A Ryan Reynolds játszotta Jerry egy [egész] jóképű fiatal férfi. Bár szemmel látható mód nem egy zseni. Csupán a "kádgyári" munkára futotta tőle. De esténként mégis valamiféle elégedettséggel megy haza a házi kedvencein kívül teljesen üres lakásába. Akkor kezdődik a baj, amikor elfogja az érzés, hogy többre érdemes...
Amolyan Coen testvérekre hajazó felütéssel indító történet hősét [látszólag] könyörtelenül a középszerűségre kárhoztatja. Amit [ránézésre] épp annak helyzetével való elégedettsége tesz még kínzóbbá. De [az iráni] Marjane Satrapi rendezőnőnél kulcsszerep jut a látszatnak. Jerry (R.R.) élete a valóságban jobban emlékeztet [némileg a neve is utal rá] a kis híján a macska karmai közé [szorult helyzetbe] kerülő kisegérére. Aki egy [mások számára] végzetes döntésre jut, amikor [, hogy szabaduljon a sivár realitásból,] leáll a skizofrén tévképzetei elnyomására felírt gyógyszer szedésével. Amely [skizofrénia és rajta keresztül a helyzet] értelmezésére nyilvánvaló párhuzamként épp a rendezőnő saját származása kínálkozik [amiről többet első "filmjéből", a fiatalkori útkeresését bemutató Persepolisból tudhatunk meg]. Előbb a sah [iráni uralkodó], majd szöges ellentéteképpen a kommunisták és [újkeletű mód] megint a jobboldali erők uralmát megélő irániakon a kollektív meghasonlottság [elmebaj] uralkodott el. Számomra épp ez a személyes ihletődés a rendezés legnagyobb bravúrja [ahogy a Németországba visszavágyódó anya mögé láttatja az szülőföldjüket elhagyni kényszerülő iráni tömegek megnyomorítását]. Ámde a film közben egy szórakoztató darabként működik. Hamarosan a fiatal férfi egy Doktor Dolittle-i képességgel [értsd megérti az állatokat] "megáldott" Norman Batessé válik.
Bár a történetmesélés formája lesz, amire sokáig emlékezni fogunk. Merész módon ötvözi az az idilli elemeket a megsemmisítő erejű morbiditással [amint azt a már rendezőnőtől említett életrajzi ihletésű "filmjében, ámbár a Szilvás csirke halálra készülő zenészének történetében még jobban láthattuk]. Bizsergető [már maga] az érzés is, hogy egy történetben szerepelnek Amélie csodás életének "pillangói" és a Zöld henteseket, [vagy a Coen testvéreknél maradva a Fargo ominózus darabolós jelenetét] idéző slasher jelenetek. De legbetegebb jelenetek kétségtelenül [a gyilkosságokat racionalizálni próbáló] a férfi jobbik és sötétebbik énjének kivetüléseként feltűnő [jó szándékú, mamlasz] kutyának és [mocskos szájú] macskának tudható be.
Reynolds [aki bamba mosollyal az arcán hozza élete eddigi egyik legjobb játékát] és az őt körülvevő hölgykoszorú színészi játékáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Gemma Arterton számító dög karaktere bármely sorozatgyilkos legnedvesebb álma is lehetne. De Ella Smith [már fizimiskájából fakadó] szerepe is fekete zsák [nem akarom lelőni a "poént", de a történetben nem lesz arra szükség] után kiállt. Anna Kendrickkel is [jól] hozza az ide illő [tőle már megszokott] szende lány szerepét. Már-már dalbetét nélküli musicallé téve a történetet [a rendezőnő erre érezhetett rá a zárásul felcsendülő, valódi ! dalbetét beiktatásakor].
Összességében telitalálat a film. Bár sokan lehet [nevetés helyett] inkább forgolódni fognak. De az elmúlt évek egyik legjobb horror-komédiájával van dolgunk...
Kövess minket facebookon!
5/5
(HGD)
