21_het.jpg

Na, ez már egy fokkal eseménydúsabbra sikeredett hét volt. Egy fokkal - azért csodát még mindig képtelen vagyok tenni. Sajnos kevesebb időm van sorozatot nézni, mint eddig bármikor a blog történetében, így nem semmi, hogy mindig kisajtolom magamnak az igen sűrű napokból az egy hétre való három-négy epizódot. Ennek már örülni kell... 

Penny Dreadful s02e02 - Ahajajajajj! Brutális, zseniális, lélegzetelállító! - Nem jutok szavakhoz továbbra sem a Penny Dreadful nyújtotta teljesítmény láttán. Inkább csak ülök és nézek - és nem mesélek, mint Vitray Tamás. Ezt az élményt át kell érezni és át kell élni. Erről kár a minimálisnál többet írni, és kár rajta túl sokat lovagolni. Csak elveszne az élmény varázsa, misztikája, a szénfekete, halványszürke és sápadtkék színekből építkező atmoszféra keltette egyedi érzések páratlan összhatása. 

Mad Men s07e08 - Mikor láttam egy cikket arról, hogy véget ért a Mad Men (a cikkíró szerint nem is akárhogyan), váratlanul észbe kaptam: úristen, én meg teljesen lemaradtam a hetedik (záró)szezon utolsó feléről, ami idén tavasszal érkezett meg. Már április eleje óta futott, hogy egészen pontos legyek. Na nem baj, mondom: ami késik, cefetül nem fog elmúlni. Keep calm és pótlom a hiányosságokat. Egyenlőre csak egy epizóddal jutottam előrébb, de az éppen eléggé remekbeszabott volt ahhoz, hogy ismét eszembe jusson: mégis milyen élet lesz majd az, amelyet Mad Men nélkül kell élnem? 

Orphan Black s03e05 - Na, most mondom azt, hogy az Orphan Black már tényleg pörög. A hét hőse amúgy egyértelműen Helena volt, aki olyan erős szövegeket kapott, hogy csak na! De Cosima a másik, nyilván - aki megint randizik. - Egyszóval volt feszültség és izgalom, plusz potenciál ebben a részben. Ráadásul olyan testvérdráma (megint csak Helena kapcsán), hogy az előtt azért muszáj volt legalábbis egy kicsit biccentenem. Ez igen, ez rendben van! - Ahogy az Orphan Black is halad előre a megfelelő úton. 

Game of Thrones s05e06 - Szemben a Trónok harcával,  ami az egyértelmű mélypontig jutott el. Még mindig nem tértem magamhoz teljesen a rész okozta sokk miatt. A véleményemet amúgy részleteiben itt tudjátok befogadni, egyebekben meg gyorsan be is fejezném, mert még megint felforrna az agyvizem. Az meg senkinek nem volna jó, ha elkezdenék itt tányérokat a falhoz csapdosni. 

Szöllő

Címkék: Sorozatos napló

A bejegyzés trackback címe:

https://borostaszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr727508532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása