OK, ez azért nem olyan nagy dicsőség...

Mondom miért (a szokásos kis körítéssel). 

2009-ben, amikor véget ért a Battlestar Galactica és elkaszálták a Stargate Atlantis-t, egy nagyjából a kilencvenes évek közepe táján kezdődött időszak végére került pont. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez volt a sci-fi szériák nagy aranykora, amikor olyan epikus méretű saga-k futottak, mint a Babylon 5, a Farscape vagy a Stargate-szériák, de még a másodvonal is simán adott nekünk egy Sliders-t, Dark Angel-t, a Dűne-minisorozatokat vagy akár egy Earth Final Conflict-ot. De miért ne emlegethetném itt az Eureka-t és a Roswellt (akár). Sőt, ne felejtsük el, hogy ekkor futottak a Star Trek-univerzum olyan alapvetései, mint a Deep Space Nine, a Voyager és az Enterprise. Még a legjobb sci-fis tematikájú animék is ebből az érából valók, mint a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex vagy a Cowboy Bebop. 

De aztán, 2009 után valami megváltozott. A nagy durranásnak szánt Terminator: The Sarah Connor Chronicles, a Stargate Universe (amit alighanem a franchise legnagyobb dobásának szántak), a Caprica (a BSG előzménysorozat) vagy a V sorra fucsoltak be - s ugyan ki emlékszik már olyan rémületesen röhelyes próbálkozásokra, mint amilyen a Flashforward vagy a Dollhouse volt?

...

(A továbbiakban még elemzem valamelyest ezt a jelenséget, hogy kicsit kontextusba helyezhessem a The 100 "szárnyalását" - illetve, hogy soha többet ne kelljen mindezt újra leírnom, hanem bármikor és bárhol bátran lehivatkozhassam ezt a cikket egészen addig, amíg újabb fejlődési lehetőségek körvonalazódnak e műfajban... 

Amíg...)

2009 óta tehát permanens a stagnálás... 

Közben jóformán az egyetlen, saját anyagokat is szállító, profilját tekintve igazán a témába vágó csatornából, a Sci-Fi-ból SyFy lett, s sorra szállította a borzasztóbbnál borzasztóbb anyagokat. Olyannyira, hogy csak mostanában kezdenek kilábalni a gödörből - de, és ez érdekes, most sem tudományos-fantasztikus sorozatokkal - inkább olyan anyagokkal, mint a vírusos Helix vagy a zombis Z nation.

A névváltoztatás óta a legjobb témába vágó dobásuk egyértelműen a Defiance volt, aminek a kritikájánál anno ki is tárgyaltam a csatorna és a műfaj hanyatlását. Kár, hogy a kezdeti lelkesedésemnek hamarosan muszáj volt alábbhagynia - s végül már az első évad végét sem vártam ki, annyira felbosszantott a széria egy helyben toporgása... 

Persze vannak a szabályt erősítő kivételek: az Eureka még elpörgött egy ideig, s volt egy hangulatos, jóféle, kifejezetten szórakoztató Sanctuary-nk is.

És azért a Continuum se kutya!

Ám leginkább és első helyen: ne feledkezzünk meg az utolsó mohikánról, amely egyben a legrégibb sci-fi széria is EVER (ezt valahol jelképesnek is érzem). A Doctor Who-ról van szó ugyebár, amire semmiféle válság vagy változás nem lehet hatással: még mindig szárnyal.

Alighanem az új szezonban is (csak erről én sajna még nem tudok számot adni a lemaradásaim okán). 

...

Igen - ezek az anyagok kétségtelenül továbbra is minőséget szállítanak - nade hol van mindez az aranykortól, az akkori felhozataltól és színvonaltól, aminek csak a legnagyobbjait emlegettem fel az előbb? 

Na, így tessék értelmezni, hogy alighanem az év új sci-fi sorozata a The 100...

Pedig CW-s... 

