt sem vágja, hogy hol áll a feje, miközben egy-egy pillanat erejéig már mellékes kérdésnek tűnik, hogy ki is gyilkolta meg Rosie Larsen-t ? – 8,5/10
Arrested Development S04E02: Na végre, alkalmam nyílt folytatni a tavasz egyik meglepetés-évadát – az Arrested Development új, Netflix-es negyedik szezonját. Az események középpontjában ezúttal a Bluth család legidősebb tagja, George, és ikertestvére Oscar állt (mindkettejüket Jeffrey Tambor alakítja), továbbá a mexikói határ, és egy újabb üzleti terv, amelyben szerepel egy izzasztó barlang és egy
Hannibal S01E13: Már mindent megírtam az évadzáróról a vonatkozó cikkben – szóval a 2. évadig már nem szaporítanám tovább a szót Hannibal-ügyileg. A lényeg az, hogy egy remek szezon remek lezárásának lehettem a szem- és fültanúja, ahol szépen elvarrták az eddigi szálakat (dacára annak, hogy lesz még ezen kívül, legalábbis a tervek szerint, négy szezon is…). – 9/10
06. 22. 
New Girl S02E15-S02E16: Alapjában véve nagyon buli, hogy a New Girl, újból és újból rácáfolva magára, mindig jobb és jobb részeket tud szállítani, miközben valami sajátos történet is kibontakozik benne (nincsenek összefüggéstelen események, minden bele van ágyazva az egységes narratívába). Most is kaptam zsinórban egymás után két rettenetesen jó, 9/10-es részt, ami bizonyította, hogy a széria a humor mellett nagyon jó a drámaibb történetpanelek összerakásában is. Ráadásul humorban és drámában is ugyannyira kifogyhatatlanok a készítők az ötletekben, mint a kezdetektől fogva minden epizódban. – 9/10
The Killing S01E10-S01E13: OK, megtörtént – elkapott a gépszíj. Nem tudom, hogy az évad végére lett ennyire erős a The Killing, vagy eddig is az volt, csak én nem érzékeltem annyira, de tény, hogy betyáros négy rész volt ez a fináléig – úgyhogy nem csak unalomból, vagy mert nem volt más, daráltam le egy nap alatt őket. Lenyűgöző, ahogy felépítették az évad lezárását – kaptunk egy a két főkarakterünk jellemét árnyaló epizódot (S01E11), majd egy hihetetlenül zsúfolt és meglepő végkövetkeztetést hozót (S01E12), végül pedig egy olyan évadzárót, hogy csak pisloghattunk. Az S01E13 elején még joggal lehetett úgy felkiáltani, hogy „na lám, kiből lesz a cserebogár!”, de a végére a faramuci kreátorok minden eddigi teóriánkat lerombolták - a bizonytalanságunk tetejébe pedig pakolak egy jó, súlyos cliffhangert. – de jó, hogy nekem nem kell majd egy évet várnom a folytatásra! (Az utólagos dara előnyei…) - 9/10
Mad Men S06E12: Only 1 episode left… - A kritikusok nem értékelték annyira a Mad Men legújabb eresztését (eddig kevesebb díjat is kapott, mint 2007 óta bármikor), és valamiért bizonyos fordulatok a közönséget is megosztották kissé – de szerintem ugyanolyan jó évadot zárhat vasárnap este régi kedvenc sorozatom (amely lassan kifut a 60-as évekből, a 70-esekbe bele), mint az eddigiek voltak. Megint erős korfestő hangulatú részt kaptunk, az egyelőre utolsó előttinek ígérkező (minden Matthew Werneren és az AMC-n múlik!) fináléra ismét erős drámát ígérő fejleményekkel, amit remekül előkészített az utolsó jelenet és a Monkees Porpoise Song-ja. – 9/10 (Úgy látszik ez egy ilyen 9/10-es nap volt…)
06. 21. 
New Girl S02E13-S02E14: OK, megkaptuk a sorozat egyik legpoénosabb főkarakterét és mellékkarakterét. Előbbi Nick apja, a zseniális szélhámos, utóbbi Edgar, a pszichopata témákról írogató nem pszichopata és Jess hatására kibontakozni készülő íróművészember. Nem tudom, hogy nekem volt-e extrém jókedvem tegnap, vagy tényleg a New Girl két olyan epizódját láthattam egymás után, amelyek esélyesek lehetnek a széria legjobb epizódjának címére – de tény, hogy mind a kettő nagyon magas színvonalat képviselt – a poénos mellékszállak, így az indiai háztűznéző és a főkaraktereink egymás „bibijeit” kibeszélő szekvenciáival együtt. Egyébként jól tettem, hogy nyárra időzítettem a NG darámat – nincs az évnek alkalmasabb időszaka ennek a már eleve mindig nyárial LA-ben játszódó szériának a skubizására. – 9/10
The Killing S01E09: OK, tegnap azt mondtam, hogy a politikai szál lesz a The Killing-imádatom kulcsa – és aztán kiderült, hogy a drámai történések szerepe sokkal fontosabb lesz a folytatásban – és az érdeklődésem további csigázásában. Hoppá. Csavarok vannak itt bőven, méghozzá nagyon szépen, ügyesen tálalva. Nem tudom, mit hoz a jövő, de, hogy most már kis híján tényleg addikt vagyok, azt egyszerűen képtelenség lenne letagadnom. Igen – már csak egy kis lökés kell és többé nem lesz visszaút. Csak valami apróság kell még a mézesmadzag végére, egy ügyes mozdulattal és váratlanul odatűzött csali – és, kétségkívül fel fog pörögni a darám sebessége, illetve a szívverésem, ha meghallom a széria címét. – 8/10
06. 20.
Defiance S01E09: Tegnap a Revolution rtl-es premierje után (amit, jelentem, néztem - de az másodszorra vagy többedszerre újrapörgetett anyagokat sosem fogom feltűntetni a naplóban!), világossá vált: ha a Defiance-nek minden egyes kiábrándító rész után hajlandó vagyok adni egy újabb esélyt, akkor a Revolution-nel, amely lényegesen izgalmasabban tálalt jövőképpel dolgozik, sokkal inkább így kellene tennem. Igen, Defiance-látott szemmel most már nem is értem, miért untam meg azt, hogy a Revolution-ben állandóan mászkálnak a szereplők (miközben a Defiance-ben állandóan ugyanott vannak és mindig ugyanazt csinálják) vagy, hogy miért zavart, hogy bizonyos infókat elhallgatnak (mikor a Szembeszállás – tutira ez lesz a magyar címe és szerintem a Cool-on fogják vetíteni vagy az AXN Sci-fin – világáról még mindig nem tudunk semmit!). És közben a Revolution-ben ott van a tökös Milícia, ami keresztbe lenyelné a Földi Köztársaságot, vagy a főkaraktereink, akik már rég legyapták volna az egyébként egyre idegesítőbb Dathak Tharrt – és eleve, sokkal jobbak a színészek abban az anyagban (mondom ezt fájó szívvel, mert pl. Julie Benz-t nagyon szeretem). És ilyenkor tényleg annyit tudok mondani: nem értem magamat… – tehát örömmel jelenthetem be: Revolution, 1. évad elmaradt részei: darára bekészítve – s Defiance, újabb részek: későbbi darára elhalasztva. – 5/10
The Killing S01E08: OK, a The Killing iránti fokozódó érdeklődésem határozottan kezd elmozdulni az addikció irányába. De nem is lehet ez olyan nagy csoda, hiszen az előző epizódban egy érdekes fordulatot kaptunk az arcunkba, ráadásul a dráma is mélyül – most éppen a politikai része a legérdekesebb. Pont az, amitől az elején nem vártam sokat – pont az a történetszál kezd figyelemreméltóan izmosodni, felfejlődni, s még a végén az fog Gyilok-függővé tenni. És akkor most már írjuk ide a Raymond polgármesterjelölt urat és stábját alakító színészek nevét: Kristin Lehman, Billy Campbell, és Eric Ladin. Ez a triumvirátus (a képen is őket látjuk – fordított sorrendben) különösen izgalmas folytatást ígér, az biztos, s bár a többiek is jócskán tartogatnak meglepetéseket, kétségkívül a történet politikai oldala fog középpontba kerülni a következőben. – 8/10
06. 19.
New Girl S02E11-S02E12: Yeah, ennyit tudtam leírni a New Girl-ről az elmúlt másfél hétben, és most kifogytam a bőven mért dícsérő, és a nagyon soványka bíráló szavakból. Ez a sorozat jó, a színészek jók, a hangulat jó, a poénok ülnek. Zoey még mindig Zoey, és ezért szeretjük… Minek ezt túlspilázni, gyerekek? (De, hogy mégiscsak írjak valamit az aktuális részekről: kiderült, hogy sok egyéb mellett, Jess kezébe puskát sem szabad adni. Tényleg nem.) – 8/10
The Killing S01E07: Na, ez akár a hírekbe is mehetne, de most ide írom be: a The Killing Gyilkosság címen jön az m1-re 07. 03-ra (miért nem Gyilok, miééééért? Még illene is az m1 népnemzeti profiljába ez az archaikus szóhasználat!). Nekem ez már tök mindegy, mert mire jön a magyar vetítés, én már mindenképpen szinten kell, hogy legyek a szériával, ha többé-kevésbé tudom tartani az egy nap/egy részes tempót. Ez pedig nem lesz nehéz, mert egyre jobban kezdek rákapni ennek a cuccnak az ízére – vagy ez a cucc kezd egyre jobb lenni, nem tudom. Most például fajsúlyos drámát és izgalmas fordulatokat kaptunk, plusz olyan cliffhangert a végére, hogy innentől aztán nagyon be is durvulhat a széria. Annyira, ahogy korábban nem is gondoltam volna. – 7,75/10
06. 18.
Hannibal S01E12: Úgy tűnik, a fináléra szépen összeáll majd a Hannibal 1. szezonjában aprólékosan kidolgozott kirakós, konklúziókban pedig igen messze el fogunk menni. Olyan messze, hogy fogalmam sincs, hogyan folyatatják majd a második szezonnal (és hogy hoznak össze még további négyet, merthogy ez a terve Fuller mesternek). Az már más kérdés, hogy durva csemege volt így késő estére ez az epizód – akár hiszitek, akár nem, még nem láttam ilyen nyomasztó részt ebben a sorozatban, pedig azért akadt egy-kettő elég durva. És nem is azért vágott annyira oda, mert olyan durva dolgok történtek benne – egyszerűen kihúzták a lábunk alól a már amúgy is igencsak imbolygó talajt, ráadásul annyira hirtelen, hogy azt a rész elején aligha sejthettük. Egyszóval: ügyesen felépített epizód volt ez, különleges végkifejlettel – s közben nagy örömömre úgy tűnik, a pszichiáter pszichiáterét kiváló fegyelmezettséggel alakító Gillian Anderson (ismét egy elsőrangú a-kategóriás színész a gárdában!) karaktere is kezd szépen előtérbe kerülni. – Pazar lakoma lesz az első évadzáró, annyi bizonyos! – 9/10
06. 17.
