HITCH '13 egy éves projektje a blognak, amely során minden hónap utolsó hétvégéjén Szöllősi János barátom és jómagam egy-egy írással jelentkezünk a rendező kiválasztott filmjével kapcsolatban. Az idei hónapban a Psychot (1960) választottam, a mai nap folyamán kiderül, hogy szerző társam, melyik film mellett tette le ebben a hónapban a voksát.

psycho.jpg

 

A keletkezése

Alfréd Hitchcockkal kapcsolatban a Madarak (1963) és a  Psycho (1960) az, amit egy átlag ember (jelen helyzetben én is, de bízok benne, hogy az év végére sokkal összetettebben fogom látni a szerző életművét) leginkább megemlítene. A Psycho keletkezés története olyannyira híressé vált, hogy Stephen Rebello: Alfréd Hitchcock. Így készült a Psycho című könyve alapján tavaly Sacha Gevasi Hitchcock címen filmet is forgatott. Mit kell tudnunk a keletkezésének körülményeiről? A már befutott rendező készítette el ezt a filmet. Hitchcock új kihívást keresett, ami olyannyira "jól" sikerült, hogy az elkészítést Gevasi filmje szerint saját magának kellett megfinanszíroznia: ennek megfelelően a 800 ezer $-os büdzsé még akkoriban is alacsony volt. Így a filmbéli moteltben játszódó jeleneteket a hollywood-i stúdió hátsó udvarában vették fel, a színészek, pedig nem "sztárok" voltak, hanem jó nevű karakter színészek. Ami mögött a pénz hiány mellett egyes vélemények szerint az is állt, hogy eddigre "elfogyott" Hitchcock filmek korábbi színész gárdája: a férfi színészek, mint Cary Grant vagy James Stewart kiöregedtek (a Filmvilág 2013/4 számában Benke Attila Hitchcock és hősei. Tévedések és áldozatok című írásában fejti ki, hogy a rendező férfi hősei mennyire női vonást viselő karakterek a filmben, az őket játszó színészekben is megvoltak ezek a nőies vonások), a színésznő múzsái pedig elpártoltak tőle (Igrid Bergman, Grace Kelly). Így Hitchcoknak állítólag kapóra jött, hogy a Psychoban szokatlan módon a negyvenötödik perc környékén megszabadulhatott a főszereplő nőjétől, helyére az anyja által elkövetett gyilkosságot palástolni próbáló Norman Batest (Anthony Perkins) állíthatta (így a rendezőnek nem kellett foglalkoznia a sztárhiányával).

Jessica-Biel-and-Scarlett-Johansson-in-Hitchcock-2012-Movie-Image.jpg

A képen a Scharlett Johansson alakította Janet Leigh (a Psycho "főszereplője") és egyik korábbi szépreményűnek induló "Hitchcock múzsa" a Jessica Biel alakította Vera Miles látható, ahogy épp óvatosságra inti az "utódját" a rendezővel kapcsolatban (Gevasi: Hitchcock -2012).

A Gevasi film szerint a Psycho a rendező zűrös házassági életének levetülése (egyenesen azt állítja, hogy a Hitchcock számára rendezésre beadott másik forgatókönyv írója kikezdett a rendező feleségével -ami kevésbé valószínű, de nyilvánvalóan romantikusabb magyarázat arra, hogy miért választotta inkább a "filléres" ponyvaregényt az új filmje témájául). Valójában a rendező korábbi életművét ismerve azonnal megvan a válasz.

Hitchcock és a nemi szerepek

A már fenn említett Filmvilágos Hitchcock írásból betekintést nyerhettünk a Hitchcock-féle nemi szerepekbe. A filmjeinek nem épp hétköznapi értelemben vett nőies férfi szerepei egyik legjobb archeotípusa Norman Bates: bizarr kapcsolata, ami anyjához még életében fűzte a férfit, az anya gyilkosság, majd a tudathasadásos viselkedés (ahogy a személyisége egy részén anyjával osztozik) mind a Hitchcock-i férfi karakter végső esszenciája. Akkoriban a rendezők közül szerintem csak Hitchcock filmjében férhetett bele, hogy egy férfi színészt női ruhában és parókában öltöztessenek egy komolyabb hangvételű történetben. Ugyancsak a megnyomorított férfi szerephez tartozik hozzá az ominózus tusoló jelenetet, amit agyon snittelt a rendező (78 vágás) és 70 kamera állásból vett fel miközben Robert Hermann baljós vonós zenéje kísért (a Filmvilág 2013/4 számában Hubai Gergely Hitchcock filmzenéje. Halálkeringők. címen írt olvasmányos értekezést a rendező és zeneszerzői kapcsolatáról és Hitchcock filmzenéhez fűződő viszonyáról), hogy megőrizze a frász keltő hatását anélkül, hogy fennakadna a cenzúrán. A jelenetben a kés szerepét összetéveszthetetlenül a szexuális behatolással szokták azonosítani. A film végén a Norman tettét szájbarágós módon magyarázó pszichológus szerint is az indítékai között a férfi-nő, anya-fia szerepeket "félre" értelmezéséből következett a tragédia.

Psycho (1960).jpg

De ki lehet az árnyék mögött? (Hitchcock: Psycho -1960)

A Hitchcock-féle nemi szerepek másik hordozója a főhősnő, Marion Chane (Janet Leigh), aki nem az az ártatlan szőkeség: a film indító jelenetében megtudjuk, hogy egy még a válás előtt álló férfival, Sam Loomis (John Gavin) románcba keveredik. A szerelmi légyott helyszíne pedig egy hotel szoba (a hotel számomra egy különleges szimbolikával bír a filmben: egy olyan búvóhelyt testesít meg, ami valójában nem a szerelmesek sajátja, csupán a kifizetett díj erejéig, így a biztonság illúzióját kelti: ebbe a csapdába sétál bele Marion is). A fiatal nő szemben Normannal, aki egy pókhoz hasonlóan a hálójában (Bates Motel) várja az áldozatait Marion cselekvő hős: elrabolja a rábízott pénzt, hogy abból kezdhessenek szerelmével új életet. A legnagyobb hibája is az, hogy cselekvésre buzdítja az általa (kedvelt??) fiút: ne hagyja, hogy az anyja elnyomja őt.

A bűn és bűnhődés

Hitchcocknak a rendhez, és az rendőrséghez fűződő ambivalens érzéseivel kapcsolatban nem elhanyagolható élménye volt, hogy apja a rendezőt gyerekkorában egy ismerős rendőrrel pár percre lecsukatta: tanulja meg, hogy "ez történik azokkal, akik rosszalkodnak.", az anyjának pedig minden este be kellett számolni a napi történésről (fennemlített Hitchcock cikkben részletesebben). Így a "rendőr" mindig "fenyegető" szerepként jelet meg nála: a Psychoban is visszaköszön annál közjátéknál, amikor Mariont bűntudataként egy járőr üldözi. A Marion annyira tehetetlen, mint Steven Spielberg 1971-es Párbajának városi főszereplője (ez a jelenetsor és a Bates Motel megjelenésében is ott van az amerikai "vidék" jelentette fenyegetés az útról letévedt városira). A nő a Normannal való beszélgetés után úgy dönt, hogy felvállalja tettét annak következményeivel együtt: visszaviszi a pénzt. Ezt húzza keresztül a brutális meggyilkolása, ami a fekete-fehér film adta lehetőségek virtuóz használatának iskola példája: érdemes megfigyelnünk, hogy a Leigh a film nyitó jelenetében fehér fehérneműt visel, amíg a zuhanyzás előtt feketét a bűnösségére utaló módon (Norman szemszögéből is érthető ez a bűnösség, hiszen ekkor ő leselkedik a nő után), a szúrások utáni örvénylő feketeség mind a bűnösség és ártatlanság zavaros rezonanciája (ahogy a nőt krisztusi helyen ért szúrás és a zuhanyzó halotti lepelként is funkcionáló nejlon függönye, amibe Norman csavarja): lehet a szemfüleseknek erre már első nézésre összeállt volna a kép (azonban ezt az élményt nem élhettem át, hiszen ma már annyira a köztudat része, hogy ki a gyilkos a Psychoban, hogy elrontja ezt a filmes élményt).

psycho_1.jpgAz ominózus zuhanyzós jelenet végkifejlete Hitchcocknál és a Gus Van Sant-féle 1998-as remakeben.

A bűntudat másik levetülése maga Norman: az csak ráadás, amit a pszichológus a végén hosszasan elmond. De a Perkins formálta alak szemlesütéseiből, és a gyilkosságot felvezető beszélgetéséből Marionnal egyből átjön a bűntudatos viselkedés: Hitchcock álnoksága, hogy a film második felébe az anyja által elkövetett gyilkosság nyomainak eltüntetésén fáradozó fiú került a főszerepbe, a vele való azonosulásra kényszerítve minket (szerencsére Marion nővérét játszó Vera Miles és Gavin szerepei révén azért nem teljes a dolog, mert ha ők nem lennének, akkor valószínűleg nehezen viselték volna az akkori nézők, ahogy én is).

Siker és utóélet

A Psycho kétséges sikerével kapcsolatban tanulságos, hogy a végén a rendező feleségének utasításai alapján át kellett vagdosni a jeleneteket, hogy elérhesse a rendezői szándékát a film. Hitchcock majdnem benézte a filmzenét, pontosabban annak hiányát is és csak Hermann tanácsára kerültek bele a mára klasszikussá vált vonós szólamok. Hitchcock az akkoriban szokatlan módon vírus kampányba kezdett: a moziktól azt kérte, hogy a főcím dal felcsendülése után már senkit ne engedjenek be a vetítő térbe, valamint a rá jellemző módon teljes titoktartást kért a stábtól. Azt nem mondanám, hogy ez volt élete utolsó jelentős műje, mert utána forgatta le a Madarakat (1963). 

hitch.jpgDe az már egy másik bejegyzés története lesz...köszönöm a figyelmeteket!

Írta: Holp Gábor Dávid

osztályzás: 5/5

Címkék: horror thriller 5/5 hitch13

A bejegyzés trackback címe:

http://borostaszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr915238757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.