Nos, a helyzet a következő: újabb rovattal jelentkezünk a vlogunkon, amelynek "rövidvágta" lesz a címe. Itt megpróbálunk majd sorozatokat lekövetni - ugyanúgy heti bontásban, mint a "heti bontás" esetében, csak sokkal rövidebben. Ezt mi sem jelzi jobban, mint, hogy "egyperces kritikákat" szeretnénk majd ontani ennek az égisze alatt. 

Sajnos az első anyag meglehetősen felülről súrolja ezt a kategóriát - de ez csak azért van, mert még nekünk is bele kell lendülnünk az ilyen rövid szösszenetek összedobásába, a sok hosszabb, ráérősebb opusz után:

És az elmaradhatatlan indás link: 

A szuperhősöknek [és a róluk szóló blockbustereknek] egy újabb fő gonosszal kell szembenézniük az amerikai mozikban: még pedig az emberek egyre csökkenő filmszínházba járási kedvével [hangsúlyozom nem a szuperhősös "műfajból" lett elegük]. Bár még idén februárban is megesett az amerikai jegyeladási bevételeken az a történelmi csorba, hogy 650 millió dolláros bevétellel a kínai box office jobban szerepelt [amerikai a második helyen végzett 640 millió dolláros bevétellel]. De a mélypont kétségtelenül a tavalyi év volt. 2015 [a bevételeket húzó] képregény filmes dömpingje már bizakodásra ad okot.

A stúdiók válság kezelése vajmi keveset változik: a Marvel az elkövetkező 4 évre 11 szuperhősös filmet tervezett be [a többi stúdióval együtt kábé 25 szuperhősös történet fog a mozikba kerülni]. A Warner Bros. is rá fog kapcsolni a DC képregény univerzum építésére. Már idén két film fog a moziba eljutni: a Batman v Superman: Dawn of Justice és a Suicide Squad. 2020-ig, pedig minden évben hasonlóan fognak tenni. Ahogy láttuk a korábbi történetekben már kicsit komorabb, realisztikusabb világot elénk tárva.

Az már más kérdés, hogy a blocokbuster "meteoreső" mennyire fog jót tenni a kisebb stúdiók nem annyira látványos [, alacsonyabb brüdzséjű] filmjeinek. Bár Edward Norton szerint rengeteg jó film született [felsorolja David Fincher Holtodiglanját, Wes Anderson Grand Budapest Hoteljét és Richard Linklater filmjét, ahogy egy Oscar díjas film szereplőjétől illik...]. De épp a Birdman vonatkozásában megfogalmazott box office [és a díjak] tanulság volt, hogy 2014-ben a szokatlan megoldásokat bevétellé és sikerré lehet transzformálni. Reménykedjünk a legjobbakban...

Íme megérkezett: az első magyar sorozatos vlog második bejegyzése... 

Ismét az indára ugyan és raádásul spanyol nyelvű égetett feliratokkal - szóval egy kicsit sárga, egy kicsit savanyú... De legalább a mienk! :)

A Kezdőkör című állandó rovatunk is (amiben pilotokról és évadnyitókról lesz majd szó) elstartol ezzel a poszttal együtt, amely egyike lesz annak a tervezett 5-6-7 különböző típusnak, amelyekbe úgy nagyjából minden bejegyzésünket be fogjuk majd sorolni. A mostanihoz hasonlóan ezekhez készül majd külön intro is - amin egyenlőre nagy erőkkel dolgozunk... 

Na, de kellő csapást a kellő időben... 

Addig is: fogadjátok szeretettel:

Már az Ízek, szerelme, imák tanulsága is az volt, hogy bármerre is van a hősnője boldogsága az sejthetően több ezer mérföldre lesz a történetbéli kezdőpontjától. Cselekménye kétségbe esetten fejlődési folyamatként igyekszik bemutatni az utat, amit női karaktere jár be odáig, hogy testét jóleső mód elernyessze az elégedettség. A Vadon [Reese Witherspoon játszotta] főszereplőnője is eme (ki)útkeresők sorát gyarapítja. A Cheryl Strayed életrajzi töltetű könyvéből készült film a 26 éves korára az élete mélységeit [drog, céltalan szex] megjáró, fiatal nő 1100 mérföldes vezeklő tisztító útjáról szól [a mexikói határól a kanadaiig]. 