New Girl S02E09-S02E10: OK, én most már tényleg kifogytam a mondanivalóból a New Girlt illetőleg. Dícsérni kár lenne tovább, hisz a jó bornak nem kell cégér – és ez most tényleg egészen bötyáros itóka. A második évad valósággal szárnyal, a poénok már majdnem Parks and Recreation-ös sebességgel sorjáznak – de azért ott még persze nem tartunk, s talán nem is fogunk. De nem is kell, hisz ez elsősorban minden keresett és keresetlen bája ellenére, kapcsolatos sitcom – annak a műfajnak pedig a Jóbarátok a csimborasszója, és egyrészről azt a színvonalat, barátim, lehetetlen túlszárnyalni, másrészt: a legjobb kapcsolatos sitcom sem lehet olyan jó soha, mint egy olyan eredeti és invenciózus anyag, mint a PaR. Ez van. – 8,5/10
The Killing S01E06: Többször belealudtam a The Killing legújabb részébe. Nem azért, mintha unalmas lett volna – egyszerűen kegyetlenül fáradt voltam, s így még ebbe is képes voltam belealudni. Egyébként a hatodik nap is jó (ja, egy rész = egy nap, ezt még nem mondtam), a párbeszédek és a karakterek is kezdenek szépen fejlődni – egyre figyelemreméltóbban alakulnak a dolgok, mind a politikai szál tekintetében (most már árnyalódott kicsit polgármesterjelöltünk személyisége, s elég sok ebben a „fiktív” Seattle-ben a jellegzetes spíler és városatya ahhoz, hogy haragudni lehessen Nichols feddhetetlensége miatt), mind a krimiszálunk szempontjából (az egy olyan ponton fejeződik be, hogy nagyot néztem – ez volt a széria első igazán kemény cliffhangere). – 7,75/10
06.16.
New Girl S02E05-S02E08: Amit a Parks and Recreation-ról mondtam, úgy tűnik, a továbbra is rendületlenül bájos New Girl-re nézve szintúgy áll – életvezetési tanácsadónak sem utolsó. Ezekből a mostani epizódokból például kiderül, hogy egy hallgatag, mosolygós tibeti öregember és egy kis úszás kiváló dühterápia, hogy soha ne nézegesd túl sokáig egy csészébe is beleférő, két éve halott kiskutya képét állásinterjú közben, mert elsírhatod magad, hogy ne menj soha be egy szellemkastélyba, ha félénk és agresszív is vagy egyben, és, hogy ha valaki szemüveges és jellegtelen ruhákat hord, még nem jelenti azt, hogy nem gyűrhet le fél kézzel. Jobb tanácsokat ad, mint régen a Kincses Kalendárium, esküszöm – pedig az volt a legjobb ebből a műfajból, holott akkoriban még azt sem tudták, mi a nyű az az életvezetés… - 8,75/10
The Killing S01E05: A NG feelgood hangulathoz képest óriási váltást jelent a The Killing, ami egyre érdekesebbnek és egyre sötétebbnek ígérkezik. Annyi bizonyos: maradok, ameddig foglalkoztatnak a rejtélyei, de még nem győzött meg. Még mindig nem. Még mindig nem az a „one true scandinavoamerican crime series”, amely szerepére eredetileg predesztinálva lehetne, sok, a vonatkozó tegnapelőtti írásomban már elemzett okból, és, mivel AMC-s sorozat az eszemadta. Na, nem baj, én most türelmes leszek, és maradok. Sok okom van, hogy bizalmat szavazzak a Gyiloknak (milyen cool magyar cím lenne már!), pl., hogy annyira nem rossz, sőt, eddig a részek minősége szinte exponenciálisan emelkedett, ami mindenképpen kiváló előjel lehet a folytatásra nézve… - 8/10
Hemlock Grove S01E12-S01E13: Amint láthatjátok a fenti képen, kibújik a farkas egy lányból (ha felismerhető lenne az itt látható egyik főkarakterünk, akkor ez egy durva spoiler lenne – de szerencsére nem az). Bizony. És nem a vérfarkasok átváltozásának a módja az egyetlen dolog, amiben a Hemlock Grove invenciózus és tökéletes újdonságot hozott. Hisz, amikor már azt hittük, hogy a vámpíros-vérfarkasos téma most már tényleg halott, és nincs az az isten, hogy sokáig húzza még a belét – akkor jött ez a széria, és pofán csapott. Jézusom, mekkora eresztés volt ez az első évad! Kisrealizmus, elképesztő mennyiségű életbölcsesség (nem valami Paulo Coelho-féle shit, hanem igazi, valódi – a „God doesn't want you to be happy he wants you to be strong”-mondattal még most is küszködöm), összeesküvések, Fammke Jansen, Penelope Mitchell és Landon Liborion, vér, veríték (na nem azért, mintha a széria maga verítékszagú lenne!), és könnyek… - Félelmetesen invenciózus a HG, és mint mondtam, a legkevésbé sem nézi hülyének a nézőjét. A többiről pedig vonatkozó írásomban regélek majd, mert nem akarok minden poént előre lelőni… – 9,5/10
06.15.
