Clipboard02.jpg

A 2013-as év maradéka, bár blogolás nélkül, de azért hangsúlyozottan tartalmas sorozatnézéssel telt. Sőt, mintha kicsit bátrabban is próbáltam volna be újoncokat, mint annak előtte. Éppen ezért egészen biztos, hogy lemaradt egy-két anyag - de amire csak emlékeztem ennek a bő egy évnek a távlatából, azt hozzáírtam ehhez a listához. 

(A 2014-es lajstrom is készül már...)

Ray Donovan: A Dexter helyére érkezett a Showtime-on és pillanatok alatt kinőtte magát "a nyugati parti Maffiózókká", ahogy a lapok az indulásakor aposztrofálták. Nem akármilyen két évadot tudhat már maga mögött a hollywood-i sztárok "megoldóemberéről" szóló, a téma dacára meglepően sötét és néhol kifejezetten nyomasztó, de másrészről páratlan humorral is operáló alapmű. John Voight pedig egyértelműen és minden kétséget kizáróan rulez! - 7,5/10 

Peaky Blinders: Nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire cool, mégpedig minden tekintetben, a Shelby család 1919-ben, Birmingham-ben kezdetét vevő nagyszabású felemelkedéstörténete. A vérben és whisky-ben tocsogós anyag abszolút hozza a kor hangulatát, mégis pergő gitárrockra szállítja az akciót és a páratlanul intelligens, tömör, szépen összerakott párbeszédeket. Ez az elmúlt egy év egyik legfontosabb sorozata - ha ma csak egy újoncot próbálsz be, akkor ez legyen az! - 10/10 

Clipboard03.jpg

Lillyhammer: Szervezetbűnözés volna a téma itt is, de csak áttételesen. Önmagában a New York-ból meglépő öregecskedő piti maffiavezér Norvégiába érkezése és beilleszkedése marha jó sztori lehetne, s kezdetben kapunk is északi életérzést rendesen. De valahol félúton kifullad a gőzhenger, mégpedig két dolog miatt. Az egyik: ez az anyag olyan pasast tesz meg főkarakternek, aki egyértelműen csak mellékfigurának jó. A másik: a kezdeti hiperrelizmusnál kellett volna megmaradni az első szezon második felében előráncigált kliséhalmaz helyett. - 5/10

Shetland: A Skócia félreeső csücskében játszódó krimiszéria tényleg azok közül a sorozatok közül való, amelyek csak kikapcsolódásnak jók, annak viszont első osztályúak. Ha még volna tv-m és időm ilyesmire, akkor kb. ilyeneket nézhetnék szombat délelőtt a Dunán. Már ha még olyan ott a műsorszerkezet, mint amikor legutoljára szerencsém volt a csatornához. Amúgy: gyönyörű képek, lélegzetelállításra kiváltképp alkalmas tájak és remek színészek. Ennyit tud ez a holmi, de ezt kétségkívül tökéletesen. - 6,5/10

My Mad Fat Diary: A blog félbehagyása óta eltelt időszakban e sorok szerzője nem kis mértékű fogyáson esett át. Így aztán remek inspirációt jelentett számára ez a páratlanul érdekes anyag, ami egy némiképp túlsúlyos tinilány elég őszinte naplója - a kilencvenes évek közepéről. Az E4 cuccáról van szó, így aki vágja a Skins-t vagy a Mistfits-et, az kb. tudja, hogy mire számítson. Szókimondásra, nagyon fiatalos stílusra és pörgésre, s ami tán a legfontosabb: végtelenül sok egyediségre és nagyon sok szórakozásra. - 7/10 

bscap0000_2.jpg

Sleepy Hollow: Na, ez szintén a pusztán szórakoztató kategória, de annak tökéletes. A Washington Irving-regényt és Tim Burton-filmet jócskán újraértelmező széria pontosan olyan, amilyennek egy országos adón futó misztikus anyagnak lennie kéne. A remek atmoszférán túl a két főkarakter között kialakult kémia a SH legerősebb összetevője. Egyikük maga, a hírneves Ichabod Crane, aki az amerikai polgárháború idejéből tér vissza a jelenbe - a másik pedig egy ifjú hölgy, aki rendőrhadnagyként segít neki eligazodni az új világban. - 6,5/10

The Originals: Ha van még valaki, aki azt hiszi, hogy a The Vampire Diaries spinoffja ki sem látszik a tiniszappanból, az nagyon gyorsan felejtse el, amit eddig gondolt róla. A TO ugyanis átlagéletkorát tekintve inkább a 25-30-as korosztályra specializálódott, minden szempontból lényegesen kifinomultabb, ugyanakkor viszont sokkal hentelősebb és tökösebb is. Konkrétan megeszi a hugicát reggelire, annyira odarakták. Jó, volt pár gyengébb eresztés itt is, de bátran ajánlható bárkinek, aki szereti a "misztikus ponyvát". - 7/10 

Clipboard04.jpg

Dracula: Bátran merem állítani, hogy egy egészen elfogadható és első pillantásra nagyon is érdekes narratívából vonult át szépen lassan, méltóságteljesen, a dögunalom, érdektelenség és a határtalan erőltetettség birodalmába. Pedig milyen ötletes lett volna a kicsit steampunkos Londonba érkező vámpír-vállalkozó harca az őt minden módon eltiporni igyekvő sárkány lovagrend gátlástalan imperialistáival. Csak sajna végül nyál- és klisétengerbe fulladt az izgalom... - 5,5/10 

Mob City: Mint maffiasorozat-imádó, nagy fájdalommal vettem tudomásul, hogy ez a miniszéria, ami ráadásul mérhetetlenül kicsi publicitást és érdeklődést kapott, már egészen biztosan nem folytatódik. Pedig a háború utáni amerikai maffia-felállásnál és Bugsy Siegel-ék lebuktatásának történeténél marhára nincs izgalmasabb téma. És, bár itt kaptunk azért kliséket és üresjáratokat is, összességében mégiscsak egy szépen felépített, igényes Frank Darabont (!) anyag volt ez, amit semmiképp nem szabadott volna ennyiben hagyni. - 7/10

Clipboard05.jpg

In the Flesh: Húha! Egy világ, amelyben a zombikat (részlegesen halott szindrómásokat) egy gyógyszer segítségével sikerül visszaintegrálni a társadalomba? S mindez az angol vidék kocsmabúnyóktól és túlfűtött prédikációktól hangos, de amúgy dögunalmas világába és egy már eleve problémás srác történetébe ágyazva? Ki az, akit ez nem érdekel? - Az ItF Félelmetesen jó sorozat befogadásról és kirekesztésről: egyedülálló a maga témájában. Plusz kifejezetten szórakoztató. Igaz, nagyon depresszív, meg lehúzós is tud lenni, ha akar. - 9/10 

The Young Doctor's Notebook: Bár mindig félek a naturalista "orvossorozatoktól" (ez az egyetlen oka, hogy még a The Knick-et sem próbáltam be, pedig az Sodebergh-cucc és egészen biztosan minőségi is), de ez a sajátos, különleges Bulgakov-adaptáció (!) Joe Hamm-mel (!!) és Daniel Radcliff-fel (!!!) egyszerűen nem kerülhette el az osztatlan figyelmemet. A nyolc részes, egy az első világháború alatt Pétervárról egy kis vidéki településre érkező orvosifjonc kalandjait bemutató anyag annyira groteszk és különc, hogy muszáj volt végignézni. - 8,5/10 

Címkék: sorozat sorozatok Egy év sorozatokban

A bejegyzés trackback címe:

https://borostaszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr656865227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása