Egy éves kihagyás után visszakanyarodtam a blogoláshoz. Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehet kiegyensúlyozottan blogolni. Arra a közhelyszerű megállapításra jutottam, hogy a minden napom észrevétlen részévé kell tennem a blogolást, akár egy sorozatot, aminek hetente várom az új részeit (és nem egy hétvége alatt próbálom behozni évadokat belőle). Hogy mi várható? Filmek, sorozatok, elmélkedések. Remélhetőleg egyre bővülő stábbal (aminek persze te is részese lehetsz kedves olvasóm: borostaszerint@gmail.com címre elküldött posztjaid révén, később akár állandó stábtagként).
Most pedig vegyünk egy kanyart vissza...Utolsó félbehagyott sorozatom az Észlelések (Perception 2012) volt. Amikor elkezdek nézni egy sorozatot tudat alatt rögtön érzem, hogy követni fogom, vagy néhány epizód megnézése után dicstelenül félbe marad az egész történet. Az Észlelések az inkább nézem kategóriába tartozik, noha nem teljesen minden érdemmel...
Főszereplő
A karakterében gyenge Patrick Janere (Simon Baker) emlékeztető Eric McCormack alakította Pierce professzor számomra jellemábrázolásában a könnyebbik út választása. Hiányzik belőle, ami egy Benedict Cumberbatch játszotta Sherlocknál elismerést vált ki, vagy egy Hugh Laurie-féle Housenál a lélegzetvételhez hasonló természetesség. Az, hogy mégis életképes a karakter, amit játszik a találó feltevésből ered. Mert, amíg Housenál az érzelmek mellőzésével az életmentő diagnózis pontos megállapításának az útjában álló akadályt hárul el, addig Daniel Pierce személyiségének skrizoféniába hajlása pedig az a hetedik érzék, ami révén felfogja azokat a tudatalatti apró jeleket a bűntények helyszínén, gyanúsítottak, tanúk kihallgatásánál, ami egy ügy megoldásához elvezethet. Itt lényegében megint csak a leegyszerűsítésen van a hangsúly. A skrizofén fordulattal Pierce-t a tudata néhány szelleme hozzájuttatja ahhoz a plusz információhoz, ami Hannibal Willjének (Hugh Dancy) valósággal felemészti a személyiségét, Dexter (Michael C. Hall) esetében pedig egy külön személyiség megszületéséhez (sötét utazó) vezet. Ha ez nem volna elég, Kelly Rowan szerepe az élő bizonyíték a sorozatban, hogy akár terapeutaként is jól jöhet egy másik személyiség (itt kissé már a börleszkbe nyúlik át a dolog a gyenge fénykard utánzattal rohangáló tanársegédről, a mell villantó diáklányról nem is beszélve).
Történet
Ami a pilotban nekem mégis nagyon tetszett, hogy nem kell egy sátáni Red Jonest kreálni, vagy a Kriminális elmékhez hasonlóan az emberi mivoltukból teljesen kórképeket mutogatni; a sikeres történetvezetéshez elegendő csupán egy gyógyszergyári összeesküvésből könnyedén kihámozható hétköznapi bűntényt egy plusz csavarral kitoldani.
Összességében egy(szer) nézhető sorozat. Itt írhatnám azt, hogy attól tartok, hogy a sorozat a szegényes kelléktárával képes lesz-e egy évadon keresztül fenntartani az érdeklődést, azonban az első évadot már egyszer végig néztem, és bizony sikerült. 4/5
(HGD)