The New Girl S02E03-S02E04: OK, valahogy csak mostanra jutottam el annak az elismeréséig, hogy nemcsak Zoey, de a másik három lakótársa is eléggé kiemelkedő munkát végző színész tehetség a New Girl gárdájából. Nick szerepében Jake Johnson az arcmimikájával és a hangjával alkot zseniálisat, Schmidt, vagyis Max Greenfield teljesen hihető és mérsékelten, de szórakoztatóan irritáló figurát prezentál, s bár Lamorne Morris, azaz Winston egyértelműen a triász leggyengébb pontja, azért ő is szórakoztató. Úgy érzem, egyébként, hogy a második évad kicsit összeszedettebb és kitaláltabb, mint az első. Ez egyrészről nyilván elvesz valami keveset (alig érzékelhetőt) az előző szezon spontaneitásából, viszont cserébe megbízható színvonalat ad az anyagnak, ami miatt azt mondhatom, hogy tényleg marha jó irányba halad ez a project. Csak így tovább, gyerekek! – 8,75/10
The Killing S01E04: … És a The Killing is a jobbik forgatókönyv felé orientálódott a tegnapi vonatkozó írásomban általam prognosztizáltak közül. Ez azt jelenti, hogy a remek atmoszféra, a profi megvalósítás, a szépen tálalt fordulatok és az igényes történetvezetés mellé kezd felzárkózni a párbeszédek minősége, és különösen – ami eddig a legnagyobb hiányosság volt – a karakterek karakteressége is. A The Killing még akár addikttá tehet. Így négy rész után azt mondhatom, megvan rá az esélye. De ahhoz, hogy tényleg el tudjak köteleződni e széria mellett, nekem ez még mindig kevés. Még mindig nem elég. Kellene még valami plusz – pont az az AMC-faktor jönne most nagyon jól, ami az adó összes többi eddigi sorozatánál megvolt. Valami titkos összetevő vagy x-vegyszer – pont az, ami segít bevonulni a halhatatlanságba. És ami miatt három évad múlva is érdekelni fog úgy, mint most, hogy ki ölte meg Rosie Larsen-t. Mert ja, igen: az egész sorozat erről az egy bűnesetről fog szólni (a dánoknak 5, mondjuk rövidebb, évadig sikerült elhúzniuk, az amcsiknak meg három szezonnyira meg már biztosan futotta a munícióból, szóval akár még sokáig is lehet tartalékolni… ) - 8/10
06.14.
New Girl S01E23-S01E24; S02E01-S02E02: Az általam kreált klasszikus rigmust idézhetném egy héttel ezelőttről: „reszkessetek New Girl-fenek / beérlek titeket rögvest”, ugyanis ezúttal négy részt is sikerült egymás után lenyomnom régi-új kedvenc sitcomomból és a hétvégén – legalábbis úgy néz ki – még eszeveszettebb daratempóra kapcsolok majd. Nincs mese: megint berántott a Jess-gépszíj – ráadásul ez most olyan jól sikerült, hogy az elsőből végre átbukfenceztem a második szezonba. És jelenthetem: a sorozat egyre jobb. Megint. Az első évad minőségének szinte egyenes folytatása a másodiké – nincs köztük semmi zökkenő, semmi hepehupa. S miközben a színvonal töretlen marad, a sztori persze egyre őrültebb (néha nagyon is őrült – ld. future Nicket vagy Jess új alteregóját, Katie-t, a sivatagban végződő fináléról már nem is beszélve – bár végül azért mindig a földön marad, és ez pont így jó). – 8,5/10
The Killing S01E01-S01E03: De nem csak New Girl-ügyileg kapcsoltam magas fordulatszámra – egy másik sorozat is berántott, legalábbis valamelyest. Ez a The Killing, amelynek pótdaráját régen tervezem (hogyisne, hiszen már a harmadik évada fut az AMC-n), s amelybe eddig is csak azért nem kezdtem bele, mert húztam a szájamat a skandináv krimis alapsztori Amerikába való áthelyezése miatt. De a mindig esős vagy legalábbis borult Seattle-i égbolt teremtette félhomály és klíma meglehetősen jónak bizonyult az északi életérzés reprodukálásához, és a mutatvány, egyelőre úgy tűnik, sikerült. A részletekről vonatkozó írásomban regélek – itt legyen elég annyi, hogy a The Killing történetben és hangulatban nagyon ott van a szeren. A karakterek és a párbeszédek viszont – egyelőre – még nem túlságosan kidolgozottak. Nincsenek markáns figurák és meghatározó mondatok. Még. Három rész után persze még kár lenne ítélkezni, főleg, hogy nagyon sok minden történhetik az elkövetkezőkben. – 7,5/10
06.13.
