Utópia (2013-2014)1x03-06

 2020.11.29. 11:46

utopia-channel-4-serie_1.png

Végül elengedem az Utópia 2020as remakjének az elemzését (mert maga az AMAZON PRIME is elengedte a sorozatot és nem lesz folytatása), valószínüleg az egyedüli érdeme a 2020as sorozatnak, hogy páran (köztük én is) eljutottunk általa a brit eredetiig...

Címkék: sci-fi képregény thriller 5/5 utopia2013-2020

1600958098_the-social-dilemma-netflix-review-privacy-debate.jpg"De ha a pirosat és itt maradsz Csodaországban, és én megmutatom neked, milyen mély a nyúl ürege. Ne feledd, minden, amit kínálok, csak igazság, semmi több ..." -hangzik el Morpheus örökérvényű intelme a MátrixbólA társadalmi dilemma egy utazásra csábít minket a nyúl üregének középpontja felé, lássuk, hogy sikerül neki...

Címkék: dokumentumfilm netflix 5/3

Rendben, erre valóban nem számítottam.

kepernyokep_errol_2020-11-24_21-40-53.png

Az első rész alapján azt hittem, feszes akciósorozattal lesz dolgunk, amely a Közel-Kelet egyik legforróbb pontján játszódik (még mindig a Törökország közelében található, az ISIS és a Kurd Milícia által felváltva uralt szíriai határsávról van szó, az idő pedig változatlanul a kétezertizennégyes esztendő). Aztán a folytatás alapján úgy tűnt, a karakterdráma felzárkózik az akció mellé, és, különösen az egyes főbb szereplőkre vonatkozó flashback-ek által nagyobb teret nyer. Az ötödik résztől viszont fokozatosan kiderült, hogy itt bizony kőkemény kémjátszmáról van szó, nem is akármilyenről. De a helyszín, az idő, az események egymásutánja és a megismert karakterek izgalmas összejátszása végül főként nem is a gyakori összecsapások és a ritka ölelések egymásutánjában, hanem a drámai közelikben oldódik fel: a színészek megdöbbentően jól használják az arcukat (a fináléra jónéhány csepűrágó nevét illik majd elsajátítanunk), a kamera pedig alaposan meg is mutatja nekünk ebbéli adottságaikat. A motivációk ez által olyan közel kerülnek a nézőhöz, hogy, ha elkapja a lendület, az évad végére teljesen bevonódik a szereplők életébe, döntéseibe és sorsába.

kepernyokep_errol_2020-11-24_21-47-09.png

Miközben egyre közelebb kerülünk az egyes karakterekhez, úgy néha egészen eltávolodunk attól, aki eredetileg a történet főhőse volt - Antoine (Félix Moati - aki rendületlenül vágja a Röhrig Géza-pofákat) már szinte részévé vált a sivatagi nagytotáloknak. Magára öltötte a kurdok sálját, a szinte kötelező homokréteget a bőrén és az arcán, megtanult bánni a fegyvereikkel, sőt, még néhány szót is elsajátított a nyelvükből. Mindezt csupán azért, hogy megtalálja Annát (Mélanie Thierry), halottnak hitt, messze-messze elkóborolt testvérét, akiről időközben olyan sok részlet derül ki, hogy már azt sem tudjuk nagyon, mit gondoljunk felőle. És aztán még itt vannak a többiek: kurdok, ISIS-tagok, profik és amatőrök, no meg a szálakat a háttérben mozgató titokzatos nevető harmadik borostás, vagy éppen sima fizimiskája...

kepernyokep_errol_2020-11-24_21-38-51.png

A No Man's Land (magyarul még mindig kivételesen meggyőző számomra a Senkik földje title - egyre inkább hajlok arra, hogy az utóbbi évek egyik legszerencsésebb címválasztásával van dolgunk) néha veszít ugyan feszességéből, vagy eleganciájából, de összességében az egész évadon végigvezet egy tisztességesen kidolgozott narratívát, aminek a fináléra valódi tétje és kifutása lesz. Ha el tudjuk neki hinni mindazt, amit mutat nekünk, olyan hajtűkanyarokban lehet részünk, mint amilyeneket a sorozatbeli Anna végrehajt, amikor jellegzetes kézmozdulatával copfba fogja a haját (ne feledjük el: erről a mozdulatról ismerte fel Antoine egy szíriai híradófelvételen és innen indult ki minden elfajulnivaló)...

kepernyokep_errol_2020-11-24_21-44-20.png

Ez nem a Homeland: ez annál is sokkal keményebb. Körülbelül épp annyira kemény, mint a kába kő széle...

