bscap0003_10.jpg

Valljuk be, mióta visszatértem a blogra, nemigen írtam pilotkritikát. Ez nem a lustaságomnak tudható be elsősorban, hanem sokkal inkább annak, hogy egyszerűen nem találtam olyan anyagot az újoncok között, ami igazán vonzott vagy érdekelt volna - ha pedig igen, akkor elriasztottak az általam mértékadónak tekintett oldalak negatív kritikái. 

bscap0011_12.jpg

Vagy talán már a filmnek is zs-kategóriás Noah Wyle-s The Librarians TNT-s feldolgozásától kellett volna hasra esnem? Netalántán a FOX-on startolt, elvileg ugyan aranyos koncepciójú, plusz Alexis Bledel-es, de valójában dögunalmas Us & Them-ről illett volna áradoznom, amelyet a legtöbben teljes joggal, igencsak átlagosnak és unalmasnak ítéltek? Esetleg vesztegessek szavakat az olyan, már objektíve is tök érdekelen projectekre, mint a Benched vagy a The McCarthys?

Nem... Akkor már inkább a halál...

Igazából három olyan széria érkezett be október vége óta, amelyekre talán még szemet vethetek a későbbiekben, és további kettő, amelyeket már bepróbáltam, s amelyekről most fogok írni.

bscap0006_12.jpg

A terrorszakértősködős-Katherine Heigl-ös State of Affairs-zel egyenlőre kivárok, ahogy ezt teszem az elsőre mindenesetre figyelemreméltónak ígérkező rendőrcomedy-vel, a Babylonnal is. Az egyetlen project, ami az ősszel igazán és 100%-osan megfogott, de még nem jutottam el a bepróbálásáig (s úgy tűnik, ez most már jövőre marad), a The Game c. hidegháborús angol thrillerkedés - ami, úgy tűnik, nagyon erősen elkapja a 70-es évek hasonló jellegű anyagainak életérzését. Azokat pedig jómagam igencsak kedvelem. Úgyhogy, ami késik, az ez esetben semmiképpen sem múlik... 

bscap0016_7.jpg

Az Ascension és a Marco Polo esetében viszont nincs is szó semmiféle késlekedésről, hiszen előbbi mindössze három epizódja december 15. és 17. között került bemuatásra a SyFy-on, míg utóbbi 10 részes első évada már december 12. óta elérhető a Netflixen. A két sugárzó csatorna neve nagyjából meg is adja a választ arra, miért csaptam le ilyen gyorsan erre a két anyagra - hiszen a SyFy, jópár nehéz év után most próbál újra a sci-fis profiljának megfelelő anyagokat szállítani (minő eufémizmusok), míg a sok szempontból modellértékű missziót felvállaló Netflix munkáinak szárnyalása egyenlőre töretlen. 

Áh, még mindig nem teljesen... - Ascension 1x01

bscap0004_11.jpg

A SyFy nagyon próbálkozik. Miután már-már azt hittük, hogy kimúlt, hirtelen csatasorba küldte a Defiance-t - és bár az eredmény végül elég lelombozó lett, legalább nyugtázhattuk, hogy keep trying. Aztán idén jött a vírusos Helix, majd pedig a zombis Z-nation. Ugyan egyik sem sci-fi, de a maga nemében mindkettő egész korrekt anyag. (Utóbbi az előbbinél ráadásul még inkább kiemelkedik a maga mezőnyéből.)

bscap0001_12.jpg

"Ez már valami" - morogtuk a bajszunk alatt és megszíttuk a pipánkat. Majd egy pillanatra - tényleg csak egy pillanatra - félrenéztünk. És mikor ismét odatévedt a szemünk az adóval kapcsolatos hírekre, megdöbbenten nyugtázhattuk, hogy, legalábbis törekvések tekintetében elképesztően felpörögtek. A közeljövőben ugyanis olyan projectek érkeznek a csatornára, mint a legendás 12 Monkeys témájának újragondolása, és a srácok többek között olyan meglepetésekkel készülnek a jövő évre, mint a 3001: Space Odyssey, Arthur C. Clarke regénye alapján, ami kétségkívül és minden szempontból valódi sci-finek (!!!) ígérkezik, legyen bármilyen is a majdani végeredmény. 