New Girl S01E21-S01E22: Na, a tegnap e széria kapcsán emlegetett szamár hál’ istennek távozott. Ez egyrészről öröm, másrészről meg persze szegény Jess (bár ő csak egy fiktív karakter, szóval annyira azért nem kell elkeseredni). Amúgy a sorozat egyre feelgood-abb és eredetibb, ezzel együtt pedig, hál’ istennek, egyre kevésbé kell komolyan venni – viszont a karakterek megmaradnak életszerűnek, ami jót tesz az egyensúlynak. A How I Met-nek pl. egy időben pont az volt a legfőbb baja, hogy a kétdimenziós karaktereknek elkezdtek háromdimenziós történeteket írni, ami megölte a humort és a hangulatot. Míg az nem vált be, addig a NG-ben a háromdimenziós karakterek kétdimenziós világa nagyon is működik. It works. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha jó kapcsolatos sitcomot akarsz írni, akkor az utóbbi receptet tartsd szem előtt – de pl. a Jóbarátoknál is bevált ez az „életszerű karakterek – kevésbé életszerű történet” dolog, szóval… - 8,5/10
Mad Men S06E10-S06E11: Nagyon örülök, hogy most úgy jött ki a lépés, hogy a Mad Men-ből két részt is lepörgethettem egymás után. Nagyon tetszik az irány, amerre a sorozat tart, és már előre el vagyok keseredve, mivel a hetedik évad után Matthew Werner mindenképpen pontot szeretne tenni a több, mint tíz évet átfogó Sterling, Cooper & perrs-saga végére. Pedig de elnézném Donék kalandjait a hetvenes években is (most ugyebár 1968-ban vagyunk)! Érdekes is volt ez a két epizód egymás után (amúgy) mert az egyik egy kifejezetten tartalmas és feelgood anyag volt (némi mókás hippizmussal megfejelve), míg a másikban megint kaptunk egy akkora drámát, hogy majd ránk szakadt a plafon. Igen, egyébként megfigyeltem, hogy a Mad Men alapvetően csupa kellemes és hangulatos részt szállít, többnyire szolíd fordulatokkal, de a finálé előtt mindig történik valami ütős. És ez pont így jó. Kellenek is az ilyen nagy wtf-pillanatok a sorozatba – mindig kimozdítanak kicsit a korhangulatból, viszont ez által súlyt is adnak a történéseknek. Szóval, minden nagyon jó és szép – csak egy a baj: only 2 episodes left… - 9/10
Hannibal S01E11: Akárcsak hőn szeretett, Bryan Fuller és Mads Mikkelsen közös interpretációjában újjászületett Lecter doktorunk széphistóriájának első szezonja esetében. S ahogy közeledik az évad vége, a Hannibal-ban is növelik a tétet: itt éppen mindfuck tekintetében. Lehet, hogy a fordulatok közel kiszámíthatóak voltak ebben a részben, és olyan nagyon különleges dolgok sem történtek – de, hogy agybomlasztó volt, az biztos. Will Grahamről (nem azért mondom, de Hugh Dancy szerintem élete alakítását nyújtja ennek az idegroncsnak a megformálásával) eddig is tudtuk, hogy egy időzített bomba, ami bármikor robbanhat, na de most! Azt hiszem valami durva fordulat várható az évad végére (akik az eredeti könyvekből és filmekből ismerik a karakter történetét, azok lehet, hogy már sejtik is a végkifejletet), mindenképpen valami nagyon erős váltás szagát érzem a levegőben. De akár jók a megérzéseim, akár nem, annyi bizonyos, hogy Fuller mester eddig is remekül kevergette a lapokat, úgyhogy biztos kezekben vagyunk, ami a folytatást illeti. – 8,75/10
06.12.
New Girl S01E19-S01E20: OK, minden erénye és meglehetősen szórakoztató mivolta dacára egy dolog tényleg zavar a New Girl legújabb (mármint az általam darált legújabb) epizódjaiban: az okot pedig úgy hívják, hogy Dermot Mulroney, alias Russel. Ne értsetek félre, semmi gáz nincs abban, hogy Zoey, azaz Jess egy idősebb korú fazonnal jár, de ez a tag hihetetlenül idegesítő. Nem a karakter (ok, kicsit tán az is), ha nem a színész. Nem igazán jó komikus, ráadásul a feje is eléggé – hát szóval, tudom, ez szubjektív lesz, de – irritál. Még szerencse, hogy hamarosan el fog tűnni a sorozatból (megnéztem az imdb-n, hány részben szerepel, innen tudom) – mert eddig még so-so elviselhető volt, de hosszú távon még a szériát is képes lennék megutálni miatta, az tuti. – 7,5/10
Defiance S01E09: Jajj, de vérszegény ez a Defiance! A mostani epizód után legalább már tudjuk, hogy kik ellen zajlott a háború (élettér háborúnak hívták!), ami után a föld arculata eléggé megváltozott a terraformálás miatt, és volt benne egy-két vicces, 2013-ra utaló poén is, de összességében nem tudott annyira lekötni. Továbbra is ugyanaz az érdektelen dráma és még kevésbé figyelemreméltó központi történések. Azt hiszem, már csak azért nézem ezt a sorozatot, hogy valamit szapuljak is hetente az általános dícsérő megjegyzések után. Szomorú összkép ez azok után, hogy sci-fi megváltást prognosztizáltam a Szembeszállás (tuti, hogy ez lesz a magyar címe!) sorsául. – 5/10
06.11.
Hemlock Grove S01E10-S01E11: Pont olyan az igazi vámpíros tiniromantika, mint a Hemlock Grove. Véres, mocskos, iszamos, mint a láp és színtiszta mindfuck. Ráadásul a HG nagyon jól visszaad valamit abból, milyen az üldözöttségnek és a paranoiának az az állapota, amit pubertásnak hívnak. És plusz még állati sok mindent. De, ami biztos – minden ellenkező vélekedéssel ellentétben, mióta kijött a Twillight, egész serege érkezett be olyan vámpíros-vérfarkasos cuccoknak, amelyek igencsak magas mércét ütve meg cáfoltak rá markáns erővel, hogy a téma halott – kezdve az Underworld folytatásokon, folytatva a True Blood-on és befejezve a Hemlock Grove-on. És ez az egyik legérdekesebb elegy, hiszen a sztorit továbbra is irtózatosan erős realista kisvárosi dráma köríti, sőt, emellé még kapunk vallási összeesküvést, nyomozást és némi jóféle horrort is. Plusz: mindezt nem rágják a szádba – felnőtt emberként kezelnek (az ilyesmit nagyon nagyra tudom értékelni). S végezetül: az egész cuccot erős és életszagú párbeszédek koronázzák meg… – áh. Befejeztem. Rajongó vagyok, nem kérdés. – 9/10.
06.10.
The New Girl S01E17-S01E18: Haha – sikerült visszahangolódnom a TNG hullámhosszára. Egy kicsit elszoktam ettől a sajátos ízvilágtól az elmúlt egy évben, de a dara visszahozta a régi hangulatot, és ennek most nagyon örülök. Pl. ez az a széria, ahol nem hahotázom mindig a poénokon, de ha röhögök, akkor marha nagyokat, térdet csapkodva, a földön fetrengve, vagy a legélesebb rekeszizom-fájdalmakat átélve. Egyébként pedig: itt nem is az a lényeg, hogy nevetgéljünk – inkább a feelgood életérzés, a jól megírt részek, és mindazon összetevők, amelyek miatt Deschanel kisasszony nélkül biztos, hogy akárcsak fele akkorát ütne egy-egy epizód. – 7,5/10
06.09.
