Utolsó listámon, amely az elmúlt egy évben elmaradt blogolás okozta űrt volna hivatott némiképp betölteni, az elmúlt bő 10 hónap számos kiváló (és jónéhány felejthetőbb) újonca szerepel. Mindegyiket bepróbáltam és mindegyikkel eljutottam legalább a második részig (a masszív többséget pedig még csak véletlenül sem jutott eszembe kaszálni!). 

2014 egészen remek sorozatos évjárat volt ugyanis - annyi remek anyag érkezett, hogy jómagam csak kapkodtam a fejem. (Persze akadtak csalódások is, bőven.)

A 2013-as selection-nel szemben a rovat jelen, befejező részére nézve nagyjából meg tudom ígérni, hogy semmit nem felejtettem le a listáról a megnézett anyagok közül. Ha meg mégis, az a szabályt erősítő kivétel vagy másként: járulékos veszteség lesz. Legfeljebb. 

A 2013-as év maradéka, bár blogolás nélkül, de azért hangsúlyozottan tartalmas sorozatnézéssel telt. Sőt, mintha kicsit bátrabban is próbáltam volna be újoncokat, mint annak előtte. Éppen ezért egészen biztos, hogy lemaradt egy-két anyag - de amire csak emlékeztem ennek a bő egy évnek a távlatából, azt hozzáírtam ehhez a listához. 

(A 2014-es lajstrom is készül már...)

Két hosszú írással melegítettem be az egy éves szünet után - de most amondó vagyok, hogy jöjjön valami rövidebb. Főleg, mert Terence Winter korszakalkotó anyagának egy komolyabb lélegzetű elemzés is kijár majd a blogon. Most viszont csak néhány szót akarok ejteni arról, milyen érzések is kavarognak bennem az ötödik szezon és egyben a Nucky Thompson-saga lezárulása után. 

Merthogy nem akármilyen sztori végére tettünk pontot, az biztos.

*

Tavaly már megnéztem pár részt a Brilliáns elmék első évadjából. Akkor sajnos félbe hagytam, pedig számomra az év legnagyobb sorozat durranása volt az "öltönyösök". Az öltönyösökben megvan minden, ami szexissé teszi a new york-i, karrierista ügyvédi életformát (hiába szex and the city). Sármos férfiak nyakkendővel, dögös női asszisztensek, főnöknő. Egyszerre szexista és mossa össze a nemi szerepeket. Itt mindenki nímand, de mindenki vinni akarja valamire. Erkölcsösen viselkedni ebben a társaságban veszélyes és kiváltság. Harvey Specter (Gabriel Macht) pedig jól hazárdírozik ebben a világban (és a tárgyaló teremben is), ahol könnyű elbukni (lásd. Bennfentesek menedzserei). A saját erkölcsi szabályai (amelyeket sokszor az "iroda" érdekének állít be) szerint élő Harvey S. sorra nyeri az ügyeket, egyet sem bukik el.  Mike Ross (Patrick J. Adams) come to agje révén megismerhetjük a Harvey mozgatóit és sikere titkát.

A srác Harvey S. pro bonoja. Mike R., amolyan lelencként a rendőrség elől menekülve, minden szükséges adottsággal, de Harward-i diploma nélkül jelentkezik ügyvédbojtárnak (Harvey S. a postázóból jutott el az névadó üzlettársi pozícióba). Mike R. az utcáról rohan be ("betolakodóként" folyamatosan ott a lebukás veszélye). Lepasszolt ügyek, éjszakázások, a fénymásolóban szövődő szerelem Rachel Z-vel (Megan Markle) és a zűrös ex-élet újból-újbóli felbukkanása. A látszólag egyszerű pro bonoktól (például. zaklatás) a fúziós ügyeken át az évadzáró gyilkosságiig (két ügy jutott az évadzáróig minden epizódra) az újonc kiválóan abszolválja az első évadot.

Összességében nagyon izgalmasra sikerült az "öltönyösök" első éve. Már forog nálam a második évad. Az eddigi évad nyitó rész nem okozott csalódást, holott fenntartással néztem. Egyszerűen azért, mert nem lehet minden ügyet megnyerni...

5/5

(HGD)

Avagy a szokásos Halloween-i duplaepizód...

Igen-igen!

Mert Ryan Murphy horrorantológia-szériája (remélem, így kell írni), amely immár a negyedik őszön érkezik direkt azért, hogy megdobja egy kicsit az amúgy sem silány összfelhozatalt, minden egyes szezonban szentel egy-egy duplaepizódot a horrortörténet legjelentősebb ünnepének. 

Dacára annak, hogy az AHS egyébként - már akinek még be kell mutatnom - nem feltétlenül és nem csak a horror klasszikus eszközeivel operál. Persze, nyilván azokkal is - de sokkal többet nyújt némi borzongatásnál avagy hentelésnél. A hangsúly inkább a történetmesélésen van, a pszichologizálásig menően önfeltáró párbeszédeken és persze a - mondjuk ki nyugodtan és bátran - nem kevéssé beteg karaktereken, történetelemeken és szekvenciákon.

Aki ismeri Murphy munkásságát (és itt nyilván elsősorban a Nip/Tuck-ra kell gondolnotok), az meg sem lepődik ezen. És, aki vágja ezt a sorozatot - nem kevesen vagyunk, már Magyarországon sem - az pontosan tudja, miről beszélek.

S nyilván azzal is tisztában van, hogy az AHS-nek minden szezonja más témát bont ki. 

Az első ugyanis a domestic horrorokra épül (egy kicsit) - talán ez volt mindeddig a leggyengébb. A második egy 60-as évekbeli elmegyógyintézet (túlzás nélkül állíthatom: pokoli) világát mutatja be - talán ez volt a legbetegebb. A harmadikban a New Orleans-i Coven negyed boszorkányainak életébe nyerhettünk bepillantást - talán ez volt a legkevésbé a horrorelemekre építkező. És a jelenleg is futó Freakshow-val zárul (egyenlőre) a sor. Ez utóbbi az 50-es évekbe és a "cirkuszi freak"-ek világába kalauzol el - s eddig ez tűnik legkiforrottabbnak, minden szempontból. 

Az FX-en futó anyag legnagyobb erénye az állandó színészgárda, élen a verhetetlen Jessica Lange-dzsel. Ő annyira jól veszi a legkülönbözőbb akadályokat, hogy az sokak számára már unalmas is - hiszen a második, illetve harmadik szezonban is az ő karaktere áll a középpontban és mindkét karakter hasonló jellegzetességekkel bír (hatalomittas fellépés és hatalomféltés, jellegzetesen erős kisugárzás, ugyanakkor elkerülhetetlen szembenézés az öregedéssel, cinizmussal leplezett túlérzékenység stb.).

De hozzá hasonlóan rendszeres vendég a meg-megújuló díszletek közt Sarah Paulson, Dylan Mcdermott, Denis O'hare, Frances Conroy, Katey Bates, Lili Rabe, Taissa Farmiga, Zachary Quinto, Emma Roberts, Evan Peters, Angela Bassett és Jamie Brewer is.

Na most: ezt a vendégeskedést nem úgy kell elképzelni, hogy ők minden egyes szezonban felbukkannak, hanem, hogy itt-ott, általában össze-vissza. Ahogy az élet és a szerencse hozza, s mindig más karakter bőrébe bújva. Peters például minden évadban játszott idáig, de Quinto csak az első kettőben - s ami azt illeti, nagyon hiányoljuk is mostanában. 

Akárhogyan legyen azonban: ez a csapat nem kicsit illusztris. Ráadásul még becsatlakozik hozzájuk egy-egy évad erejéig példának okáért Kate Mara, Joseph Fiennes, Michael Chiklis, Lizzie Brocheré, James Cromwell, Connie Britton vagy Chloe Sevigny is. 

Szóval, ha eddig még nem volna egyértelmű: a cím keltette esetleges utánérzések dacára itt nem b-kategóriával állunk szemben, hanem nagyon is "a-besorolású" produktummal. Mégpedig - bár a minőség még szerintem is (aki meglehetősen nagy kultiválója vagyok az anyagnak) erősen hullámzó - az egyik legjelentősebb antológiasorozattal. Legalábbis az utóbbi években (legyünk szerények, mint Bástya elvtárs)...

Ehhez a színvonalhoz mérten folytatom a továbbiakban, az idő előrehaladtával egyre kevesebb magyarázattal és egyre több spoilerrel... 

Nem szándékosan, de úgy alakult, hogy a második TNT sorozatba is belekezdtem. A Falling skies pilotja viszont alulmúlta az elvárásaimat. A történet a The Walking Deadhez hasonlóan túlélők egy csoportjának élet-halál harcát mutatja be. Azonban, amíg a The Walking dead zombijai egy sokkal mélyebbről jövő félelmet pendítenek meg bennünk, addig a kívülről jövő űrlények támadása csupán az amerikai patriotizmus érzelmi húrjait pengeti. A Lost óta a túlélő sorozatoknál ugyanaz a képlet: rakosgassuk össze a kirakós darabjait. Az első rész alapján azonban ez a kirakós nem vezet semerre: A parazita ráakaszkodó élősdijein keresztül a családját összetartani próbáló apán át (Tom Mason - Noah Wyle) az együgyű harci jelenetekig. 

3/5

(HGD)

A horror műfajától régóta óckodok, így nehéz helyzetbe hoztam magam azzal a döntésemmel, hogy elindítok egy hagyományt: minden év Halloween napján megnézek egy horror filmet. De túl azon a szándékomon, hogy feldobom a most újra induló blogot, az elhatározásom mellett az is érv volt, hogy "rákényszerítsem" magam a műfaj néhány arra érdemesebb filmjének megnézésére.

Egészen hosszú listát kéne összehoznom most, és fogok is - de, hogy nem lesz kimerítő, az biztos. Túlzás nélkül állíthatom, rengeteg szériát pörgettem az elmúlt egy évben, nem lustálkodtam. A kevés időm dacára tartalmasan teltek az esték és sok jó anyagot sikerült felfedeznem. 

De először kezdjük a régiekkel. Vagyis azokkal, amikről már írtam itt is, vagy amiket úgy pótoltam volt be, hogy odakint már több évad is lement volt belőlük (ha valamit kihagytam, hát lelkem rajta :) )

Nos, lássuk akkor mikre zombultam az elmúlt egy évben! :D

Na. 

Az volt, hogy tavaly tavasszal úgy adódott, hogy lett szabadidőm. És ha már lett, akkor azt mondtam magamnak, miért ne használjam ki. Régi szenvedélyem a blogolás, s még ha kétségtelen, megmásíthatatlan tény is, hogy sok elvetélt kísérlet jellemzi ezt a cirka 6 éves kapcsolatomat a műfajjal - azért soha nem volt rossz csinálni. 

Közben én is értem, alakultam, fejlődtem. 

Legalábbis azt hiszem...

Egy éves kihagyás után visszakanyarodtam a blogoláshoz. Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehet kiegyensúlyozottan blogolni. Arra a közhelyszerű megállapításra jutottam, hogy a minden napom észrevétlen részévé kell tennem a blogolást, akár egy sorozatot, aminek hetente várom az új részeit (és nem egy hétvége alatt próbálom behozni évadokat belőle). Hogy mi várható? Filmek, sorozatok, elmélkedések. Remélhetőleg egyre bővülő stábbal (aminek persze te is részese lehetsz kedves olvasóm: borostaszerint@gmail.com címre elküldött posztjaid révén, később akár állandó stábtagként).