Magyarország első sorozatos vlogja? Tényleg???

...

A lényeg a következő: úgy egy jó hónapja belevágtunk egy számunkra is új tevékenységbe. A vlogolásba. A dolgot főleg Szöllő kolléga forszírozta, aki ezalatt az idő alatt valamelyest bele is jött a videóvágásba. Amatőr szinten.

Legyünk nagyon pontosak: nagyon amatőr szinten. 

De annyira talán már igen, hogy elkészítsen pár jobb vagy rosszabb anyagot, amelyeket a "vblog" menüpont alatt meg is találhattok a jobb oldali menüsorban. Ezek többségükben filmekkel foglalkoztak, de akadt köztük egy-két sorozatos is. 

Számunkra ez volt az egyik legjelentősebb közös pont a 87. Oscar-gálán a legjobb színésznő díját magabiztosan elhozó Julian Moore mozija, az amúgy a héten nálunk is bemutatott Steel Alice, és a legkiválóbb idegennyelvű film díját immár teljes joggal magáénak mondó 2013-as lengyel Ida között. 

Persze azért még akad egy-kettő. 

Például, hogy mindkettő nagyban épít a balladisztikus szerkezet lehetőségeire - igaz, utóbbi jobban él velük és gazdagabban is tudja kiaknázni őket, míg előbbi helyenként inkább problematikus hézagokat teremt vele a cselekményben, mint, hogy a történetet lendítené előre általa. 

A tovább mögött kifejtem, mire gondolok - nagyban mellőzve a spoilereket. 

1996-ban a Philadelphia melletti Foxcatcher farmon a különc milliárdos John du Pont rezzenéstelen arccal három golyót eresztett David Schultzba. A hajdani olimpiai bajnok birkózó [a férfi vendégeként] már évek óta a birtokon lakott családjával és a szintén olimpiai bajnok öccsével, Markkal.  

Most úgy vagyok a dologgal, hogy a The Walking Dead-et kicsit takaréklángra teszem. Írogatok róla ugyan ezt-azt heti bontásban majd, de nem valami bőbeszédűen, és a spoilereket igyekszem kerülni. Így aztán többnyire csak benyomásokra, vagy a minőségre vonatkozó megjegyzésekre szorítkozom majd - ezeket meg igen gyorsan elő lehet adni, különösebb cécó nélkül. 

Az elmúlt hetek átlagos eresztései után, amelyek meglehetősen elkedvetlenítettek a folytatásra nézve, ugyanis kaptunk egy kifejezetten jó epizódot. Mondjuk egy olyan négyes fölé osztályzatra méltót, ami több erénnyel is büszkélkedhetett.

Nos, nem tagadom: a terv az, hogy a Vikings 3. évadának összes epizódjáról készül majd ilyen. A valóság viszont, hogy igazából fogalmam sincs, hogy alakulnak majd a dolgok, hiszen a The Walking Dead-del kapcsolatban is megígértem ezt három hete, s lám, mostanra az annyira leült, hogy végül úgy döntöttem: arról csak rövid szöveges bejegyzések lesznek egy ideig...

A Vikings viszont kegyetlenül felpörgetett (főleg a szürke 50-es anyag után volt jó dolgozni rajta!), szóval most nagyon lelkes és vidám vagyok, ebből kifolyólag pedig lazán teszek könnyelmű ígéreteket...

Akárhogyan is legyen azonban, én ezennel ezt a sorozat spoilermentes bemutatásával induló, majd a későbbiekben igencsak spoileressé avanzsáló anyagot most a jóindulatotokra bízom: 

Ez a kritika nagyon sokat kivett belőlem (ahogy maga a film is): élktelenül leszívta minden energiámat. Ráadásul nagyon sok szempontból rossz csillagzat alatt született.

Mire már teljesen elkészült, jöttem rá, hogy sokkal keményebben kellett volna fogalmaznom helyenként, hogy jobban ki kellett volna hegyeznem a film hazai nézőszámainak tragikus mivoltára - arról nem is beszélve, hogy a képminősége, több technikai anomáliának is köszönhetően, melyeket most nem részleteznék, csapnivaló. 

Szóval következzék szerény videókritikám minden idők egyik legborzasztóbb a-kategóriás besorolású filmjéről. 

És nem viccelek...

Tényleg az!

Én szóltam!