Broadchurch S01E07-S01E08: Hűha… A fő álleesést a hetedik rész hozta – onnantól már minden előre sejthető volt. A nyomozás végeredményben ott már lezárult, a gyilkos személye, a többiek kikuglizása után, nem volt nehezen megállapítható. A nyolcadik rész viszont drámai katarzisban alkotott óriásit – hú, de még mekkorát! Kemény, sallangtalan lezárás lett, de elképesztően drámai és hiteles. A család reakciói a gyilkos személyére (a képen), azt hiszem, mindent elmondanak. Már csak egy kérdés maradt: hogyan és még inkább mivel tudják folytatni a második évadban? És persze: tartani tudják-e ezt a minőséget? Mert ez bizony, így a végére felkúszott – 9/10-re.
06.08.
David Lynch: Dűne – bővített rendezői változat (színes, amerikai, 174 perc, 1984): Akik olvassák a naplómat, azoknak feltűnhetett, hogy már vagy egy hónapja nem írtam filmekről. Ez azért van, mert mostanában tényleg csak sorozatokat nézek. Alapvetően egyként le vagyok maradva az új blockbusterekkel és rétegdarabokkal (előbbiből az új Star Treket, utóbbiból a Tajtékos napokat szeretném majd legelőször pótolni), és nem is szégyellem. Ahogy azt sem, hogy most ezek helyett olyasmit követtem el, amihez majd a jövőben hozzá kell majd szoknia kisszámú (remélhetőleg 1 főnél nagyobb) olvasótáboromnak: ugyanis vannak bizonyos alkotások, amelyeket általában évente, de legfeljebb másfél-két esztendő során egyszer mindig újranézek. Az ilyen kivételes tételek nem biztos, hogy az általam legnagyobbra tartott opuszok – inkább azok, amelyek alapvetően határozták meg az ifjúságomat, vagy olyan elementáris hatást tettek rám, hogy az első megtekintés óta is muszáj azt újból és újból reprodukálnom az élményt. Ilyen David Lynch amúgy monumentális bukása (az ő neve sorozatos szempontból is nagyon jól hangzik a Twin Peaks miatt): Frank Herbert Dűnéjének 1984-es, klasszikus adaptációja. Na, nem az eredeti verzió, amiből egy szót sem lehet érteni a könyv elolvasása nélkül (némely jelentből még azzal együtt sem!), és amit kéthetente levetítenek a film+-on. A bővített, majdnem három órás director’s cut, ami összehasonlíthatatlanul jobb – mert teljesebb, vagyis: tökéletesebb. Na, ez az, amit én minden idők egyik leginkább epic science-fiction klasszikusának tartok (a műfajból talán csak a Szárnyas fejvadászt nézem meg sűrűbben – azt úgy félévente), és nem a Star Wars. Szürreális, egyedi alkotás ez, sajátos hangulattal – óriási munka, és a hibái dacára is hihetetlenül élvezetes. A Toto szörzette zenéje pedig annyira megaatomkirály, hogy a főtétel három évig volt egyfolytában a csengőhangom (és erre egyetlen más muzsika sem volt még képes!). – 10/10
06.07.
Broadchurch S01E06: Pazar az egyensúly a krimi és a dráma között. Végül is minden rész egy speciális elegye a két műfajnak – és persze a specifikus Broadchurch-i életérzésnek. Mivel a szezon végéhez közeledünk, egyre szorul a hurok a potenciális gyanúsított(ak) körül, és persze egyre több lesz a spoiler – így pedig egyre nehezebb lesz egy-egy epizódról ezektől mentesen beszélni. Ezért most legyen elég annyi, hogy a minőség továbbra is csorbítatlan. – 8,5/10
Mad Men S06E09: Egy rég elképzelt szituáció került elő a Mad Men legújabb epizódjában. Mármint, egy olyan helyzet bontakozott ki a szemünk előtt, amelynek a megtörténtére kb. a harmadik évad végének nagy drámája óta várhattunk. Egyébként jól egyensúlyozott ez a rész a munka és a magánélet között – most egy kicsit többet kaptunk az utóbbiból, de ez nem cseppet sem vált hátrányára ennek a remekül megírt résznek, amelynek egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy sose hadonásszatok szigonnyal az éjszaka közepén a sötét lakásban! Ki tudja mit (vagy kit) találtok vele el! – 8/10
New Girl S01E15-S01E16: „Reszkessetek New Girl-fenek, / szintre hozom magam rögvest!” – Fasza kis rigmus lett ez… haha – nézzétek el nekem. Csak a lelkesedés hozta ki belőlem ezt a túlreakciót. A felett örömködöm ekképp, hogy a régóta (már több mint egy éve!) betervezett New Girl-darám végre folytatódik – és, hogy a széria egyelőre igen pofás. Egyelőre – mint láthatjátok, még az első évad egy harmada is hátra van, nemhogy a legújabb másodikat pörgetném! Na de, ami késik… - 7,5/10
06.06.
Broadchurch S01E05: Na, remélem, egy hét elég idő lesz a mostani Broadchurch darámra. Ha ilyen tempóban haladok, akkor biztosan így is lesz – és nem eshet majd nehezemre ilyen (ha nem jobb) tempóban haladni, ha minden ennyire rendben lesz az első szezonzárásig. Az izgalmakat fokozza, hogy most már van gyanúsítottunk bőven – újabb bizonyíték azonban, egyelőre, nem került elő. Így a nyomozás holtponton áll – ebből következően ismét a drámára és a karakterépítésre mentek rá ebben a részben, s bár ezen a téren sem gazdagodtunk nagyon sok olyan fejleménnyel, amit ne lehetett volna előre sejteni – de nincs is ezzel semmi baj. Egyrészt minden sorozatba kellenek ilyen epizódok a feszültség megteremtéséhez – másrészt meg hihetetlenül erős párbeszédeket és jeleneteket kaptunk most is. A képekről meg már tényleg nem is beszélve. Főleg, hogy ezeket már többször is dicsértem – viszont még nem tettem ezt meg David Bradley-vel, akinek ez a mostani valami eszméletlenül erős jutalomjátéka lett. Igen ő az ott hátul a képen: a morgós gondnok, Flich a Harry Potterből… - 8,5/10
06.05.
Broadchurch S01E04: Egyre durvább kérdéseket vet fel a Broadchurch. Az első évad felénél már igazán érezni lehet, hogy ez a sorozat olyan, mint egy jó Agatha Christie regény (és mint kb. egész Britannia): mindenki potenciális gyanúsított – csak nem biztos, hogy mindnyájan Danny Latimer meggyilkolásában. A depressziós első rész, s a nyomozós második és harmadik után most egy drámai negyedik epizód érkezett, színesítve a sorozat palettájának színvilágát. Változatos és érdekes volt ez is, rengeteg minden történt és egyre izgalmasabbá, nehezebben megoldhatóvá kezd válni a rejtélyünk – érdekel a dolog, motivált vagyok az igazság felderítésében. Nagy szavak ezek nálam egy krimi esetében, de most mégis elsütöm őket! - 8,5/10
Defiance S01E07: Egy hét szünet után visszatért a Defiance – egy egészen tűrhető résszel és egy bíztatónak szánt, ám mérsékelten figyelemfelkeltő, a maradék évadot hype-oló ajánlóval a végén. Én viszont már egyre csalódottabbnak érzem magam, mivel a Defiance-től kezdetben nagyon sokat lehetett várni a SyFy a színvonalának emelése terén. Persze, ebben a részben volt végre némi látvány is – azért sokra ne számítsatok, űrcsaták meg legalább a harmadik szezonig tuti, hogy nem lesznek (harmadik évad meg biztosan lesz, mert annyi rajongó mindig akad majd, hogy életben tartsák a projectet), csak lepotyog pár űrbárkadarabka. Egyébként ez a rész kicsit azért megint felmérgesített, mert az egyik kedvenc karakteremből, a castithan Stahma Tarr-ból (Jaime Murray) csináltak domesztikált biszex szobacicát. Eddig úgy tűnt, otthon ő keveri a lapokat – most egy kicsit csalódhattunk benne. Áh, mindegy, ezt az évadot még csak kihúzom – aztán majd meglátjuk, hogyan lesz tovább a Defiance-szel. – 5,5/10
06.04.
Broadchurch S01E03: A Broadchurch kezdetben egy depresszív drámának inkább tűnt, mint krimiszériának. Ám a második epizódtól teljesen átcsapott nyomozósba, és, be kell, hogy valljam: jól csinálja. És nem is azért, mert a fordulatok olyan újszerűek volnának – nemigen érhetnek már ebben a műfajban meglepetések – hanem az atmoszféra, a karakterek és a rendületlenül szép képek révén eléri, hogy továbbra is nagyon érdekeljen, mi fog történni a következő pillanatban. Ebben a részben például a korábban a tragédiában teljesen vétlennek tűnő Lantimer–család bűnrészességét boncolgatják és kiderül egy s más Alec Hardy múltjáról is. Egyébként: még egy dolog eszembe jutott, ami nincs a Bates Motel-ben, de itt igen. Folyamatos, szép, nagy, távlati felvételek a kisvárosunkról. Hogy akarnak kisvárosi hangulatot teremteni, ha még csak nem is látjuk a kisvárost? Na, ebben is jobb a Broadchurch, mert ez az anyag az események mikro- és makro-szintjét is egyformán jól érzékelteti. De kár is a kettőt hasonlítgatni egymáshoz. Nem is tudom miért vetemed(het)tem erre… - 8/10
Orphan Black S01E10: Tyűha, az á’dóját! Be kell, hogy valljam, az Orphan Black rajongóvá tett. Nem sok produktummal vagyok így, főleg, mióta, úgy tűnt, minden rajongásra való hajlandóság kiveszett belőlem. De úgy látszik, valamennyi csak maradt mégis – mert most előszivárogtak eddig ismeretlen tartalékok és mind a sorozat folytatását követelik. Basszusbariton, nagyon kevés volt ez a tíz rész! És nagyon sokára jön csak az újabb etap! És a vonatkozó írásom sem elég, hogy kigrafománkodjam magamat OB-ügyileg. Ám, akárhogyan is van azonban, annyi bizonyos, hogy elfogult vagyok. De az is biztos, hogy ez a finálé bizony nem csak nekem adta nagyon durván. (S lám-lám, még rajongóként is maradt némi objektivitásom, hiszen mégsem 10/10-re értékelem végül az eheti adagot, hanem) – 9,75/10(-re)
Hannibal S01E10: Mads Mikkelsen Lectere iránt érezhettünk már megfellebbezhetetlen csodálatot és viszolygást is – de most először előszivárgott belőlünk az agresszivitás is. Legszívesebben arcon köpnénk és levernénk egy péklapáttal. Ebből a részből ugyanis kiderül, hogy mit is jelent neki a barátság. És az összkép bizony elég lesújtó. Közben pedig Will Graham sztorija is durvul, a gyenge idegzetűeknek nem ajánlott fordulatszámmal. De ha már a tízedik részben itt tartunk, milyen lesz a finálé? És milyen a következő cirka négy évad (ugyanis Fuller nemrégiben azt állította, még ennyit tervez)? Megjósolni sem merem… – 9/10
06. 03.