Címkék: sorozat francia sorozatok akció közel-kelet dráma Európa Szöllő spoiler alert Senkik földje

b5ze0dr.jpgKözben átjavítottam a korábbi bejegyzésem címét, mert a regény cím némileg különbözik a filmétől. Nekem az utóbbié jobban tetszik, mert abban valahogy benne van (lehet csak én képzelem bele), hogy még maga az író is agyal, hogy fogja befejezni a történetet...

Címkék: dráma misztikus 5/5 könyves blog

Óriási szerencsét jelentett, hogy az első etap után mindössze egy évet kellett várnunk a His Dark Materials második évadára. A pandémia kezdetére ugyanis az új epizódok szinte már készen álltak az utómunkára. Jóformán csak James McAvoy anyagai voltak hátra, amelyek sajnálatos módon végül nem kerülhettek be az elkészült évadba. De még így, kissé csonka mivoltában is kifejezetten meggyőzőnek tűnik a folytatás. Ezt már az új főcím alapján megállapíthattam, ami a második évadra számos apró finomsággal gazdagodott - s amelyet persze igazán a könyvolvasók tudnak majd értékelni...

kepernyokep_errol_2020-11-20_15-03-25.png

A Pullman trilógiájának The Subtle Knife című második kötetét feldolgozó HBO, illetve BBC bábáskodása alatt született széria ráadásul olyan vizekre tévedt, amilyeneken korábban még sosem járhattunk. Az első kötetből, az Északi fényből megismert arany iránytű (aletiométer), jegesmacik és cuki kislány mind-mind helyet kaptak egy kétezerhetes, sajnálatos módon igencsak nagyot bukó mozis adaptációban. De ugyan ki emlékszik a titokzatos késre, vagy a borostyán látcsőre - hogy csak a trilógiát alkotó folytatások címeit idézzem?

kepernyokep_errol_2020-11-20_15-05-35.png

A kérdés költői. A második kötet történéseit még sohasem láthattuk sem gyöngyvásznon, sem képernyőn. Így aztán, az első évad minősége alapján dupla akkora reménnyel vártam a folytatást. Ott ugyanis, ahogyan vonatkozó írásunkban már kifejtettük, alaposan meglátszódott a készítők alázata az eredeti alapanyaggal szemben, illetve a törekvés, hogy a nézőiket végig felnőttként kezeljék. A nézőket, akik ugyan mesére ültek be, amikor ezt a sorozatot választották, de olyan mesére, ami valójában felnőtteknek készült. Azok viszont, akik nem olvasták a könyveket, aligha tudnak arról, hogy a második kötet zsúfolva van megrázó eseményekkel, a harmadik pedig a misztikus mindfuck-faktort pörgeti a csúcsra: tehát a mese egészen izgalmas irányokba fejlődik majd, de érzelmileg is egyre megterhelőbb események veszik kezdetüket. Mi, a könyvolvasók szűkebb tábora pedig joggal várjuk majd el a készítőktől, hogy eltalálják a megfelelő taktusokat és hangnemeket...

kepernyokep_errol_2020-11-20_15-12-03.png

Nos, jelentem: a harmadikra nézve érthető okokból egyenlőre nem nyilatkozhatok, a második szezon nyitánya azonban annyira kerekre sikeredett, s annyira látszott rajta, hogy a készítők továbbra is biztos kézzel igazgatják birodalmukat, hogy az egészen meggyőzőnek éreztem a jövőre nézve. Míg az első etapban a kellőképpen részletgazdag világábrázoláson túl is kicsit pörgősebb tempót kaptunk az eredeti könyvnél (ráadásul már a következőből is emeltek be kulcsfontosságú részleteket), addig a három közül messze legvékonyabb második kötet feldolgozása érezhetően kicsit ráérősebbre sikeredett. A regényhez képest, amely ebben a folytatásában gyorsuló tempóban robogott át történéseken és karaktereken, itt többet tudunk majd időzni ezeknél a vonatkozásoknál. Ez egyáltalán nem baj. A második évad az elsőnél lényegesen intenzívebb érzelmi hullámvasutat tartogathat, úgyhogy nem fog megártani, ha kicsit komótosabban vezetik fel számunkra az eseményeket...

kepernyokep_errol_2020-11-20_15-04-09.png

Hogy mit láttunk és mire számíthatunk a dupla szezonnyitó alapján, azt a jól megszokott fotóesszé műfaját segítségül hívva, egy híján húsz képben fogom kifejteni - arra meg már nem is törekszem, hogy mindezt spoilerek nélkül tegyem. Ez már nem alapfokú képzés, hanem középfokú faktos anyag...

Címkék: sorozat sci-fi mese sorozatok fantasy adaptáció BBC HBO fotóesszé Szöllő spoiler alert His Dark Materials

b5ze0dr.jpgÉrdekes olvasni valamit, amit pár napja még a vásznon láttam megelevenedni. Charlie Kafuman szerintem kellő alázattal állt a könyvhöz a feldolgozásban. Persze elkerülhetetlen, hogy pár gondolatot részt nem úgy adott át...

Címkék: dráma misztikus 5/5 könyves blog

b5ze0dr.jpg

Nagy szerencsénkre, vagy Charlie Kaufman adta el jól, vagy maga a NETFLIX érzett rá, hogy az idei év legjobb sajátgyártású produkciója kínálkozik (egy percre megtorpantam és utána néztem, hogy mikor készült a Hold árnyékában, de 2019ben, mert a sajátgyártású produkciók közül még az volt hasónlóképp kiemelkedő)...

Címkék: dráma misztikus 5/5

A His Dark Materials 1. évados főcíme alatt az egyik legnépszerűbb youtube-komment fején találja a szöget:

kepernyokep_errol_2020-11-18_17-17-59.png

"Philip, I hear you have a children's book for us?" - "Yes, it's about Politics, Theology, Philosophy and Theoretical Physics. If we ever adapt it for television the opening cinematic should reference Super String Theory, you know... for the children." - A világirodalom egyik leginvenciózusabb fantasy-ja ezekről valóban mind, egytől egyig szól, nem is akármilyen színvonalon és mélységben, miközben végig megmarad izgalmas és különleges mesének... - Mert hiszen valahogy úgy is kezdődhetett, hogy a kilencvenes évek közepe táján Philip Pullmann mesét akart írni. De mivel csak nem bírt magával (ahogyan valamirevaló szerzőnél ezt már megszokhattuk), a mesébe egész világnézetét, mint valamilyen központi számítógépbe a titkosítást feloldó kódokat, betáplálta. A His Dark Materials-trilógia ezek után természetesen nem lett gyerekkönyv - annak ellenére sem, hogy sorra nyerte a gyerekkönyves díjakat...  

kepernyokep_errol_2020-11-18_15-43-43.png

S dacára annak, hogy a szélesebb tömegeknek sokáig az ragadt meg a fejében vele kapcsolatban, hogy akad ott valami luxi iránytű, egy cuki kislány, nagy bundában, meg egy nagy, puha, melegszívű jegesmaci... - Nos, ők persze nem a könyveket olvasták, hanem annak kétezerhetes, meglehetősen megszelidített és nem kicsit Disney-esített filmváltozatát látták, ami ráadásul a könyvek közül is csak az elsőt dolgozta fel, kivonatolva  - igaz, színpompás mesekönyvként. (Kicsit úgy, mint amilyenek régen az ifjúság számára átdolgozott kiadásai lettek az olyan, fajsúlyosabb irodalmi műveknek, mint a Robinson Crusoe.) Ez a mozi a közismert Arany iránytű: még az alapjául szolgáló első könyv sejtelmes címétől (Északi fény) is megfosztották. S már készítésekor sem úgy emlegették, mint az elképesztően provokatívan hangzó, a Milton Elveszett paradicsomából kölcsönzött His Dark Materials (Az Úr sötét anyagai) trilógia nyitódarabját. Mintha a készítők terveztek is volna azzal, ami végül bekövetkezett: projektjük ugyanis csúfosan megbukott a pénztáraknál, s még a költségvetését is alig tudta visszapótoni a jegyárakból. Így nem csoda, hogy sosem készültek el (a talán nem is tervezett) folytatások. Pedig nem volt gyenge közepes darab: a főtémát és a variánsait is szépen megkomponálták, a narratívát elegáns egységbe foglalták, a színészek (Daniel Craig, Nicole Kidman, Eva Green) többnyire remekül játszottak. Egyszerűen csak nem volt hiteles: még a trúság látszatát is teljes mértékben elkerülte...

kepernyokep_errol_2020-11-18_15-59-03.png

A His Dark Materials ugyanis nem színes-szagos mesekönyv material. Mese, sőt, a legfontosabb szereplői gyerekek: de ez alapján a Legyek urát is egy hatéves kezébe adhatnánk - sőt, Swift eredeti, teljes Gulliverjét is fel lehetne olvasni az óvodákban. A HDM-et nem érdemes bizonyos kor alatt kézbe venni, mert a gyerekek eleve nem értenék meg szélesívű és gazdag rajzolatú eszmefuttatásait. S mert egy sötét és kíméletlen (a miénkkel nemcsak az említett húrelmélet okán párhuzamos világról) szól, ahol valóban minden megtalálható ahhoz, hogy politikáról, teozófiáról és a fanatizmus társadalomromboló szerepköreiről lehessen értekezni - amit Pulmann nem is szégyell megtenni. Így lesz műve lényegében egy mese, mely gyerekeket állít a középpontba, ám többnyire nagyon is felnőtt problémákról beszél - felnőtteknek. S aztán még egy sci-fi és drámaelemekel bőven teletűzdelt fantasy-kuriozitás: sőt: érzelmi hullámvasút, ahol az ember megtanul mélységesen kötődni egy-egy szereplőhöz, hogy aztán kegyetlenül tudjon csalódni benne. S ami a leggyötrelmesebb: elengedni azokat, akiket igazából, szívből meg tudott kedvelni. Ha meséhez kéne hasonlítanom nem Grimm, inkább Andersen jutna eszembe, néhol meg egyenesen Roald Dahl és semmiképpen ez a gyönyörű panorámaképekkel telepingált, bájos blockbuster, ami az Arany iránytű lett... 

kepernyokep_errol_2020-11-18_18-18-54.png

Az HBO és BBC közös sorozatára kellett várni, hogy olyan adaptációt kapjunk ebből a történetből, amit talán csak mi (a könyv kedvelőinek szűk köre) kértünk, de mi mindenképpen meg is érdemlünk. (S amilyet maga a könyv is megérdemel.) Egy hibái ellenére is kellőképpen részletgazdag és minden összetevőhöz a megfelelő hangnemet és taktust megütni képes feldolgozást... - S aki nem hisz nekem, nyugodtam nézze meg a főcímet (úgyis tudom, hogy az előbb nem tettétek meg), és ne is tegyen semmi mást, csak ennek gazdag atmoszférájú szövetét vesse egybe egy pillanatra az Arany iránytű megidézett trailerével. Mintha Ralph Baski és Peter Jackson Gyűrűk urája, vagy a Conan, a barbár és a Trónok harca közötti árnyalatokat tapintanánk...

kepernyokep_errol_2020-11-18_20-03-26.png

De ha mindez esetleg nem volna elég: a továbbiakban, természetesen spoileresen, bőlére eresztve elemezzük a különbségeket...

Címkék: sorozat sci-fi mese sorozatok fantasy dráma adaptáció BBC HBO Szöllő spoiler alert His Dark Materials

https_amazonadviser_com_files_image-exchange_2017_07_ie_54313.jpeg

VS

utopia-channel-4-serie_1.pngA tébolyult összeesküvés történet folytatódik, de két teljesen eltérő szálon, ha az angol eredetit (2013-2014) és az AMAZON PRIME vadi új sorozatát nézzük...

Címkék: scifi képregény thriller 5/5 5/2.5 utopia2013-2020

Normal People (2020-)1x02-05

 2020.11.18. 17:16

mv5byzg5yty3owytywiwzs00nguwlwi3m2qtotu0zmjmzwnintbixkeyxkfqcgdeqxvymtkxnjuynq_v1.jpgFolytassuk most már önálló bejegyzés formájában a normális emberek életét. Így éltek és szerettek ők az első évad második és harmadik részében...

Címkék: sorozat drama normal people

süti beállítások módosítása