bscap0009_10.jpg

Idén Karácsonyra pedig egy olyan hagyományt élesztettek fel, amely a SciFi csatornának (ugyebár így hívták hősünk jogelődjét) igen csak haladó korszakát jellemezte: a szokásos karácsonyi minisorozatét. Ne felejtsük el, milyen rendkívüli jelentőségű projectek érkeztek el hozzánk ebben a formátumban. 2006-ban pölö a híres The Lost Room nyújtott minőségi élményt, a 2007-es Tin Man-ben először találkozhattunk Zooey Deschanel nevével főszereplőként, a legendás Farscape-et pedig a The Peacekeeper Wars című alapvetés zárta le éppen tíz évvel ezelőtt. Ami  azonban kétségkívül a legfontosabb: 2003-ban szintén egy ilyen karácsonyi minisorozattal indult útjára a túlzás nélkül legendásnak nevezhető Battlestar Galactica - szerény véleményem szerint minden idők legjobb sci-fi sorozata... 

bscap0000_14.jpg

S ha már a BSG-t emlegettem, akkor az Ascencion-nel (rátérve tulajdonképpeni témánkra) kapcsolatban elősorolnám mindjárt az egyik legfontosabb pozitívumot: ismét láthatjuk Tricia Helfert egy igazi sci-fiben. Oh yeah! - Boldogok is volnánk, ha csupán ez elég volna ahhoz, hogy révbe repítse ezt az anyagot. De sajnos nem ennyin áll a vásár - hanem minimum kettőn. 

bscap0008_13.jpg

Így aztán gyorsan kiemelnék még egy erényt: hogy a sztorija egész tűrhetően ki van találva. Mármint van bőven potenciál már magában a témában is - egy 60-as években, egészen pontosan 1963-ban Kennedy-ék által fellőtt hipertitkos óriásűrhajó napjainkban is a Proxima Centauri felé száguld, hogy ott új életet kezdhessen az emberiség rajta tartózkodó több száz egyede. Ki lehetne pl. hozni belőle valami ilyesmit, esetleg valami effélét, netalántán éppenséggel ezt. Meg még sok mást is.  

bscap0007_11.jpg

De, ha valóban el akarnám árulni, végül is mit sikerült, azzal a pilot záró poénját lőném le. Ezt viszont mindenképpen kerülnöm kell egy spoilermentes cikkben. Maradjunk tehát annyiban, hogy bár határozottan döcögősen indul az epizód, s a krimis jellegű, meglehetőst klisés felvezetésben (megöltek egy lányt az űrállomáson - na bumm!) is bőven találhatunk kivetnivalót, azért, miután nagyjából felállítják a sakktáblát, a cselekmény végül is beránt annyira, hogy végigüljük ezt az egy (azaz akkor már csak úgy fél) órát. 

bscap0005_10.jpg

Azonban: szereplőből annyi van, hogy képelenség itt bármiféle karakterépítgetésre időt szánni. Ráadásul a többségük elég irritáló - kezdve a szebb napokat is látott Gill Bellows-zal, folytatva szegény kislányon, aki állandóan a "minket figyelő titokzatos glóbusziakról" beszél és végezve a Brandon P. Bell alakította főkarakteren, aki - nekem legalábbis - állati unszimpatikus.

bscap0010_10.jpg

Ezen kívül pedig van pár olyan logikai bukfenc is, ami mellett még a lehető legjobb szándékú elemzésben sem lehet elmenni. Mint pl.: ha már felszereltek egy ekkora űrállomást és kilőtték az űrbe száz évre elegendő elemózsiával (wtf?), és az út ugyebár száz évig tart - a biztonság kedvéért kicsit sem csomagoltak többet, hátha beüt valami aprócska krach? 

Áh, még mindig teljesen... - Marco Polo 1x01

bscap0012_11.jpg

Úgy rémlik, a híres-neves világutazó velencei kereskedő életéről egyszer már készült egy minisorozat Ian Somerhalder-rel. Bocs, akartam volt mondani: kétrészes tv-film. Fú - na, ilyen televíziózást, soha többé, senkinek. Ahogy kimondhatatlanul elegem van a Goran Visnic (ez nyilván nem a színésznek szól) -féle Spartacusokból és a Joseph Morgan-féle Ben Hurokból is. 

bscap0013_10.jpg

Olyasmit viszont, mint a Netflix Marco Polo-ja - bármikor, bárhol, bármennyit... 

Ez az adó ugyanis elképesztő dolgokat művelt a szemünk láttára az elmúlt két évben. Lazán az arcunkba tolta a House of Cards-ot, a Hemlock Grove-ot, az Orange is the New Black-et, megmentette egy utolsó évad erejéig a The Killing-et, és nem egyszerűen feltámasztotta, hanem egyenesen legjobb évadával hozta vissza a sírból az Arrested Development-et. 

bscap0014_11.jpg

A hála csekélyke szó arra, amit mindezek okán a csatorna iránt érzünk. Ráadásul most egy újabb hiánypótló anyaggal jelentkezett. Bátran mondhatom, hogy az - dacára annak, hogy idén az Outlander és a visszatérő The Vikings is nagyon magas színvonalat nyújtott, ami a történelmi sorozatok etalonját illeti.

