Ha még rémlik valami – sokat sztoriztam arról a nettelenség előtt, hogy az AMC-n nagyon-nagyon fontos premierek startolnak augusztus 10-én. Már csak ez okból is tartozom azza, hogy kicsit bőbeszédűbben kifejtem a véleményemet róluk. Plusz, mivel tegnap már nem fért bele, hozzácsaptam ezekez egy a Dexter új évadának jelenlegi irányvonalát boncolgató szösszenetet is.
Na, ne ijedjetek meg, a bőbeszédűség csupán egy-két bekezdéssel hosszabb szöveget takar (viszont az elmaradhatatlan spoilerekkel megfejelve – ezt most nem lehet kikerülni)…
Magasabb fordulatszámra kapcsolva – Hell on Wheels, 3. évad start
Bár az AMC westernsorozatával sokan voltak felemás viszonyban, sokan pedig szinte azonnal megutálták – azért attól még számottevő tömegek kedvelik (az imdb-n is 8,2-n áll és 17 ezren értékelték ennyire, ami azért nem rossz arány). Ezt a töretlen közkedveltséget bizonyítja az is, hogy a sok károgó és krákogó hang ellenére a széria remekül teljesít a maga új szombati műsorsávjában (ami ugyebár halálzóna!) – a 2 milliós nézettsége számos frekventáltabb időben pörgetett kertévés anyagnak is igen tisztességes becsületére válnék.
Ráadásul a távozók helyére érkező új showruner-ek markánsan új irányt adtak a sztorinak, ami a most startoló új szezonban kétségkívül felfrissítette a tempót és jóval magasabbra emelte az eddigiekben egyesek szerint elég szerény, szerintem viszont nagyjából rendben lévő fordulatszámot, ami új nézőket is hozhat az anyagnak, a régieket pedig megerősítheti abban, hogy érdemes továbbra is nyomon követni a sorozatot…
Kemény felütéssel indulunk neki az új fejleményeknek. Cullen Bohannon (Anson Mount) a rommásziúzott Hell on Wheels és saját maradányaiból kászálódik ki subában, kemény piával a kezében és a legkeményebb tél közepette, hogy magához térve tetszhalálából, megküzdjön egy farkassal, felolvassza egy mozdony fagyott alkatrészeit, azzal elrobogjon Omaháig, ahol felkapva régi cimboráját, Elamet (Common) New York-ba utazzon, s ott tisztességesen felruházkodjon, majd, már a dupla évadnyitó 20-adik perce körül, lehengerelje a(z) Union Pacific vasúttársaság teljes vezetőségét, megszerezve a korábban vasúti főmérnökként ténykedő, most csalásért és sikkasztásért börtönben csücsülő Thomas Durant (Colm Meaney) pozícióját.
És ez még csak ízelítő – a folytatásban ugyanis kőkemény indiántörzsek, rasszista főtisztek, marharablók, újságírónők és mindenféle (teljességgel korhű) egyebek veszik át a terepet, miközben kisvártatva viszont láthatjuk többi régi barátunkat is, az újjászervezett vasútépítés díszletei között nekifeszülve a Vörös Sivatag kihívásainak…
Pörögnek az események rendesen, nincs idő unatkozni – a Hell on Wheels begyorsult, és ezzel nincsen semmi baj. Ennek csak örülni lehet. A kérdés csak, meddig marad ez a high voltane? Mert ha sokáig, még csinálhat, teszem azt, forradalmat is a széria a szombati sugárzások tekintetében…
Heisenberg vesszőfutása – Breaking Bad, 5 és feledik évad start
A Breaking Bad, Vince Gilligan szerelemgyereke, mestermű. Nem árt ezt a kijelentést ízlelgetni szánkban, most, mikor közeleg a nagy finálé, a minden bizonnyal mindent betetőző véghajrá. Igen, ez az a sorozat, amely realizmusával és életszagúságával hengerelt le kezdetben, később lenyűgöző és sokrétű karakterépítgetésével fogott meg, mostanában pedig leginkább az elképesztően virtuóz történetvezetésével és párbeszédeivel nyom a víz alá, hogy az egyes részek után alig kapjunk levegőt.
A széria az utolsó etapra (azaz az ötödik szezon második felére) ismét egy pazar cold opennel tért vissza, amelyben immár másodszorra találkozhatunk a közeli, avagy távoli jövőben leledző, halálos közellenségbe átment Walter Withe-tal (Brian Cranston életének alakítása!), amint visszatér a városba, ahol minden kezdődött… - És aztán, egy főcímmel később, ismét azon a bizonyos partin vagyunk, a cselekmény jelenidejében, ahol és amikor Hank (Dean Norris is sziporkázik rendesen) megtette a nagy felfedezést: Walter White egy és ugyanaz a személy a titokzatos Heisenberggel, Új Mexikó legerősebb drogüzérével.
És végre megtudjuk, mi következik ezután… - És nem, nem az, hogy Hank azonnal hív egy csapat kommandóst, akik beviszi hősünket a DEA főhadiszállására – itt még nem tartunk... A kirajzolódó összefüggéseket előbb még bizonyítani is kell. Ezért, miután magához tért első durva sokkjából, fakabátunk neki is kezd ennek a melónak…
Innentől fogva elképesztően furcsa, bizarr események tömkelege veszi kezdetét, amelyeknek a jövedelmező drogbizniszre csak kisebbik kockázatát jelenti Hank munkálkodása – jelenleg az instabillá vált Jesse (Aaron Paul egyre jobb és jobb!) sokkal problémásabb tényező (arról nem is beszélve, hogy Skyler – Anna Gunn – összeomlása is csupán idő kérdése lesz). Nem először esik szét a gyerek, de most nagyon úgy tűnik, hogy az eddigieknél durvább napok, hetek, hónapok vagy akár évek következnek rá. És az még csak a minimum, hogy a drogbizniszből származó részét (pár milkát!), szó szerint szétszórja a városban egy éjszaka alatt – az a durva, mikor emiatt belefut a rendőrök ölelő karjaiba…
A Breaking Bad-ben, most nagyon úgy tűnik, minden irány egyetlen bazinagy szupernova felé tart – ami akkorát fog robbanni, hogy az big bumm-nak is beillenék! De azért én nem írnám le ennyivel a befejező epizódok erényeinek tárgyalását - ugyanis, most már nem elsősorban az lesz a kérdés, mi történik majd (azt sejtjük), hanem, az, hogy hogyan. Miként áll össze a nagy kirakós és hogyan fog minderre Walter reagálni? – Most kell feltenni az i-re a pontot. És nagyon nem mindegy, milyen lesz az a pont (reméljük, sorozattörténeti jelentőségű, arkhimédészi), és miként kerül majd oda…
Rendőrsztori félapokaliptikus megvilágításban - Low Winter Sun, Pilot
Amikor meghallottam, hogy a Low Winter Sun Detroit-ban fog játszódni, már tudtam, hogy nincs az az isten, hogy elmulasszam. OK, az AMC –ben való töretlen bizalmam is belejátszott a döntésembe – de önmagában az a tény, hogy az USA egyik legdurvábban amortizálódó szellemvárosában fog bonyolódni eme zsarudráma cselekménye, máris felcsigázta az érdeklődéseimet. Mert persze, könnyű a virágzó Miami-ban, vagy az óriási New York-ban kibontani egy elegáns nyomozós-szériát – de az igazi kihívást a darkos, sötét helyszínek és még ezeknél is borúsabb történetek tartogatják. Mutatja ezt pl. a The Killing példája is – csakhogy mindjárt egy a csatornáról való anyagot citáljak.
Igen, a keményebb vonalvezetésű krimiké ma a világ, árnyalt karakterekkel, bonyolult motivációkkal és erős atmoszférájú, bűnös városokkal, ahol sok a lepusztult és néptelen helyszín. Az autógyártásától és a régi iparágaktól megfosztott metropolisz hanyatló és rothadó dekadenciájával pedig telitalálat, ami már régóta hever aranybányaként, kiaknázatlanul. Egy ilyen közeghez jellegzetesen marcona főkarakterek illenek – és Mark Strong, illetve Lennie James (nagy kedvencem volt a Jericho-ban és a The Walking Dead-ben sem volt kutya!) zsarukettőse pedig remekül passzol az elvárásokhoz.
