Eli Roth neve minden bizonnyal mond egyet és mást azoknak, akik látták a Becstelen Brigantyk-at (a magyar címadások történetének egyik legborzasztóbb tétele), hiszen ő alakította a Medve zsidót, aki a filmbéli kitalált nácivadász elitegyés egyik legrettegettebb tagjaként vonult be a Tarantino-i ouvre biztosította örök halhatatlanságba.

Azt kevesebben tudják talán, hogy Eli Roth ezen, és még számos színészi megbízatásán kívül (amelyeket sorra lát el már a kilencvenes évek közepe óta), producerként is beírta a nevét a filmtörténetbe. A Kabinláz, a Vasökű férfi vagy a Grindhouse után pedig, ez utóbbi minőségében, most a sorozatos bizniszbe is belekóstolt végre.

A meglepő az, hogy vámpíros-vérfarkasos vonalon. Tudom, hogy ez, a sok színvonalas e témába vágó kortárs produktum dacára még mindig nem hangzik valami jól manapság, s még rosszabbul hat, ha bedobom azt a kártyát, hogy ebben a cuccban tinivámpírt és tinivérfarkast láthatunk egymást kerülgetni (na nem úgy, ahogy most ti azt elképzelitek).

Pedig semmit nem tud az idén április 19-én a Netflixre egyvégtében feltöltött 13 részes első évadával startoló Hamlock Grove-ról az, aki csak ennyit tud. Semmit, sőt a nullánál is kevesebbet. 

A továbbiakban röviden azt is elősorolom, hogy miért. 

Két szomszédvár

A történet alaphangulatát már megadja aza még inkább csak potenciális ellentét, ami a főszereplő két család között feszül.

Ezek közül az egyik vámpírfamília. A Godfreyk kőgazdagok, de még nem tudjuk pontosan, miért – a címszereplő városban található üzemük ugyanis valami nagyon titokzatos és nagyon beteg dologgal foglalkozik. Legyen az genetika, gyógyszeripar vagy akármi más – Norman (Dougray Scott), a családfő varázsgyárában valami nagyon durva dolog készül.

Az anyuka, Olivia, akit nem kevésbé ismert színésznő alakít, mint Famke Janssen, furcsa titkokat őriz, ugyanakkor kézben tartva a gyerekei „neveltetését” is. Fia, a 17 éves (vámpíroknál persze sosem lehet tudni, pontosan hány esztendősek) Roman nem nagyon hátráltatja ebben. Az őt alakító Bill Skarsgård egyébként, legyen bármilyen elkényeztetett feje is, jól illik Hamlock Grove bizarr miliőjébe. A legjellemzőbb tulajdonsága, hogy szereti a lányokat (vámpírként e téren nincsenek nehézségei). Az anyuka – és az ő – védelmezésére inkább Shelley (Nicole Boivin) szorul, aki meglehetősen magas és meglehetősen ijesztő (az a rész, amikor besétál a suliba tiszta Tim Burfon-fíling), egyébként pedig valami nagyon nem stimmel vele sem (mindezeken túl). 

A legkevésbé sem normális vámpírcsalád óriási ingatlanára éppen rálátni abból a lakókocsiból, ahova a Rumancek család történetünk kezdetén költözik be – egy halott nagybácsijuk örökségébe beülve. A hasznavehetetlen kacatokkal zsúfolt erdőszélen található lakókocsiban a nem túl pénzes anya és fia (Lynda – Lilly Taylor és Peter – Landon Liborion) éldegél majd, akik, jövevényekként legalább annyira furcsának tűnnek a kisvárosiak szemében (egyébként is vérfarkasok), mint ahogy az uralkodó osztály régóta a városban tanyázó dekadens vérszívó nemzetsége lehetne – ha az illetéktelen kíváncsiskodókat nem lehetne egy kis vámpírskill segítségével könnyedén megbűvölni és leszerelni.

Illetéktelen kíváncsiskodók pedig bőven akadnak. Különösen akkor, amikor történik egy gyilkosság, amelynek áldozata egy gimis diáklány, a helyszíne pedig egy játszótéri játékház. Ekkor persze megjelennek a szervek, akik teljesen sötétben tapogatóznak és persze halvány fogalmuk sincs arról, hogy mi a fene történt (ilyen mókásan értetlen rendőrfejeket paranormális gyilkosságok láttán kb. a True Blood óta nem láttam).   

Nos – két szomszédvár és egy gyilkosság. Ezzel fel is vázoltam az alapszitut. Már csak az a kérdés, érdemes-e nézni a Hamlock Grove-ot, és, ha igen, akkor kinek?

A válasz: igen is, meg nem is… 

… mert, egyfelől, a Hamlock Grove minőségi anyag.

Gondoltad volna pl., hogy ebben a sorozatban a gimis diákok valódi tudományos problémákról beszélgetnek, hogy egy vérfarkas takarít, a vámpírok pedig elitista létükre elég elcseszettül éldegélnek. Sem a gimi élete (tanár-diák viszony), sem a vámpír-vérfarkas téma (állítólag a történetünk legnagyobb spanjai Roman és Peter lesznek, akik ugyebár a két szembenálló fél képviselő) és, ami a legjobb – semmi nyálas tinirománc nincs a terítéken. 

S egyébként sincs semmi nyálas a terítéken. Az egész cuccot áthatja ugyanis a kisvárosi unalom, az életuntság, a spleen általános atmoszférája – és ebben a légkörben tök mindegy, hogy valaki vámpír, vérfarkas vagy ember: a közeg egyformán hat mindnyájukra, és ez valami eszméletlenül sajátos életérzést közvetít.  

A Hamlock Grove bepróbálása mellett szól tehát az, hogy minőségi, szépen felépített anyag, láthatóan ki van találva, meg van tervezve, s nem kétlem, hogy egyenes, szépen felvázolt csapásvonalon tart majd a végcélja felé, miközben, remélhetőleg, megőrzi a mostani egyszerűségét és hétköznapiságát is.

Másfelől viszont a széria bitangul lassan csordogál. Az alkotók nagyon mértéktartóan csepegtetik az infókat, lassan adagolják az értesüléseket. Nem sietve sehova, s átvéve azt a tempót, amely a címszereplő kisvárost (a legtöbb kisvároshoz hasonlóan) jellemzi.

Ez a belassult történetvezetés nem tesz jót a nézői befogadásnak. Egyelőre. Mert aztán persze az is lehet, hogy ez nagyon ideiglenes dolog, és éppen ezért kicsit eltúlozom a jelentőségét. De a pilot alapján ennyit tudok mondani. Meg annyit, hogy egy pár részre biztosan maradok és aztán, majd – elválik a többi…

-Szöllő-