Amikor Olaszországban a hetvenes évekre lezárult a művészfilmek nagy korszaka (szépen lassan, egymás után halkult el Fellini és Antonioni hangja, Pasolinit pedig egy merénylő fizikálisan is végleg elnémította) néhány év különbséggel megjelentek a placcon a horrofilmek. A társadalmi és közérzeti bizonytalanság, ami letekerte a szerzői film modernista stílusművészeinek potmétereit, életre hívta a horrormozik aranykorát: Lucio Fulci és a zombifilmek, vagy Luca Guadagnino és az esztétikus horror világa nyert teret és lehetőséget a kibontakozásra - és persze ez volt Dario Argento felemelkedésének ideje is.

kepernyokep_errol_2020-11-29_22-58-11.png

Spanyolországban az elmúlt másfél évtizedben valami egészen hasonlóra került sor. Emlékszünk az ezredforduló művészfilmjeire: Julio Medem és a Szex és Lucia, no meg az Egy éjszaka Rómában. Bigas Luna könnyed erotikus tételei a kilencvenes évek elejéről. És persze a mind közül leghíresebb: Almodóvar mozijai ugyanekkorról, a harsányan ordító világos színeikkel. De ott volt még Laura Mañá és a Megváltó szex - vagy Woody Allen könnyed kiruccanása, a leckét hibátlanul felmondó, szinte túlságosan is színes, már-már fel-színes Vicky Cristina Barcelona. Mindenhol jólét, nyugalom, felszabadultság: a történelem vége életérzés és olyasfajta ellágyulás, mint amilyet az ember egy igazán kiadós orgazmus után szokott érezni...

kepernyokep_errol_2020-11-29_22-59-24.png

Persze a mélyben végig megvolt a horror vonulat, gyakorlatilag Buñuel Andalúziai kutyája óta, de a kilencvenes évek prosperáló légkörében szabályosan elszenderedett ez a műfaj. A "belle époque" ezredvégi éveibe szinte villámként csaptak be Aménabar filmjei, köztük a legelső nemzetközileg is jegyzett darab, a Nyisd ki a szemed, ahol a főhős éppen úgy kellett, hogy szembesüljön a baleset okozta súlyos arcsérülése következményeivel, mint a társadalom kisvártatva a különféle válságtényezőkkel. Az új évezredre Aménabar továbbra is ontotta az erősebbnél erősebb hangulatú mozijait, miközben Almodóvar is eldarkosodott. Az új generáció pedig már hozzájuk képest választotta meg a maga még sötétebb tónusait.

kepernyokep_errol_2020-11-29_22-58-26.png

Amikor a mexikói Guillermo del Toro kétezerhétben jelképesen "hazatért"  A faun labirintusá-val (a mozi gyakorlatilag egy spanyol történelemmel megterhelt horrormese), kézőbb az Oscar-t is besöprő filmjének magvai már termékeny földbe hullottak... - Hogy csak a kétezerhetes termést nézzük: már ott voltak a placcon azok a jellegzetesen ibér ízt képviselő horror-alkotók, amilyen Juan Antonio Bayona is. Filmjét, a The Orphanage-et maga Del Toro karolta fel és kezdte el forgalmazni a saját produkciós cégén keresztül. A nagy hype-nak köszönhetően ez az alkotás már a nemzetközi piacon is jócskán hozott nézettséget. De még nála is nagyobbat szólt ugyanabban az évben Paco Plaza és Jaume Balagueró mozija, a [REC], ami egyfajta spanyol Blair Witch Pjroject / Ringu keverékként tudott előidézni zsigeri rettegést a nézőjében (sajnos a folytatásokról ez már nem igazán mondható el)...

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-15-49.png

Egy "békésebb" korszak után a gazdaságban is válságos évek vették kezdetüket, ami valóságos robbanást hozott a sötétebb tematikájú, egyre erőteljesebb horrorélmények tekintetében: nemcsak a való életben. Az új korszak direktorai minden létező médiafelületen bombázták a nézőiket, mennyiségre is elképesztőnek számító agymenéseikkel. Közülük az egyik legtehetségesebbnek egyértelműen Álex de la Iglésia bizonyult, aki a kilencvenes években még kis költségvetésű, fekete humorú akciómozikkal próbált befutni, melyek szinültig teltek a rá jellemző feketehumorral és a pokoli szórakoztató, egyre brutálisabb ötletekkel - így már csak idő kérdése volt, hogy a perverz képű manusz érdeklődése is a horror felé forduljon, aminek legékesebb bizonyítéka a Las brujas de Zugarramurdi (2013) című brutális kutymákolmány lett, ahol egy metálszürkére festett, Jézusnak öltözött fickó körül eszkalálódtak az igencsak elszabadult események... - A következő lépés most már az volt, hogy a horrorsorozat műfaja is megtalálja magának az alkotót. (Hogy miért veszedelmes ez a terep (mármint, a horrorsorozatoké), arra hamarosan részletesebben is ki szeretnék térni.) Most legyen elég annyi, hogy Iglésia a 30 ezüst (2020-) nyitóepizódjában ügyesen elkerült minden Szküllát és Karübdiszt, amelyek ölelő karjaiba ilyenkor bele lehet futni: ráadásul parádés cigánykerekekkel és nyaktörő hátraszaltókkal oldotta meg mindezt.

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-17-36.png

Legalábbis ez az én (Szöllő) véleményem. De nemcsak az enyémet olvashatjátok el majd lejjebb, de HGD barátom is hozzáteszi a magáét. Annyit már most elárulhatok, hogy összességében mindketten élveztük, amit láttunk...

 

Húsrágó-hídverők

Ott hagytuk abba, hogy a kétezernyolcas válság érzékenyen érintette az intézményrendszert, bár a problémák igazán látványosan már a kétezertizes években jelentkeztek. A mozikban is ekkor vette kezdetét a hentelések igazi aranykora. A spanyol horror virágozni kezdett a korábbi évtizedek romjain, az emberek pedig faltak mindent, amit eléjük tettek. Persze a műfaj végül is kiforrta a maga legkiválóbb tételeit, de csak lassan találta meg önálló hangját... - Bizonyos vonatkozások persze már eleve adottak voltak, amelyek korábban elfelejtődtek - mások viszont tökéletesen újdonságként hatottak.

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-15-09.png

Ami a legszembetűnőbb jellegzetességek egyikét adta, az a vallási motívumok élénk színekkel való jelentkezése, ami a még mindig brutális mértékben római katolikus Spanyolországban eléggé nehezen megkerülhető kérdéskör - a fentebb említett békekorszak valahogy mégis teljesen megfeledkezett róla. A religio persze a horrorokban sosem lett öncéllá: sosem váltottak át propagandába: a vonatkozó látvány- és tartalmi elemek inkább megmaradtak remekül alkalmazható, sajátos eszköznek az alkotók kezében: egyrészt a többnyire azért inkább hevenyészett társadalomrajzhoz nyújtanak valamilyen hátteret, másrészt a misztikum, az őrület felfokozásának érdekében tudják kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket.

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-14-57.png

A vallás persze sokszor még komorabbra pingálja a már amúgy sem mindig mediterrán színekből kevert palettát. Az igazi hentesmesterek ráadásul élénken kapcsolódnak a kultúrtörténeti előzményekhez: mi tagadás, némelyikük (például éppen Iglésia) képein időnként játszi könnyedséggel fel lehet fedezni azt a jellegzetesen borús spanyol eget, amely például a tizenhetedik század festészetében, El Greco és Zurbarán képein olyan meghatározó volt, de Dalí sivatagai fölött is állandóan ott terpeszkedik. Iglésiánál ráadásul néha teljesen eluralkodnak ezek a művészeti párhuzamok...

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-01-34.png

Azért persze, mielőtt még jobban besötétítenénk, feltétlenül idézzük emlékezetünkbe azt a nem éppen mellékes körülményt, hogy spanyol filmekről beszélünk. Igaz a borús, pernyés horizont remek ellenpontját jelentette minden mediterrán sztereotípiának és a kilencvenes évek élénk harsányságának, de azért a színek és a napfény ezekben a mozikban is teret nyer. Éppen Iglésia az, aki nagyon szereti a harsányabb vizualitást keverni a borzongatás mindenféle egyéb aromáival. És van még valami, aminek valóságos mestere: ez pedig a fekete komikum teléreinek leleményes kitermelése. A teljesen egyedi ízvilágú, néhol már-már a röhejességig túlhajtott mókázás vegyítése a néhol kifejezetten élénk színvilággal kell is ahhoz, hogy ezek a sztorik ne forduljanak szimplán feneketlen őrületbe.

szellemi_hatorszag_6.png

Erre játszik rá az egyre őrültebb és pörgősebb tempó: a jelenetek és karakterek villámcsapásszerűen váltogatják egymást, fenntartva és egyszersmind meg is edzve a néző figyelmét. Eredményesebben érvényesül így a humorfaktor is, amely a teljes és hiánytalan mindfuck határáig (de mindig csak a határig) hajthatta az amúgy sem gyenge fordulatszámú fűrészláncok amplitúdóját.

kepernyokep_errol_2020-11-29_22-57-31.png

Persze ehhez szükség van kellő mennyiségű üzemanyagra is, s ezzel a készítők is tisztában vannak: úgy hajigálják bele a forgatókönyvbe a válogatott marhaságokat, mint régebbi korokban a segédek a lövészek elé az agyaggalambokat. A cselekmény háttérbe szorul az elképesztően szórakoztató ötletbörzéhez képest: a hangsúly arra terelődik, hogy minél képtelenebb f*szságokkal tömjék tele a néző fejét, amíg az jó eséllyel képessé válik megszabadulni attól a fáradt gőztől, aminek kieresztéséhez a horrorfilmek sokak (sokunk) esetében mindig is igen hatékony eszközt jelentettek (vagy szétrobban)...

 

Júdás és a haverok

A horrornak van még egy előnye, amit a spanyolok alkalmasint remekül ki tudtak használni: ez pedig az alacsony költségvetés. E tekintetben kiváló példa akár a [REC], ami szó szerint fillérekből lett elővarázsolva, mégis nagyot tudott robbantani. De szintén remek illusztráció a tinivonalat erősíteni kívánó Verónica, amit Paco Plaza szintén fillérekből rakott össze. De hiszen ismerjük is a régi egyenletet kis költségvetés + kreatív ötletek = jó horror. OK, hogy az itteni kreációk néha mókásak, néha röhejesek, de a fekete humor, ha elég jól működik, mindent megocsáthatóvá tesz.

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-00-31.png

Ha viszont még látvány is van az ötlet mellett, és ez mit sem von le a kreativitás értékéből... - Na igen, ott az ember már csak hátradől, és élvezi, amit az arcába kap (és most kivételesen nem érdekel, hogy milyen konnotációkra ad alkalmat ez a megfogalmazás). Iglésiát és stábját az HBO Europe rendesen kitömte pénzzel: nyilvánvalóan nem bízták a véletlenre. (Akik szidják a cgi minőségét, azok tényleg nem tudom, mit szeretnének még látni?) Olyan horrorsorozatot akartak, ami remek reprezentánsa lehet a spanyol termésnek, ugyanakkor olyan nagyszabású sztorit raktak össze, ami túlmutat a puszta borzongatáson, rémisztgetésen, vagy vágóhíd-fílingen - még ha a pilot konkrétan egy brutális tömeggyilkossággal is kezdődik ami kisvártatva egy spanyol kisváros vágóhíd-megnyitójának polgármesteri díszbeszédébe torkollik.

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-05-08.png

Szegény polgi, akit amúgy Paco-nak hívnak és Miguel Ángel Silvestre alakítja, azzal tölti a pilot egész időtartamát, hogy kétségbeesett pofákat vágva próbál megfelelni az összes szerepnek, ami ráhárul: választási hajrá közeledik, mindenki őt vadássza le az ügyesbajos dolgaival és tőle várja a megoldást, mert hiszen polgi bácsi mindent tud és mindig segít. Ráadásul most itt van ez a tehén ellette gyerek (akit valójában csak elrejtettek a tehén gyomrában - lol), mindenesetre alaposan felkavarhatja a csöndes kis spanyol városka állóvizét az ilyen hír, a közösségi média jelenléte pedig ebből a szempontból meglehetősen fenyegető - nem is beszélve a kisvárosi közvéleményről, ami még a high tech megfigyelő eszközöknél is ezerszer hatékonyabb erőforrás...

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-02-50.png

Ez az alapszituáció, amibe megérkezik Vergara atya (Eduard Fernández - úgy néz ki, mint a testépítő / "orvosszakértő" Gődény György fog majd körülbelül húsz év múlva - az illúzióra egyébként még csak ráerősít, hogy az első jelenetében egy boxzsákot látjuk püffölni), aki mindenféle sötét titkot hoz magával és egy brutálisan erős atmoszférát. A tragikus múltját egy sikertelen ördögűzés árnyékolja be, ahol a műtét ugyan sikerült, de a beteg meghalt: mindenesetre a kéz bőre alól egy római kori pénz került elő.

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-16-29.png

Miután a cold open-ben is egy ilyen érme megszerzése körül kavarogtak az események (Genfben), a cím 30 ezüst, a művészi beállításoktól és fekete humortól hemzsegő titles pedig Jézus kereszthalálára és Júdás árulására, valamint öngyilkosságára vonatkozó biblikus motívumokból áll (elképesztően festői módon - hozzáteszem,  erősen cinikus, fekete humoros és horrorisztikus körítéssel), nem nehéz kitalálni, hogy Júdás harminc ezüstpénzéről van szó, amelyet a Megváltó elárulásáért a főpapi tanácstól kapott, és, amelynek a storyline szerint nyilván valami rendkívül sötét, mágikus hatalma lehet...

 

Fogantatások és bűnbeesések

A 30 ezüst-ben persze ott van minden, ami egy Iglésia produkciónak kötelező eleme: a végletekig eltúlzott fekete humor, a túlpörgetett őrület és az elképesztően acélos tempó. Érezni, ahogyan dolgozik a motorház, még az út is beleremeg a tempóba. Ahhoz viszont, hogy ne égjen le, azért kell a könnyed, szinte szappanoperás körítés levezetésnek. A polginak például van egy felesége (Merche - Marcarena Gomez), de amint feltűnik a színen a csini Elena (Megan Montaner), akinek amúgy a kiléte épp úgy teljesen tisztázatlan és értelmezhetetlen marad, mint, hogy mi a fenét keres a legkülönbözőbb helyeken és emberek közelében, komoly, egyelőre még passzív agresszív rivalizálás veszi kezdetét.

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-13-45.png

Elena, aki csalódott a férjében, mivel az egyszer csak se szó, se beszéd, eltűnt (fogadjunk, hogy elő fog kerülni majd, hogy négyszöggé változtassa a bimbózó szerelmi háromszöget), elutasító szegény polginkkal szemben, pedig ő láthatóan nagyon is benne lenne mindenben (is), de mivel a jófiús sztereotípiák megtestesítőjeként nem nagyon mer kezdeményezni, egyelőre még nem történik semmi. Közben persze mennek a szokásos temperamentumos szócsaták, látványos kétségbeesések és minden egyéb, amit a szappanoperáktól már megszokhattunk...

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-18-37.png

De mindez kell, hogy fel tudjuk dolgozni a többi eseményt: mondjuk a póktestet növesztő óriáscsecsemőt (nem kérdés, hogy a szörny megalkotásánál John Carpenter Thing-je nyújtotta a megfelelő inspirációt), vagy a gonosz nagyit, aki embereket csapkod a falnak. Mondjuk a mindfuck-faktorhoz már az is bőven elegendő, hogy közben mindenféle rejtélyes fogantatások és születések történnek, amelyek teljesen random, pár nap alatt lezajlanak, a falu bolondja csecsemőket akar hajigálni a templom tetejéről, Vergara atya körül pedig elképesztő sebességgel, az űrből is látható ciklonként kavarog a természetfeletti sz*rvihar...

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-07-16.png

Coincidentia oppositorum - az ellentmondásos tényezők végül is szépen kiegyenlítik egymást, így összességében ez a pilot maga módján igen meggyőző volt. Aki tudja, hogy logikátlanságot, színtiszta marhaságot és logikai bukfencet minden spanyol horrorban bőven talál, az nem fog meglepődni, hogy innen sem spórolták ki ezeket. De ő valószínűleg nem is ezek miatt fog beülni a nyitórészre, hanem a mindfuck, a pörgős tempó, a feketehumor, a brainstorming (amennyiben a fogalmon az elmén végigsöprő, agysejtpusztító vihart értünk) és a megkomponáltság eleganciája miatt, amit persze megfejel a horror brutalitása, és a káprázatosan szórakoztató apróságok hada.

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-16-57.png

A szövevényes cselekményre nézve idővel csak jósolni tudunk: ahogyan Spanyolország sem tud kikeveredni azokból a feladványokból, amelyeket mindig önmagának gabalyít össze - és ahogyan egyre inkább próbálkozik, csak egyre rosszabb lesz minden: ahogyan a spanyol filmben is komoly hagyományai vannak a mindfuck szintű, bizarr ötleteknek (ld. Öldöklő angyal, 1962), úgy ettől a sorozattól sem várok többet, mint alapos összegabalyodást. Nem hiszem, hogy bármi épkézláb koncepció ki fog bontakozni a mostani dodekafóniából. Mert bár az alapötlet kifejezetten eredményes ösztönző lehetne egy igényes cselekményvezetésű széria tekintetében, itt csak az újabb és újabb szórakoztató hülyeségek száma fog nőni egy látványos, szinte merőleges dőlésszögű exponenciális görbe mentén... -  Viszont, hogy a folytatás is pokoli szórakoztató lesz és teljes mértékben megunhatatlan, afelől nincsenek kétségeim. Ahogyan ez a 70 perc elrepült, úgy simán el fog a következő 700 (7000?) is. (És addig sem gondolunk gazdasági válságokra és társadalmi törésvonalakra...)

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-09-35.png

Ami pedig engem illet: nos, a magam részéről mindenképpen kiválóan fogom érezni magam...

Szöllő

______________________________________________________

Krisztus teste, avagy a spanyolok vallásossága...

A spanyol trauma húsig hatoló része az 1936 és 1939 között tomboló véres polgárháború és a rákövetkező fasiszta rezsim borzalmai, amely törekedett az ország teljes rekatolizálására. Gondoljunk bele, hogy lehet épp ésszel megélni, hogy előbb a vallásod miatt üldöznek, utána pedig a vallásod szószólói egy olyan rendszer mögé állnak be, amely egy évtizedes szenvedést hoz a népére. Amellett, hogy a 30 ezüstben is rögtön megjelenik a 1936-1939 polgárháborújára való utalás (már a pilotban), a vallás kettősége is jelen van (amely bármennyire a falusi emberek utolsó menedéke, még is részben önmagában kételkedve, részben pedig a társadalom részéről elvárt józanság igénye miatt - a nép harag épp oly könnyedén fordul a pap ellen, mint ahogy óhajtja annak feloldozását- épp maga csöndesíti el a vész harsonáit). Vergara atya (Eduard Fernández) se véletlen akarja saját parókián belül megoldani a problémát...

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-23-36.png

Az ember teste...

jöjjön a megszálló akár az űrből, például a Dolog című sci-fi vírus horrorban, vagy akár a pokolból, épp a 30 ezüst esetében, a gonosz, az emberi testet valamennyi esetben használja átformálja. Újra és újra szembesít vele bennünket, hogy nem vagyunk különlegesek (mint fizikai létezők), csupán hús és vér nyersanyagai vagyunk egy felettünk álló, jó vagy gonosz létezőnek. Megvan a maga földöntúli jelentése annak, ahogy a mozgókép épp az embert, mint a teremtés végső célját fosztja meg külső atribútumaitól, és pókok, rovarok és csúszómászók formájában ábrázol. DE amíg az előbbi esetben egy kémcsőbe végül kinyerhető a vírus (és így bármennyire is reménytelen a dolog, egy jégbörtönbe zárható), addig az ördögűzésnél épp az a félelmetes, hogy mindannyiunkban benne van a hibás gén, és a lelkiségünk (vagy a misztériumokban kevésbé hívők számára tudatunk) az egyedüli olyan dolog, ami megóv minket a kárhozattól, a teljes megörüléstől. Így a falusiaknak, így Elena (Megan Montaner) és Paco (Miguel Ángel Silvestre), mindaddig legyek csak a pókhálójában, amíg nem döbbenek rá erre a kettős játékra. Viszont a gonosz nagyon is a fizikai világban mozog, és emiatt fenyegeti a testet is (mint bármely valamire való horrorban, amely az első fizikai érintkezésnél válik valóban a műfaj hordozójává). Vergara atya pedig, mint Krisztus katonája fog ebből kifolyólag szerepelni a cselekményben...

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-24-52.png

Drámai vonal...

Bármennyire is érezzük nem itt fog maradandót alkotni a sorozat, mert karakterábrázolása elnagyol (amíg Vergara atya maga jobban eszünkbe juttat egy képregény adaptációt, addig valamiféle falusi valóságshow milliőjét idézik). Mindamellett, hogy ott van valami például a Megváltó szexből, vagy a Szex és Luciából jól ismert női karaktereket megnyomorító környezetből. Így a gyermek elvesztését gyászoló anya (Carmen -Carmen Machi megformálásában), az üres hitvesi ágyra az éjszaka közepén felébredő feleség (Merche - Macarena Gómez megformálásában) és a férj titokzatos eltűnése miatt közszájon forgó feleség (Elena) valamennyien egy tőről fakadnak. A horror történet mesélése mégis a maga képére formálja a tragédiájukat. Például nem szükséges hozzá nagy prófétának lennünk, hogy megsejtsük milyen fenyegetést jelent Carmenre bízni az ördögtől való mód megszületett gyereket, Elena megkísértésében szerepet fog játszani férje emlékképe, vagy épp hogy Merche meddő önfeláldozása előbb-utóbb a lelke megtörését és szükségszerű kárhozatát hozza...

kepernyokep_errol_2020-11-29_23-24-45.png

Nagy érdeklődéssel várom a folytatást...Kövess be minket fbn is, hogy időben értesülj a legfrissebb posztokról 

HGD

Címkék: sorozat horror pilot sorozatok spanyol thriller komédia Európa Szöllő HGD 30 Ezüst közös kritika

A bejegyzés trackback címe:

https://borostaszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr7716306924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borostaTM 2020.12.02. 19:20:15

teljesen jogos ez a szapanoperás észrevételed. UGyanakkor érdekes, hogy emnnyire egy falucskára fokuszálva tudták tartani a cselekményeket, már-már Marquez egy előre bejelentett gyilkosságát idézi nekem fel, hogy tudjuk körülbelül, hogy mi merre tart, várjuk a tragédiát, közben bámuljuk a falusiak mindennapi éeltét.... :D

Szollo 2020.12.03. 09:39:11

@borostaTM: Igazából a kisvárosi szál csak a mindfuck ellensúlyozására van benne - szerintem Iglésia többször viccesen reflektál is a szappanoperás jellegre - a polgármester figurája direkt lett kicsit eltúlzott, a szerelmi háromszög ábrázolásában is érzékeltem némi iróniát.

Egyébként kíváncsi leszek, a folytatásban tágítják-e majd a kereteket - gondolom, inkább a kisvárosba fogják behozni a természetfeletti konfliktusokat - persze nézői szempontból nyilván az volna a legjobb, ha minél több helyszín lenne, minél több karakterrel, de ennek a büdzsé is határt szab. A plakátokon viszont már ott van egy kardinális-öltözékű személy is, úgyhogy bízom benne, hogy ha más nem is, talán egy római szál is bekúszhat idővel...

Marquez érdekes párhuzam - nála is mindig a kis mikroközösségek életébe tör be elemi erővel a történelem (ld. Száz év magány). Az "Egy előre bejelentett gyilkosság..." viszont inkább szól a mikro-viszonyrendszerekről és a beléjük szerveződő/kényszerülő egyének merőben magánéleti konfliktusairól.

borostaTM 2020.12.03. 22:52:04

@Szollo: igen, erre a konfliktusra Paco (természetesen szappanoperaszerűen elnagyolt alakja kapcsn gondolok).

balfék 2021.04.12. 12:27:09

Tisztelem azt a megrögzöttet, aki ennek a gagyinak egy résznél több esélyt ad!

borostaTM 2021.04.12. 12:29:30

@balfék: Olyan vegyes volt az egész. Mint egy átkozott nagy Simpson család halloween-i kiadás. Nehéz volt félbe hagyni. Mondjuk sok sorozattal úgy vagyunk, hogy nyilván utána már csodálkozunk rajta, hogy lepörgettük. Meg vannak olyanok, amivel, ha megakadtunk volna, akkor lehet végül a végére se jutottunk volna. Nem tudom (biztosra), hogy ez a sorozat ebbe a kategóriába esik.
süti beállítások módosítása