Ám a Marco Polo különlegessége ezekkel szemben, hogy a mesés kelet világába kalauzol el. 

bscap0023_4.jpg

S bár volt két kalózszériánk idén (egyik rosszabb, mint a másik), érkeztek anyagok teszem azt a Manhattan-projectről vagy az amcsi polgárháborúról (Turn) - a kelet mintha határozottan hanyagolva lenne. Legalábbis ami a történeti témákat illeti - hiszen amúgy volt itt nekünk 2014-ben egy a jelenben játszódó, meglehetősen szórakozató Tyrant-ünk is.

bscap0017_6.jpg

És, biza nem véletlen, hogy ezt a fiktív közel-keleti kisállamban pörgő projectet emlegettem. Ugyanis a benne szereplő színészek többsége valóban arab származású - ami azért nagy szó, ha usás cuccosról vagyon szó.  Ez közös (jó)pont a MP-val. Hiszen - mondhatták a készítők - ha már egyszer a sztori Kínában játszódik, akkor a benne parádézó csepűrágók döntő többsége is e nép fiai, illetőleg leányai kerüljön ki. És lőn...

bscap0019_6.jpg

Ezt a döntést pedig nem lehet eléggé dícsérni, hiszen a Velencéből 1270-ben útrakelő és egész Ázsián keresztüllovagló/gyalogló/tevegelő legendás hírnevű, történetünk kezdetén még igen fiatal traveler egy olyan világba érkezik, amelynek autentikus atmoszféráját csak autentikus figurákkal lehet igazán hatásosan elmesélni. 

bscap0015_7.jpg

Ilyen a Benedict Wong alakította legendás, világuralomra törekvő s az ekkor már szinte az egész országot uralma alá hajtó Kublai kán, vagy a feleségét, Chabi-t megszemélyesítő Joan Chen. Különösen pedig az apja által túszként az udvarban hagyott Marco-t pártfogásába vevő "Hundred eyes", aki az írás, művészetek és a fegyverforgatás megannyi fortélyán kívül kungfura (!) is oktatja az ifjú latint - ahogy az európaiakat az udvarban nevezik. Mindezt pedig az ő bőrébe bújó Tom Wu prezentálja meggyőzően... 

bscap0002_11.jpg

Szinte azt mondhatnám, hogy a porta sajátos szokásrendje, intrikái és Kublai hódításai százszor érdekesebbek az egyenlőre meglehetősen szürke Lorenzo Richelmy alakította Marco sztorijánál - de ez a későbbiekben minden bizonnyal változni, alakulni fog. Kétségeim sincsenek afelől, hogy így lesz. 

bscap0022_4.jpg

A Netflix referenciáin és az első rész azonnal beszippantó atmszféráján túl ugyanis a pilot legmegyőzőbb tulajdonsága, hogy az epicness és a realizmus egy olyan sajátos elegyét kínálja, ami abszolút működőképes receptnek tűnik. Pont úgy adagolja ezeket az összetevőket, ahogy kell - raádásul nyakon önti az egészet egy nagy adag balladisztikussággal is, ami nagyban hozzátesz a végeredmény értékeihez.

bscap0021_5.jpg

Ha pedig még ez sem volna elég, azért megemlíteném, hogy a párbeszédek is elképesztően jól lettek megírva - tele szép, keleties metaforákkal, bölcsen megkomponált, mindig a kellő helyen és időben előkerülő szóvirágokkal. S esetünkben a megkomponáltság a kulcsszó - elég, ha csak a zárójelenet páratlan érzékkel összeszőtt montázsára utalok... 

Nahát akkor...

bscap0018_6.jpg

Marco testvér jöhet, bármilyen mennyiségben. Kellenek az ilyen projectek, mint egy falat kenyér - öröm látni a részlegazdag high concept és a megbízható színvonalon teljesítő, nem amerikai illetőségű színészek vérbő nászát, illetve ezt a filmtörténetben ilyen minőségben még sosem tálalt sztorit a Netflix hátterével, kirobbanó potenciállal megelevenedni!

bscap0024_4.jpg

Az Accension azonban még egyáltalán nem győzött meg arról, hogy szeretnem kéne. Hiányzó atmoszféra, szarvashibák és idegesítő karakterek hiteltelenítik az önmagában érdekes, és a pilot zárópoénja nyomán már kifejezetten érdekfeszítőnek tűnő alapkoncepciót. Bár végleges ítéletet csak mindhárom rész abszolválása után merek mondani róla...

Címkék: kritika sorozat pilot sci-fi sorozatok történelmi Marco Polo Ascension

A bejegyzés trackback címe:

https://borostaszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr467000735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása