Amerika utolsó igazán elegáns évtizedében, a hatvanas években játszódik az elmúlt évek egyik legpazarabb high concept sorozata, a Mad Men, amely a New York-i Madison Avenue-n székelő korabeli nagy reklámügynökségek munkatársainak gúnynevéről nyerte címét. 

kep1.jpg

Az MM retro-potenciálja rendkívüli, s emiatt is olyan furcsa, hogy nálunk mindig is rétegcikknek számított (igaz, ez itt kapitalista és nem szoci retro – utóbbi pedig nyilván közelebb áll a szívünkhöz). Az első két évadot korábban többször leadták különböző – többnyire közszolgálati – csatornák, de nem vonzhatott sok érdeklődőt, mert a dolognak azóta nem igen lett folytatása. Miközben odaát halmozódtak a szezonok, nálunk nem sokan figyeltek fel rájuk.

Nos így történhetett, hogy az AMC legeslegelső, még 2007-ben startolt sorozata (amelynek minősége a csatorna olyan produktumaiét előlegezte meg, mint a The Prisoner, a Breaking Bad vagy a Walking Dead) a hetekben immár hatodik évadával startol – egy remek hangulatú, ismét csak profin megírt dupla-évadnyitóval örvendeztetve meg minket -, s e hírre mégis csak keveseknek kezd el hevesebben dobogni a szíve idehaza.

kep2.jpg

A továbbiakban erről a másfél órás anyagról szalajtanék meg néhány gondolatot, némi spoilerrel nyakon öntve, s egyúttal elégedetten nyugtáznám, hogy a szint mit sem csökkent (vagy nőtt) az első évadok óta. A Mad Men ugyanis egyike azon kevés szériáknak, amelyek mindig ugyanazt a megbízható, s ráadásul igen magas nívót képviselik. Matthew Weiner showrunner és profi csapata szezonról szezonra legalább olyan egyenletes minőséget alkot, mint a sorozatbéli Sterling&Cooper&Draper a marketing világában. 

Visszatérők és újak

kep3.jpg

1967 és 1968 fordulóján vagyunk (nagy ugrás ez az első évad 1959-es kezdéséhez képest), s ahogy a széria multikulti atmoszférájától már megszokhattuk, ezúttal sem New York-ban, hanem Hawaii-n kezdünk, ahol Don Draper (Joe Hamm), self made man főhősünk, az emlegetett reklámcég kreatív igazgatója, társtulajdonosa, és felesége, Megan (Jessica Paré) örömködnek Karácsony alkalmából. Illetve, igazából csak Megan teszi ezt – Dont az események nem igazán hatják meg, sőt, érezhetően inkább irritálják (egyszer oda is vet valami csípős megjegyzést, de senki sem figyel fel rá). Talán a rész elején olvasgatott Dante féle Inferno ütött szöget a fejébe, de mindenesetre megint érezni azt (mint már oly sokszor az ő esetében), hogy nagyon durván elégedetlen magával és a helyzettel, amelybe magát sodorta. 

Már megszoktuk, hogy ez a kiégett szellem néha rágyújt egy cigarettára és elmélázik sorsa alakulása fölött, majd arra jut, hogy a helyzet nem a legjobb, de lehetne rosszabb is. Ám most különösen is érezni azt, hogy nem tetszik neki a dolgok állása. Tv-s személyiséggé avanzsáló felesége végképp érdektelenné kezd válni számára, s a további együttélésük opciója sem hozza nagyon lázba. A nagy konfliktus, amit az ötödik évad vége óta már meg lehetett jósolni, születőben van (még ha teljesnek is tűnik a nagy happiness) – főleg, hogy a rész végén Don már újdonsült orvos barátjának feleségével folytatja, amit az előző évad emblematikus utolsó jelenetében elkezdett („Are you alone?”) – vagyis az új kalandok keresését. 

kep4.jpg

Roger Sterling (John Slattery még mindig mesterien hozza a még Donnál is kiégettebb öreg rókát), a cég másik vezetője (a tulajok közül a harmadik, az öreg Bert Cooper (Robert Morse) most már igen csendes-társ) is nagy válságban van. Ő mondjuk mindig – két évaddal ezelőtt majdnem dugába döntötte ugye a vállalkozást, s kész csoda, hogy sikerült megmenteni tőle saját cégét. Most, szegény (mint kiderült volna, nemesi sarjadék), pszichológusának panaszolja, hogy micsoda éktelen haragban van a világgal. De, hogy mi is ennek a dühnek az oka, azt ő maga sem tudja megmondani, s csupán poénokkal hárítja el a bizonytalan szakemberi közeledéseket.   

