Senki nem szólt még Derek Crainfrance rendezőnek, hogy már készült Ryan Goslinggal kaszkadőrös, bankrablós film? Ezúttal a Gosling formálta Luke nyakába varr a sztori egy volt barátnőt és egy gyereket is, amíg ő a Bradley Cooper formálta rendőrrel kerül szembe, amikor bankrablásra adja a fejét. A rendezés több család sorsán végig menve próbálja ugyanazt az érzelmi kiüresedést bemutatni, ami a Blue Valentinban összejött. A szövevényes kapcsolatok között félek terhelővé válik, ami még a rendező előző filmjénél jól vette ki magát. 

Úgy néz ki Ryan Gosling egy időre lehúzza a rolót (Köh-köh lehet az Oscar-díjat fájlalja). Sajnálom, mert a 'megszelídült' Nicolas Winding Refn-nel a Gázt!-ban nagyon egymásra találtak. De szerencsére még az idei évre is jut egy közös film. Noha ezúttal az a szikárság, ami a 2011-es filmben megvolt valamelyest keveredik a távolkeleti filmek védjegyéül szolgáló szín orgiával és drámaisággal. De nem kételkedem benne, hogy a rendező bekötött szemmel is le tudja vezényelni kedvenc műfaját: a bosszútörténetet (sőt a térségtől sem áll távol a műfaj, lásd a klasszikus számba menő Oldboyt, ami beillene egy Refn életműbe). Gosling Julien szerepében, amolyan rendőrgyilkos rossz fiú, aki anyja kérésére (Kristin Scott Thomas) öccse halálát megbosszulandó veti be magát a thai alvilág mélyébe...  

20. TITANIC FILMFESZTIVÁL (a munka miatt kicsit megkésve a tervezethez, de a minőség miatt most szóljon a The master kritikája)

Ajánló: 

Egy nehezen emészthető történet, amely az önjelölt vallási vezetőt játszó Philip Seymour Hoffman, a Joapuin Phoenix formálta beilleszkedési zavarokkal küzdő férfi, és annak erős autonóm személyiségében a romboló erőt meglátó, férje "karrierjét" és családját féltő fiatal, második feleség (Amy Adams) közötti interakciók sorozatáról szól.

Noha a Filmvilág 2013/ márciusában megjelent Schubert Gusztáv Einstand 2.0 cikkének tanulsága szerint elég vékonyka vigasz a huszadik Titanic Filmfesztivál arra, hogy idén elmarad a negyvenharmadik Magyar Filmszemle. De ha már így alakult, akkor legalább a huszadik Titanic Filmfesztivál filmjei számára kívánok én is megjelenést biztosítani a blogomban. Sajnos nem vagyok se fővárosi még, se nincs nagyobb stáb a honlap mögött (arról nem is beszélve, hogy munka mellett csinálom). Így idén egy mentőcsónaknyit gyűjtök csak össze nektek a fesztivál terméséből.

Ami lesz:

A nyitófilmet természetesen nem hagynám ki semmiért...

Paul Thomas Anderson: The Master. Amerikai, 2012

A sötét oldal listáról.

Pen-ek Ratanaruang: Fejlövés. Thai, francia, 2011

Tiszta Amerika listáról.

James Ponsoldt: Szárazon. Amerikai, 2011.

A napos oldal listáról.

Oystein Karlsen: Balfék. Norvég, 2012.

Északi fény listáról.

Oskar Thor Axelsson: Éjsötét játszma. Izlandi, 2012.

...és persze a kötelező külön vetítés.

Stanley Kubrick: Ragyogás. Amerikai, 1980.

Ajánló:

One-two-three-four és ezzel indul el Paul Hewson, vagyis Bonó sikertörténete, ami a Joy Division tragikus végét ismerve akár másképp is végződhetett volna. De ő megcsinálta a telt házas koncertet Wembly Stadionban, és amikor már megvolt, akkor sem siklott félre. Erre mondják, hogy irigylésre méltó. Niel McCromick I was Bono's Doppelganger című visszaemlékezése alapján készült film központi témája épp ennek a sikernek a megélése. Azonban nem Paul Hewson, hanem saját Bonó rögeszméjével a fejében Ben Barnes formálta Nielnek az önsorsrontó zenei próbálkozásain keresztül (amelybe belehajszolja öccsét, a Robert Sheehan formálta Ivan McCromickot is).  Az ötlet pedig a film sikerének biztos receptjéül bizonyul. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen film címmel persze nem kerülhető el a "szigetek" hírhedt alvilága sem, amelynek tagjai ha nem is olyan kegyetlenek, mint az Öld meg Cartert! maffiózói, de azért komolyan kell venni őket. Ahogy egy együttesnek sem szabad csupán a frontemberről szólnia, úgy Nick Hamm rendező is beleesik a könnyebb út csapdájába, hogy teljesen a visszaemlékezést író Neil nézőpontjára hagyatkozik. Mondjuk egy Transpottingos történet mesélés mellé állítva érezhetővé válik a film hiányossága. Mégis egy üde, szórakoztató vígjáték kerekedett ki belőle.

Írta: Holp Gábor Dávid

osztályzás: 5/4

Ajánló:

Zac Efran formálta fiatal Jack Jansen valószínűleg nem is sejti, hogy mennyire fogalma sincs a rideg valóságról, egy nyár leforgása alatt milyen gyorsan kell felnőnie. Amikor bátyja visszatér a lápvidéki kisvárosba, hogy utána járjon egy férfi vitatott elítélésének. Miután Jack megismerkedik a fegyenccel látatlanban románcba bonyolódó Nicole Kidman formálta feslett Charletto Bless-sel, a fiú már érzelmileg sem tudja magát kihúzni a nagy kalandból, hogy a film végkifejletében nyilvánvalóvá válljon számunkra, hogy már semmi sem lesz olyan, mint korábban volt. 

Kritika (spoileres):

Ajánló:

Az Utolsó műszak Jake Gyleenhaal és Michael Pena formálta zsaru páros keményre fogja a formát. A majd két órás buddy movie játékidejének túlnyomó részében a Los Angeles utcáin járőrözéssel töltött időt mutatja be. Unalom, gyomorforgató megpróbáltatások és néha szívszorító pillanatok kereszttűzében egészséges humorral próbálja a két rendőr teljesíteni a napi rutint. A Harmadik műszakhoz hasonlóan a két főszereplő itt is első sorban a túlélésre brillírozik. Ha felülemelkedünk azon, hogy David Ayer rendező nem egy Dróthoz hasonló mélységű történetet mesél el nekünk, akkor egy élményszámba menő szórakozáshoz jutunk.  

Kritika (spoileres):