A CW rossz hírnevét a tiniszappanhab túláradásának köszönheti, amely némely projectjüket jellemzi. A leginkább eklatáns példa a hajdan Twillight-klónból egész szórakoztató vámpír-sorozattá avanzsáló, majd gyorsan lehanyatló The Vampire Diaries bukása, ám kézenfekvő a Gossip Girl, a 90210 és a Melrose Place botrányosan rossz felújításai, a minden létező kockája megsemmisítésére megérett Hellcats, vagy a Reign című, még mindig a kétezres évtizedbeli Tudor-kultuszt meglovagolni igyekvő rettenet példája is.

Viszont ugyanakkor azért hozzátenném, hogy a CW híre kicsit rosszabb, mint amilyenre rászolgált. Kezdve azon, hogy ők vették át elődjüktől, a WB-től, és vitték tovább méltóképpen a Supernatural-t és a Smallville-t, hogy náluk futottak olyan alapvetések, mint a Veronica Mars, vagy jobb sorsra érdemes projectek, mint a The Cult - azért ne gondoljuk, hogy semmi jót nem tettek le az asztalra. De a The Originals is az ő munkájuk gyümölcse, sőt, néha még a tinitémában is el tudnak követni egy-egy olyan aranyos húzást, mint amilyen a Life Unexpected volt. És ne felejtsük el azt sem, hogy ők pörgetik az Arrow-t is, mely sokak egybehangzó véleménye szerint remek cucc. (Én sajna lemaradtam róla.)

Mégis, a csatorna anyagainak többéségére el lehet sütni, a kilencvenes évek trash-videó forgalmazójának reklámjai mintájára, hogy: hát persze, hogy a CW sorozata! 

Itt van például az év minden bizonnyal legrosszabb "sci-fi szériája", a Star-Crossed, amely a szájbarágós, gyerekes, erőltetett tinirománc-otrombaságok iskolapéldája lehetne. Tényleg az év egyik legostobább anyaga, talán csak a Dominionnal vetekedhet e tekintetben. 

És akkor ugyanez a csatorna, ugyanezzel az anyaggal párhuzamosan lazán kitol az arcunkba egy The 100-t - és az ember már nem is tudja, hogy mit gondoljon...

Főleg, mert egy történet, ami a huszonakárhányadik században játszódik...

amikor is a Föld körül keringő egyetlen még működőképes űrjárműről leküldenek a pár évszázaddal ezelőtt atomháború által elnéptelenített öreg planétára száz fiatalkorú elíéltet ("lássuk, túlélik-e vagy nem?"-alapon) - hát, óriási lehetőséget biztosít az embertelen mennyiségű coming-age drámázásra. Még belegondolni is rossz, mi is lehetett volna a The 100-ból a CW kezei között, ha nem figyelnek oda rá... 

De már az első epizódok során eldőlt, hogy amit kapunk, az hál' istennek tényleg sci-fi lesz - ráadásul egy sajátos hangulatú, pergő ritmusú posztapokaliptikus sztorival. 

Mindennek a tetejébe pedig konstatálhattunk még jónéhány örömteli fejleményt. Mindenekelőtt azt, hogy a túlélők közti konfliktusokat meglepően hitelesen tálalják. Aztán: hogy ezekről a fókusz gyorsan a bolygó új viszonyaira terelődik - illetve a mindig megújuló helyszínekre és kalandokra. Ami pedig a legkirályabb: a heti epizódok játékideje mindig elfogadható arányban oszlik meg a Arch nevű, már emlegetett óriási űrállomás kétezer és többnyire felnőtt korú lakója, illetve a 100-ak között.

Bár a tudományos vonulat nem sok vizet zavar ebben a töreténetben - viszont cserébe nagyon erős a társadalmi kérdésfelvetése. Miközben a Földön történő durvulásokért elsősorban a "legyek ura"-effektus és a hozzá kapcsolódó dominanciaharcok felelősek, az űrben a túlélés érdekében kell olyan döntéseket meghozni, ahol sokszor nincs idő mérlegelni, hogy hőseink helyesen cselekednek-e... 