A régi karakterek közül fontos szerepet kap még a nyitóepizódban Betty (pardon Fetty) is, aki meglátogat egy hippitanyát (! – és tegyük hozzá, hogy ezek a hippik nincsenek túlmisztifikálva, hanem majdnem olyan egyszerű csavargók, mint amilyenek a valóságban is lehettek) és érik a konfliktus a nagyon pimasz 15 éves lányával (Kiernan Shipka is szépen cseperedik, ami azt illeti).

kep5.jpg

S végezetül, persze, Peggyből (Elisabeth Moss) is kapunk egy adagot, hiszen a szövegírók gyöngye, aki valaha még Don titkárnője volt (ő is nagy utat tett meg azért!), most új helyen, új cégnél keresi a boldogulás lehetőségeit és ebben a részben éppen egy Vietnámmal (ugye javában zajlik a háború!), kapcsolatos áthallást (hogy stílszerű legyek) kell tisztáznia. 

Joan (Christina Hendrix), Pete, Ken és a többiek most csak pillanatokra tűnnek fel – poén viszont a legfiatalabb szövegíró-kollektíva (látszik közben, hogy még inkább kinőtte magát a cég, hiszen már két emeletük és számos új munkatársuk is van!) új öltözködését megfigyelni. Hiába, a hatvanas évek vége felé járunk és ez a bajuszok, illetve hippiszakálak, no meg a borzalmas női egyberuhák kora – a rész pedig nem szégyelli ezt megmutatni. És az a legjobb az egészben, hogy erre nem reflektál gúnyosan a sorozat – hanem teljesen természetes kortünetként kezeli…

kep6.jpg

Töretlen profizmus 

A Mad Men ugyanaz volt régen, mint most. Semmit nem változott. Ugyanaz a hangulat, ugyanaz az életérzés jön át minden rész közben. A történet finom és nem túl erőteljes társadalomkritikája jól megfér a korabeli burzsoázia diszkrét bájának sokszor kevésbé diszkrét, de összességében mindig visszafogott bemutatásával. A korhangulat illúziójának megteremtésében egyenesen kivételes, mondhatni, történelmi hitelességre törekszik, de a végeredmény ettől sem unalmassá, sem bonyolulttá nem válik. Sőt, nagyon könnyed és egyszerű marad.  

Nagy értéke, szintúgy, hogy megjelenik benne a marketing-szakma is, méghozzá nem csak felületes formában. Láthatjuk például, ahogy egy reklám ötlete formálódik, megszületik. Megjelennek elvetélt vagy a megrendelőnek kevéssé tetsző lehetőségek, amelyeket utána módosítani kell, de vannak olyanok is, amelyek elsőre betalálnak – s ezek, furcsamód, a valóságban, azaz ránk is hasonlóan pozitív hatást gyakorolnak. (A széria persze domesztikálja az amúgy gonosz manipulációt, amely már ekkoriban is szerves része volt a marketing világának, de ez egy másik, kukacos kérdés.)

kep7.jpg

A mellékkaraktereink közül ugyan jónéhányan megcserélődtek idő közben, de a főkarakterekhez továbbra is ragaszkodnak a készítők (Betty Draper marad, bár már rég nem Don felesége és Peggy Olson is itt van, pedig ő már új céghez távozott). Viszont pont ez, a régi és új arcok állandó kavargása az, ami megadja a széria dinamizmusát.

No meg a történetvezetés lazasága. 

kep8.jpg

Sokan azt mondják, hogy a Mad Men voltaképpen nem tart sehonnan sehová. Nincs lényegileg egybefüggő sztorija – csupán epizódokból építkezve alakul ki egy-egy rész/évad narratívája. De ez nem igaz. Szerintem pont a sok külön kis történetben, és a néha látszólag random módon egymás mellé illesztett részletekben van a lényeg. Végül ugyanis így alakulnak ki azok az egységes narratívák, mint pl. Don múltjának felszínre kerülése, Betty és Don eltávolodása, válása, Pryce öngyilkossága és körülményei stb. amelyek azért nagyon is drámaiak és valóságosak. 

Ezek mind látszólag tetszőlegesen építkező epizódokból és szezonokból sültek ki, sőt, ha az ember újra ledarálja az egész szériát, világosan láthatóvá válik a nagy metanarratíva íve is. Ezt a hatodik évadkezdés után már különösen bátran ki merem jelenteni. 

kep9.jpg

Ahogy azt is, hogy a Mad Men remekül muzsikál és köszöni szépen, él, virul és alakul, mint a púpos gyerek a prés alatt. A színvonal ugyanolyan magas, a hangulat ugyanannyira átjön és a Ti érdeklődésetekre ugyanúgy érdemes, mint eddig.

Szóval: figyeljetek egy kicsit jobban oda rá!

kep10.jpg

Rendben?

- Szöllő -

 

Címkék: sorozat pilot

A bejegyzés trackback címe:

https://borostaszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr385247181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.