Már a nyitányban kimutatják a foguk sárgáját – fogják ugyanis, és elteszik egyik régi jó munkatársukat láb alól. Az LJ alakította Joe nagyon meg van győződve arról, hogy ezt a tagot most nekik muszáj lesz kinyírni – a Strong által megszemélyesített Frank Agnew-t viszont még győzködni kell… - de, ami tény, hogy nekünk, nézőknek egyelőre fogalmunk sincs, miért kellett megölni azt a tagot, attól eltekintve, hogy állítólag egy elég idegesítő fószer volt…
A történetvezetés ugyan kicsit komótos, az epizód pedig inkább illet volna egy évad folyamatába, mint az elejére – de ezeket leszámítva a Low Winter Sun elképesztően adja. Ha levetkőzi a kezdeti gyermekbetegségeket, 100%-os anyag is válhat még belőle. Csak az írók feküdjenek rá kicsit jobban a cselekményre és a szerkezet kialakítására. Jó struktúra nélkül ugyanis nincs jó sorozat. Meg úgy általában semmi sem.
Kihagyhatatlan – Dexter, a 8. évad fináléja felé
A Dexterről befejezésül – és e huszonegy napocska lezárásaképpen is – muszáj még néhány szót szólnom (ha nem is AMC-s sorozat, s ha nem is most kezdett évadot). Ugyanis, mióta utoljára írtam róla, történt egy-két markáns váltás, és ezek bizony rendesen átrajzolták a térképet. Először is: a mindfuck kicsit visszaszorult. Míg az új és egyben utolsó évad első részeinek környékén durva volt ráhangolódni a sztori ritmusára, mostanra kicsit változott a helyzet – két veszélyes és kiszámíthatatlan karakterünk, Vogel (Charlotte Rampling) és Debra (Jennifer Carpenter) is rendesen domesztikálódott.
Előbbi, mint családfő trónol most már az asztalon, ahol Dexter és két új vendége is ül (róluk mindjárt szó lesz) – kész utolsó vacsora fíling. Utóbbi pedig, végül csak helyrerázódott, és, úgy tűnik, kicsikét megerősödve jött ki krízisből (igaz, ez még egy ember életébe került!), amit a bátya titkos hobbija támasztott. S, miután ez lecsengett, teljesen más vizekre eveztünk. Az utóbbi pár részben ugyanis kész család épült fel Dexter köré.
Vogel az anya, Debra a húg, s nagyon úgy tűnik, legalábbis egyelőre – Hannah a szerető (feleség?). Igen, a karakter, akiről ebben az évadban szinte szó sem esett eddig (pedig az egyik legfontosabb főhősünk életében), most visszatért. Yvonne Strahovski: valljuk be, már hiányzott – de úgy tűnik, most ő is kicsit lehiggadt a korábbiakhoz képest. Az egyetlen, aki mostanában kapkod, és nem figyel oda a dolgaira, egy új karakter. Ő is ott ül az asztalnál – tekintsük őt a fiúnak, vagy még inkább: a tanítványnak. A nagyon fiatal sorozatgyilkos, Zach Hamilton (Sam Underwood), véletlenül került Dexter és Vogel útjába, akik egy idő után úgy döntenek: kipróbálják rajta a Kódrendszert, hátha beválik…
Végeredményben az új Dexter-évad céljának már nem az tűnik, hogy minden elb*szódjon, hanem, hogy Dexter helyreállítsa a stabilitást és a rendet, egy új, őt teljes egészében (tehát Dark Passenger-ével együtt!) ismerő Család körében. De ez is simán lehet tünékeny látszat – a happy end, szerencsére, cseppet sem borítékolható. Még mindig bármi megtörténhet, sőt, mérget vehetünk rá, hogy az a „bármi” meg is fog történni…
Visszafojtott lélegzettel várom a finálét…
- Szöllő