A második évad felé haladva ráadásul számos további hasonló kérdésfelvetéssel gazdagodik a narratíva, amelyek közül a legfontosabb minden bizonnyal az lesz: hogyan élte túl a földi emberiség a katasztrófa utáni időket és mennyit őrzött meg abból, ami korábban önmaga volt? 

Persze vannak hibái a The 100-nak...

ez kétségtelen, de - hogy több sebből vérezne, azt talán túlzás volna kijelenteni.

A magam részéről két területen találtam látványos kivetnivalókat.

Az egyik a logikáé, ahol nem mindig voltak topon az írók. Igaz, ez inkább eleinte volt jellemző - mostanában, ahogy halad előre a történet, mintha a nívó is kifejezetten emelkedett volna. 

Ráadásul igen örvendetes, hogy a sori végül is tud nagyon belemenős is lenni, ha éppen arra szottyan kedve. Bátor - nem fél megölni karaktereket (igaz, főkaraktereket sajnos még nem nagyon) vagy meglépni tökös húzásokat. Nincs sok szappanozás, nincsen tötyörészés, nincs egy helyben toporgás. A sztori halad előre - s a hibái is ebből fakadnak, nem pedig abból, hogy rétestésztaként húznák el a végtelenségig.

A másik negatívum a színészekre vonatkozik. A mindig élő lelkiismeretként és erkölcsi iránytűként megnyilvánuló Clarke karaktere nemcsak, hogy unalmas, de az őt alakító Eliza Taylor is eléggé középszerű ahhoz, hogy kicsit se keltse fel az érdeklődésünket iránta. Amikor pedig egy természetesen elmaradhatatlan szerelmi háromszöges szál kellős közepébe csöppen - na ott derül ki igazán, mennyire gyengék a színésznői képességei. Ráadásul hozzá mérhetően gyengén senki nem teljesít - a többi lényeges karaktert alakító csepűrágó legalább is hoz egy olyan átlagos színvonalat, ami elvárható. És ez aztán még inkább kiemeli, mennyire nem idevaló. Ha nem volna nélküle is annyira érdekes a The 100, akkor lehet, hogy miatta még kaszáltam is volna.

De nem tettem. Például, mivel a színészválasztás terén is akadnak azért pozitívumaink. Ezek egyike Marie Avgeropoulos alakítása, akinek az egyetlen hibája az, hogy nem kap elég sűrű levegőjű, markáns jelenetet, ahol igazán ki tudja bontakoztatni a tehetségét. Benne van még potenciál bőven, s a második évadban végre ki is használnak belőle valamennyit. A másik meg a jó öreg, Lost óta kedvenc Henry Ian Cusick szereplése, aki Marcus Kane kancellár bőrébe bújva egy kifejezetten összetett és innovatív figurát hoz. Benne is van lehetőség dögivel, csak adjanak neki játékteret, hogy élhessen is vele. Illetve itt van nekünk egy erősen temperamentumos karaktert szórakoztatóan hozó Dichen Lachman - hátha még tőle is várhatunk ezt-azt... 

Összességében tehát kisült, hogy bár mutat fel negatívumokat ez az anyag, a pozitívumai bőven ellensúlyozzák ezeket... 

Nos: így válhat az év sci-fi-s újonca a The 100-ból!

Jobb időkben egy ilyen anyag egy erős közepesnek számítana - de ezek sajnos nem azok az idők. Persze így is, úgy is néznénk és kedvelnénk a magunk módján - de mégiscsak más fílingje lenne a dolognak, ha közben sorjáznának a...

Nem is azt mondom, hogy BSG-k - hiszen az a csúcs, a 10/10, a műfaj non plus ultrája. Azt nyilván szinte lehetetlen megugrani.

De legalább a Farscape-ek vagy a Babylon 5-ök... 

Nade elég az álmodozásból - egyelőre örüljünk ennek is. Más részről pedig annak, hogy éppen elég remek anyag terem más műfajokban. Az igazán pöpec sci-fi szériák reneszánszára ugyanis még várni kell!