fut3.jpg

Ismét egy remek hír arról, hogy egy kultikus (és általam is kultivált) széria nagy valószínűséggel korrekt befejezést fog nyerni – de, mindenestre, s ez szinte bizonyos, nem kaszálják el. Persze ehhez kellett az is, hogy Kurt Sutter, az FX legnépszerűbb szériájának megbízható, mindig a megfelelő időben és mindig a legjobb nézettséget – s ráadásul a legjobb minőséget – szállító showrunnereként totálisan szabadkezet kapjon a csatornától. 

Csak, hogy magyarra fordítsam az elmondottakat: sorozata, a Kemény motorosok (Sons of Anarchy) (amely amúgy eddig sem volt túl közel hozzá), most olyan messze került egy lehetséges cancel veszélyétől, mint Makó Jeruzsálemtől! 

Sutter ugyanis a napokban egyértelműen bejelentette, hogy 7 évad lesz (tehát, eggyel még több is, mint azt az eddigiek alapján remélhettük volna – a 6. szezon már eleve tervbe van véve!). A minőség egyébként a kezdetektől fogva töretlen, s a színvonal megkérdőjelezhetetlenül magas a SOA esetében – tehát, remélhetőleg, ez a hetedik szezonos lezárás egyenlő lesz a project a csúcson való abbahagyásával is. 

Na, de ne igyunk előre a medve bőrére! 

Egyelőre örüljünk a plusz egy évadnak, és annak a ténynek, hogy sokunk egyik nagy kedvence megkapja majd a megérdemelt fináléját!

soa2.jpg

- Szöllő -

Címkék: sorozat hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://borostaszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr825245372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.