Broadchurch S01E01-S01E02: A vonatkozó írásomból minden kiderül – most legyen elég annyi, hogy minőségi angol anyaggal van dolgunk, amely ugyan odakint már lement egy ideje, de én csak most jutottam oda, hogy belekezdjek. A Broadchurch átívelő szálas krimi és bitangul erős a hangulata. A világos, élénk és napsütéses képeihez viszonyítva pedig, meglehetősen nyomasztó. Szóval, bármilyen remek is, csak óvatosan vele. Ja, igen, és gondolom simán kiszúrtátok David Tennant-et – 8/10
06.02.
Arrested Development S04E01: A 20 perces részeibe elképesztő mennyiségű jó poént tömködő PaR után jó volt nekifogni egy olyan sitcomnak, amely lassabb tempóval és sajátosabb ritmussal dolgozik - és erre semmi nem kínált jobb alkalmat, mint a tetszhalott Arrested Development Netflix-re egy hete feltöltött legújabb, negyedik szezonja. Mitch Hurwitz utánozhatatlan ízű anyaga már eleve 30 perces részekből építkezik, fontos szerepet játszik benne a narráció és drámák által is nyugodtan elirigyelhető történetközpontúsága miatt a cselekménye is különleges színvonalú. Lassabb, megfontoltabb, ki merem mondani: kicsit talán oldschool-osabb (a szó lehető legjobb értelmében) ez a széria – de pont ezért ütnek nagyot a wtf-pillanatok. Míg a humoros fordulatok adagolása komótosabb, maga a humor ugyanúgy megőrizte a maga sajátos infantilizmusát, amely jól illik a Bluth klán teljes mértékben használhatatlan tagjaihoz (ja, és öklömnyi piros pont a Workaholics-os cameo-ért!). Az első epizód egyébként Michael-re (és egy rejtélyes kezdés erejéig Gob-ra), illetve George Michael-re fókuszált (aki már nagyon szabadulna a nevétől). Az öregek még nem igazán kerültek elő, Tobias és Lindsey, valamint régi kedvencem, a kampókezű Buster pedig még várat magára. (Elvégre itt nem kell minden poént az első részben ellőni!) De ami késik, nem múlik! – 10/10
Bates Motel S01E01: Na, ez a Bates Motel nekem nem fog bejönni (jó, soha ne mondd, hogy soha alapon a második résszel azért teszek még egy próbát). Szeretem azt, ha egy sorozat az invenciózus mivoltát némi erőszakkal is gazdagítja, de utálom, mikor az invenciót beteges erőszakkal pótolják. Inkább legyen egy sorozat középszerű és unalmas, mint enyhén beteg és átlagos. A Bates Motel, a sokak által dícsért Bates Motel pedig – eddig – pontosan ilyen. Ez a pilot végtelenül lapos volt és végtelenül érdektelen. Nem érdekel az anyuka, nem érdekel a gyerek, nem érdekel a kifektetett bozontos idióta, nem érdekel a kisváros és az unalmas karakterei sem (hiába eyecandy az összes csaj!). Húszezer láttunk már ilyet – a Hemlock Grove egy tetszőleges mondatával lekörözi ezt az egész epizódot. Az pedig, hogy Hitchcock egyik klasszikusáról akarnak ezzel lehúzni egy újabb bőrt… - inkább nem írok erre semmit. Hát szóval, nekem nagyon nem adja ez a cucc. Sajnálom, de kb. az idei újoncok közül (már amelyek egyáltalán érdekeltek annyira, hogy bepróbáljam őket) nekem ez az egyik leggyengébb. – 4/10
06.01.
Parks and Recreation S05E21-S05E22: PaR-dara bevégezve, a sorozattal 100%-osan szintre vagyok hozva. És jelentem: az évadzárás is olyan lett, amilyennek egy évadzárónak lennie kell. A középpontban ugyanis Leslie Knope elmúlt egy éves városi tanácsosi teljesítményének értékelése állt (ami tulajdonképpen egy és ugyanaz, mint az 5. szezon anyaga) – és, bizony, nem mindenki elégedett a munkájával. Annál inkább elégedett vagyok viszont én az egész évaddal. Ötletes és sziporkázó volt, ugyanakkor mégis egyenletes minőséget hozott – és bearanyozta a hetemet! – 10/10
The Americans S01E13: „Adolf builds a bonfire, Enrico plays with it…” - bitangul erős hidegháborús hangulatot hozott a Peter Gabriel Games without Frontiers c. számával záruló The Americans fináléja, amit már toltam egy ideje magam előtt. Na, nem azért, mert nem lenne kiváló a sorozat, hanem mert mindig közbe jött valami. Egyébként várható volt, hogy az évadot olyan résszel zárják majd, ahol szovjet alvó ügynökeink majdnem lelepleződnek – és nyilvánvalóan az is előre látható volt, hogy erre a lelepleződésre, legalábbis most még, nem kerül sor, hiszen akkor hogyan folytatnák a szériát… Azonban bármennyire is kiszámíthatónak tűnt (látszólag) a dolog, mégis olyan izgalmat kaptam így a végére az arcomba, hogy csak néztem ki a fejemből. Ezek után az a minimum, hogy nagyon durván várjam a második szezont. – 9/10
